Jelenlegi hely

Mennyit ér az önbecsülés?

Az önértékelési „játszma” nyertesei és vesztesei
Az önértékelés, mint automatikus belső mechanizmus, fontos alkalmazkodási előnyök érdekében alakult ki

Milyen erősen foglalkoztatja az, hogy „mennyit ér” a személyisége? Amikor tükörbe nézünk (ténylegesen vagy képletesen), azt vizsgálgatjuk: Elég vonzó vagyok?  Elég jó vagyok? Eléggé „értékes” ember vagyok? A tükör pedig hol mások (a világ) „szeme”, hol egy rejtett, belső „bíránk”.

Nem is gondolnánk, milyen gyakran nézünk ezekbe a tükrökbe! „Önértékelésünk” valójában állandóan működik, helyzetről helyzetre felbecsüljük önmagunk – az énünk – értékét.

És mi történik, ha tetszik, pláne, ha nem tetszik, amit a tükörben látunk? Ha pozitív a kép, akkor jelentkezik az „önbecsülés” élménye, ha negatív, akkor pedig az önbecsülés hiánya. Mindkettő érzelmekben fejeződik ki: ha az önértékelés kimenetele kedvező, akkor öröm, büszkeség, elégedettség, ha viszont kedvezőtlen, akkor szomorúság, elégedetlenség, harag, és/vagy szégyen érzése jelenik meg. 

Mivel pedig a viselkedésünk és a pszichés közérzetünk (jóllétünk) szabályozásában az érzelmeknek igen fontos szerepük van, önértékelésünk az önbecsülés érzelmeinek közvetítésével fontos önszabályozó szerepet tölt be...

A svéd Maarit Johnson és az amerikai Jennifer Crocker szerint az önbecsülés egyik formája az, amivel rendelkezünk, a másik pedig az, amire törekszünk.

Önbecsülés, amivel rendelkezünk

Ezt a formát úgy írhatnánk le, hogy önbecsülésünknek létezik egy alapszintje: mintha öröktől fogva éreznénk önmagunk alapértékét. Szinte függetlenül attól, hogy mit teszünk, milyen helyzetben vagyunk, valahol „belül” olyannak éljük meg magunkat, akinek fix pozíciója van egy láthatatlan belső érték-skálán, ami a nagyon rossztól/értéktelentől a nagyon jóig/értékesig terjed. Ez a belső „érték-mutató” mintha különböző kvalitásaink valamifajta globális összesítését mutatná... De miért lesz az alap-önbecsülés annyira stabil? Azért, mert én-élményünk és én-tudatunk kialakulásának kezdeti időszakában jelenik meg. Mivel a személyiség önszabályozásában az énnel kapcsolatos tapasztalatoknak kitüntetett szerepük van,  idegrendszerünk nagy súllyal „raktározza” el az én stabilizálását támogató élményeket Így válhatnak a kialakulóban lévő énre vonatkozó érték-információk is („én” jó vagyok, ügyes vagyok, szerethető vagyok, stb.), egy – részben tudatos, részben tudattalan – általános énképformájában viszonylag szilárd működési mintává az idegrendszerben.

Az alap-önbecsülés későbbi működését úgy kell elképzelni, mint egy vészcsengőt. Ha egy helyzet „működésbe hozza”, – pl. szeretnénk tetszeni valakinek, vagy szeretnénk elnyerni egy jó állást – éles hangon figyelmeztet bennünket belénk vésődött alapértékünkre.

Önbecsülés, amire törekszünk

Az önbecsülésnek nemcsak a fent leírt – viszonylag stabil – formája létezik. Egy másik – sokkal dinamikusabb – mechanizmus is kiválthat önérték-érzést. Arról van szó, hogy a céljainkkal kapcsolatos sikereink és kudarcaink alapján az értékességünk is mérlegre kerül. Szinte mindegy, ki tűzte ki a célt, mi magunk vagy valaki más – ha elértük, önbecsülésünk nő, ha nem, akkor csökken.Ez az önbecsülési forma tehát mindig valami külső feltételtől függ, ezért „feltételes”, „külső”, „kiérdemelt”, stb. önbecsülésnek nevezték el a pszichológusok.

Bár a célkitűzéseinkbe mások normái, elvárásai is belejátszanak, a feltételes önbecsülésnél mégis úgy érezhetjük, mi magunk alakíthatjuk annak szintjét azáltal, hogy teljesítünk-e – avagy elérünk-e – bizonyos külső feltételeket. Ez a fajta önbecsülés tehát sokkal dinamikusabb, mint az alap-önbecsülés, hiszen folyamatosan újabb és újabb célokat állíthatunk, s azok elérésének függvényében folyamatosan változhat önbecsülésünk szintje.

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 április–májusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. április–május

  • „Ebből kell kihoznom a maximumot”

    Az évek során rengetegen nekem szegezték a kérdést, hogy kerekesszékkel élhet-e az ember teljes életet – bármit is jelentsen az –, és hogy honnan merítek erőt, mi vitt tovább a baleset után? Kétszínűség lenne azt állítani, hogy az ember élete egy ilyen trauma után nem változik meg, nem lesz nehezebb, de el kell fogadni a megváltoztathatatlant: majdnem meghaltam, de élek.

  • Miért nem járt pszichoterápiába Harry Potter?

    Ha valaki nem ismeri Harry Potter világát, ha nem olvasta s nem látta filmen sem, valószínű, hogy egy-két dolgot mégis tud róla. A történetből Harry olyan kapcsolatait emelem ki, melyek azt mutatják meg, hogyan tudta megőrizni elméjének integritását, épségét, miért nem tört össze és miért nem szorult mentális segítségre az évek során.

  • Filozofáló gyerekek?

    Lehetnek-e bölcsek, szerethetik-e a bölcsességet a gyerekek? A filozófia ugyanis eredetileg a bölcsesség szeretetét jelentette… A filozófia nem olyan, mint például a matematika, ahol gyakran hallunk zseniális csodagyerekekről. Matematikai gyerekzsenik vannak, filozófiai gyerekzsenik nincsenek.

  • „Na, most menjek vagy maradjak?”

    Az évek során rengetegen nekem szegezték a kérdést, hogy kerekesszékkel élhet-e az ember teljes életet – bármit is jelentsen az –, és hogy honnan merítek erőt, mi vitt tovább a baleset után? Kétszínűség lenne azt állítani, hogy az ember élete egy ilyen trauma után nem változik meg, nem lesz nehezebb, de el kell fogadni a megváltoztathatatlant: majdnem meghaltam, de élek.

  • Érzem, ha várom – A test az elmében

    Amikor este mezítláb a hálószobába menet véletlenül belerúgunk a küszöbbe és csillagokat látunk a fájdalomtól, teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a fájdalom a lábujjunkban van. Ám egészen konkrétan lokalizálható fájdalmat, viszketést amputáció után is sokan éreznek rövidebb-hosszabb ideig az eltávolított végtagban, ami egyértelműen mutatja azt, hogy a fájdalom az elmében (ha úgy tetszik, az agyban) születik.

  • /ul>

ÉS MÉG: A legreziliensebb ember – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Az önbizalomról – kicsit másképp„Naponta elforintosítjuk a hálánkat” – Interjú Oláh Attila professzorral • Reziliencia – a rugalmas ellenálló képesség Erkölcsi dilemmákA leválásról és az elengedésrőlSzilikon, szeretlek!A végzet asszonyaiMit öröklünk és mit nem? – Genetika/genomika és epigenetika 2. • Metabolikus memóriaTANTUdSZ – egészségnevelés kortárs-oktatássalA tiltott gyümölcs tudományaA mesterséges intelligencia és a pszichológia • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Hogyan kerüljük el az önzést, a gyávaságot és a felelősség elhárítását? Hogyan legyünk jó emberek?

„Vajon miért tud valaki egy ugyanolyan jellegű traumából felépülni, amiből más nem? Miért lesz valaki egy végtag elvesztése után paraolimpián induló sportoló, nem pedig...

A fiatal felnőttkor egyik embert próbáló feladata a szülőktől való fizikai és érzelmi eltávolodás, az optimálisnak tűnő távolság megtalálása, kialakítása. 

Néha előtörnek olyan képek is, amikor komorak voltunk és féltünk, ezért dühösen győzködtük, majd kerültük egymást.

Míg korábban elsősorban a nőket érintette a testképzavar, addig napjainkban már a férfiak körében is egyre gyakrabban

És bár ez az érzelmi igény teljesen jogosnak látszik, mégis gyakran látjuk azt, hogy sokan mintha szántszándékkal ker