Jelenlegi hely

Tanulni és tanítani: öröm

„Az iskola abnormális hely, ami abból is látszik, hogy ott az kérdez, aki tudja a választ, és annak kell válaszolnia, aki nem tudja.” (Karácsony Sándor)

A kreatív gyerek egy osztályban nagyon idegesítő tud lenni. Képes másként látni a dolgokat, mint a többiek (vagy mint a tanár), olyan kérdéseket tesz fel, amelyek váratlanul érik a pedagógust – és amelyekre talán nem is olyan könnyű megtalálni a választ. 

Cikkek: 

Tanulás? Többnyire már a szótól is a hideg rázza az embert. Felidéződnek az iskolai számonkérés képei: amikor ott ültünk a padban, és szurkoltunk, hogy csak most ne, csak ma ne szólítson föl a tanár. Holnapra mindent meg fogunk tanulni! Aztán elhangzott a félelemmel várt szó: a saját nevünk. Soha ennyire nem utáltuk a nevünket, mint most! Akkor fel kellett állni, és valamit rögtönözni, hogy elkerüljük a megszégyenülést. Hosszú, kínos beszélgetés vette kezdetét a tanár és diák között. Jó esetben párbeszéd, rosszabb helyzetben tanári monológ, miközben ugyanazok a kérdések kergették egymást a fejünkben: „Miért pont én? Miért pont velem esik meg ez a szégyen?!”

Tanítás? A tanár bemegy az órára. Ismét meg kell küzdenie egy csapat gyerekkel, akik pusztán nevükben tanulók, magatartásukban nem. Nem akarnak ott lenni. A tanárnak újabb csatát kell vívni a figyelmükért, érdeklődésükért. Még szerencse, hogy van néhány eminens, akik mindig válaszolnak a feltett kérdésekre. Persze elsősorban nem velük kellene foglalkozni, hanem a leszakadókkal, akik visszafogják az osztály teljesítményét – de könnyebb lemondani róluk, mint megküzdeni velük, értük. Így megmarad a tanári sikeresség illúziója is, ami elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy holnap is be tudjon menni az órára.

 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 4. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2019 június–július

  • A kulturális sokk és az időutazás

    A globalizáció egyre gyakrabban teremt kultúraváltási helyzeteket. Diákok külföldre mennek tanulni, nemzetközi intézmények a dolgozóikat más országokba küldik, a jobb körülmények reményében egész családok váltanak hazát, illetve gyakran emberek tömegeinek kell akaratuk ellenére menekültként a saját kultúrájuktól eltérő országban folytatni életüket. A kulturális sokk fogalma tehát mindinkább előtérbe kerül.

  • Megbízható tanúk-e a gyermekek?

    A feltételezések szerint a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy hamis emlékekről számoljanak be. Mennyire megbízhatóak tehát tanúvallomásaik? Vajon képesek-e megbízhatóan, torzításmentesen mesélni egy eseményről? Mennyire befolyásolhatók a kérdező által? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb tanúvallomásokat kapjunk?

  • „Elég magas lesz kosarasnak?” – A fiatalok fejlettségi szintjéről nem a naptár árulkodik. De akkor mi?

    Képlékeny határokkal fészkelte be magát a serdülőkor a gyermek- és a felnőttlét közé. A fejlődési szakasz meghatározása nemcsak izgalmas elméleti kérdés: fontos oktatási, egészségügyi, büntetőjogi implikációkat rejt magában, hogy mennyire tartunk érettnek valakit. Miért van az, hogy kizárólag a naptár alapján hozunk ilyen döntéseket? A PPKE BÉTA projektjének serdülőkorról szóló cikksorozata most a biológiai kor becslési eljárásait mutatja be.

  • Légy önmagad terapeutája! A kognitív pszichoterápia

    Pszichés zavarokban szenvedők gyakran eltúlozzák, rendkívül szubjektíven értelmezik a helyzetüket, ami intenzív érzelmi állapotokhoz vezet, és ez megfordítva is igaz: erősen zaklatott, dühös vagy stresszes állapotban sérül a valóság objektív felfogása. Felfokozott érzelmi állapotban szélsőségesen negatívan vagy pozitívan értékeljük az egyes helyzeteket, és ez ráadásul még a cselekedeteinket is befolyásolja. Miután mind a tapasztalat, mind a klinikai pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az érzelmi problémák forrása gyakran a torzult, hibás gondolkodás, a kognitív viselkedésterápia célja az alaposabb önismeret.

  • Muzsikus a díványon – Személyiség és zenei teljesítményszorongás

    Képzeljük csak el, hogy érezheti magát egy alapvetően zárkózott, érzékeny és kissé szorongó ember, amikor ki „kell” állnia több száz ember elé, és az addig a próbatermek magányában csiszolgatott művet rá szegeződő szempárok százainak kereszttüzében kell hibátlanul bemutatnia?

ÉS MÉG: Egy gallér üzenete – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaHová tűntek az érzelmek?A háttérbe szorított szolidaritás. Összetartozás, együttérzés, közösségvállalás • „Ne forgasd ki a szavaimat!” – Szalmabábok a vitában • Túl a babonán – avagy a kényszerek markábanKulináris terápiaA trollok pszichológiájaAz agy öregedése – az időskori demenciák • Motiváció: tényleg szükség van rá?Egy jó tér csodákat művelhet – Beszélgetés Sylvester Ádám építésszel • Az örökmozgó szem • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Néhány hete egy tízéves szegedi diáklány, Szin Jázmin nagyszerű helyezést ért el a Németországban megrendezett mentális matematika junior-Európa-bajnokságon,...

Sok tanár ilyenkor rögtön azt kérdezi: miért nem veszik komolyan az órámat, miért ilyen lusták?

Ezt a legtöbb család katasztrófaként éli meg, és azonnal elindul a bűnbakkeresés.

Az iskolai bántalmazás nem új keletű probléma, bár vannak olyan formái, amelyek az utóbbi időben terjedtek el.

Az iskolán belüli erőszak vagy zaklatás nagyon sok esetben fellelhető az  intézményekben, gyakran azonban mind a szülők, mind a pedagógusok alábecsülik a helyzet súlyosságát....

A tinik agyát szokták egy olyan új autóhoz hasonlítani, amelyben alacsonyabb állást mutat a kilométeróra.