Jelenlegi hely

Hogyan értik meg a számokat az óvodások?

...a gyerekek ráébrednek: a tárgyak számolása nem egyfajta kiszámolósdi játék, hanem az a mennyiség megállapítását szolgálja

A gyerekek 3-4 éves koruk körül kezdik megérteni, hogy mi is a számolás, kialakítva ezzel a számmegértés felnőttkori alapját. Legtöbben azt gondolhatják, hogy az óvodások akkortól értik meg a számokat, amikor elkezdik a körülöttük lévő tárgyakat megszámolni rámutatással és a számnevek kimondásával, holott sok esetben a gyerekek ezt nem is számolásnak gondolják. 

Szerző: 

Hogy világosabban láthassuk, hová is kell a gyerekeknek eljutniuk, tekintsük át röviden, mit tudnak már csecsemőkoruk óta a számokról. Ahogyan arról egy korábbi lapszámban bővebben is írtunk (Mindennapi Pszichológia 2014/4. szám), a csecsemők már két mentális rendszerrel is rendelkeznek, amelyekkel a mennyiségeket megértik. Egyrészt használhatják az úgynevezett tárgyfájl rendszert, amellyel a tárgyak mozgását lehet követni, és amellyel egyszerre 3-4 tárgy követhető. Ez a rendszer közvetve a tárgyak számosságát is megállapíthatja, a rendszer korlátjából adódóan azonban a 3-4 fölötti mennyiséget már nem tudja érzékelni. Másrészt a babák rendelkezésére áll a közelítő mennyiségi rendszer, amely nagyobb mennyiségeket is követni tud. Azonban ez a rendszer pontatlan: 1 évesnél fiatalabb babáknál legalább 2-3-szoros különbségnek kell lennie két mennyiség (pl. ponthalmaz) között, hogy a mennyiségi eltérés látható legyen. Mindkét rendszer „megért” valamit a számokból, de csak korlátokkal. A korlátok ismeretében a probléma jól látható: valamilyen módon olyan rendszereket kell bevetni, amelyek képesek lehetnek nagyobb (3-4 feletti) értékek pontos megértésére is. Ezt a feladatot a gyerekek tipikusan 3-4 éves koruk környékén oldják meg. Hogyan történik mindez?

A számok pontos megértésének több fázisa is van. Az egyik első szakasz jól ismert lehet a gyakorló szülőknek és pedagógusoknak:  a gyerekek elmondják a számsorozatot („egykettőháromnégy”), mint egy mondókát, miközben ezeket a szavakat nem gondolják számoknak, hanem csak egy versikének, amilyet máskor is mondogatni szoktak. Jól mutatja a versike jelleget az a helyzet, amikor az egyik kutatásunkban a számsor ismeretét mérendő azt kérdeztük az egyik 3 évestől, hogy tudja-e folytatni azt a sort, hogy „egykettőhárom”. Az óvodásunk gondolkodás nélkül rávágta, hogy „Persze. Egy kettő három négy öt hat hét nyolc aki bújt aki nem megyek”. Vajon mit gondolnak a gyerekek, mit jelent ez a mondóka? Jó eséllyel semmit, hiszen éppen tanulják a nyelvet, és tudják azt is, hogy nem ismerhetnek minden szót. Ezen túl némelyik mondókának, versikének később sem lesz jelentése: meg tudná például valaki mondani, hogy mit jelent a „csiribiri” vagy az „ecc-pecc”? (A szövegszerkesztő helyesírás-ellenőrzője például nem.) A gyerekek tehát nem feltétlenül csodálkoznak azon, ha valamit nem értenek – attól még mondogathatják.

Egy második fázisban a gyerekek a mondóka közben már mutogatnak is tárgyakra, azonban könnyen látható: ez sem jelenti azt, hogy megértenék a számok lényegét. Ilyenkor ugyanis gyakran feltűnően rosszul végzik a dolgukat: egyes tárgyakat kihagynak, másokra többször mutatnak, időnként a számnevek helyes sorozatához sem ragaszkodnak. Ez számukra még mindig csak egy olyasmi játék, mint amikor egy versikére vagy dalra mozognak vagy táncolnak.

A következő fázis már helyes számolásnak tűnik. Ekkor a tárgyakon már megfelelően mennek sorba, nem hagynak ki egyet sem, nem számolnak kétszer egy tárgyat, és a számneveket is megfelelő sorrendben mondják. Ilyenkor, ha eléjük teszünk például 6 golyót, és megkérdezzük tőlük, hogy mennyi golyó van előttük, akkor sorra végigszámolják őket, és helyesen eljutnak a hatig. Úgy tűnhet, hogy a gyerekek végre megtanultak számolni. Pedig még nem…

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 2. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 december – 2019 januári számában
ezekről olvashat:

2018 december – 2019 január

  • Mit kockáztatsz?

    A mai kor embere irtózik a kellemetlenségektől, és – távoli őseivel ellentétben – a mindennapi életben nem is kell veszélyeket vállalnia. S mivel nem tud megküzdeni semmiért, az igazi öröm lehetőségét is elveszítette, írja Konrad Lorenz A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című könyvében. Az emberi életet régebben jellemző „nagyszabású hullámhegyekből és -völgyekből alig észlelhető fodrozódás” lett. Ám rengetegen vannak, akik nem elégszenek meg a „fodrozódással”, és önként – ráadásul úgy tűnik, teljesen értelmetlenül – rendkívül kockázatos cselekvésekre vállalkoznak.

  • Párkapcsolati tojáshéjtánc – avagy borderline partnerrel az élet

    A párkapcsolat egy borderline személyiségzavarban szenvedő emberrel leginkább valamiféle tojáshéjtáncként írható le. Partnerének ugyanis olyan feszültségekre és kapcsolati történésekre kell felkészülnie, amelyek nem kevés szenvedést okozhatnak. A viharos párkapcsolati események hátterében (elsősorban) a borderline fél – és valamennyire partnere – korai kötődésbeli és alapvetően kedvezőtlen kapcsolati tapasztalatai állnak.

  • Aikido testnek és léleknek – a béke harcművészete

    A harcművészet szó hallatán gyakran az agresszió, a sérülések jutnak eszünkbe. De létezik egy harcművészeti ág, mely kifejezetten a békét, a nem ártást hirdeti, miközben mégis egy hatékony önvédelmi technika. Az aikidózás elősegíti a testi egészség megtartását, ugyanakkor a lélekre, pszichére gyakorolt hatásai olyan sokrétűek, hogy egyes esetekben már akár hatékonyabb lehet, mint egy pszichoterápia.

  • Rejtett üzenetek a társalgásban

    A rejtett jelentések születésének igazi terepe a társalgás világa. A társalgás sok mindent megmutat arról, milyen emberek is vagyunk – feszültek vagy lazák, körülményesek vagy rámenősek; arról, hogy mi is fontos számunkra, milyen az általános értékrendünk, s épp most a szendvics fontosabb számunkra vagy egy fiú érdeklődő tekintete; és arról is, aktuálisan milyen érzelmi állapotban vagyunk.

  • Virtuális valósággal a medve ellen

    „Hova futsz?” „Üldöz a medve!” – kiáltja kétségbeesetten az emberünk. „Milyen medve?” – hangzik a kézenfekvő kérdés. Főhősünk megáll, hátranéz – és nem ért semmit. „Ha nincs medve, nem kell futni” – gondolja, ugyanakkor érzi testében azt a feszültséget, amely vagy harcra, vagy futásra kényszerítené. Feszült, de fogalma sincs arról, miért.

ÉS MÉG:Mese egy szelfiről – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Döntés, választás, sors„A tökéletesség kényszerében élünk” • Anyád lehetnék – Korkülönbség a párkapcsolatban • Függés és függetlenségMi uraljuk a játékot – vagy a játék ural minket? Gyermekek a videojátékok bűvkörében • A ruha teszi – vagy nem teszi – az embert?Tekintsünk máshogy (is) a depresszióra! A karácsonyi nagy zabálás társadalomlélektanaA kávézás pszichológiája • Nézzünk a szavak mögé • Formát adni a lehetetlennek • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Gyakran az igazgatók tussolják el az ügyet: az iskolából ugyan kirúgják a tanárt, de eljárás nem indul ellene.

Az amerikai gyermekorvosok nem tanácsolják a kisgyerekek digitális médiahasználatát.

A különböző interaktív alkalmazások között is a videojátékok a legvonzóbbak, s egyre több szülő fél attól, hogy gyermeke függővé válhat, vagy esetleg már azzá is vált.

Nemcsak a gyermekek, minden ember játszik – életkortól, fizikai és mentális korlátoktól függetlenül.

Az előhíváson alapuló teszt jelentősen lelassítja, sőt bizonyos körülmények között meg is állítja a felejtést.

A Közép-európai Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy a csecsemők valóban képesek-e kikövetkeztetni, miről kommunikálnak mások, ha a beszélgetőpartnerek és az általuk...