Jelenlegi hely

Családok az indulatok örvényében

Mit tesz hát egy önérzetes kétéves e viharos korszakban? Nem vacakol, minden frusztrációt közvetlenül lereagál

Ahogy egy évtizede hiperaktív cunami árasztotta el a gyerekterápiás rendeléseket, mostanában Dunát lehet rekeszteni az indulatkezelési problémákkal. Kis gyereknél. Nagy gyereknél. Kamasznál. Szülőnél. 

Szerző: 

Vajon mi okozza, hogy nehezen megy a belső feszültségek kezelése? Hajlamosak vagyunk a felgyorsult világra, a fokozott iskolai követelményekre, a rengeteg stresszre fogni mindezt, de érdemes megküzdési oldalról is megvizsgálni, vajon megfelelő készségek állnak-e rendelkezésünkre indulati életünk kordában tartására.

A kezdetek: OÁÁÁ!

Legelső indulataink pusztán a létezés alapvető frusztációiból adódnak: éhesek vagyunk, fázunk, fáj valami. Korlátozott módon adjuk a környezet tudtára, hogy nem kerek a világ, s jó esetben ordításunkra máris érkezik a válasz – a jól időzített anyai (szülői) válasz nemcsak közvetlen igényeinket elégíti ki, de felborzolt kedélyeink megnyugtatásául is szolgál.

A csecsemők ugyanis nem feltétlenül képesek saját elszabadult indulataikat visszaszabályozni – az affektus-szabályozást az anya-gyerek kettős eleinte még közösen működteti, s csak később, a fejlődés során válik belső folyamattá. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a bömbölő, hadonászó gyerek megnyugtatásán dolgozó szülő ösztönösen ráhangolódik a handabandázás ritmusára, intenzitására, és annak megfeleltethető erejű ringatással, simogatással, gügyörészéssel száll be a helyzetbe, majd szépen lassan „letekerve” az intenzitás-szabályzót, a csecsemőt is az elcsendesülés irányába húzza.

Hogy lesz ebből aztán önmegnyugtatás? Idővel a szülő már nem olyan válaszkész, a gyerek kénytelen a már elsajátított készségeit használni, hüppögve visszaevickélni a nyugodtabb tartományba. Az ehhez használt eszközök – saját maguk himbálása, simogatása, az ujjszopás vagy egy párnacsücsök – még a külső megnyugtatás emlékeit őrzi...

Dühöngő totyogók: PUFF! BUMM!

A dackorszak a közvetlen indulatkiélés időszaka. Az önállóságért, autonómiáért folytatott harc során szükségszerűen folyton akadályokba ütközünk, ráadásul a saját hatóerő mámora mellett kénytelenek vagyunk megtapasztalni, hogy a ránk szakadó önállóság olykor ijesztő is lehet. Mit tesz hát egy önérzetes kétéves e viharos korszakban? Nem vacakol, minden frusztrációt közvetlenül lereagál: vérmérséklettől függő hevességgel nekimegy tárgyaknak, embereknek egyaránt. Mivel a helyzetek árnyalt értelmezése még csak korlátozottan áll rendelkezésére, sokszor mellélő, de szándéka szerint indulatait közvetlenül a feszültség forrására zúdítja – az a szerencsétlen egybeesés pedig, miszerint a feszültség forrása sokszor épp az a személy, akitől aztán a megnyugtatást várná, csak fokozza az érzelmi káoszt...

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 2. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • Ismerj el és szeress, bármi áron!

    Az embereket komolyan foglalkoztatja, mit gondolnak róluk, milyenek mások szemében. Ahogy minket látnak, az befolyásolja azt, ahogy viselkednek velünk. Jó okunk van tehát, hogy nagyon is érdekeljen, mit gondolnak rólunk mások. Az élet két fő területén fontos nekünk, hogy minél pozitívabb kép alakuljon ki rólunk: egyrészt a képességeink, másrészt a kedvelhetőségünk kapcsán.

  • Az elengedés művészete

    A fiatal felnőttkor egyik legnehezebb feladata a szülőktől való optimális távolság kialakítása. Sokszor sem a szülők, sem a fiatalok nem tudják, hogy mit is jelent a leválás és az elengedés. A családok életében két intenzív erő vív egymással: az egyik az egyéni elkülönülésért, az autonómia megéléséért vívott harc, a másik a családi összetartásért folytatott küzdelem. Az egyik kifelé tol a családból, a másik befelé húz.

  • Hallgassunk a szívünkre? – Testi folyamataink észlelése, érzelmeink szabályozása

    Elakad a lélegzetünk, mert valamilyen meglepő, rossz vagy éppen jó hírt kaptunk. Történik valamilyen esemény, amire reagálunk. Tudatosan vagy nem, ez mindenképpen valamiféle igazodást, alkalmazkodást jelent. A pszichológia nyelvén: szabályozzuk az érzelmeinket. Ennek módszerei természetesen nagyon változatosak…

  • Történetmesélő állatok

    Megtudjuk-e valaha, hogy mi jár az állatok fejében? Mit hisznek, mire vágynak, töprengenek-e valamin? Hasonlítanak-e a gondolataik az emberi gondolatokhoz – már ha vannak egyáltalán gondolataik? És mi a helyzet a történetekkel? Értik-e az állatok a történeteket? Vannak-e saját történeteik?

ÉS MÉG: Egy parkoló lelke – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaMiért olyan fontos, hogy szeressenek?Az elutasítástól való félelemKiút a céltalanságbólHogyan győzhető le minden szenvedés? A Buddha filozófiája • Tévhitek a mozaikcsaládokrólRejtélyes reklámhatásSokszínű segítőtársunk: a ló • „Virágba borult csillagok” – Népi motívumkincsünk üzenetének felhasználása a művészetterápiában • “Hinni akarunk a csodákban” – interjú Vavrek Zsolt brókerrel • Ez itt a jótett helyeKérdezni, kérdezni, kérdezni? A kérdezés, mint a dominancia álarca • Kongresszusok, konferenciákA pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Válás, elhagyás, mostoha, szerencsétlen sorsú gyerekek, lojalitáskonfliktusok… Asszociációk, melyek eszünkbe jutnak, ha meghalljuk a szót: mozaikcsalád.

Tasi Kriszta az ország legszegényebb településein dolgozik pszichológusként, a körülmények miatt kénytelen unortodox

A fiatal felnőttkor egyik embert próbáló feladata a szülőktől való fizikai és érzelmi eltávolodás, az optimálisnak tűnő távolság megtalálása, kialakítása. 

A legtöbb szülő nem is sejti, mennyire veszélyes egy kisgyerekkel az ölben csúszdázni.

Miként vélekedik a gyermekvállalásról, illetve a művi terheségmegszakításról? Töltse ki kérdőívünket!

A férfiak kezdetben a jóval fiatalabb feleség mellett a leginkább elégedettek, ugyanez a nőkre is jellemző: a legjobban a jóval fiatalabb férjnek örülnek.