Jelenlegi hely

A túlvédett gyerek

A túlvédő – a szükségletekre és veszélyre hiperérzékeny – szülő, túlreagálva a gyermek szükségleteit, az életkoránál éretlenebb szinten rekeszti meg őt.

A szülői túlvédés függőséghez, a szülő és gyermeke közötti hatalmi harcokhoz, a kortárs környezetben pedig visszahúzódáshoz, illetve agresszív kitörésekhez vezethet. 

Utcákon, bevásárlóközpontokban, orvosi várókban – vagy éppen otthoni „sajátélményben”– ki ne látott volna követelőző gyermekét eredménytelenül csitítgató szülőt, pelenkás és cumizó három-négyéveseket, az öltözésnél, étkezésnél, elalvásnál, házi feladatoknál zajló végtelen huzavonákat, kortársközösségben visszahúzódó, önbizalomhiányos vagy feltűnési viszketegségben szenvedő gyermekeket, kamaszokat, esetleg kapunyitási pániktól rettegő bumeráng-fiatalokat. A különböző életkorokban és változatos módokon megnyilvánuló gyermeki viselkedések mögött gyakran ugyanaz a szülői szorongásból, bűntudatból, szerep-bizonytalanságból, szerep-félreértésből, hatalomvágyból adódó túlvédő viselkedés áll.

A gyermekek testi és lelki védelmének fontosságát természetesen senki sem kérdőjelezheti meg – de ki tudná felelősséggel megmondani, mennyi elegendő a „védelmi viselkedésből”? És ki az, aki bátran el is merné mondani egy védelmező szülőnek (a szülőoroszlánnak), hogy talán már kissé túlzás az, amit tesz?

...De lehetséges-e túlzottan sokat foglalkozni a gyermekkel, kiszolgálni, segíteni, támogatni – még akkor is, amikor erre neki már nincs szüksége? És vajon a gyerek mit lát ilyenkor a szülő lelki tükrében? Azt, hogy a világ bonyolult, veszélyes vagy érdektelen hely, ahol a szülő mindent megold helyette, ezért nélkülözhetetlen (igaz, néha már terhes) számára – ő pedig jogosult arra, hogy kiszolgálják.

Tudományosan ezt a jelenséget szülői túlvédésnek nevezik, és a túltápláltsághoz hasonlóan (kutatások mélyebb összefüggést is találtak a két jelenség között) inkább a jóléti államokban figyelhető meg. Gyakran beszélnek róla „csendes kórként”, hiszen észrevétlenül, hosszan fejti ki hatását, túlzottan ambiciózus, vagy épp önállótlan, szüleitől függő, a szülő-gyermek kapcsolatba fizikailag és lelkileg belegabalyodott „felnőtt” gyermekeket hagyva maga után...

Az optimális védelem szempontjából a szülői mesterség a kötéltáncos mutatványához hasonlítható: folyamatos egyensúlyozás a védelmi és a felkészítő tevékenységek között. Az optimálisan védő szülő fel tudja mérni a környezet állapotát, a gyermek fejlettségét, és ennek megfelelően úgy beállítani a szülői tevékenységeket és a gyermeki terhelést, hogy az a fejlődés szempontjából kedvező legyen. Ebből következik, hogy más védelemre van szükség a nagyvárosban, mint tanyán, másra elit környezetben, mint a nyomornegyedben, ugyanígy az idősebb, fejlettebb gyermek esetén, mint fiatalabb, fejletlenebb társánál...

A szülői túlvédést a folyamatos szülői aggodalmaskodás tartja fenn – ennek hátterében legtöbbször a szülő tapasztalatlansága, a gyermek sérülékenységével szembeni bűntudat (nehezen érkező gyermek, koraszülöttség, súlyos betegség, nehéz élethelyzet), saját érzelmi hiányállapotai (a szeretethiányban szenvedő szülő számára részegítő lehet a gyermeki ragaszkodás), szegényes intim és társas kapcsolatai, bizonytalan szülői és felnőtt identitása áll. A folyamat fennmaradását erősíti az is, ha az anya (vagy az apa) többnyire csak a szülői szerepből nyer megerősítést, önbecsülést, nincs más életterület (munka, hobbi, baráti kapcsolatok), ahol érzelmi egyensúlyát visszanyerhetné.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 4. számában olvasható

 

 

 

 

A Mindennapi Pszichológia
2019 április–májusi számában
ezekről olvashat:

2019 április–május

  • „Átjössz dumálni? Úgy kivagyok…” – Együttes rumináció a baráti kapcsolatban

    A barátok közötti egyenrangú kapcsolatban kiemelt szerepet kap egymás kölcsönös segítése, támogatása – ennek egyik legfontosabb módja egymás problémáinak megvitatása, átbeszélése. A közeli kapcsolatok nyújtotta intimitás alapvető emberi szükséglet. Nem mindegy, hogy ez az intimitás egy baráti kapcsolatban min alapul: negatív érzéseket előhívó, szinte vég nélküli közös rágódáson, ami bár megszilárdítja a barátságot, de rosszabb hangulathoz vezet, vagy olyan önfeltáráson, ami szélsőségektől mentesen segíti a problémák kommunikációját.

  • Agyunk öregedése

    Vannak, akikben szorongást kelt a gondolat, hogy az időskorral olyan gyógyíthatatlan betegségek alakulhatnak ki, mint például az Alzheimer-kór; vagy a fizikai képességek olyan mértékben korlátozódhatnak, hogy még a sarki élelmiszerüzletbe is kihívás eljutni. Nyugtalanító lehet a közelgő elmúlás gondolata is. Mások szerint az öregedés egyértelmű jele a bosszantó lassulás, feledékenység, a jelentéktelennek tűnő problémák felnagyítása, a beszűkülés, a körülményeskedés. Ugyanakkor optimista, pozitív gondolatok is megfogalmazódnak az öregedéssel kapcsolatban…

  • Pszichodinamikus terápiák

    A köznyelvben gyakran használjuk ezeket a kifejezéseket: analizálom magamat, elfojtottam a vágyaimat, kivetítettem másokra valamit, a tudattalanom üzent nekem. De mit is jelentenek ezek a szófordulatok? Tudjuk, hogy valahonnan Freudtól és a pszichoanalízisből eredeztethetők – de vajon értjük-e pontosan a 21. században a pszichoanalitikus gondolkodás lényegi elemeit, és tudjuk-e használni azokat problémáink kezelésében? Van-e értelme a mai kor emberének pszichoanalízissel vagy pszichodinamikus terápiákkal foglalkozni?

  • Lehet-e a függőséget gyógyítani? Az addikciós zavarok terápiás kihívásai

    Rögtön az egyik legjelentősebb kérdés: motivált-e a kliens a változásra? Merthogy nemritkán tapasztaljuk azt, hogy bár az illető eljön a rendelésre, voltaképpen nem saját elhatározásából, hanem a környezeti nyomásnak eleget téve jelent meg. A függőség ugyanis Janus-arcú zavar: egyfelől elvesz az egyéntől (pl. kapcsolatokat, munkahelyet, fizikai és mentális egészséget), másfelől azonban jutalmazza is. Szorongást old, menekülési útvonalat biztosít számára, kielégíti pillanatnyi intimitás-szükségletét, vagy éppen izgalomban tartja, stimulálja.

  • „Az okos ember lavórba lógatja a lábát!”

    Elsőként kapják a történeteket az átélt kínzásokról, megerőszakolásról, brutális férjekről, menekülésről, félelemről, megaláztatásról. De nincs idő megemészteni a hallottakat, mert míg az egyik oldalukon mesél az események elszenvedője, a másik oldalon ott a terapeuta, aki várja a fordítást, hogy segíthessen. Anyanyelvi szintű nyelvtudás, kulturális-szociológiai ismeretek, problémamegoldó-és beleérző képesség, precizitás, és ütésálló mentális felkészültség. Ennyi kell, és az ember máris terápiás tolmács…

ÉS MÉG: Élmény fénytörésben – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa – Hírek • Egy kattintásra a boldogságMiért rágódunk?„Átjössz dumálni? Úgy kivagyok…” – Együttes rumináció a baráti kapcsolatban • Jó-e nekünk a nosztalgia?Tények és érzelmek a vitábanHiszem, ha mondomMiből lesz a felnőtt agy? – A serdülőkort nem átvészelni, hanem megérteni kell • Nem elrontották – így született. Az ADHDAgyunk öregedéseDepresszió vagy hormonbetegség? • A PSZICHOTERÁPIÁRÓL – MINDENKINEK • Pszichodinamikus terápiákA munka örömeVirtuális virtuózokLehet-e a függőséget gyógyítani? – 2. rész • „Az okos ember lavórba lógatja a lábát!” Neked főztem, egyél még! – A feeder, aki kórosan „zabáltat” • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A család nőtagját erotizálhatja a súlygyarapodás kiváltása, hiszen jó étkeket tesz az asztalra, örömforráshoz juttatja párját.

De vajon hová vezet ez a folyamat? Milyen hatással van ez a kapcsolatainkra és a gyerekeinkre?

Ezek a gyerekek szenvednek attól, hogy szinte folyamatos kritikában és szidásban részesülnek

Az új vizuális megjelenés igazodik a hagyományos márkaértékekhez, ugyanakkor kifejezően ábrázolja a mai kor gyermekei

Mindenki hisz az általa alkalmazott nevelési módszerekben, és annak előnyeit hangoztatva próbál a szülők segítségére lenni.

Csak játszanak, majd úgyis kinövik? A testvérek közötti erőszak sokkal gyakoribb, mint gondolnánk.