Jelenlegi hely

Ne tanítsd, hadd tanuljon!

Nagyjából nyolcéves korig az agyunk nyitva áll a tanulásra

Minden ember információkra nyitott rendszerrel születik, agyunkat a környezetben szerzett tapasztalatok töltik fel. A tanulás hatékonnyá és sikeressé tehet, ezért fontos, hogy mit gondolunk a tanulásról és tanításról, és főleg, hogy ebből a gyerekeinknek mekkora „nyeresége” származik.  

Azt gondolnánk, hogy a szorongást az iskola tapasztja a tanuláshoz. Pedig ez sokkal hamarabb, akár már a bölcsőben megalapozható. Régebben szakkönyvekben, manapság az interneten keresik meg a szülők, hogy a gyereknek mikor és mit kell már tudnia. A rokon és szomszéd gyereket mindenki releváns viszonyítási forrásként tartja számon, s a tőlük való eltérésnek következményei vannak.

Ha a gyerek az elvártnál hamarabb tudott megfordulni, akkor büszke és nyugodt az anya, de közben már azon gondolkodik, hogy vajon időben fog-e felülni. Ha viszont a „referenciához” viszonyítva elmarad valamiben a gyerek, akkor jön a szülői aktivitás, és segít a „bajon”. Szerencsére egyre többen gondolják, hogy a kisbaba úgyis fel fog ülni és el fog indulni és beszélni fog, ha erre nem is tanítják, csupán elég mozgási lehetőséget, illetve nyelvi környezetet kell biztosítani neki. Bizonyára ismerős a kép: anyuka, apuka a gyerek mögött futva tolja – ha kell, hetekig – a kétkerekű biciklit. (Magam is ezt csináltam, így saját élményről számolhatok be. Akkor még seprűnyelet kellett beapplikálni, ma már kaphatók kis nyeles kerékpárok.) A gyerek persze akkor is megtanulna biciklizni, ha nem tologatnánk –  de ez nem derül ki, mert tologatjuk... Aki látott falun apró gyereket az apuka biciklijének a váza alatt féloldalasan kerekezni, az tudja, hogy a gyerekek megfelelő eszközök hiányában is képesek megtanulni, mert ellesik a fortélyokat. Elég, ha lehetőséget adunk. A legjobb, ha a gyerek megélheti a saját hozzáértését. Ha nem kell azon szorongania, hogy leesik-e, eldől-e, apa biztosan tartja-e és elégedett-e vele, akkor elkezdi csinálni. Olyan kerékpárt kell adni a gyereknek, amelyet maga tud kezelni, mert éppen leér a lába. Az a lényeg, hogy egyensúlyozgathasson, és maga kontrollálhassa a tanulását. Egyszer csak gurulni fog…

  • A kisgyereket nem kell tanítani, úgyis tanul – és jobban, mint ha tanítanánk. Viszont érdemes kiszolgálni az érdeklődését, mert így lesz a leghatékonyabb a fejlődése. Ha pedig irányítani szeretnénk a tanulását, akkor vegyük körül olyan környezettel, ami felé terelni szeretnénk. Legyen a zene? Minden erőltetés nélkül elérhető, hogy zenéljen, ha sokat hallgathat zenét, ha sokat lát másokat zenélni, és különösen, ha a szülei játszanak hangszeren. A gyerek ugyanis legfőképpen leutánozza, ami körülötte van. Ugyanígy lehet az élet részéve tenni a sakkozást, az olvasást, a természetjárást, a számítógép-használatot – bármit, ha a kisgyerek típusú tanulás szabályait betartjuk.
  • A kisgyerek-tanulás kulcsa a szorongásmentesség. Ugyanúgy, ahogy minden tanulás kezdetén, kerülni kell az elvárást, a teljesítménynyomást és a minősítést. Még a dicséret is veszélyes lehet, mert teljesítménynyomást jelent.
  • A kisgyerek számára maga a tevékenység öröm – és különösen nagy boldogság, ha ezt felnőttel, leginkább a szüleivel együtt teheti. Nem érdemes az örömét elvenni azzal, hogy némi nyomásra picivel hamarabb megteszi, amit saját kedvére úgyis megtett volna később.

A nagyobb gyereknek, a kamasznak, de még a felnőttnek is, továbbra is szüksége van a tanulás kisgyerek formájára. Megfigyel, kipróbál, utánoz – és máris élmény a megismerés!  De a használati utasítás elolvasása előtt legalább nézzük meg, tapintsuk meg, ismerkedjünk meg a „szörnyeteggel” – bármi is legyen az. Utána már könnyebben válik barátunkká… 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 4. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2019 június–július

  • A kulturális sokk és az időutazás

    A globalizáció egyre gyakrabban teremt kultúraváltási helyzeteket. Diákok külföldre mennek tanulni, nemzetközi intézmények a dolgozóikat más országokba küldik, a jobb körülmények reményében egész családok váltanak hazát, illetve gyakran emberek tömegeinek kell akaratuk ellenére menekültként a saját kultúrájuktól eltérő országban folytatni életüket. A kulturális sokk fogalma tehát mindinkább előtérbe kerül.

  • Megbízható tanúk-e a gyermekek?

    A feltételezések szerint a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy hamis emlékekről számoljanak be. Mennyire megbízhatóak tehát tanúvallomásaik? Vajon képesek-e megbízhatóan, torzításmentesen mesélni egy eseményről? Mennyire befolyásolhatók a kérdező által? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb tanúvallomásokat kapjunk?

  • „Elég magas lesz kosarasnak?” – A fiatalok fejlettségi szintjéről nem a naptár árulkodik. De akkor mi?

    Képlékeny határokkal fészkelte be magát a serdülőkor a gyermek- és a felnőttlét közé. A fejlődési szakasz meghatározása nemcsak izgalmas elméleti kérdés: fontos oktatási, egészségügyi, büntetőjogi implikációkat rejt magában, hogy mennyire tartunk érettnek valakit. Miért van az, hogy kizárólag a naptár alapján hozunk ilyen döntéseket? A PPKE BÉTA projektjének serdülőkorról szóló cikksorozata most a biológiai kor becslési eljárásait mutatja be.

  • Légy önmagad terapeutája! A kognitív pszichoterápia

    Pszichés zavarokban szenvedők gyakran eltúlozzák, rendkívül szubjektíven értelmezik a helyzetüket, ami intenzív érzelmi állapotokhoz vezet, és ez megfordítva is igaz: erősen zaklatott, dühös vagy stresszes állapotban sérül a valóság objektív felfogása. Felfokozott érzelmi állapotban szélsőségesen negatívan vagy pozitívan értékeljük az egyes helyzeteket, és ez ráadásul még a cselekedeteinket is befolyásolja. Miután mind a tapasztalat, mind a klinikai pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az érzelmi problémák forrása gyakran a torzult, hibás gondolkodás, a kognitív viselkedésterápia célja az alaposabb önismeret.

  • Muzsikus a díványon – Személyiség és zenei teljesítményszorongás

    Képzeljük csak el, hogy érezheti magát egy alapvetően zárkózott, érzékeny és kissé szorongó ember, amikor ki „kell” állnia több száz ember elé, és az addig a próbatermek magányában csiszolgatott művet rá szegeződő szempárok százainak kereszttüzében kell hibátlanul bemutatnia?

ÉS MÉG: Egy gallér üzenete – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaHová tűntek az érzelmek?A háttérbe szorított szolidaritás. Összetartozás, együttérzés, közösségvállalás • „Ne forgasd ki a szavaimat!” – Szalmabábok a vitában • Túl a babonán – avagy a kényszerek markábanKulináris terápiaA trollok pszichológiájaAz agy öregedése – az időskori demenciák • Motiváció: tényleg szükség van rá?Egy jó tér csodákat művelhet – Beszélgetés Sylvester Ádám építésszel • Az örökmozgó szem • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A kényszerek rengeteg időt és energiát vesznek el a gyermektől, emellett állandó feszültségben éli a mindennapjait, nem képes ellazulni, önfeledten játszani, mert a kényszer...

Ennek a kialakítása pedig a szülőn múlik, és bizony nem csak úgy, hogy büntetésképpen eltiltja a képernyőtől a gyerek

Ezt a legtöbb család katasztrófaként éli meg, és azonnal elindul a bűnbakkeresés.

Az iskolai bántalmazás nem új keletű probléma, bár vannak olyan formái, amelyek az utóbbi időben terjedtek el.

Az iskolán belüli erőszak vagy zaklatás nagyon sok esetben fellelhető az  intézményekben, gyakran azonban mind a szülők, mind a pedagógusok alábecsülik a helyzet súlyosságát....