Jelenlegi hely

„A kockázatokról és mellékhatásokról...”

Mitől fél a beteg - és mitől tart az orvos?
Gyakori, hogy torz képet alkotunk a bennünket fenyegető veszélyek reális kockázatáról.

„Én azt szoktam mondani a betegeknek, hogy a betegtájékoztatót inkább el se olvassák, mert csak megijednek tőle” – egy orvosi kommunikációs tréningen egy belgyógyász fogalmazta meg ezt a véleményt, s a legtöbb orvos egyet is értett vele. 

Sokan ugyanis úgy vélik, hogy a betegtájékoztatóban felsorolt mellékhatások csak elriasztanák a betegeket a gyógyszer szedésétől, az ott leírt kockázatok nagy része be sem következik, ezért nem is érdemes ezekkel riogatni a betegeket. Egy másik orvos azonban erre azt mondta, hogy a betegeknek mégiscsak joguk van tudni, hogy milyen kockázatokat vállalnak, mert akármilyen kicsi is ezeknek a valószínűsége, mégis bekövetkezhetnek...

Logikusan azt gondolhatnánk, hogy amennyiben kockázatról (és különösen az egészségünk kockázatáról) van szó, mindnyájan a lehető legkörültekintőbben járunk el, és ezért a legbölcsebb döntést hozzuk. Ez azonban gyakran koránt sincs így. Valóban erre törekszünk – de közbelépnek olyan tudattalan gondolkodási mechanizmusok, melyek végül nem a legoptimálisabb döntésekhez vezetnek. Mindez különösen igaz a gyógyszerekkel kapcsolatos döntéseinkre.

Amikor egy új gyógyszerrel találkozunk (vagy találkozik az orvos), természetesen a legtöbb ember minden elérhető információt elolvas a szerről. Ezek általában nagyon szigorú tudományos alapokon – és nagyon sok beteggel kapcsolatos tapasztalatokon – nyugszanak, tehát elvileg kifejezetten megbízható információk. Ennek ellenére az orvosok és a betegek nagy része az első saját (vagy általuk ismert emberrel, pl. hozzátartozóval, szomszéddal kapcsolatos) tapasztalatainak hisz, és nem annak, amelyeket a tudományos közlemények leírnak. Előfordulhat például, hogy valaki elkezd egy fájdalomcsillapítót szedni, ami nem csökkenti rögtön a fájdalmát – talán azért, mert az adott típusú fájdalomra (pl. migrénre) ez a szer nem jó, vagy mert a beteg nem megfelelően alkalmazta és így tovább. Mi ilyenkor az első gondolatunk? Hogy nem megfelelően használjuk? Nem, a legtöbbször: „ez a gyógyszer nem jó…”, pedig valójában annyi történt, hogy most, ebben a helyzetben, ebben a pillanatban nem hatott, de lehet, hogy egy másik alkalommal jó lehetne – ha újra kipróbálnánk, de legtöbbször az első (kedvezőtlen) tapasztalatunk alapján nem próbáljuk ki még egyszer. Sok esetben az új szereket csak a legvégső esetben alkalmazzuk, amikor már semmi sem segít. Ilyenkor nagy valószínűséggel az új szer sem használ, és a fejünkben bekerül a „nem hatékony gyógyszer” kategóriájába – pedig kevésbé súlyos esetekben talán jobban beválna, mint a korábbi, már ismerős szerek. Más esetekben éppen ellenkezőleg: az új gyógyszerekkel akkor kísérletezünk, amikor csak enyhe panaszaink vannak – s mivel ilyen esetben a gyógyszerek hatása sem lesz látványos, a szerek ismét a „nem hatékony gyógyszer” kategóriába kerülnek a memóriánkban. Egyébként is teljesen természetes, az emberi gondolkodásra általánosan jellemző tulajdonság, hogy a rossz tapasztalatok tartósabb és meghatározóbb emléknyomot hoznak létre a memóriánkban, mint a jók.

Mindezen gondolkodási sajátságok miatt az új gyógyszerekkel kapcsolatban úgy az orvosok, mint a betegek általában bizalmatlanok. A bizalmatlanság azonban sokszor nem észérvekkel, hanem valami más, az érzelmekre ható élménnyel oldható fel – nemcsak a gyógyszerek hatástalanságát vagy veszélyeit, hanem a hatékonyságát is sokszor érzelmi alapon értékeljük...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019. december – 2020. januári számában
ezekről olvashat:

2019 december – 2020 január

  • Tudnak-e a gépek szeretni?

    A szeretetre való képesség az ember lehetősége, melynek valóra váltása a felnövekvés társas környezetétől, a szülő-gyermek kapcsolatban megtapasztalt szeretetteljes élményektől függ. Bármilyen bonyolult és sokoldalú is legyen a mesterséges intelligencia, érzésekre nem lesz programozható, mivel nem áll mögötte az autonóm életvezetést lehetővé tevő testi és szellemi erők fejlődéstörténete. Nincs benne semmi, ami az emberi érzések két nagy erőforrását, a szexualitást és az agressziót hordozná. A gépek nem szoronganak, nem félnek, nem remélnek.

  • Megalkuvás és megátalkodottság között

    Mire jó egy kompromisszum? Arra, hogy eláruljam a vágyaimat? Vagy arra, hogy igazodva a valósághoz, megvalósítsam belőlük legalább azt, ami megvalósítható? A kompromisszum során vajon lemondok önmagamról? Igazodom másokhoz? Vagy egyensúlyt teremtek az éppen adott helyzetben? Hogyan kell jó kompromisszumokat kötni?

  • Kudarc és siker között

    Mindannyian tudunk olyan emberekről, vállalkozásokról, politikai szervezetekről, akik, illetve amelyek sorozatos kudarcok után végleg elbuktak – vagy éppen sikert arattak. Hogyan lehet eljutni a kudarctól a sikerig? Mi különbözteti meg az örök vesztesektől azokat, akik végül győzni tudtak?

  • E-mail zűrzavar: miért nem értjük egymást?

    Valószínűleg sokan ismerik azt a frusztráló érzést, amikor a világosan és szabatosan megfogalmazott e-mailjükre értelmetlen – vagy a tárgytól teljesen eltérő – választ kapnak. Ugyanígy sokaknak ismert az a helyzet, amikor egy beérkező e-mail fölött töprengve próbálják kitalálni, vajon mit is akart mondani a levél szerzője. Az e-mailek írói és fogadói aztán szerepet cserélve bosszankodnak a másikon, aki nem tud értelmesen fogalmazni, vagy nem képes felfogni a legegyszerűbb dolgokat sem.

  • Pszichoterápia és önsegítés integrációja a Minnesota-rendszerű terápiákban

    A Minnesota-rendszerű terápia a pszichológiai terápiák önálló úton járó, kissé deviáns fivére. Elválaszthatatlan az Anonim Alkoholisták és a mintájukra kialakuló egyéb 12 lépéses csoportok szellemiségétől és gyakorlatától... A Minnesota-program a pácienseknek azon körével foglalkozik, akiknél az érzelem- és feszültségkezelés elégtelen volta szenvedélybetegségbe, addikcióba torkollott.

ÉS MÉG: Pedig a stratégiám tökéletes volt… – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Boldogságkereső • Az önismeret ára • A sikeres tárgyalás nem a tárgyalóasztalnál kezdődik • Kell-e különórára járnia, ha nem akar? • Mindennapi életünk a tik árnyékában – Egy Tourette-szindrómás kisfiú édesanyjának beszámolója • „Találd ki, mire vágyom” – Egy nárcisztikus párkapcsolata • Éljünk az élet napos oldalán! – Az életközépi válság újragondolása 2. • Érvényes-e még ma is az idősek bölcsessége? • Életközépi karrierváltás: tényleg létezik?• Ami a színfalak mögött zajlik – a krónikus stressz rejtelmei • A bosszú • „A testképet illetően nincs realitás!” – Beszélgetés dr. Juhász Péterrel • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Az angolul co-livingnek vagy co-housingnak nevezett megoldás lényege, hogy egy lakóközösség tagjai egy lakásban – vag

Próbálunk elaludni, és hirtelen nem tudunk másra gondolni, mint a legnagyobb baklövéseinkre.

Fedezzük fel az erősségeinket, ha még nem vagyunk ezek tudatában – az életünk derekán sem késő, soha nem késő.

A stresszes állapotot kísérő leggyakoribb tünet – a pszichés feszültséggel párhuzamban – a has feszülése. A stressz persze tartós, ilyenkor a puffadás-tünet is krónikussá...

Miért és mitől félek az önmagammal való találkozással kapcsolatban? Ez az igazi Pandora-szelence. Nem tudhatjuk, mit rejt a mély, s az sem megjósolható, miként hat ránk és...

A boldogság egyik kulcsa  az, hogy a negatív életesemények felismerése mellett legyünk érzékenyek a pozitívokra is!