Hirdetés
Mipszi
Mipszi.hu

Tanulni és tanítani: öröm

A kreatív gyerek egy osztályban nagyon idegesítő tud lenni. Képes másként látni a dolgokat, mint a többiek (vagy mint a tanár), olyan kérdéseket tesz fel, amelyek váratlanul érik a pedagógust – és amelyekre talán nem is olyan könnyű megtalálni a választ. 

Tanulni és tanítani: öröm

Az iskola abnormális hely, ami abból is látszik, hogy ott az kérdez, aki tudja a választ, és annak kell válaszolnia, aki nem tudja.”  (Karácsony Sándor)

Tanulás?

Többnyire már a szótól is a hideg rázza az embert. Felidéződnek az iskolai számonkérés képei: amikor ott ültünk a padban, és szurkoltunk, hogy csak most ne, csak ma ne szólítson föl a tanár. Holnapra mindent meg fogunk tanulni! Aztán elhangzott a félelemmel várt szó: a saját nevünk. Soha ennyire nem utáltuk a nevünket, mint most! Akkor fel kellett állni, és valamit rögtönözni, hogy elkerüljük a megszégyenülést. Hosszú, kínos beszélgetés vette kezdetét a tanár és diák között. Jó esetben párbeszéd, rosszabb helyzetben tanári monológ, miközben ugyanazok a kérdések kergették egymást a fejünkben: „Miért pont én? Miért pont velem esik meg ez a szégyen?!”

Hirdetés

Tanítás?

A tanár bemegy az órára. Ismét meg kell küzdenie egy csapat gyerekkel, akik pusztán nevükben tanulók, magatartásukban nem. Nem akarnak ott lenni. A tanárnak újabb csatát kell vívni a figyelmükért, érdeklődésükért. Még szerencse, hogy van néhány eminens, akik mindig válaszolnak a feltett kérdésekre. Persze elsősorban nem velük kellene foglalkozni, hanem a leszakadókkal, akik visszafogják az osztály teljesítményét – de könnyebb lemondani róluk, mint megküzdeni velük, értük. Így megmarad a tanári sikeresség illúziója is, ami elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy holnap is be tudjon menni az órára.

Hogy süllyedtünk ide?

Mi változott azóta, hogy csillogó szemű, tudásra éhes óvodások lesték az óvó néni szavait, és otthon lelkesen mesélték, mi mindent tanultak aznap? Miért változott a „tanulás” szó jelentése valamiféle izzadságszagú, nehézkes fogalommá? Távolságtartással vegyes tisztelettel nézünk azokra, akik felnőttkorukban is „bevállalnak” tanfolyamokat, esetleg újabb egyetemeket, hogy bővítsék tudásukat. Pedig nem tanulunk-e minden percben valami újat magunkról és a környező világról? Vagy az nem „igazi” tanulás?

Tapasztalataim szerint manapság a tanulók jelentős része úgy érzi, egyre kevésbé tud megfelelni az iskola teljesítmény-központú követelményeinek, a tanárok közül pedig egyre többen szenvednek attól, hogy nem képesek átadni azt a tudást, amelynek közvetítésére az életüket tették fel.

Sürgős teendők az oktatás területén

Nyilvánvaló, hogy szükség van néhány alapvető változásra annak érdekében, hogy tanulni és tanítani egyaránt öröm legyen.  A tanulás belső motivációjának kiépítése egyaránt segíti a tanár és tanuló életét. Legalább öt olyan terület létezik, ahol emiatt az oktatásnak sürgős teendői lennének.*

1.      A kreativitás megőrzése és fejlesztése

A kreatív gondolkodás olyan, mint az asztalra kiöntött pohár víz: minden irányban terjed, és mindent összeköt, amihez hozzáér. Jelen iskolarendszerünk nem kifejezetten kreativitás-tisztelő. A tanulótól inkább azt várja el, hogy a tanár szavait ismételje, lehetőleg hibátlanul, semmint azt, hogy időnként rögös, talán tévedésekkel teli, de saját útját járja. A tanár inkább utat mutat, mint hogy kövesse és igazgassa a tanuló útját. Valójában mindkét tevékenységre egyaránt szükség volna. A kreatív diákkal persze nehezebb bánni. Fogadjuk el: a kreatív gyerek egy osztályban nagyon idegesítő tud lenni. Képes másként látni a dolgokat, mint a többiek (vagy mint a tanár), olyan kérdéseket tesz fel, amelyek váratlanul érik a pedagógust – és amelyekre talán nem is olyan könnyű megtalálni a választ. E „másként gondolkodó” gyermek maga is érzi a „másságát”, de egyáltalán nem mindegy, hogy ezt teherként vagy pozitívumként éli meg. Óriási a csábítás arra, hogy az ilyen tanulót a pedagógus kiszorítsa, válaszaival elnémítsa, „játékon kívül helyezze” – de nem szabad megfeledkezni arról a lehetőségről sem, amely az ilyen tanár előtt áll: felfedezhet egy új tehetséget. Úgy gondolom, egy embert három dolog együttes megléte avathat Mesterré: 1. Tanítványa van (nem olyan tanítványa, akit ő választ, hanem aki őt választotta!). 2. A tanítványa meghaladja (tudásban, képességben, talán épp fejlettebb kreativitása miatt). 3. A tanár ennek örül. Kreatív tanítvánnyal találkozni a pedagógus számára is lehetőség a Mesterré válásra.

2. Oktatástechnika – vagyis az oktatási módszerek oly módon történő megváltoztatása, hogy az mind a tanár, mind a tanuló számára élvezetes legyen.

Ezen a területen két nagyon fontos tényezőre kell odafigyelnünk:

  • Milyen alapvető szabályokat kell követni ahhoz, hogy egy-egy óra (legyen az elméleti vagy gyakorlati) élvezetes legyen mind a tanár, mind a diák számára?
  • Milyen technikai vívmányokat tudunk az oktatásba illeszteni ahhoz, hogy még érdekesebbé, izgalmasabbá varázsoljuk az órákat?

Mindkét kérdést illetően egyetlen óriási akadályt kell leküzdeni: a megszokást, ami mögött pedig nagyon gyakran az újdonságokkal kapcsolatos félelem rejlik. Selye János kutatásai kiderítették, hogy minden változás, melyhez alkalmazkodnunk kell, stresszt okoz. De vajon maga a változás vagy a változástól való félelem jár nagyobb stresszel? Mi a nagyobb kihívás: ragaszkodni a megszokott, de esetleg nem hatékony előadás-technikához, vagy új módszereket elsajátítani, vállalva a megújulás tanulással járó, de nagyobb hatékonysággal kecsegtető, rögös útját?

Köztudott, hogy az előadás, az úgynevezett „frontális oktatás” a legkevésbé hatékony oktatási módszer. Ám nem olyan nehéz növelni ezt a hatékonyságot – egyrészt az ismert, de kevésbé gyakorolt módszerek alkalmazásával (pl. az órák interaktivitásának növelése, kreatív bevezetés és zárás, az előadást színesítő, építő jellegű humor alkalmazása stb.), másrészt a rendelkezésre álló új technikai eszközök, szoftverek, hardverek szélesebb körű alkalmazása révén. Ez utóbbi területen gyakran nem az anyagi erőforrások hiánya, sokkal inkább az újdonságok elsajátításával kapcsolatos saját képességek lebecsüléséből fakadó félelem az akadály. Pedig már rendelkezésre állnak azon technikai lehetőségek is, amelyek segítségével kétdimenziós képek bemutatása helyett akár háromdimenziós vetítéssel is színesíthetjük az órákat – például a Leonar3Do nevű magyar találmány segítségével.

3. Új tanulási módszerek tanítása és elsajátítása

Tévedés azt hinni, hogy az, aki kiváló iskolai eredményeket ér el, feltétlenül tudja, hogyan kell tanulni. Anthony de Mello hasonlatával élve: autóval úgy is fel lehet jutni egy hegyre, hogy tolja az ember a járgányt, és persze úgy is, hogy beleül és vezeti. Nagyon sokan az első módszer szerint tanulnak. Számukra fárasztó, örömtelen dolog a tanulás, de akaratukkal, szorgalmukkal képesek magasra jutni. Mások könnyedén jutnak fel a „hegyre”, mert ismernek olyan módszereket, például úgynevezett mnemotechnikai eljárásokat (emlékezeti felidézést segítő módszereket), amelyek segítségével – szó szerint – játékossá tehető a tudás elsajátításának folyamata. Ez utóbbi technikák rendszeres tanításának sokkal nagyobb hangsúlyt kellene kapniuk az oktatásban. Nagyon fontos, hogy megőrizzük a tanulás játékos jellegét. Manapság ezt egy újra felfedezett irányzat, a „gamification” (játékossá tétel) képviseli. Az az iskolai tanulás a leghatékonyabb, amely örömteli érzések közepette zajlik: a boldog, felszabadult tanulás sikerélményt okoz, ami tovább erősíti a tudás iránti igényt. Először tanulni kell megtanítanunk azt, akire a jövőnket bízzuk, és csak utána várhatjuk el tőle, hogy képes legyen könnyebben, gyorsabban okosodni, majd később – már tapasztalatok birtokában – bölcsebbé válni. 

4. Az internet által nyújtott lehetőségek feltérképezése, alkalmazása

A felnövekvőben lévő generáció már magától értetődőnek tartja, hogy olyan alkalmazásokat talál az interneten, melyek felfedezéséről a korábbi generáció még nem is álmodott. A tanárok gyakran jönnek zavarba olyan kifejezésektől, amelyeket kénytelenek diákjaiktól megtanulni. Pedig ők is örülhetnének a tanulás élményének! Internetes ismereteim jelentős részét tanítványaimtól tanulom – ők hívják fel a figyelmemet olyan oldalakra, alkalmazásokra, amelyek ingyenes, bárki számára hozzáférhető tudásbővítési lehetőségekkel szolgálnak, én pedig igyekszem továbbadni e tudást azon hallgatóimnak, akik még nem ismerik ezeket a dolgokat. Az internet térhódítása nem meglepő. Képzeljünk el egy kastélyt, amelynek száz szobája van, és minden szobában száz ajándék vár – mindez semmiség az internetes lehetőségekhez képest. Könnyű elveszni az „ajándékok” bontogatásában, belefásulni az újdonságokba, de az élmény feletti kontroll visszaszerzésével előnyünkre tudjuk változtatni a helyzetet. A lényeg: ne szégyelljünk tanulni a tanítványainktól! Tanítsuk őket a hasznos dolgok felismerésére és a haszontalanok kiselejtezésére! Tanítsuk őket az internet használatára – és óvjuk őket attól, hogy az internet használja őket!

5. Relaxáció tanulása és tanítása

A relaxáció képessége a természet egyik csodálatos adománya, amelynek felfedezése mindannyiunk számára lehetséges. Elsajátításával megtanulhatjuk, miként tudunk órákat pihenni néhány perc alatt. Ahogy mondani szokás, „már a görögök is tudták”, hogy kétféle idő létezik: az órával mérhető kronosz, és a „szent idő”, mely a kronosz számára láthatatlan, a kairosz. Relaxáció közben a kairoszi időben létezünk, így képessé válunk arra, hogy kibővítsük a kronoszi perceket, és hosszú, pihentető időszakként éljük meg azokat. Mind a tanárok, mind a diákok számára elengedhetetlenül fontos lenne eme tudás elsajátítása, amely – a valódi Tanuláshoz hasonlóan – szintén élvezetes foglalatosság.

A fent említett területek fejlesztése elsősorban nem anyagi kérdés. Könnyebb is, nehezebb is: belső elhatározásból kell fakadnia. Meggyőződésem, hogy mindannyiunk rendelkezésére állnak azok az eszközök, amelyek ahhoz szükségesek, hogy mind a tanulás, mind a tanítás ismét azzá váljék, ami valaha volt: örömmé. 

 

* Ezek a pedagógusképzésben 2012-ben akkreditált Kollár-módszer (tanulás- és tanítássegítő program) elemei.

A cikk megjelent a Mindennapi Pszichológia 2015. 4. számában

Hirdetés
Hirdetés