Jelenlegi hely

„A kockázatokról és mellékhatásokról...”

Mitől fél a beteg - és mitől tart az orvos?
Gyakori, hogy torz képet alkotunk a bennünket fenyegető veszélyek reális kockázatáról.

„Én azt szoktam mondani a betegeknek, hogy a betegtájékoztatót inkább el se olvassák, mert csak megijednek tőle” – egy orvosi kommunikációs tréningen egy belgyógyász fogalmazta meg ezt a véleményt, s a legtöbb orvos egyet is értett vele. 

Sokan ugyanis úgy vélik, hogy a betegtájékoztatóban felsorolt mellékhatások csak elriasztanák a betegeket a gyógyszer szedésétől, az ott leírt kockázatok nagy része be sem következik, ezért nem is érdemes ezekkel riogatni a betegeket. Egy másik orvos azonban erre azt mondta, hogy a betegeknek mégiscsak joguk van tudni, hogy milyen kockázatokat vállalnak, mert akármilyen kicsi is ezeknek a valószínűsége, mégis bekövetkezhetnek...

Logikusan azt gondolhatnánk, hogy amennyiben kockázatról (és különösen az egészségünk kockázatáról) van szó, mindnyájan a lehető legkörültekintőbben járunk el, és ezért a legbölcsebb döntést hozzuk. Ez azonban gyakran koránt sincs így. Valóban erre törekszünk – de közbelépnek olyan tudattalan gondolkodási mechanizmusok, melyek végül nem a legoptimálisabb döntésekhez vezetnek. Mindez különösen igaz a gyógyszerekkel kapcsolatos döntéseinkre.

Amikor egy új gyógyszerrel találkozunk (vagy találkozik az orvos), természetesen a legtöbb ember minden elérhető információt elolvas a szerről. Ezek általában nagyon szigorú tudományos alapokon – és nagyon sok beteggel kapcsolatos tapasztalatokon – nyugszanak, tehát elvileg kifejezetten megbízható információk. Ennek ellenére az orvosok és a betegek nagy része az első saját (vagy általuk ismert emberrel, pl. hozzátartozóval, szomszéddal kapcsolatos) tapasztalatainak hisz, és nem annak, amelyeket a tudományos közlemények leírnak. Előfordulhat például, hogy valaki elkezd egy fájdalomcsillapítót szedni, ami nem csökkenti rögtön a fájdalmát – talán azért, mert az adott típusú fájdalomra (pl. migrénre) ez a szer nem jó, vagy mert a beteg nem megfelelően alkalmazta és így tovább. Mi ilyenkor az első gondolatunk? Hogy nem megfelelően használjuk? Nem, a legtöbbször: „ez a gyógyszer nem jó…”, pedig valójában annyi történt, hogy most, ebben a helyzetben, ebben a pillanatban nem hatott, de lehet, hogy egy másik alkalommal jó lehetne – ha újra kipróbálnánk, de legtöbbször az első (kedvezőtlen) tapasztalatunk alapján nem próbáljuk ki még egyszer. Sok esetben az új szereket csak a legvégső esetben alkalmazzuk, amikor már semmi sem segít. Ilyenkor nagy valószínűséggel az új szer sem használ, és a fejünkben bekerül a „nem hatékony gyógyszer” kategóriájába – pedig kevésbé súlyos esetekben talán jobban beválna, mint a korábbi, már ismerős szerek. Más esetekben éppen ellenkezőleg: az új gyógyszerekkel akkor kísérletezünk, amikor csak enyhe panaszaink vannak – s mivel ilyen esetben a gyógyszerek hatása sem lesz látványos, a szerek ismét a „nem hatékony gyógyszer” kategóriába kerülnek a memóriánkban. Egyébként is teljesen természetes, az emberi gondolkodásra általánosan jellemző tulajdonság, hogy a rossz tapasztalatok tartósabb és meghatározóbb emléknyomot hoznak létre a memóriánkban, mint a jók.

Mindezen gondolkodási sajátságok miatt az új gyógyszerekkel kapcsolatban úgy az orvosok, mint a betegek általában bizalmatlanok. A bizalmatlanság azonban sokszor nem észérvekkel, hanem valami más, az érzelmekre ható élménnyel oldható fel – nemcsak a gyógyszerek hatástalanságát vagy veszélyeit, hanem a hatékonyságát is sokszor érzelmi alapon értékeljük...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • A „menetiránynak megfelelően” élj!

    Sokan panaszkodnak arra, hogy az élet gyorsvonati sebességgel szalad el mellettük, ők pedig pusztán szemlélői, de nem résztvevői az eseményeknek. Mikor is élünk? A fogantatástól a halál pillanatáig tartó időszak tulajdonképpen csak az a pici vízszintes vonal a két évszám közt, egy sírkövön. Mi fér ebbe bele? Mit tekintünk Életnek?

  • Légy főszereplője saját életednek!

    „Amikor megszületünk, hercegnek vagy királykisasszonynak születünk, csak az élet csókjaitól válhatunk békává.” Miért vagyunk statiszták a saját életünkben? Hogy történhetett ez? Eric Berne szavai szerint világra jöttünkkor főhősnek érkeztünk saját színpadunkra. Akkor még a permanens jelen állapota uralkodott. Ha épp jókedvünk volt, belemosolyogtunk a világba, ha pedig ráeszméltünk, hogy „nem kerek a világ”, bátran üvölthettünk, kifejezve autentikus érzéseinket.

  • Kíváncsi csecsemők – Már egyévesen megértik, miről beszélnek mások

    A beszédtanulás, mint csak az emberre jellemző képesség roppant időigényes és nehéz feladat. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az első nyelv elsajátítása legkevesebb 5-7 évet vesz igénybe, holott az idegrendszeri érés ebben a periódusban legfogékonyabb. Ennek egyik oka, hogy a beszéd megértése és a beszéd produkciója sokkal összetettebb kognitív folyamat, mint azt korábban a kutatók feltételezték.

  • Energiaháború: létezik-e a csí?

    Régóta dúl a háború két csoport között. A szembenálló felek több kérdésben is másképp gondolkoznak. Az ellentétek leginkább az „energia”, életerő, csí, prána… létezésének kérdése körül bontakoznak ki… A két fél közt persze ritka a nyílt agresszió, inkább saját köreikben: rendelőikben, konferenciáikon, fesztiváljaikon támadják a másik felet, néha tévényilatkozatokkal, honlapokkal, röplapokkal igyekeznek a maguk oldalára állítani a közvéleményt.

  • Reménytelenül

    Az öngyilkosság tabutéma, még a róla való gondolkodás is bénító lehet. Kiválthat elutasítást, haragot, szégyent, szomorúságot vagy dühöt, vagy egyszerűen csak nem akarunk foglalkozni vele. Ugyanakkor megkerülhetetlen, mert Magyarország kifejezetten rossz helyen szerepel az öngyilkossági statisztikákban, de azért is, mert minden befejezett öngyilkosság legalább hat ember – közeli barát, családtag, kolléga, osztálytárs – életét érinti közvetlenül.

ÉS MÉG: Éleslátás – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • „Ne hagyd, hogy elmenjen melletted az élet”„Másodiknak lenni lehet jó életstratégia” – Beszélgetés dr. Lénárt Ágotával • Az „elvesztett apaság” – férfiak és a művi abortuszMinden nőnek kell egy jó barátnő!Bullying az iskolai közösségekbenSzívügyeink – Hitek és tévhitek az anyagcsere zavarainak és a szív- és érrendszer betegségeinek összefüggéseiről • Csillagászat a sejtjeinkben – avagy bioritmus és testi-lelki egészség • Emlékezz a tanulásért – és ne fordítva! Egy új oktatási módszer alapjai • Amit csak a Küklopsz látDemencia, életvég, döntések • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Egyre növekszik az érdeklődés a mediterrán táplálkozási mód iránt, amely napjainkban népszerűbb, mint valaha.

A megzavart bioritmus egyik legkorábban kialakuló következménye a megzavart alvás és az inszomnia.

A legjobb barátnőnkkel ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, mindegy, mennyi idő telt el az utolsó találkozás óta.

Lovaink nemcsak folyamatosan tükrözik és formálják belső pszichofiziológiai állapotunkat, de megmutatják azt is, hogy milyen társaik vagyunk.

Akik a harmincas és negyvenes éveikben keveset mozognak, kisebb aggyal rendelkeznek két évtizeddel később.

Ott, ahol nincs háziorvos, többen halnak meg idő előtt, mint azokon a településeken, ahol van.