Jelenlegi hely

Asszertivitás: a békés önérvényesítés művészete

Hiába van – jogi értelemben – igazam, ha az igazságomat arra használom, hogy sarokba szorítsam, megalázzam, emberi méltóságában megbántsam a másik felet.

Az asszertivitás annak művészete, hogy elérjük, amit szeretnénk, és ezzel ne bántsunk meg másokat, ne provokáljunk vitát vagy veszekedést. Lehet a békés önérvényesítés művészetének is nevezni. Aki egy kicsit ízlelgeti a fogalmat, elméjében, szívében forgatja, azonnal fel fogja ismerni: ez az egyik legnehezebb dolog a világon. Ezért is lehet joggal művészetnek hívni. Elsajátításához gyakorlás, türelem szükséges, valamint az, hogy tanuljunk saját hibáinkból, kudarcainkból, és a tanultakat alkalmazzuk, mikor legközelebb hasonló helyzetbe kerülünk. 

Nem az dönt, kinek volt igaza, hanem az, mit szeretnék elérni a kapcsolatomban. „És hibáztam néha akkor is, ha igazam volt” – Presser Gábor és Sztevanovity Dusán mesterien megfogalmazott félmondatában rengeteg igazság rejlik. Hiába van – jogi értelemben – igazam, ha az igazságomat arra használom, hogy sarokba szorítsam, megalázzam, emberi méltóságában megbántsam a másik felet. Amennyiben így teszek, máris mindketten vesztettünk.

Egymás lábnyomában

Mi történik, ha két ausztrál bennszülött összevitatkozik, és nem tudják megnyugtatóan rendezni a problémájukat? – teszi fel a kérdést Marlo Morgan Vidd hírét az Igazaknak című könyvében. Ilyenkor beállnak egymás lábnyomába, és a másik érveit használva, a másik fél „bőrébe bújva” folytatják a vitát. Szerepet cserélnek, ezzel is igazolva azt, hogy odafigyelnek egymásra, s nem csupán saját magukra, érveikre, érzelmeikre koncentrálnak. Ha még így sem sikerül dűlőre jutniuk, hívnak egy harmadik személyt, aki segít eldönteni a vitát. A nyugati világban őt mediátornak, közvetítőnek hívnánk...

Annak felismerése, hogy ha egy vita végén valamelyik fél vesztesnek érzi magát, akkor a másik fél is veszít – azaz hogy az úgynevezett „nyerő-vesztő” játszmák nem vezetnek hosszú távon pozitív megoldáshoz egyik fél számára sem –, elindíthat bennünket az asszertivitás felé vezető úton... Az olyan viták, veszekedések, amelyek arra irányulnak, hogy az egyik fél győztesként kerüljön ki a másik rovására (és sajnos ezek többsége ilyen), sohasem vezetnek békéhez, mindig újabb problémaforrást jelentenek.

Egy vita – két nyertes

Hogy lehet elérni, hogy mindkét fél nyertesnek érezze magát a vita végén? (Szándékosan alkalmazom a „vita” szót, hiszen a veszekedés általában nem közös megoldásra, hanem a másik megbántására irányul.) Természetesen asszertív megoldások alkalmazásával. Mit is jelent ez? Nem többet, de nem is kevesebbet, mint azt, hogy fel kell nőnünk az ausztrál bennszülöttek gondolkodásmódjához, és képessé kell válnunk arra, hogy a másik szemszögéből is meg tudjuk vizsgálni a vitatott témát. Röviden: empátiát kell éreznünk a vitapartnerünk iránt. A legegyszerűbben megfogalmazva: meg kell őt értenünk, és ennek a megértésnek tanújelét is kell adnunk...

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 április–májusi számában
ezekről olvashat:

2019 április–május

  • „Átjössz dumálni? Úgy kivagyok…” – Együttes rumináció a baráti kapcsolatban

    A barátok közötti egyenrangú kapcsolatban kiemelt szerepet kap egymás kölcsönös segítése, támogatása – ennek egyik legfontosabb módja egymás problémáinak megvitatása, átbeszélése. A közeli kapcsolatok nyújtotta intimitás alapvető emberi szükséglet. Nem mindegy, hogy ez az intimitás egy baráti kapcsolatban min alapul: negatív érzéseket előhívó, szinte vég nélküli közös rágódáson, ami bár megszilárdítja a barátságot, de rosszabb hangulathoz vezet, vagy olyan önfeltáráson, ami szélsőségektől mentesen segíti a problémák kommunikációját.

  • Agyunk öregedése

    Vannak, akikben szorongást kelt a gondolat, hogy az időskorral olyan gyógyíthatatlan betegségek alakulhatnak ki, mint például az Alzheimer-kór; vagy a fizikai képességek olyan mértékben korlátozódhatnak, hogy még a sarki élelmiszerüzletbe is kihívás eljutni. Nyugtalanító lehet a közelgő elmúlás gondolata is. Mások szerint az öregedés egyértelmű jele a bosszantó lassulás, feledékenység, a jelentéktelennek tűnő problémák felnagyítása, a beszűkülés, a körülményeskedés. Ugyanakkor optimista, pozitív gondolatok is megfogalmazódnak az öregedéssel kapcsolatban…

  • Pszichodinamikus terápiák

    A köznyelvben gyakran használjuk ezeket a kifejezéseket: analizálom magamat, elfojtottam a vágyaimat, kivetítettem másokra valamit, a tudattalanom üzent nekem. De mit is jelentenek ezek a szófordulatok? Tudjuk, hogy valahonnan Freudtól és a pszichoanalízisből eredeztethetők – de vajon értjük-e pontosan a 21. században a pszichoanalitikus gondolkodás lényegi elemeit, és tudjuk-e használni azokat problémáink kezelésében? Van-e értelme a mai kor emberének pszichoanalízissel vagy pszichodinamikus terápiákkal foglalkozni?

  • Lehet-e a függőséget gyógyítani? Az addikciós zavarok terápiás kihívásai

    Rögtön az egyik legjelentősebb kérdés: motivált-e a kliens a változásra? Merthogy nemritkán tapasztaljuk azt, hogy bár az illető eljön a rendelésre, voltaképpen nem saját elhatározásából, hanem a környezeti nyomásnak eleget téve jelent meg. A függőség ugyanis Janus-arcú zavar: egyfelől elvesz az egyéntől (pl. kapcsolatokat, munkahelyet, fizikai és mentális egészséget), másfelől azonban jutalmazza is. Szorongást old, menekülési útvonalat biztosít számára, kielégíti pillanatnyi intimitás-szükségletét, vagy éppen izgalomban tartja, stimulálja.

  • „Az okos ember lavórba lógatja a lábát!”

    Elsőként kapják a történeteket az átélt kínzásokról, megerőszakolásról, brutális férjekről, menekülésről, félelemről, megaláztatásról. De nincs idő megemészteni a hallottakat, mert míg az egyik oldalukon mesél az események elszenvedője, a másik oldalon ott a terapeuta, aki várja a fordítást, hogy segíthessen. Anyanyelvi szintű nyelvtudás, kulturális-szociológiai ismeretek, problémamegoldó-és beleérző képesség, precizitás, és ütésálló mentális felkészültség. Ennyi kell, és az ember máris terápiás tolmács…

ÉS MÉG: Élmény fénytörésben – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa – Hírek • Egy kattintásra a boldogságMiért rágódunk?„Átjössz dumálni? Úgy kivagyok…” – Együttes rumináció a baráti kapcsolatban • Jó-e nekünk a nosztalgia?Tények és érzelmek a vitábanHiszem, ha mondomMiből lesz a felnőtt agy? – A serdülőkort nem átvészelni, hanem megérteni kell • Nem elrontották – így született. Az ADHDAgyunk öregedéseDepresszió vagy hormonbetegség? • A PSZICHOTERÁPIÁRÓL – MINDENKINEK • Pszichodinamikus terápiákA munka örömeVirtuális virtuózokLehet-e a függőséget gyógyítani? – 2. rész • „Az okos ember lavórba lógatja a lábát!” Neked főztem, egyél még! – A feeder, aki kórosan „zabáltat” • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Amikor vitatkozunk, szavaink a fegyvereink. A szavak erejével állítunk, bizonyítunk, kritizálunk, próbáljuk meggyőzni vitapartnerünket...

De vajon hová vezet ez a folyamat? Milyen hatással van ez a kapcsolatainkra és a gyerekeinkre?

„Itt nem lehet hülyéskedni, mi félkatonai szervezet vagyunk” – mantrázzák némely cégnél a vezetők, aztán megpróbálkoz

A cuki állatokat bemutató videók és fényképek egyik legnagyobb jótéteménye, hogy megnevettetnek, de legalábbis mosoly

E színházban a bántó hangvétel, a mentális terror is a „művészi kelléktár” része. Mi áll az arrogancia hátterében?

Az emberi életet régebben jellemző „nagyszabású hullámhegyekből és -völgyekből alig észlelhető fodrozódás” lett.