Jelenlegi hely

Gratulálok, Apuka! Lánya született!

"Ha a szemébe nézek, érzem magamban a jót. Elhiszem, hogy szerethető vagyok.”

Sándor legkifejezőbben a testével beszél. Ha kislányáról kérdezem, még a tartása is megváltozik: lassan előrehajol, széles vállait szelíden leengedi, és a tenyerére néz. „Alig mertem megfogni a kis rózsaszín csomagot, amit a szülésznő felém nyújtott.”  Gratulálok, apuka, lánya született! – visszhangzik benne még ma is a mondat. 

Miért épp most jön terápiába, mi köze lehet ehhez a kislánynak? – fészkelődött bennem a kérdés. Néztem a férfit, az arcára volt írva, hogy szorong és mélyen magányos. A fiúkat saját részeinek érezte – tudtam meg elbeszéléseiből, – az apai szerep mellettük azt jelentette, hogy még több pénzt kell keresnie a családra. Akkor még a szívével se volt semmi baj. Aztán jött ez a csöppség, akit ő valójában nem is akart. És most mégis itt van – és törékeny, egészen más, mint a fiúk voltak, szinte átlátszó –, és ő nem érti, miért, de máris védelmezni akarja!

Amikor Sándor először kopogtatott az ajtón, még nem tudta, mit mondjon, még nem tudta, mitől szenved igazán. A felismeréséig sem jutott el annak, hogy kudarcainak, sikertelennek ítélt apaságának, saját magával szemben érzett elégedetlenségének bármi köze lehet hatalmasodó, s örökké jelen lévő apjának. Szenvedéseit a túlmunka terheitől megviselt szervezetének tulajdonította. A családban „ráosztott” apai szerepre alkalmatlannak, esetlennek érezte magát...

A legkisebb gyermek születése nagy érzelmi vihart kavart Sándor életében. Érezte, kicsúszik a lába alól a talaj. Az anyjukat nélkülözni kénytelen fiúk egyszerre apát követeltek maguknak – s ő ekkor döbbent rá arra, hogy valójában nem is tudja, hogyan kell jelen lenni apaként! Ettől folyton zavarban volt, és egyre csak nőtt benne a feszültség. Pedig nagyon igyekezett, és soha, egyetlen percre sem felejtette, hogy ő nem akar olyan lenni, mint az apja volt, de nem tudta, hogy kéne jól csinálni? Az apává válás tényét hideg fejjel valahogy elfogadta, de valahányszor „szembejöttek vele” ezzel kapcsolatos érzései, ő elfordította a fejét. Ilyenkor egyfajta nyugtalanság, sürgető érzés kerítette hatalmába, de nem tudott mozdulni, csak nőtt benne a feszültség. Egyszerre félt és vágyakozott...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014. 6. számában olvasható

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Mindennapi Pszichológia
2018 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • Ismerj el és szeress, bármi áron!

    Az embereket komolyan foglalkoztatja, mit gondolnak róluk, milyenek mások szemében. Ahogy minket látnak, az befolyásolja azt, ahogy viselkednek velünk. Jó okunk van tehát, hogy nagyon is érdekeljen, mit gondolnak rólunk mások. Az élet két fő területén fontos nekünk, hogy minél pozitívabb kép alakuljon ki rólunk: egyrészt a képességeink, másrészt a kedvelhetőségünk kapcsán.

  • Az elengedés művészete

    A fiatal felnőttkor egyik legnehezebb feladata a szülőktől való optimális távolság kialakítása. Sokszor sem a szülők, sem a fiatalok nem tudják, hogy mit is jelent a leválás és az elengedés. A családok életében két intenzív erő vív egymással: az egyik az egyéni elkülönülésért, az autonómia megéléséért vívott harc, a másik a családi összetartásért folytatott küzdelem. Az egyik kifelé tol a családból, a másik befelé húz.

  • Hallgassunk a szívünkre? – Testi folyamataink észlelése, érzelmeink szabályozása

    Elakad a lélegzetünk, mert valamilyen meglepő, rossz vagy éppen jó hírt kaptunk. Történik valamilyen esemény, amire reagálunk. Tudatosan vagy nem, ez mindenképpen valamiféle igazodást, alkalmazkodást jelent. A pszichológia nyelvén: szabályozzuk az érzelmeinket. Ennek módszerei természetesen nagyon változatosak…

  • Történetmesélő állatok

    Megtudjuk-e valaha, hogy mi jár az állatok fejében? Mit hisznek, mire vágynak, töprengenek-e valamin? Hasonlítanak-e a gondolataik az emberi gondolatokhoz – már ha vannak egyáltalán gondolataik? És mi a helyzet a történetekkel? Értik-e az állatok a történeteket? Vannak-e saját történeteik?

ÉS MÉG: Egy parkoló lelke – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaMiért olyan fontos, hogy szeressenek?Az elutasítástól való félelemKiút a céltalanságbólHogyan győzhető le minden szenvedés? A Buddha filozófiája • Tévhitek a mozaikcsaládokrólRejtélyes reklámhatásSokszínű segítőtársunk: a ló • „Virágba borult csillagok” – Népi motívumkincsünk üzenetének felhasználása a művészetterápiában • “Hinni akarunk a csodákban” – interjú Vavrek Zsolt brókerrel • Ez itt a jótett helyeKérdezni, kérdezni, kérdezni? A kérdezés, mint a dominancia álarca • Kongresszusok, konferenciákA pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Válás, elhagyás, mostoha, szerencsétlen sorsú gyerekek, lojalitáskonfliktusok… Asszociációk, melyek eszünkbe jutnak, ha meghalljuk a szót: mozaikcsalád.

Tasi Kriszta az ország legszegényebb településein dolgozik pszichológusként, a körülmények miatt kénytelen unortodox

A fiatal felnőttkor egyik embert próbáló feladata a szülőktől való fizikai és érzelmi eltávolodás, az optimálisnak tűnő távolság megtalálása, kialakítása. 

A legtöbb szülő nem is sejti, mennyire veszélyes egy kisgyerekkel az ölben csúszdázni.

Miként vélekedik a gyermekvállalásról, illetve a művi terheségmegszakításról? Töltse ki kérdőívünket!

A férfiak kezdetben a jóval fiatalabb feleség mellett a leginkább elégedettek, ugyanez a nőkre is jellemző: a legjobban a jóval fiatalabb férjnek örülnek.