Jelenlegi hely

A túlvédett gyerek

A túlvédő – a szükségletekre és veszélyre hiperérzékeny – szülő, túlreagálva a gyermek szükségleteit, az életkoránál éretlenebb szinten rekeszti meg őt.

A szülői túlvédés függőséghez, a szülő és gyermeke közötti hatalmi harcokhoz, a kortárs környezetben pedig visszahúzódáshoz, illetve agresszív kitörésekhez vezethet. 

Utcákon, bevásárlóközpontokban, orvosi várókban – vagy éppen otthoni „sajátélményben”– ki ne látott volna követelőző gyermekét eredménytelenül csitítgató szülőt, pelenkás és cumizó három-négyéveseket, az öltözésnél, étkezésnél, elalvásnál, házi feladatoknál zajló végtelen huzavonákat, kortársközösségben visszahúzódó, önbizalomhiányos vagy feltűnési viszketegségben szenvedő gyermekeket, kamaszokat, esetleg kapunyitási pániktól rettegő bumeráng-fiatalokat. A különböző életkorokban és változatos módokon megnyilvánuló gyermeki viselkedések mögött gyakran ugyanaz a szülői szorongásból, bűntudatból, szerep-bizonytalanságból, szerep-félreértésből, hatalomvágyból adódó túlvédő viselkedés áll.

A gyermekek testi és lelki védelmének fontosságát természetesen senki sem kérdőjelezheti meg – de ki tudná felelősséggel megmondani, mennyi elegendő a „védelmi viselkedésből”? És ki az, aki bátran el is merné mondani egy védelmező szülőnek (a szülőoroszlánnak), hogy talán már kissé túlzás az, amit tesz?

...De lehetséges-e túlzottan sokat foglalkozni a gyermekkel, kiszolgálni, segíteni, támogatni – még akkor is, amikor erre neki már nincs szüksége? És vajon a gyerek mit lát ilyenkor a szülő lelki tükrében? Azt, hogy a világ bonyolult, veszélyes vagy érdektelen hely, ahol a szülő mindent megold helyette, ezért nélkülözhetetlen (igaz, néha már terhes) számára – ő pedig jogosult arra, hogy kiszolgálják.

Tudományosan ezt a jelenséget szülői túlvédésnek nevezik, és a túltápláltsághoz hasonlóan (kutatások mélyebb összefüggést is találtak a két jelenség között) inkább a jóléti államokban figyelhető meg. Gyakran beszélnek róla „csendes kórként”, hiszen észrevétlenül, hosszan fejti ki hatását, túlzottan ambiciózus, vagy épp önállótlan, szüleitől függő, a szülő-gyermek kapcsolatba fizikailag és lelkileg belegabalyodott „felnőtt” gyermekeket hagyva maga után...

Az optimális védelem szempontjából a szülői mesterség a kötéltáncos mutatványához hasonlítható: folyamatos egyensúlyozás a védelmi és a felkészítő tevékenységek között. Az optimálisan védő szülő fel tudja mérni a környezet állapotát, a gyermek fejlettségét, és ennek megfelelően úgy beállítani a szülői tevékenységeket és a gyermeki terhelést, hogy az a fejlődés szempontjából kedvező legyen. Ebből következik, hogy más védelemre van szükség a nagyvárosban, mint tanyán, másra elit környezetben, mint a nyomornegyedben, ugyanígy az idősebb, fejlettebb gyermek esetén, mint fiatalabb, fejletlenebb társánál...

A szülői túlvédést a folyamatos szülői aggodalmaskodás tartja fenn – ennek hátterében legtöbbször a szülő tapasztalatlansága, a gyermek sérülékenységével szembeni bűntudat (nehezen érkező gyermek, koraszülöttség, súlyos betegség, nehéz élethelyzet), saját érzelmi hiányállapotai (a szeretethiányban szenvedő szülő számára részegítő lehet a gyermeki ragaszkodás), szegényes intim és társas kapcsolatai, bizonytalan szülői és felnőtt identitása áll. A folyamat fennmaradását erősíti az is, ha az anya (vagy az apa) többnyire csak a szülői szerepből nyer megerősítést, önbecsülést, nincs más életterület (munka, hobbi, baráti kapcsolatok), ahol érzelmi egyensúlyát visszanyerhetné.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 4. számában olvasható

 

 

 

 

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. február–márciusi számában
ezekről olvashat:

2020 február–március

  • Rugalmas gyereket akarjunk nevelni, ne tökéleteset!

    Hogyan lehet megőrizni és tudatosan fejleszteni a serdülők egyik szupererejét, a pszichológiai rugalmasságot? Hogyan kerülhetjük el, hogy célirányos gondolkodásunk túlzott merevségbe csapjon át, s megfosszon minket kreativitásunktól, humorunktól, az önfeledt élményektől – és nemritkán a lelki egészségünktől is? A PPKE BÉTA projektjének kamaszokról szóló cikksorozatának zárásaként ezekre a kérdésekre keressük a választ.

  • A társas elszigeteltség ezer arca: űrpszichológiai párhuzamok

    A magányosságot sokszor korunk népbetegségének címkézik, és egyre több írás szól arról, hogy tegyünk valamit ellene. Nem könnyű megfogalmazni, pontosan mi is ez, és miért szenvedünk tőle. A kutatók egyetérteni látszanak abban, hogy a magányosság szubjektív és negatív élmény, ami nagyrészt abból fakad, hogy az egyén szakadékot észlel társas kapcsolatainak vágyott és valóságos mennyisége és minősége között.

  • Virtuális valósággal a „fekete kutya” ellen

    A problémát kevésbé ismerő emberek többnyire úgy kezelik a depressziót, mintha az pusztán hangulati zavar lenne. „Szomorú? Vidítsuk fel!” – gondolják. Valójában azonban a depresszió betegség. Az örömre való képtelenség. A beteg tehát nem azért nem boldog, vidám, mert nem akar az lenni, hanem azért, mert abban az állapotában képtelen arra, hogy az legyen. Nem azért nem száll fel a boldogság hajójára, mert nem akar jegyet venni, hanem azért, mert nincs pénze jegyre.

  • Amikor a pszichológus házhoz megy – Tapasztalatok az online terápiáról

    A 21. században már szinte az egész életünket az online térben éljük – mégis még mindig sokan vonakodnak attól, hogy ha pszichológusról van szó, akkor is ezt a formát válasszák, hiszen úgy vélik, személyes kapcsolat nélkül nem lennének képesek megnyílni valakinek. Mindeközben egyre többen költöznek külföldre, ahol a várttal ellentétben a kerítés nem mindig van kolbászból, s a problémák idegenben sem mindig tűnnek el..

  • Rólam szól!(?) Ilyen vagyok!(?) - avagy miért hiszünk a horoszkópban?

    Érezte már úgy, hogy az aznapi horoszkóp vagy a szerencsesütiben rejlő üzenet egyenesen Önnek szól? Mintha az üdítőital kupakjában lévő mondat pontosan az aktuális élethelyzetére utalna? „A napokban próbálj meg jobban figyelni magadra!”. Esetleg megoldásokat ajánl munkahelyi problémáira: „A feszült munkahelyi légkörben kerüld a konfliktust a főnököddel!”. Ez biztosan nem lehet véletlen! – gondolhatjuk sokan.

ÉS MÉG: A valóságszelídítő – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Amivel egymásnak tartozunk • Miért csalnak a szociálpszichológusok? • Konfliktusok márpedig vannak – Valakinek meg kell mondania, mi hogy legyen… • Fájdalom és magányosság • Csendre ítélve • Miről szól a némaság? • Mit tesz velünk a stressz? – A krónikus stressz hatása idegrendszerünkre. • Nincs kudarc, csak újraértelmezett cél! • A sabbatical: lehetőség vagy veszély? Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Akiket szeretsz, meg minden… De azért minden áldott nap, stresszes helyzetben, szűk helyen, hááát… Tapasztalatból kel

Miként beszéljünk a gyerekekkel mindarról, ami most körülöttük történik?

Szám szerint 250 ezer demens beteg él ma Magyarországon, és ha hozzávesszük a közvetlen családtagokat, akkor szinte b

Velük, körülöttük pedig olyan erőn felül teljesítő családtagok, akik információk nélkül, magukra utalva próbálnak dűl

Ezek közül az egyik, hogy kizárólag a rémisztő külsejű, furcsán viselkedő idegenektől kellene tartani.

A családterápia alapfeltevése, hogy a családon belül megjelenő érzelmi és viselkedési nehézség, tünet nemcsak az egyénhez tartozik, hanem a családi rendszer működésének zavarát...