Jelenlegi hely

A bántalmazó kapcsolatok reneszánsza

Felmerül a kérdés: miért nem lép tovább a nő, ha folyamatosan azt érzi, hogy a kapcsolatban csak a férfi létezik, ha párjának nem a társa, hanem a szolgája?

Hogyan lehetséges az a mai modern világban, hogy meglepően sok, immár „felvilágosult” nő reked rosszul működő, bántalmazó kapcsolatban?* Mi az a korlát, ami a váltástól való félelembe zár? Mi lehet rosszabb egy mérgező viszonynál? 

Cikkek: 

Még mindig él az a sztereotípia, miszerint minden nő mellé egy erős, határozott férfi kell, aki majd átveszi a mindennapok terhét. Persze ma már ki merjük mondani, hogy nem szabad olyan kapcsolatban élni, amely szétzúzza önbecsülésünket és teljes elnyomásba kényszerít. Mégis sokan ezt az utat választják – a régi normák nem tűntek el, csupán átalakultak...

A folyamat jól felépített színjátékot takar. A férfi a kapcsolat elején együttérző, szerető, gondoskodó társnak mutatja magát, aki különböző helyzetekben igyekszik bizonyítani társa iránti szeretetét. Azonban álságos tényekre épít: gondoskodása többnyire basáskodás, érdeklődése erőteljes kontrollálás, ragaszkodása a másoktól való elszigetelés burkolt formája. Módszere a jutalmazás-büntetés praktikája: a számára megfelelő viselkedést szeretettel, az ettől eltérőt a bántás változatos formáival „honorálja”. Közben apránként adagolja az önbecsülést romboló megjegyzéseket, ezzel párhuzamosan fenntartja a folyamatos bizonytalanságot: nem lehet tudni, hányadán állnak egymással, mennyire stabil a kapcsolat. Az önbecsülés legalsó polcán kuporgó nő maga sem tudja, mit rontott el. Folyamatosan azt érzi, annyira szerethetetlen, hogy örülhet, amiért még egyáltalán van társa. Önmagával is vitatkozik, hogy hallgasson-e megérzéseire, amik azt súgják, valami nincs rendben – vagy higgyen a férfinak, aki bőszen hangoztatja: szereti, és mindezzel csak kapcsolatuk fejlesztésére törekszik. Amikor azonban folyamatosan a másik fél igényei kerülnek előtérbe, miközben a saját akarat eltörpül, akkor az már egészségtelen működésre utal. Nagy a probléma, ha a nőnek az önfeledt boldogság és szeretet helyett megfelelési kényszerben kell élnie, mert nem lehet saját véleménye, magánélete a kapcsolaton kívül, ha folyamatos kritikák, megszégyenítések hálójában találja magát, ahol elhitetik vele, hogy ő mindenki másnál kevesebbet ér. Abban a tévhitben él, hogy szerencsésnek tekintheti magát, amiért egy olyan „nagyszerű ember”, mint a társa egyáltalán elviseli őt. Életének egyetlen domináns eleme: a szolgálat...

Felmerül a kérdés: miért nem lép tovább a nő, ha folyamatosan azt érzi, hogy a kapcsolatban csak a férfi létezik, ha párjának nem a társa, hanem a szolgája? Mert nagyon erősen rögzül a „bevezető”, melyben a férfi elhitette vele, hogy mellette biztonságban van, hogy szereti...

Ráadásul ez a kapcsolat – a diktatúrákhoz hasonlóan – az információk szűréséről, manipulálásáról és az elzárásról szól. Folyamatosan leépül a szociális közeg, mivel a férfi nem engedi a nőt barátai, családja közelébe. Ha mégis, úgy intézi, hogy ebből kellemetlen helyzet kerekedjen.  A nő magányossá válik, nem lesz külső támasza, aki magyarázatot adhatna a számára kérdéses párkapcsolati helyzetekre. Támogató közeg nélkül pedig nagyon nehéz kitörni, hiszen nincs más perspektíva, csak amit a férfi kínál. Az anyagi kiszolgáltatottság és a folyamatos verbális fenyegetés, testi bántalmazás is a távozást megakadályozó erő...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2020. február–márciusi számában
ezekről olvashat:

2020 február–március

  • Rugalmas gyereket akarjunk nevelni, ne tökéleteset!

    Hogyan lehet megőrizni és tudatosan fejleszteni a serdülők egyik szupererejét, a pszichológiai rugalmasságot? Hogyan kerülhetjük el, hogy célirányos gondolkodásunk túlzott merevségbe csapjon át, s megfosszon minket kreativitásunktól, humorunktól, az önfeledt élményektől – és nemritkán a lelki egészségünktől is? A PPKE BÉTA projektjének kamaszokról szóló cikksorozatának zárásaként ezekre a kérdésekre keressük a választ.

  • A társas elszigeteltség ezer arca: űrpszichológiai párhuzamok

    A magányosságot sokszor korunk népbetegségének címkézik, és egyre több írás szól arról, hogy tegyünk valamit ellene. Nem könnyű megfogalmazni, pontosan mi is ez, és miért szenvedünk tőle. A kutatók egyetérteni látszanak abban, hogy a magányosság szubjektív és negatív élmény, ami nagyrészt abból fakad, hogy az egyén szakadékot észlel társas kapcsolatainak vágyott és valóságos mennyisége és minősége között.

  • Virtuális valósággal a „fekete kutya” ellen

    A problémát kevésbé ismerő emberek többnyire úgy kezelik a depressziót, mintha az pusztán hangulati zavar lenne. „Szomorú? Vidítsuk fel!” – gondolják. Valójában azonban a depresszió betegség. Az örömre való képtelenség. A beteg tehát nem azért nem boldog, vidám, mert nem akar az lenni, hanem azért, mert abban az állapotában képtelen arra, hogy az legyen. Nem azért nem száll fel a boldogság hajójára, mert nem akar jegyet venni, hanem azért, mert nincs pénze jegyre.

  • Amikor a pszichológus házhoz megy – Tapasztalatok az online terápiáról

    A 21. században már szinte az egész életünket az online térben éljük – mégis még mindig sokan vonakodnak attól, hogy ha pszichológusról van szó, akkor is ezt a formát válasszák, hiszen úgy vélik, személyes kapcsolat nélkül nem lennének képesek megnyílni valakinek. Mindeközben egyre többen költöznek külföldre, ahol a várttal ellentétben a kerítés nem mindig van kolbászból, s a problémák idegenben sem mindig tűnnek el..

  • Rólam szól!(?) Ilyen vagyok!(?) - avagy miért hiszünk a horoszkópban?

    Érezte már úgy, hogy az aznapi horoszkóp vagy a szerencsesütiben rejlő üzenet egyenesen Önnek szól? Mintha az üdítőital kupakjában lévő mondat pontosan az aktuális élethelyzetére utalna? „A napokban próbálj meg jobban figyelni magadra!”. Esetleg megoldásokat ajánl munkahelyi problémáira: „A feszült munkahelyi légkörben kerüld a konfliktust a főnököddel!”. Ez biztosan nem lehet véletlen! – gondolhatjuk sokan.

ÉS MÉG: A valóságszelídítő – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Amivel egymásnak tartozunk • Miért csalnak a szociálpszichológusok? • Konfliktusok márpedig vannak – Valakinek meg kell mondania, mi hogy legyen… • Fájdalom és magányosság • Csendre ítélve • Miről szól a némaság? • Mit tesz velünk a stressz? – A krónikus stressz hatása idegrendszerünkre. • Nincs kudarc, csak újraértelmezett cél! • A sabbatical: lehetőség vagy veszély? Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Törvényszerű, hogy partnereinket saját belső rendezettségünknek, integráltságunk fokának megfelelően választjuk – nincs ezzel másképp a nárcisztikus ember sem.

Egy férfitól – mióta világ a világ – azt várjuk el, hogy legyen olyan, akire támaszkodni lehet, aki szeretni tud, aki bátor és határozott.

A családterápia alapfeltevése, hogy a családon belül megjelenő érzelmi és viselkedési nehézség, tünet nemcsak az egyénhez tartozik, hanem a családi rendszer működésének zavarát...

Az 1960-as évekig egy férfi és egy nő együttélése gyakorlatilag kizárólag házasságon alapulhatott. Az ettől eltérő módozatokat a társadalom elutasította - manapság azonban az...

Egy párkapcsolat kezdeti szakaszában ma nagyon gyakran nem látni sem a bizalmat, sem a türelmet, de még a nyugalmat sem. Úgy tűnik, ma nem lehet hinni a másiknak...

De vajon hová vezet ez a folyamat? Milyen hatással van ez a kapcsolatainkra és a gyerekeinkre?