Jelenlegi hely

Ha megszólal a „vészcsengő”

Nem biztos, hogy szorongásunk, félelmünk fő tárgya az, amiről mi magunk azt hisszük…

A félelmekkel, szorongásokkal nem az a probléma, hogy vannak, hanem az, hogy az egyén szempontjából megterhelő mértékük korlátozhatja a személyiség fejlődési lehetőségeit, mindennapi életét – és pszichés tünetet okozhat.

Ugyanakkor a félelmeknek, szorongásoknak fontos lélektani jelentősége van: jelzések hogy valami olyasmi zajlik a külvilágban vagy a személyiségen belül, amire érdemes felfigyelni. Mintegy pszichés vészcsengőként szolgál: „Légy óvatos, nézz körül, tájékozódj, mert valami számodra kellemetlen történhet!” Csakhogy nem biztos, hogy szorongásunk, félelmünk fő tárgya az, amiről mi magunk azt hisszük…

Az eltüntetett szorongás

Bármilyen meglepő is, az egyén nincs mindig tudatában szorongásának, félelmének. Azért van ez így, mert amikor nagyon megterhelő lenne a szituációban születő rossz érzés, akkor az a személyiség védelme érdekében elhárítódik. Ez persze nem tudatos folyamat – nem akarjuk csinálni, hanem megtörténik velünk, s gyakran a környezet számára sem ismerhető fel a szorongás, a félelem.

Iván, a magas beosztásban dolgozó középkorú férfi alvászavara miatt kért segítséget. Egyik terápiás ülést így kezdte: „Húzós napom volt tegnap. Hazaszóltam, hogy ma később megyek, mert kocsikázni akartam egy kicsit. Kimentem az autópályára, szerencsére volt elég kamion.…  nagyon szeretek kamiont előzni. Amikor kerülöm, olyan közel húzódom hozzá, amennyire csak lehet,  mert imádom azt a pillanatot, amikor kikerülök az árnyékából. Ott van egy légörvény… Készülök rá, mert tudom, hogy amikor befejezem az előzést, nagyon erősen kézben kell tartanom az autót, nehogy  a felezőkorláthoz csapódjak.… És persze minél gyorsabban hajtok, annál nagyobb az erő, amivel az előzés befejezésekor találkozom… Ma 170-nel mentem, de nem kell félni,már rutinos vagyok. A z előzésben érzem az erőmet… néha közben azt mondom magamnak: „Jól van, még mindig te vagy a kormányos!” Az óra hátralévő részében kiderült, hogy nem egyszerűen húzós napja volt, hanem nagyon szorongáskeltő is. „Átszervezés lesz a munkahelyemen, és megsúgták, hogy valószínűleg én is repülök… de azért ez nem akkora tragédia, Legfeljebb máshol leszek főnök... Nem én leszek az első, aki így jár – van egy barátom, fogalmam sincs róla, mi van most vele, de azt hallottam, hogy iszik… Lehet, hogy nem talált munkát?”

Iván szorongott? Igen! Miből lehetett ezt tudni? Egyfelől mert ő ugyan könnyeden beszélt, de én, miközben hallgattam, szorongást és aggodalmat éltem át testi épségének veszélyeztetése és munkahelye elvesztésének a lehetősége miatt. Még a torkom is kiszáradt.  Másrészt nem véletlen, hogy eszébe jutott munkanélkülivé vált és vélhetően lecsúszott barátja…

A pszichoanalitikus elméletek között szerepel a „résztvevő megfigyelés” fogalma. Ennek lényege: ha úgy figyelünk valamire, hogy bele is tudunk feledkezni abba, amit látunk, hallunk, akkor ilyenkor keletkező gondolataink, benyomásaink, érzéseink összefüggésben vannak azzal, ami a szemünk előtt zajlik. Nem véletlen, hogy Ivánt hallgatva szorongást éltem át. Ő laza volt, én szorongtam – a tőle hallottak miatt. Csak én éltem át az ő érzéseit. Előfordul, hogy ha valami nagyon erős szorongással kerül szembe az egyén, akkor – hangsúlyozom, nem tudatosan – úgy próbálja hárítani, hogy a jelen lévő másikra tolja át.  Valójában Iván nagyon is szorongott a várható munkahelyi változások miatt. Érzései elől a kockázatos előzési manőverekbe menekült, aminek sikere azt az érzést biztosította, hogy képes uralni a körülötte történő eseményeket – azaz nincs mitől félnie.

Belső félelem, ami külső veszéllyé alakul

Nemcsak a felnőttekre, de a gyerekekre is jellemző lehet, hogy akkor is szoronganak, ha az nem látszik rajtuk. A passzív, visszahúzódó, bizonytalan, aggodalmaskodó viselkedésben könnyen felismerhető a szorongás, a félelem. Ha ezek az egyén jellemző viselkedésformái, már pszichés tünetnek tekinthetők...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 1. számában olvasható

 

                                  

A Mindennapi Pszichológia
2019 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2019 június–július

  • A kulturális sokk és az időutazás

    A globalizáció egyre gyakrabban teremt kultúraváltási helyzeteket. Diákok külföldre mennek tanulni, nemzetközi intézmények a dolgozóikat más országokba küldik, a jobb körülmények reményében egész családok váltanak hazát, illetve gyakran emberek tömegeinek kell akaratuk ellenére menekültként a saját kultúrájuktól eltérő országban folytatni életüket. A kulturális sokk fogalma tehát mindinkább előtérbe kerül.

  • Megbízható tanúk-e a gyermekek?

    A feltételezések szerint a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy hamis emlékekről számoljanak be. Mennyire megbízhatóak tehát tanúvallomásaik? Vajon képesek-e megbízhatóan, torzításmentesen mesélni egy eseményről? Mennyire befolyásolhatók a kérdező által? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb tanúvallomásokat kapjunk?

  • „Elég magas lesz kosarasnak?” – A fiatalok fejlettségi szintjéről nem a naptár árulkodik. De akkor mi?

    Képlékeny határokkal fészkelte be magát a serdülőkor a gyermek- és a felnőttlét közé. A fejlődési szakasz meghatározása nemcsak izgalmas elméleti kérdés: fontos oktatási, egészségügyi, büntetőjogi implikációkat rejt magában, hogy mennyire tartunk érettnek valakit. Miért van az, hogy kizárólag a naptár alapján hozunk ilyen döntéseket? A PPKE BÉTA projektjének serdülőkorról szóló cikksorozata most a biológiai kor becslési eljárásait mutatja be.

  • Légy önmagad terapeutája! A kognitív pszichoterápia

    Pszichés zavarokban szenvedők gyakran eltúlozzák, rendkívül szubjektíven értelmezik a helyzetüket, ami intenzív érzelmi állapotokhoz vezet, és ez megfordítva is igaz: erősen zaklatott, dühös vagy stresszes állapotban sérül a valóság objektív felfogása. Felfokozott érzelmi állapotban szélsőségesen negatívan vagy pozitívan értékeljük az egyes helyzeteket, és ez ráadásul még a cselekedeteinket is befolyásolja. Miután mind a tapasztalat, mind a klinikai pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az érzelmi problémák forrása gyakran a torzult, hibás gondolkodás, a kognitív viselkedésterápia célja az alaposabb önismeret.

  • Muzsikus a díványon – Személyiség és zenei teljesítményszorongás

    Képzeljük csak el, hogy érezheti magát egy alapvetően zárkózott, érzékeny és kissé szorongó ember, amikor ki „kell” állnia több száz ember elé, és az addig a próbatermek magányában csiszolgatott művet rá szegeződő szempárok százainak kereszttüzében kell hibátlanul bemutatnia?

ÉS MÉG: Egy gallér üzenete – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaHová tűntek az érzelmek?A háttérbe szorított szolidaritás. Összetartozás, együttérzés, közösségvállalás • „Ne forgasd ki a szavaimat!” – Szalmabábok a vitában • Túl a babonán – avagy a kényszerek markábanKulináris terápiaA trollok pszichológiájaAz agy öregedése – az időskori demenciák • Motiváció: tényleg szükség van rá?Egy jó tér csodákat művelhet – Beszélgetés Sylvester Ádám építésszel • Az örökmozgó szem • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Egy párkapcsolat kezdeti szakaszában ma nagyon gyakran nem látni sem a bizalmat, sem a türelmet, de még a nyugalmat sem. Úgy tűnik, ma nem lehet hinni a másiknak...

A kényszerek rengeteg időt és energiát vesznek el a gyermektől, emellett állandó feszültségben éli a mindennapjait, nem képes ellazulni, önfeledten játszani, mert a kényszer...

A család nőtagját erotizálhatja a súlygyarapodás kiváltása, hiszen jó étkeket tesz az asztalra, örömforráshoz juttatja párját.

Valódi segítséget szeretnénk nyújtani abban, hogy szükség esetén mindenki meg tudja találni a maga vagy hozzátartozója számára legmegfelelőbb pszichológiai segítséget.

Cikksorozatunkban bemutatjuk konferenciánk főbb témáit és előadóit – Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor