Jelenlegi hely

Ne tanítsd, hadd tanuljon!

Nagyjából nyolcéves korig az agyunk nyitva áll a tanulásra

Minden ember információkra nyitott rendszerrel születik, agyunkat a környezetben szerzett tapasztalatok töltik fel. A tanulás hatékonnyá és sikeressé tehet, ezért fontos, hogy mit gondolunk a tanulásról és tanításról, és főleg, hogy ebből a gyerekeinknek mekkora „nyeresége” származik.  

Azt gondolnánk, hogy a szorongást az iskola tapasztja a tanuláshoz. Pedig ez sokkal hamarabb, akár már a bölcsőben megalapozható. Régebben szakkönyvekben, manapság az interneten keresik meg a szülők, hogy a gyereknek mikor és mit kell már tudnia. A rokon és szomszéd gyereket mindenki releváns viszonyítási forrásként tartja számon, s a tőlük való eltérésnek következményei vannak.

Ha a gyerek az elvártnál hamarabb tudott megfordulni, akkor büszke és nyugodt az anya, de közben már azon gondolkodik, hogy vajon időben fog-e felülni. Ha viszont a „referenciához” viszonyítva elmarad valamiben a gyerek, akkor jön a szülői aktivitás, és segít a „bajon”. Szerencsére egyre többen gondolják, hogy a kisbaba úgyis fel fog ülni és el fog indulni és beszélni fog, ha erre nem is tanítják, csupán elég mozgási lehetőséget, illetve nyelvi környezetet kell biztosítani neki. Bizonyára ismerős a kép: anyuka, apuka a gyerek mögött futva tolja – ha kell, hetekig – a kétkerekű biciklit. (Magam is ezt csináltam, így saját élményről számolhatok be. Akkor még seprűnyelet kellett beapplikálni, ma már kaphatók kis nyeles kerékpárok.) A gyerek persze akkor is megtanulna biciklizni, ha nem tologatnánk –  de ez nem derül ki, mert tologatjuk... Aki látott falun apró gyereket az apuka biciklijének a váza alatt féloldalasan kerekezni, az tudja, hogy a gyerekek megfelelő eszközök hiányában is képesek megtanulni, mert ellesik a fortélyokat. Elég, ha lehetőséget adunk. A legjobb, ha a gyerek megélheti a saját hozzáértését. Ha nem kell azon szorongania, hogy leesik-e, eldől-e, apa biztosan tartja-e és elégedett-e vele, akkor elkezdi csinálni. Olyan kerékpárt kell adni a gyereknek, amelyet maga tud kezelni, mert éppen leér a lába. Az a lényeg, hogy egyensúlyozgathasson, és maga kontrollálhassa a tanulását. Egyszer csak gurulni fog…

  • A kisgyereket nem kell tanítani, úgyis tanul – és jobban, mint ha tanítanánk. Viszont érdemes kiszolgálni az érdeklődését, mert így lesz a leghatékonyabb a fejlődése. Ha pedig irányítani szeretnénk a tanulását, akkor vegyük körül olyan környezettel, ami felé terelni szeretnénk. Legyen a zene? Minden erőltetés nélkül elérhető, hogy zenéljen, ha sokat hallgathat zenét, ha sokat lát másokat zenélni, és különösen, ha a szülei játszanak hangszeren. A gyerek ugyanis legfőképpen leutánozza, ami körülötte van. Ugyanígy lehet az élet részéve tenni a sakkozást, az olvasást, a természetjárást, a számítógép-használatot – bármit, ha a kisgyerek típusú tanulás szabályait betartjuk.
  • A kisgyerek-tanulás kulcsa a szorongásmentesség. Ugyanúgy, ahogy minden tanulás kezdetén, kerülni kell az elvárást, a teljesítménynyomást és a minősítést. Még a dicséret is veszélyes lehet, mert teljesítménynyomást jelent.
  • A kisgyerek számára maga a tevékenység öröm – és különösen nagy boldogság, ha ezt felnőttel, leginkább a szüleivel együtt teheti. Nem érdemes az örömét elvenni azzal, hogy némi nyomásra picivel hamarabb megteszi, amit saját kedvére úgyis megtett volna később.

A nagyobb gyereknek, a kamasznak, de még a felnőttnek is, továbbra is szüksége van a tanulás kisgyerek formájára. Megfigyel, kipróbál, utánoz – és máris élmény a megismerés!  De a használati utasítás elolvasása előtt legalább nézzük meg, tapintsuk meg, ismerkedjünk meg a „szörnyeteggel” – bármi is legyen az. Utána már könnyebben válik barátunkká… 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 4. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019. december – 2020. januári számában
ezekről olvashat:

2019 december – 2020 január

  • Tudnak-e a gépek szeretni?

    A szeretetre való képesség az ember lehetősége, melynek valóra váltása a felnövekvés társas környezetétől, a szülő-gyermek kapcsolatban megtapasztalt szeretetteljes élményektől függ. Bármilyen bonyolult és sokoldalú is legyen a mesterséges intelligencia, érzésekre nem lesz programozható, mivel nem áll mögötte az autonóm életvezetést lehetővé tevő testi és szellemi erők fejlődéstörténete. Nincs benne semmi, ami az emberi érzések két nagy erőforrását, a szexualitást és az agressziót hordozná. A gépek nem szoronganak, nem félnek, nem remélnek.

  • Megalkuvás és megátalkodottság között

    Mire jó egy kompromisszum? Arra, hogy eláruljam a vágyaimat? Vagy arra, hogy igazodva a valósághoz, megvalósítsam belőlük legalább azt, ami megvalósítható? A kompromisszum során vajon lemondok önmagamról? Igazodom másokhoz? Vagy egyensúlyt teremtek az éppen adott helyzetben? Hogyan kell jó kompromisszumokat kötni?

  • Kudarc és siker között

    Mindannyian tudunk olyan emberekről, vállalkozásokról, politikai szervezetekről, akik, illetve amelyek sorozatos kudarcok után végleg elbuktak – vagy éppen sikert arattak. Hogyan lehet eljutni a kudarctól a sikerig? Mi különbözteti meg az örök vesztesektől azokat, akik végül győzni tudtak?

  • E-mail zűrzavar: miért nem értjük egymást?

    Valószínűleg sokan ismerik azt a frusztráló érzést, amikor a világosan és szabatosan megfogalmazott e-mailjükre értelmetlen – vagy a tárgytól teljesen eltérő – választ kapnak. Ugyanígy sokaknak ismert az a helyzet, amikor egy beérkező e-mail fölött töprengve próbálják kitalálni, vajon mit is akart mondani a levél szerzője. Az e-mailek írói és fogadói aztán szerepet cserélve bosszankodnak a másikon, aki nem tud értelmesen fogalmazni, vagy nem képes felfogni a legegyszerűbb dolgokat sem.

  • Pszichoterápia és önsegítés integrációja a Minnesota-rendszerű terápiákban

    A Minnesota-rendszerű terápia a pszichológiai terápiák önálló úton járó, kissé deviáns fivére. Elválaszthatatlan az Anonim Alkoholisták és a mintájukra kialakuló egyéb 12 lépéses csoportok szellemiségétől és gyakorlatától... A Minnesota-program a pácienseknek azon körével foglalkozik, akiknél az érzelem- és feszültségkezelés elégtelen volta szenvedélybetegségbe, addikcióba torkollott.

ÉS MÉG: Pedig a stratégiám tökéletes volt… – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Boldogságkereső • Az önismeret ára • A sikeres tárgyalás nem a tárgyalóasztalnál kezdődik • Kell-e különórára járnia, ha nem akar? • Mindennapi életünk a tik árnyékában – Egy Tourette-szindrómás kisfiú édesanyjának beszámolója • „Találd ki, mire vágyom” – Egy nárcisztikus párkapcsolata • Éljünk az élet napos oldalán! – Az életközépi válság újragondolása 2. • Érvényes-e még ma is az idősek bölcsessége? • Életközépi karrierváltás: tényleg létezik?• Ami a színfalak mögött zajlik – a krónikus stressz rejtelmei • A bosszú • „A testképet illetően nincs realitás!” – Beszélgetés dr. Juhász Péterrel • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Törvényszerű, hogy partnereinket saját belső rendezettségünknek, integráltságunk fokának megfelelően választjuk – nincs ezzel másképp a nárcisztikus ember sem.

„Felnőttkorodban majd hálás leszel nekem ezért” – hangzik gyakran a válasz, amikor a serdülő kiböki, hogy nem szeretne zeneórára, edzésre vagy különtanárhoz járni.

Van egy kiskamasz gyermeke, akinek folyton kiesnek a kezéből a dolgok és a legértékesebb tárgyakat is képes leverni a lakásban? Higgye el, nem azért csinálja, mert nem hallgat...

A Tourette-zavar (TZ) – vagy korábbi nevén Tourette-szindróma – egy tünetegyüttes, mely spektrumzavarnak tekinthető, és melynek központi tünete az akaratlan hangadás vagy...

Egy hosszú távú vizsgálat alapján egyáltalán nem olyan vészes a helyzet, mint ahogyan azt a korábbi kutatások alapján