Jelenlegi hely

Az elismerés vágya és a másik vágya

Nem a másikra, hanem a másik vágyára vágyunk.

Problémáink legtöbbje személyközi kapcsolatainkból ered. Ha tudjuk is, hogy mi magunk mire vágyunk, azt nagyon gyakran nem is sejtjük, hogy a másik mire vágyik és mit akar tőlünk. Vagy ha tudjuk, mit akar tőlünk, akkor nagyon gyakran azzal nem vagyunk tisztában, hogy mi mit várunk el tőle. 

Szerző: 

Pszichés bizonytalanságaink legtöbbje abból ered, hogy önmagunkhoz való viszonyunk is függ a másokhoz való viszonyainktól...

Nem a hatalomért harcolunk, nem is értékes birtoktárgyakért, hanem alapvetően és mindenekelőtt a többi ember elismeréséért. Csak akkor lehetünk önmagunkban biztosak és nyugodtak, ha mérvadó – és életünk szempontjából jelentős – emberek elismerését megkapjuk. Eleinte a szüleink és nevelőink, majd a barátaink, ismerőseink, szakmai közegünk, szerelmeink, később a beosztottaink, tanítványaink, gyermekeink elismerését. Nem egyszerűen arról van szó, hogy énünknek szüksége van a mások általi elismerés „táplálékára”, hanem arról az alapvetőbb tényről, hogy énünk nem is más, mint a mások általi elismerés lenyomata. Aki a személyiségfejlődés bizonyos fázisaiban nem kapja meg a megfelelő érzelmi, közösségi, jogi vagy kulturális elismerést, súlyosan torzult személlyé válhat.

Az elismerési viszonyok nem semlegesek. Nem egyszerűen egy bizonyos mennyiségű elismerésre van szükségünk, amit akárkitől megkaphatunk – olyanok elismerésére vágyunk, akiket az okosságuk, szépségük, társasági sikereik, szeretetre méltóságuk alapján mi is elismerünk. Csakis egy általunk elismert személy elismerése méltó arra, hogy harcoljunk érte. Egy megvetett vagy lenézett személy elismerése inkább kínos, mint kellemes. (Egy kissé lenézett barát vagy barátnő túlzott ragaszkodása azért kellemetlen sokszor, mert rossz fényt vethet ránk azok szemében, akikhez igazodnánk, és akik esetleg őt nem értékelik nagyra.)

A párkapcsolati viszonyok jól tükrözik ezt a bonyolult helyzetet. Nem egyszerűen a szeretett személy birtoklására vágyom, hanem a szeretett személy szabad elismerésére. Egy párkapcsolat a kölcsönösségre épül, de a legritkább esetben beszélhetünk valóban kölcsönös és egyenlő mértékű szeretetről. Ha az egyik jobban szeret, mint a másik, vagy nem úgy szeret, ahogy arra a másik vágyik, akkor máris hasadás áll be az egyensúlyban. És ez nemcsak a szerelmi, hanem a családi, baráti, munkatársi viszonyokra is érvényes.

 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2017 október–novemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. október–november

  • Nem szeretek dönteni... – Az elbizonytalanodás lélektana

    Mindennapjainkat apróbb-nagyobb döntések szövik át. Lehet, hogy többségüket nem is éljük át igazán, mert nem töltünk órákat egy hűtőpult felett a gyümölcsjoghurtokat válogatva. Arról viszont többen beszámolhatnának, hogy egy cipő vásárlásakor valóságos beszerzőkörutakat bonyolítanak… Akkor mit mondhatnánk azokról az érzelmi döntésekről, amiket a magánéletünkben, a családi életben, vagy a munkánkkal kapcsolatban kell meghoznunk?

  • Valóban tudni akarom? Test-bizonytalanság-érzet

    Egészségünkkel kapcsolatban számos szituációban átélhetjük a bizonytalanságot: meg akarunk-e bizonyosodni egy lelet eredményéről? Akarjuk-e hallani a diagnózist? Vajon mindig egyértelmű számunkra, hogy egy kezelés jót tesz-e, vagy éppen árt nekünk? A legtöbb embernél a bizonytalanság általában nyugtalansággal jár, ugyanis a megkérdőjelezett dolog értelmezése, igazsága, valósága felfüggesztett állapotban van: amit kétségbe vonunk, „törvényen kívülivé” válik és nehezen kezelhető számunkra

  • Függni a függetlenségtől

    A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte… Miért ne lehetne a szabadon, szeretetből, valós életcélból választott kapcsolat voltaképpen a komoly belső függetlenség és erő jele? S nem lehet-e, hogy életcéljaink tisztázatlansága mögött, egónk átmeneti hullámainak kiszolgáltatva nagyon is függők vagyunk – csak épp nem a másiktól, hanem önmagunktól?

  • Az elég jó örökbefogadó szülő

    Amikor valaki szülővé válik, számtalan kapaszkodót kap, hogyan is lehet belőle elég jó szülő. Elég jó, hisz Bettelheim írásai óta tudjuk, hogy nem kell a tökéletességre törekednünk… Bár a legtöbb tanácsadói forrás a szülők saját, belső ösztönös megoldásmódjait helyezi előtérbe, egy gyermekét váró pár nemcsak a rengeteg szakkönyvből, hanem az őket körülvevő, jó gyakorlattal rendelkező családtagoktól, barátoktól is sok hasznos tanácsot gyűjthet be arra vonatkozóan, hogyan is kell, hogyan lehet a szülőséget „jól csinálni”.

  • A szkizofrénia – más szemmel. Tévhitek, sztereotípiák – és a valóság

    A szkizofrénia, magyar nevén tudathasadásos elmebetegség nemcsak a pszichiátriában, hanem mindennapos beszélgetéseinkben is gyakran felbukkanó és izgalmas téma. A többségnek azonban nincs módja valóságos képet kapni a szkizofrén betegről, így előítéleteinket mozgósítjuk… Előítéleteinknek természetesen oka van. Ami eltér a szokásostól, idegen, az feltűnést kelt – igyekszünk meg is különböztetni és távol is tartani magunktól. Végül is: ki tudja, mire számítsunk?

ÉS MÉG: Bizonyosság mindenáron? – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Kórkép a bizonytalanságrólSzerelmeim és „idegeneim”Betegesen normális? A populizmus pszichológiája • A mai korszellem kedvez a szélsőségeknek?Jelentés az út szélérőlTáncolni kell!Mi mire való? A tárgyakról való tanulás kisgyermekkorban • Vélemény első látásraA leszokás nem akaraterő kérdése!Devizahiteles zsákutcák • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Az értékek egymásra épülő rendjében a legalsó szint lesz az egyetlen és meghatározó – vagyis azok az „értékek”, amelyek a legegyszerűbb és legközvetlenebb vágyakhoz...

A szenvedélyes szerelem és a házasság, úgy látszik, lassan és egyszerre tűnik el a modern társadalom horizontjáról.

A kép azonban bonyolult, ugyanis képesek vagyunk akár legjobb meggyőződéseink ellenére cselekedni és beszélni.

Többnyire azt hisszük, hogy el kell gondolnunk az elérendő célt, majd végre kell hajtanunk a döntést egyszer s minden

Van-e magyarázata a lélektannak arra, hogy miért lakoznak lelkünkben teljesen ellentétes érzések egy időben, egyazon dologgal kapcsolatban?

Amikor változtatni kellene, halogatunk, pótcselekvésekbe menekülünk, vagy kitalálunk valamilyen fedősztorit, hogy miért is lehetetlen most belevágnunk valamilyen változtatásba...