Jelenlegi hely

Tudnak-e számolni a csecsemők?

A babák is megunják egy idő után, ha ugyanazt látják sokáig, és érdekesebbnek találják az újszerű dolgokat

A kutatók nagyon sokáig keveset tudtak arról, hogyan látják a csecsemők a világot. Az utóbbi három évtizedben azonban robbanásszerű változások történtek, és egyre pontosabban tudjuk, milyen képük van a babáknak a körülöttük lévő dolgokról.

Szerző: 

Sokáig azt gondolták a pszichológusok, hogy a csecsemők szinte semmit nem értenek a körülöttük lévő világról, azonban az utóbbi évtizedekben egyre több meghökkentő képességükre derül fény. Ebben a körképben azt tekintjük át, hogy a még nem is beszélő babák vajon mennyire értik az olyan absztrakt fogalmakat, mint a mennyiség, vagy hogy képesek lehetnek-e számolni.

Az első elméletek: számolás csak iskoláskortól

A pszichológia mint tudomány a 19. század végén született meg, és meglepően sokáig nem volt átfogó elmélet a gyerekek intellektuális fejlődéséről. A legnagyobb hatású úttörő a 20. század első felében Jean Piaget svájci pszichológus volt, aki részletes leírásokat adott arról, hogy a gyerekek a különböző területeken milyen ütemben fejlődnek. A számok megértését vizsgálva arra jutott, hogy 4-5 éves kor előtt a gyerekek nem értik a számokat. Ezt például úgy vizsgálta, hogy a gyerek elé lerakott két sorban ugyanannyi tárgyat, majd megkérdezte, hogy a két sor ugyanannyi tárgyat tartalmaz-e – mire a gyerekek azt mondták, hogy igen. Ezután az egyik sort széjjelebb húzta, és a gyerekeket újra megkérdezte, hogy ugyanannyi tárgy van-e. Az óvodásokat megtévesztette a tárgyak széjjelebb húzása, és helytelenül azt felelték, hogy most eltér a tárgyak száma.

Piaget szerint a kis óvodások nem értik a számokat, a csecsemőknél pedig még abszurdabb lenne a számolási képesség feltételezése. Kiderült azonban, hogy módszere nem jól mérte az óvodások képességeit. Jacques Mehler francia kutató vizsgálatában például ugyanezt a feladatot csokikkal megismételve a gyerekek kiválaszthattak egy csokisort, ami az övék lehetett, és az eredmények szerint ilyenkor a gyerekeket nem lehetett becsapni egy széjjelhúzott, de kevesebb csokit tartalmazó sorral. A hetvenes és nyolcvanas években több olyan vizsgálat is napvilágot látott, amelyek azt mutatták, hogy az óvodások talán több mindent értenek a számokból, mint ahogyan Piaget feltételezte – de a csecsemőkkel kapcsolatban csak a nyolcvanas-kilencvenes években történt áttörés.

Az egérszínház

A csecsemők vizsgálatával kapcsolatban az egyik fő probléma: hogyan lehet kideríteni, hogy mit értenek meg a babák a körülöttük lévő világból, miközben nem tudunk tőlük kérdezni, vagy nem tudunk nekik utasításokat adni. A nyolcvanas évektől a kutatók új technikákat kezdtek használni, ilyen például az elvárásmegsértés módszere. Ennél a babáknak különböző jeleneteket mutatunk, és az egyes babák a jelenet más-más változatait nézhetik meg. Egyes változatokban lehetetlen dolgok történnek, ahogyan például egy bűvészmutatvány esetében. A kérdés az, vajon a baba észreveszi-e, hogy valami olyasmi történt, ami valójában nem történhetne meg – vagyis a kérdés az, hogy a babának van-e egy elvárása arról, mi történhet meg és mi nem (innen a módszer neve: elvárásmegsértés). Onnan látjuk, hogy a baba észreveszi a lehetetlenséget a jelenetben, hogy az ilyen jelenetet tovább nézi, mint a szokványosat. Ha a jeleneteket a kutatók elég ötletesen állítják össze, akkor sok mindent ki lehet deríteni arról, hogy a babák mit tudnak a világról.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014. 4. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2020. február–márciusi számában
ezekről olvashat:

2020 február–március

  • Rugalmas gyereket akarjunk nevelni, ne tökéleteset!

    Hogyan lehet megőrizni és tudatosan fejleszteni a serdülők egyik szupererejét, a pszichológiai rugalmasságot? Hogyan kerülhetjük el, hogy célirányos gondolkodásunk túlzott merevségbe csapjon át, s megfosszon minket kreativitásunktól, humorunktól, az önfeledt élményektől – és nemritkán a lelki egészségünktől is? A PPKE BÉTA projektjének kamaszokról szóló cikksorozatának zárásaként ezekre a kérdésekre keressük a választ.

  • A társas elszigeteltség ezer arca: űrpszichológiai párhuzamok

    A magányosságot sokszor korunk népbetegségének címkézik, és egyre több írás szól arról, hogy tegyünk valamit ellene. Nem könnyű megfogalmazni, pontosan mi is ez, és miért szenvedünk tőle. A kutatók egyetérteni látszanak abban, hogy a magányosság szubjektív és negatív élmény, ami nagyrészt abból fakad, hogy az egyén szakadékot észlel társas kapcsolatainak vágyott és valóságos mennyisége és minősége között.

  • Virtuális valósággal a „fekete kutya” ellen

    A problémát kevésbé ismerő emberek többnyire úgy kezelik a depressziót, mintha az pusztán hangulati zavar lenne. „Szomorú? Vidítsuk fel!” – gondolják. Valójában azonban a depresszió betegség. Az örömre való képtelenség. A beteg tehát nem azért nem boldog, vidám, mert nem akar az lenni, hanem azért, mert abban az állapotában képtelen arra, hogy az legyen. Nem azért nem száll fel a boldogság hajójára, mert nem akar jegyet venni, hanem azért, mert nincs pénze jegyre.

  • Amikor a pszichológus házhoz megy – Tapasztalatok az online terápiáról

    A 21. században már szinte az egész életünket az online térben éljük – mégis még mindig sokan vonakodnak attól, hogy ha pszichológusról van szó, akkor is ezt a formát válasszák, hiszen úgy vélik, személyes kapcsolat nélkül nem lennének képesek megnyílni valakinek. Mindeközben egyre többen költöznek külföldre, ahol a várttal ellentétben a kerítés nem mindig van kolbászból, s a problémák idegenben sem mindig tűnnek el..

  • Rólam szól!(?) Ilyen vagyok!(?) - avagy miért hiszünk a horoszkópban?

    Érezte már úgy, hogy az aznapi horoszkóp vagy a szerencsesütiben rejlő üzenet egyenesen Önnek szól? Mintha az üdítőital kupakjában lévő mondat pontosan az aktuális élethelyzetére utalna? „A napokban próbálj meg jobban figyelni magadra!”. Esetleg megoldásokat ajánl munkahelyi problémáira: „A feszült munkahelyi légkörben kerüld a konfliktust a főnököddel!”. Ez biztosan nem lehet véletlen! – gondolhatjuk sokan.

ÉS MÉG: A valóságszelídítő – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Amivel egymásnak tartozunk • Miért csalnak a szociálpszichológusok? • Konfliktusok márpedig vannak – Valakinek meg kell mondania, mi hogy legyen… • Fájdalom és magányosság • Csendre ítélve • Miről szól a némaság? • Mit tesz velünk a stressz? – A krónikus stressz hatása idegrendszerünkre. • Nincs kudarc, csak újraértelmezett cél! • A sabbatical: lehetőség vagy veszély? Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Saját tapasztalataim szerint leginkább a számítógépezés, Playstation- illetve mobiltelefon-használat kérdéskörét érin

Ezek közül az egyik, hogy kizárólag a rémisztő külsejű, furcsán viselkedő idegenektől kellene tartani.

A kitartás az egyik legtöbbre tartott emberi tulajdonság, de korántsem csak a mi fajunkra jellemző.

A folyamatos distresszt átélő gyermek túlérzékeny, impulzív, egocentrikus lesz, akit állandó vészreakciók, tehetetlen düh jellemeznek – olyan, mintha folyamatos...

Törvényszerű, hogy partnereinket saját belső rendezettségünknek, integráltságunk fokának megfelelően választjuk – nincs ezzel másképp a nárcisztikus ember sem.

„Felnőttkorodban majd hálás leszel nekem ezért” – hangzik gyakran a válasz, amikor a serdülő kiböki, hogy nem szeretne zeneórára, edzésre vagy különtanárhoz járni.