Jelenlegi hely

A házasságon innen és túl

Hogyan menedzselhető úgy a házasság egy idő után, hogy a boldogságra és a morál vagy a lelki békénk megőrzésére is legyen lehetőség?

Harminc és negyven között félúton mind többször merül fel bennem, hogy ideje lenne megállapodni és összekötni valakivel az életem – ám ezzel együtt a válási statisztikák is megjelennek a szemeim előtt. Egyre kevesebben házasodnak össze, és akik mégis megteszik, nagyjából ugyanakkora valószínűséggel válnak el, mint hogy együtt maradnak. A racionális énem ezért joggal teszi fel a kérdést: ha előrelátó akarok lenni, jobban teszem, ha nem fogadok egy esélytelen lóra?  

Mi is a baj a házassággal? Valószínűleg az idősebb generációk házasságról alkott elképzelése, elvei és „módszertana” egészen más, de a mai harmincas értelmiségiek világával nem igazán kompatibilis az intézmény. Már senki sem csodálkozik, hogy nem házasodnak össze a „mai fiatalok”, amikor harmincéves korukig egyetemre járnak, sokszor otthon laknak a szüleikkel, és/vagy az egyetemisták felhőtlen-felelőtlen életmódját élik. Ha pedig dolgoznak, az napi 12 órát jelent egy multinál. Ráadásul az önmegvalósítás szlogenjeiben már a nőknél is egyre hátrébb sorolódik, hogy „légy anya” – az pedig, hogy „légy feleség”, ki tudja, hol kullog a tornasorban. Röviden: semmi nem hajt minket arra, hogy harmincévesen elköteleződjünk.

Ráadásul számtalan statisztikát olvastunk arról, hogy a házasságok fele válással végződik. Ezenkívül sokan látjuk a szüleink rossz házasságát, és még többen gondoljuk azt, hogy jobb lett volna, ha elválnak. Sőt, a harmincas éveinkre már mi magunk is elég sok párkapcsolaton túlvagyunk, amelyek jelentős része a kezdeti rózsaszín idillt követő megcsalások, drámák után szakítással végződött. Úgyhogy a saját bőrünkön tapasztaltuk, hiába szeretünk valakit, hiába folydogál többé-kevésbé harmonikusan a kapcsolat, bármi történhet: például nem kizárt, hogy egy buliban váratlanul olyasvalaki jön szembe, akit többé nem tudunk kiverni a fejünkből...

Aztán ahogy gyűrjük magunk alá az éveket, a harmadik évtizedben kezd bezáródni a lehetőségeknek ez a végtelen tárháza. Szerencsés esetben ekkor épp olyasvalakivel osztjuk meg az életünket, akivel van kedvünk gyereket vállalni, és el tudjuk képzelni, hogy pár évtizedre elég potenciál még van a kapcsolatban. De persze az is lehet, hogy ha épp a biológiai óránk jelzi, hogy most már gyereket kéne szülni, akkor az épp aktuális pasi lesz az, akivel összeköltözünk végül, hiába súgja valami, hogy nem így képzeltük az életünket.

A vágy körforgása

Lehet azt mondani, hogy a házasság válsága a nyugati értékek elértéktelenedésének következménye, azonban a házasság intézménye már száz éve sem volt a boldogság záloga – csak akkor még sokkal inkább normatív volt a társadalom, és a válást, mint opciót kitakarta az elgondolható cselekvések lehetőségteréből. Maga Freud nagyrészt a századforduló környékén élő férfiakból és nőkből sugárzó boldogtalanságból merítette az ihletést pszichológiájához.. Az általa „rossz közérzet a kultúrában”-nak nevezett létállapot nem holmi polgári spleent takar, hanem nagyon is indokolt: az ösztönök és a vágyak elfojtásából ered. Szerinte ugyanis ez az ára annak, hogy kultúrát, együttélést, harmóniát, rendet, családot tudjunk fenntartani, különben az ösztönök – a szexuális ösztön és a halálösztön – káoszba vinné az emberiséget.

A paradoxon azonban ebben az, hogy vágyainkat hiába fojtjuk el, a szexuális energia – avagy az „életvágy”, a libidó – mindig új tárgyakat keres magának. Nem nehéz ugyanis belátni, és a tapasztalat is ezt mutatja, hogy a vágy hiányból születik és amint elértük, amire vágyunk, vagyis a hiány betöltődésével a vágy előbb-utóbb kioltja saját magát.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014/04. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • Ismerj el és szeress, bármi áron!

    Az embereket komolyan foglalkoztatja, mit gondolnak róluk, milyenek mások szemében. Ahogy minket látnak, az befolyásolja azt, ahogy viselkednek velünk. Jó okunk van tehát, hogy nagyon is érdekeljen, mit gondolnak rólunk mások. Az élet két fő területén fontos nekünk, hogy minél pozitívabb kép alakuljon ki rólunk: egyrészt a képességeink, másrészt a kedvelhetőségünk kapcsán.

  • Az elengedés művészete

    A fiatal felnőttkor egyik legnehezebb feladata a szülőktől való optimális távolság kialakítása. Sokszor sem a szülők, sem a fiatalok nem tudják, hogy mit is jelent a leválás és az elengedés. A családok életében két intenzív erő vív egymással: az egyik az egyéni elkülönülésért, az autonómia megéléséért vívott harc, a másik a családi összetartásért folytatott küzdelem. Az egyik kifelé tol a családból, a másik befelé húz.

  • Hallgassunk a szívünkre? – Testi folyamataink észlelése, érzelmeink szabályozása

    Elakad a lélegzetünk, mert valamilyen meglepő, rossz vagy éppen jó hírt kaptunk. Történik valamilyen esemény, amire reagálunk. Tudatosan vagy nem, ez mindenképpen valamiféle igazodást, alkalmazkodást jelent. A pszichológia nyelvén: szabályozzuk az érzelmeinket. Ennek módszerei természetesen nagyon változatosak…

  • Történetmesélő állatok

    Megtudjuk-e valaha, hogy mi jár az állatok fejében? Mit hisznek, mire vágynak, töprengenek-e valamin? Hasonlítanak-e a gondolataik az emberi gondolatokhoz – már ha vannak egyáltalán gondolataik? És mi a helyzet a történetekkel? Értik-e az állatok a történeteket? Vannak-e saját történeteik?

ÉS MÉG: Egy parkoló lelke – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaMiért olyan fontos, hogy szeressenek?Az elutasítástól való félelemKiút a céltalanságbólHogyan győzhető le minden szenvedés? A Buddha filozófiája • Tévhitek a mozaikcsaládokrólRejtélyes reklámhatásSokszínű segítőtársunk: a ló • „Virágba borult csillagok” – Népi motívumkincsünk üzenetének felhasználása a művészetterápiában • “Hinni akarunk a csodákban” – interjú Vavrek Zsolt brókerrel • Ez itt a jótett helyeKérdezni, kérdezni, kérdezni? A kérdezés, mint a dominancia álarca • Kongresszusok, konferenciákA pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Néha előtörnek olyan képek is, amikor komorak voltunk és féltünk, ezért dühösen győzködtük, majd kerültük egymást.

Természetes módon összeillünk-e a szerelmünkkel, a partnerünkkel, a feleségünkkel, a férjünkkel, vagy csupán megpróbálunk összeilleszteni tökéletesen soha össze nem illő...

És bár ez az érzelmi igény teljesen jogosnak látszik, mégis gyakran látjuk azt, hogy sokan mintha szántszándékkal ker

Nem filmismertető és nem is kritika vár az olvasóra, hanem a barátság extrákkal rövid hazai körképe.

Miként vélekedik a gyermekvállalásról, illetve a művi terheségmegszakításról? Töltse ki kérdőívünket!

A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte...