Jelenlegi hely

A házasságon innen és túl

Hogyan menedzselhető úgy a házasság egy idő után, hogy a boldogságra és a morál vagy a lelki békénk megőrzésére is legyen lehetőség?

Harminc és negyven között félúton mind többször merül fel bennem, hogy ideje lenne megállapodni és összekötni valakivel az életem – ám ezzel együtt a válási statisztikák is megjelennek a szemeim előtt. Egyre kevesebben házasodnak össze, és akik mégis megteszik, nagyjából ugyanakkora valószínűséggel válnak el, mint hogy együtt maradnak. A racionális énem ezért joggal teszi fel a kérdést: ha előrelátó akarok lenni, jobban teszem, ha nem fogadok egy esélytelen lóra?  

Mi is a baj a házassággal? Valószínűleg az idősebb generációk házasságról alkott elképzelése, elvei és „módszertana” egészen más, de a mai harmincas értelmiségiek világával nem igazán kompatibilis az intézmény. Már senki sem csodálkozik, hogy nem házasodnak össze a „mai fiatalok”, amikor harmincéves korukig egyetemre járnak, sokszor otthon laknak a szüleikkel, és/vagy az egyetemisták felhőtlen-felelőtlen életmódját élik. Ha pedig dolgoznak, az napi 12 órát jelent egy multinál. Ráadásul az önmegvalósítás szlogenjeiben már a nőknél is egyre hátrébb sorolódik, hogy „légy anya” – az pedig, hogy „légy feleség”, ki tudja, hol kullog a tornasorban. Röviden: semmi nem hajt minket arra, hogy harmincévesen elköteleződjünk.

Ráadásul számtalan statisztikát olvastunk arról, hogy a házasságok fele válással végződik. Ezenkívül sokan látjuk a szüleink rossz házasságát, és még többen gondoljuk azt, hogy jobb lett volna, ha elválnak. Sőt, a harmincas éveinkre már mi magunk is elég sok párkapcsolaton túlvagyunk, amelyek jelentős része a kezdeti rózsaszín idillt követő megcsalások, drámák után szakítással végződött. Úgyhogy a saját bőrünkön tapasztaltuk, hiába szeretünk valakit, hiába folydogál többé-kevésbé harmonikusan a kapcsolat, bármi történhet: például nem kizárt, hogy egy buliban váratlanul olyasvalaki jön szembe, akit többé nem tudunk kiverni a fejünkből...

Aztán ahogy gyűrjük magunk alá az éveket, a harmadik évtizedben kezd bezáródni a lehetőségeknek ez a végtelen tárháza. Szerencsés esetben ekkor épp olyasvalakivel osztjuk meg az életünket, akivel van kedvünk gyereket vállalni, és el tudjuk képzelni, hogy pár évtizedre elég potenciál még van a kapcsolatban. De persze az is lehet, hogy ha épp a biológiai óránk jelzi, hogy most már gyereket kéne szülni, akkor az épp aktuális pasi lesz az, akivel összeköltözünk végül, hiába súgja valami, hogy nem így képzeltük az életünket.

A vágy körforgása

Lehet azt mondani, hogy a házasság válsága a nyugati értékek elértéktelenedésének következménye, azonban a házasság intézménye már száz éve sem volt a boldogság záloga – csak akkor még sokkal inkább normatív volt a társadalom, és a válást, mint opciót kitakarta az elgondolható cselekvések lehetőségteréből. Maga Freud nagyrészt a századforduló környékén élő férfiakból és nőkből sugárzó boldogtalanságból merítette az ihletést pszichológiájához.. Az általa „rossz közérzet a kultúrában”-nak nevezett létállapot nem holmi polgári spleent takar, hanem nagyon is indokolt: az ösztönök és a vágyak elfojtásából ered. Szerinte ugyanis ez az ára annak, hogy kultúrát, együttélést, harmóniát, rendet, családot tudjunk fenntartani, különben az ösztönök – a szexuális ösztön és a halálösztön – káoszba vinné az emberiséget.

A paradoxon azonban ebben az, hogy vágyainkat hiába fojtjuk el, a szexuális energia – avagy az „életvágy”, a libidó – mindig új tárgyakat keres magának. Nem nehéz ugyanis belátni, és a tapasztalat is ezt mutatja, hogy a vágy hiányból születik és amint elértük, amire vágyunk, vagyis a hiány betöltődésével a vágy előbb-utóbb kioltja saját magát.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014/04. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 december – 2019 januári számában
ezekről olvashat:

2018 december – 2019 január

  • Mit kockáztatsz?

    A mai kor embere irtózik a kellemetlenségektől, és – távoli őseivel ellentétben – a mindennapi életben nem is kell veszélyeket vállalnia. S mivel nem tud megküzdeni semmiért, az igazi öröm lehetőségét is elveszítette, írja Konrad Lorenz A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című könyvében. Az emberi életet régebben jellemző „nagyszabású hullámhegyekből és -völgyekből alig észlelhető fodrozódás” lett. Ám rengetegen vannak, akik nem elégszenek meg a „fodrozódással”, és önként – ráadásul úgy tűnik, teljesen értelmetlenül – rendkívül kockázatos cselekvésekre vállalkoznak.

  • Párkapcsolati tojáshéjtánc – avagy borderline partnerrel az élet

    A párkapcsolat egy borderline személyiségzavarban szenvedő emberrel leginkább valamiféle tojáshéjtáncként írható le. Partnerének ugyanis olyan feszültségekre és kapcsolati történésekre kell felkészülnie, amelyek nem kevés szenvedést okozhatnak. A viharos párkapcsolati események hátterében (elsősorban) a borderline fél – és valamennyire partnere – korai kötődésbeli és alapvetően kedvezőtlen kapcsolati tapasztalatai állnak.

  • Aikido testnek és léleknek – a béke harcművészete

    A harcművészet szó hallatán gyakran az agresszió, a sérülések jutnak eszünkbe. De létezik egy harcművészeti ág, mely kifejezetten a békét, a nem ártást hirdeti, miközben mégis egy hatékony önvédelmi technika. Az aikidózás elősegíti a testi egészség megtartását, ugyanakkor a lélekre, pszichére gyakorolt hatásai olyan sokrétűek, hogy egyes esetekben már akár hatékonyabb lehet, mint egy pszichoterápia.

  • Rejtett üzenetek a társalgásban

    A rejtett jelentések születésének igazi terepe a társalgás világa. A társalgás sok mindent megmutat arról, milyen emberek is vagyunk – feszültek vagy lazák, körülményesek vagy rámenősek; arról, hogy mi is fontos számunkra, milyen az általános értékrendünk, s épp most a szendvics fontosabb számunkra vagy egy fiú érdeklődő tekintete; és arról is, aktuálisan milyen érzelmi állapotban vagyunk.

  • Virtuális valósággal a medve ellen

    „Hova futsz?” „Üldöz a medve!” – kiáltja kétségbeesetten az emberünk. „Milyen medve?” – hangzik a kézenfekvő kérdés. Főhősünk megáll, hátranéz – és nem ért semmit. „Ha nincs medve, nem kell futni” – gondolja, ugyanakkor érzi testében azt a feszültséget, amely vagy harcra, vagy futásra kényszerítené. Feszült, de fogalma sincs arról, miért.

ÉS MÉG:Mese egy szelfiről – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Döntés, választás, sors„A tökéletesség kényszerében élünk” • Anyád lehetnék – Korkülönbség a párkapcsolatban • Függés és függetlenségMi uraljuk a játékot – vagy a játék ural minket? Gyermekek a videojátékok bűvkörében • A ruha teszi – vagy nem teszi – az embert?Tekintsünk máshogy (is) a depresszióra! A karácsonyi nagy zabálás társadalomlélektanaA kávézás pszichológiája • Nézzünk a szavak mögé • Formát adni a lehetetlennek • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A függő ember elsődleges törekvése, hogy szoros kapcsolatban lehessen a számára fontos személlyel, legyen az szülő vagy barát, a párja vagy akár a gyermeke. Ennek érdekében...

A párválasztással kapcsolatban rengeteg íratlan szabályunk van, mely „előírja”, mi illendő és elfogadható környezetünk számára – ilyen például az idősebb férfi, fiatalabb nő...

A szerelem olyan felfokozott érzelmi állapot, amikor a szerelmes tudatát egy másik ember képe és a vele kapcsolatos emlékek, fantáziák töltik ki, testi és lelki tulajdonságait...

A nőkhöz képest nagyon kevés kutatás foglalkozik a férfiak oldaláról a terhességmegszakításra adott érzelmi reakciókkal, annak pszichés következményeivel.

Néha előtörnek olyan képek is, amikor komorak voltunk és féltünk, ezért dühösen győzködtük, majd kerültük egymást.

Természetes módon összeillünk-e a szerelmünkkel, a partnerünkkel, a feleségünkkel, a férjünkkel, vagy csupán megpróbálunk összeilleszteni tökéletesen soha össze nem illő...