Jelenlegi hely

Az elismerés vágya és a másik vágya

Nem a másikra, hanem a másik vágyára vágyunk.

Problémáink legtöbbje személyközi kapcsolatainkból ered. Ha tudjuk is, hogy mi magunk mire vágyunk, azt nagyon gyakran nem is sejtjük, hogy a másik mire vágyik és mit akar tőlünk. Vagy ha tudjuk, mit akar tőlünk, akkor nagyon gyakran azzal nem vagyunk tisztában, hogy mi mit várunk el tőle. 

Szerző: 

Pszichés bizonytalanságaink legtöbbje abból ered, hogy önmagunkhoz való viszonyunk is függ a másokhoz való viszonyainktól...

Nem a hatalomért harcolunk, nem is értékes birtoktárgyakért, hanem alapvetően és mindenekelőtt a többi ember elismeréséért. Csak akkor lehetünk önmagunkban biztosak és nyugodtak, ha mérvadó – és életünk szempontjából jelentős – emberek elismerését megkapjuk. Eleinte a szüleink és nevelőink, majd a barátaink, ismerőseink, szakmai közegünk, szerelmeink, később a beosztottaink, tanítványaink, gyermekeink elismerését. Nem egyszerűen arról van szó, hogy énünknek szüksége van a mások általi elismerés „táplálékára”, hanem arról az alapvetőbb tényről, hogy énünk nem is más, mint a mások általi elismerés lenyomata. Aki a személyiségfejlődés bizonyos fázisaiban nem kapja meg a megfelelő érzelmi, közösségi, jogi vagy kulturális elismerést, súlyosan torzult személlyé válhat.

Az elismerési viszonyok nem semlegesek. Nem egyszerűen egy bizonyos mennyiségű elismerésre van szükségünk, amit akárkitől megkaphatunk – olyanok elismerésére vágyunk, akiket az okosságuk, szépségük, társasági sikereik, szeretetre méltóságuk alapján mi is elismerünk. Csakis egy általunk elismert személy elismerése méltó arra, hogy harcoljunk érte. Egy megvetett vagy lenézett személy elismerése inkább kínos, mint kellemes. (Egy kissé lenézett barát vagy barátnő túlzott ragaszkodása azért kellemetlen sokszor, mert rossz fényt vethet ránk azok szemében, akikhez igazodnánk, és akik esetleg őt nem értékelik nagyra.)

A párkapcsolati viszonyok jól tükrözik ezt a bonyolult helyzetet. Nem egyszerűen a szeretett személy birtoklására vágyom, hanem a szeretett személy szabad elismerésére. Egy párkapcsolat a kölcsönösségre épül, de a legritkább esetben beszélhetünk valóban kölcsönös és egyenlő mértékű szeretetről. Ha az egyik jobban szeret, mint a másik, vagy nem úgy szeret, ahogy arra a másik vágyik, akkor máris hasadás áll be az egyensúlyban. És ez nemcsak a szerelmi, hanem a családi, baráti, munkatársi viszonyokra is érvényes.

 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2017 február–márciusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. február

  • Ki vagy az álarc mögött? A hamis szelf

    A hamis szelf nem valódi arcunk, sokkal inkább egy álarc vagy pajzs, mely az egyén valós énjét védi. Eközben az álarc mögött lévő személy érzi, hogy érzéseiben, életvezetésében, annak eldöntésében, ki is ő valójában, nem tud valódi lenni… A hamis szelf, mint „védőálarc” elengedése sokszor nagyon nehéz feladat. Hosszú folyamat, melyben az első és alapvető lépés annak kialakítása, hogy az egyén legalább egy fontos kapcsolatában szeretve és érzelmi biztonságban érezhesse magát. Szükséges az is, hogy nyitott legyen saját belső élményei, érzései megfigyelésére, beazonosítására, azaz egyfajta befelé figyelésre, ami sokak számára nem könnyű feladat

  • Önbizalmunk (ál)arcai

    Akinek van önbizalma, annak nincsenek álarcai, csak arcai. Ezekből persze lehet több, elvégre nem vagyunk ugyanolyanok minden egyes helyzetben, amivel az élet megkínál. Akinek azonban nincs önbizalma, tele van és lesz álarcokkal. Nem vállalja az arcát, különféle maszkok, jelmezek, álcák mögé rejtőzik, elkendőzve az igazságot: senki sem tudja, ki ő valójában – önmagát is beleértve. Szerepeket játszik, jobb esetben persze megkap az élettől egy főszerepet, rosszabb esetben azonban csak statiszta a saját mindennapjaiban.

  • A lázadás kora(i)

    „Amikor megéreztem az irodaház-szagot, és megpillantottam az öntudatosan járkáló, ambiciózus 30-as fiúkat és lányokat, konkrétan elkapott egy pánikroham. Úgy éreztem, belehalnék, ha nekem még egyszer egy ilyen helyen kellene dolgoznom. Elég volt.” Kisgyörgy Éva ül velem szemben. Ezen a néven talán nem sokan ismerik, de ha azt mondom: Travellina, máris ismerősebben cseng a név. Travellina az ország egyik legismertebb utazós bloggere, aki főállása szerint utazik, majd beszámol a tapasztalatairól. Éva, azaz Travellina 51 éves, és mindössze öt éve hivatásos blogger. Igen, jól számolják. 46 évesen kezdett új életet.

  • Lejtőn

    Nyilvánvalónak látom, hogy bennem van az, ami ennyire hullámzik, ami mindig visszatér, és szinte egész életemben lebénított, legalábbis, akadályozott gyakorlatilag mindenben – ha nem nyomtam el időlegesen valamivel. Ez a valami lehetett az életerő, az alkohol, a bulik, a lányok/nők – akikkel hiába volt annyi sikerem, valódi kielégülést, öt percnél hosszabb, félelem nélküli örömet, magabiztosságot, szeretetet soha nem éltem át velük. (Őrült szerelmet, önfeladó rajongást, igen.) És, lehetett még ez a valami a kudarc utáni újrakezdés lendülete is, egy-egy sikeres munka, lehetett a pénz, a ház építése, a gyerekeim születése, a velük töltött reményteli idők – de aztán mindig minden kipukkadt, és én zuhantam a mélybe, a sötétbe, a rémületbe.

  • Tömeglélektani folyamatok a virtuális közösségekben

    Az internetes közösségekhez hasonlatos egyéniségvesztést hagyományos, „offline” környezetben – vagyis a való életben – leggyakrabban ún. „nagycsoport-helyzetben”, egy tömeg tagjaként élhetünk meg. Ilyenkor a fentiekhez hasonlóan drámaian csökken az egyén észlelt egyéni felelőssége, mint ahogyan az az érzése is, hogy hatással tud lenni a körülötte zajló dolgokra. A kommunikáció általában szaggatottá válik, elenyészik az egymás szavaira adott visszacsatolás. Általában azok a csoporttagok vannak a leginkább kitéve a csoport irányából feléjük érkező támadásoknak, akik megpróbálják valamelyest fenntartani individualitásuknak legalább egy részét – vagyis valamelyest képviselni saját különbözőségüket, meggyőződéseiket.

ÉS MÉG: Bluggyk – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaKüzdelem a hamis én ellenA felfújt önértékelés – Hamis és törékeny, de legalább pozitív • Elégedett vagy a párkapcsolatoddal? Az attól függ… • Közösségi média és valóság: filterek mögött •A dizájner drogok új világa„Akkor legalább a fájdalmat érzem…” – Önsértés kamaszkorban • A derékfájás mítoszrombolásaFelnőtt színezők tündöklése…A változatosság gyönyörködtet (?) – Tucatnyi költözés és munkahely vár ránk • Mi a közös Garfieldban, a „bogárhátúban” és a kisbabákban? • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Többnyire azt hisszük, hogy el kell gondolnunk az elérendő célt, majd végre kell hajtanunk a döntést egyszer s minde

Van-e magyarázata a lélektannak arra, hogy miért lakoznak lelkünkben teljesen ellentétes érzések egy időben, egyazon dologgal kapcsolatban?

Amikor változtatni kellene, halogatunk, pótcselekvésekbe menekülünk, vagy kitalálunk valamilyen fedősztorit, hogy miért is lehetetlen most belevágnunk valamilyen változtatásba...

Az emberek, bármennyire sokfélék legyenek is, besorolhatók néhány nagy típus valamelyikébe.

Miért is lennénk nagylelkűek, segítőkészek, önfeláldozók és törvénytisztelők egy olyan társadalomban, ahol mindenki más önző?

A lelkiismeret egy énünk legmélyéből kiinduló hang, amelyről egyszerre mondhatjuk, hogy azonos velünk és azt is, hogy idegen hang bennünk. Ahonnét a lelkiismeret szól, ott...