Jelenlegi hely

„A kockázatokról és mellékhatásokról...”

Mitől fél a beteg - és mitől tart az orvos?
Gyakori, hogy torz képet alkotunk a bennünket fenyegető veszélyek reális kockázatáról.

„Én azt szoktam mondani a betegeknek, hogy a betegtájékoztatót inkább el se olvassák, mert csak megijednek tőle” – egy orvosi kommunikációs tréningen egy belgyógyász fogalmazta meg ezt a véleményt, s a legtöbb orvos egyet is értett vele. 

Sokan ugyanis úgy vélik, hogy a betegtájékoztatóban felsorolt mellékhatások csak elriasztanák a betegeket a gyógyszer szedésétől, az ott leírt kockázatok nagy része be sem következik, ezért nem is érdemes ezekkel riogatni a betegeket. Egy másik orvos azonban erre azt mondta, hogy a betegeknek mégiscsak joguk van tudni, hogy milyen kockázatokat vállalnak, mert akármilyen kicsi is ezeknek a valószínűsége, mégis bekövetkezhetnek...

Logikusan azt gondolhatnánk, hogy amennyiben kockázatról (és különösen az egészségünk kockázatáról) van szó, mindnyájan a lehető legkörültekintőbben járunk el, és ezért a legbölcsebb döntést hozzuk. Ez azonban gyakran koránt sincs így. Valóban erre törekszünk – de közbelépnek olyan tudattalan gondolkodási mechanizmusok, melyek végül nem a legoptimálisabb döntésekhez vezetnek. Mindez különösen igaz a gyógyszerekkel kapcsolatos döntéseinkre.

Amikor egy új gyógyszerrel találkozunk (vagy találkozik az orvos), természetesen a legtöbb ember minden elérhető információt elolvas a szerről. Ezek általában nagyon szigorú tudományos alapokon – és nagyon sok beteggel kapcsolatos tapasztalatokon – nyugszanak, tehát elvileg kifejezetten megbízható információk. Ennek ellenére az orvosok és a betegek nagy része az első saját (vagy általuk ismert emberrel, pl. hozzátartozóval, szomszéddal kapcsolatos) tapasztalatainak hisz, és nem annak, amelyeket a tudományos közlemények leírnak. Előfordulhat például, hogy valaki elkezd egy fájdalomcsillapítót szedni, ami nem csökkenti rögtön a fájdalmát – talán azért, mert az adott típusú fájdalomra (pl. migrénre) ez a szer nem jó, vagy mert a beteg nem megfelelően alkalmazta és így tovább. Mi ilyenkor az első gondolatunk? Hogy nem megfelelően használjuk? Nem, a legtöbbször: „ez a gyógyszer nem jó…”, pedig valójában annyi történt, hogy most, ebben a helyzetben, ebben a pillanatban nem hatott, de lehet, hogy egy másik alkalommal jó lehetne – ha újra kipróbálnánk, de legtöbbször az első (kedvezőtlen) tapasztalatunk alapján nem próbáljuk ki még egyszer. Sok esetben az új szereket csak a legvégső esetben alkalmazzuk, amikor már semmi sem segít. Ilyenkor nagy valószínűséggel az új szer sem használ, és a fejünkben bekerül a „nem hatékony gyógyszer” kategóriájába – pedig kevésbé súlyos esetekben talán jobban beválna, mint a korábbi, már ismerős szerek. Más esetekben éppen ellenkezőleg: az új gyógyszerekkel akkor kísérletezünk, amikor csak enyhe panaszaink vannak – s mivel ilyen esetben a gyógyszerek hatása sem lesz látványos, a szerek ismét a „nem hatékony gyógyszer” kategóriába kerülnek a memóriánkban. Egyébként is teljesen természetes, az emberi gondolkodásra általánosan jellemző tulajdonság, hogy a rossz tapasztalatok tartósabb és meghatározóbb emléknyomot hoznak létre a memóriánkban, mint a jók.

Mindezen gondolkodási sajátságok miatt az új gyógyszerekkel kapcsolatban úgy az orvosok, mint a betegek általában bizalmatlanok. A bizalmatlanság azonban sokszor nem észérvekkel, hanem valami más, az érzelmekre ható élménnyel oldható fel – nemcsak a gyógyszerek hatástalanságát vagy veszélyeit, hanem a hatékonyságát is sokszor érzelmi alapon értékeljük...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • Ismerj el és szeress, bármi áron!

    Az embereket komolyan foglalkoztatja, mit gondolnak róluk, milyenek mások szemében. Ahogy minket látnak, az befolyásolja azt, ahogy viselkednek velünk. Jó okunk van tehát, hogy nagyon is érdekeljen, mit gondolnak rólunk mások. Az élet két fő területén fontos nekünk, hogy minél pozitívabb kép alakuljon ki rólunk: egyrészt a képességeink, másrészt a kedvelhetőségünk kapcsán.

  • Az elengedés művészete

    A fiatal felnőttkor egyik legnehezebb feladata a szülőktől való optimális távolság kialakítása. Sokszor sem a szülők, sem a fiatalok nem tudják, hogy mit is jelent a leválás és az elengedés. A családok életében két intenzív erő vív egymással: az egyik az egyéni elkülönülésért, az autonómia megéléséért vívott harc, a másik a családi összetartásért folytatott küzdelem. Az egyik kifelé tol a családból, a másik befelé húz.

  • Hallgassunk a szívünkre? – Testi folyamataink észlelése, érzelmeink szabályozása

    Elakad a lélegzetünk, mert valamilyen meglepő, rossz vagy éppen jó hírt kaptunk. Történik valamilyen esemény, amire reagálunk. Tudatosan vagy nem, ez mindenképpen valamiféle igazodást, alkalmazkodást jelent. A pszichológia nyelvén: szabályozzuk az érzelmeinket. Ennek módszerei természetesen nagyon változatosak…

  • Történetmesélő állatok

    Megtudjuk-e valaha, hogy mi jár az állatok fejében? Mit hisznek, mire vágynak, töprengenek-e valamin? Hasonlítanak-e a gondolataik az emberi gondolatokhoz – már ha vannak egyáltalán gondolataik? És mi a helyzet a történetekkel? Értik-e az állatok a történeteket? Vannak-e saját történeteik?

ÉS MÉG: Egy parkoló lelke – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaMiért olyan fontos, hogy szeressenek?Az elutasítástól való félelemKiút a céltalanságbólHogyan győzhető le minden szenvedés? A Buddha filozófiája • Tévhitek a mozaikcsaládokrólRejtélyes reklámhatásSokszínű segítőtársunk: a ló • „Virágba borult csillagok” – Népi motívumkincsünk üzenetének felhasználása a művészetterápiában • “Hinni akarunk a csodákban” – interjú Vavrek Zsolt brókerrel • Ez itt a jótett helyeKérdezni, kérdezni, kérdezni? A kérdezés, mint a dominancia álarca • Kongresszusok, konferenciákA pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Akik a harmincas és negyvenes éveikben keveset mozognak, kisebb aggyal rendelkeznek két évtizeddel később.

Ott, ahol nincs háziorvos, többen halnak meg idő előtt, mint azokon a településeken, ahol van.

Egyre több olyan gyerek kerül a gyermekpszichológusok látóterébe, akik lelki okokból szenvednek visszatérő fejfájástó

Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért,...

„A hatvanasok az új negyvenesek” – ezt az egyre világosabban kirajzolódó képet járja körül tudományünnepi előadásában

Sokáig nem tudunk elaludni, vagy megébredés után nehezen alszunk vissza – mi a teendő ilyenkor?