Jelenlegi hely

„A kockázatokról és mellékhatásokról...”

Mitől fél a beteg - és mitől tart az orvos?
Gyakori, hogy torz képet alkotunk a bennünket fenyegető veszélyek reális kockázatáról.

„Én azt szoktam mondani a betegeknek, hogy a betegtájékoztatót inkább el se olvassák, mert csak megijednek tőle” – egy orvosi kommunikációs tréningen egy belgyógyász fogalmazta meg ezt a véleményt, s a legtöbb orvos egyet is értett vele. 

Sokan ugyanis úgy vélik, hogy a betegtájékoztatóban felsorolt mellékhatások csak elriasztanák a betegeket a gyógyszer szedésétől, az ott leírt kockázatok nagy része be sem következik, ezért nem is érdemes ezekkel riogatni a betegeket. Egy másik orvos azonban erre azt mondta, hogy a betegeknek mégiscsak joguk van tudni, hogy milyen kockázatokat vállalnak, mert akármilyen kicsi is ezeknek a valószínűsége, mégis bekövetkezhetnek...

Logikusan azt gondolhatnánk, hogy amennyiben kockázatról (és különösen az egészségünk kockázatáról) van szó, mindnyájan a lehető legkörültekintőbben járunk el, és ezért a legbölcsebb döntést hozzuk. Ez azonban gyakran koránt sincs így. Valóban erre törekszünk – de közbelépnek olyan tudattalan gondolkodási mechanizmusok, melyek végül nem a legoptimálisabb döntésekhez vezetnek. Mindez különösen igaz a gyógyszerekkel kapcsolatos döntéseinkre.

Amikor egy új gyógyszerrel találkozunk (vagy találkozik az orvos), természetesen a legtöbb ember minden elérhető információt elolvas a szerről. Ezek általában nagyon szigorú tudományos alapokon – és nagyon sok beteggel kapcsolatos tapasztalatokon – nyugszanak, tehát elvileg kifejezetten megbízható információk. Ennek ellenére az orvosok és a betegek nagy része az első saját (vagy általuk ismert emberrel, pl. hozzátartozóval, szomszéddal kapcsolatos) tapasztalatainak hisz, és nem annak, amelyeket a tudományos közlemények leírnak. Előfordulhat például, hogy valaki elkezd egy fájdalomcsillapítót szedni, ami nem csökkenti rögtön a fájdalmát – talán azért, mert az adott típusú fájdalomra (pl. migrénre) ez a szer nem jó, vagy mert a beteg nem megfelelően alkalmazta és így tovább. Mi ilyenkor az első gondolatunk? Hogy nem megfelelően használjuk? Nem, a legtöbbször: „ez a gyógyszer nem jó…”, pedig valójában annyi történt, hogy most, ebben a helyzetben, ebben a pillanatban nem hatott, de lehet, hogy egy másik alkalommal jó lehetne – ha újra kipróbálnánk, de legtöbbször az első (kedvezőtlen) tapasztalatunk alapján nem próbáljuk ki még egyszer. Sok esetben az új szereket csak a legvégső esetben alkalmazzuk, amikor már semmi sem segít. Ilyenkor nagy valószínűséggel az új szer sem használ, és a fejünkben bekerül a „nem hatékony gyógyszer” kategóriájába – pedig kevésbé súlyos esetekben talán jobban beválna, mint a korábbi, már ismerős szerek. Más esetekben éppen ellenkezőleg: az új gyógyszerekkel akkor kísérletezünk, amikor csak enyhe panaszaink vannak – s mivel ilyen esetben a gyógyszerek hatása sem lesz látványos, a szerek ismét a „nem hatékony gyógyszer” kategóriába kerülnek a memóriánkban. Egyébként is teljesen természetes, az emberi gondolkodásra általánosan jellemző tulajdonság, hogy a rossz tapasztalatok tartósabb és meghatározóbb emléknyomot hoznak létre a memóriánkban, mint a jók.

Mindezen gondolkodási sajátságok miatt az új gyógyszerekkel kapcsolatban úgy az orvosok, mint a betegek általában bizalmatlanok. A bizalmatlanság azonban sokszor nem észérvekkel, hanem valami más, az érzelmekre ható élménnyel oldható fel – nemcsak a gyógyszerek hatástalanságát vagy veszélyeit, hanem a hatékonyságát is sokszor érzelmi alapon értékeljük...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2017 december – 2018 januári számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. december – 2018. január

  • Szerencsés természeted van?

    Szerencsés természete van – szoktuk mondani az olyan emberre, aki valahogy mindig a talpára esik, akit nem törnek meg a kudarcok, akinek, bármi történjék is, van ereje és kedve továbblépni. Vajon az effajta szerencsére születni kell? Vagy ezen a téren is igaz, hogy mindenki a maga szerencséjének kovácsa?

  • „Rövid távon az amatőr is szakít”

    Stratégának kell lenni, matematikusnak, tapasztaltnak és fegyelmezettnek – véli a nagyközönség, és inkább távol is marad az online pókertől. Pedig a felsorolt képességek a játéknak csak a 20 százalékát adják, a többi pszichológia és szerencse – mutat rá Bence, akit ma is simán megkopaszthat egy amatőr játékos, bár tíz éve hivatásos pókeres.

  • Lélektelenül – Antiszociális és pszichopátiás személyek a társadalomban

    Az irodalom vagy a filmművészet a pszichopátiás karakter számos hiteles ábrázolásával nyűgözte le – vagy éppen ejtette irtózatba – a közönséget. A lélektelen, mások érzései iránt közömbös, céljaikat számító hidegvérrel elérő, kriminális személyek azonban az antiszociális magatartások spektrumának csak kisebb részét teszik ki. Az amoralitás lólába éppúgy kilóg az autópályán mindenkit leszorító, a mozgássérültek számára fenntartott parkolóba lelkifurdalás nélkül beálló kigyúrt „terepjárós”, mint a kapcsolatról kapcsolatra vándorló, érzelmi és anyagi károkat maga után hagyó sármos házasságszédelgő esetében.

  • Alhasi titkok

    A hétköznapokban akkor érezzük jól magunkat, ha nem veszünk tudomást az alhasban elhelyezkedő szervekről… A szobatisztaságra való szoktatás elfelejtett emlékei ugyanúgy nyomot hagynak az idegrendszerben, mint a kultúra, amelyben felnőttünk – s amely évszázadokig szégyellni- és titkolnivalónak bélyegezte az ürítési funkciókat és a nemiséget. Ám amit tilos szavakba önteni, érthetetlen nyelven kommunikálhat velünk: fájdalom, furcsa érzés, gyenge működés, görcsösség formájában.

  • El tudunk-e képzelni egy fenntarthatóbb világot?

    Mit gondoljunk erről az egész fenntarthatósági történetről, amikor ezer meg ezer egymásnak ellentmondó információ kering körülöttünk, és megbízhatónak feltüntetett tudósok állítanak mindenfélét – és annak pont a szöges ellentétét is? Olyan bonyolultnak látszik az egész, mi pedig olyan elenyészően kicsi fogaskeréknek tűnünk a nagy rendszerben.

  • Életveszélyben: családi vállalkozások

    Reneszánsza van a kisméretű, illetve a családi vállalkozásoknak, ámulatba esünk a semmiből született „minicégek” láttán, csodáljuk, amikor valaki a maga erejéből hozta létre… A legtöbb mikrovállalkozás nem a tudatosan hosszú távú tervezés eredményeként jött létre – ez bennük egyébként a szép –, hanem valamiből való menekülésként. Szabadságkeresés, önmegvalósítás, a függetlenség iránti nagyon rokonszenves igény volt a háttérben – később azonban éppen e faktorok válnak majd a fenntarthatóság és a növekedés akadályává

ÉS MÉG: Szerencse – holtomiglan – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Introvertáltak egy zajos világbanA játékká varázsolt matematika. Dienes Zoltán pszichobiográfiája • A szerencse bűvöletében„Az isteni szikra csak az agyi neuronjaink játéka” • Péntek 13A csimpánzok okosabbak a gyerekeknél? A „Homo Technicus” születése • „Hogyan mondjam el neked?”Rangok és szerepek az iskolai osztályban – egy iskolapszichológus szemével • Újragondolt engedelmesség – Mit tudtunk meg valójában a Milgram-kísérletből? • Zaklatás vagy udvarlás?Orvosként a menekülttáborban – börtöngyakorlattal • Állati függőségek • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A legtöbb mikrovállalkozás nem a tudatosan hosszú távú tervezés eredményeként jött létre – ez bennük egyébként a szép

Tíz százalékkal csökken az esélye annak, hogy egy főiskolás a diplomaosztása után munkát kapjon, ha az illető havonta hat alkalommal fogyaszt nagyobb mennyiségű alkoholt

Az ünnepek alatt biztos lesz egy-két nyugodt napod, amit egy kis önmagadba fordulással tudsz tölteni.

Sokféle elnevezése lehet: a körülmények kedvező alakulása, nem várt pozitív fordulat, csoda, kegyelem, a sors ajándék

A Harvard Egyetem szakemberei szerint az idős páciensek túlélési esélyei valamivel jobbak, amennyiben orvosuk fiatalabb.

Mindennapjainkat apróbb-nagyobb döntések szövik át. Lehet, hogy többségüket nem is éljük át igazán...