Jelenlegi hely

Mitől fájhat a kisiskolás gyermek feje?

A részképesség-zavar is okozhat fejfájást
A különböző fejlesztési módszerekkel csak kb.10 éves korig lehet látványos eredményt elérni

Legtöbbször nem is a pontos diagnózis felállítása okozza a nehézséget, hanem az, hogy a szülőkkel elfogadtassuk: gyermekükkel ilyen típusú problémák vannak. 

Szerző: 

A kisgyermekkori fejfájások gyakorisága a 3-6 éves korosztály körében 3-5 %, kisiskolás korú gyermekeknél 10%.

Tünetei: gyakran otthon jelentkezik, az esti órákban. A fájdalom tompa jellegű, esetenként a gyermek odakap a fejéhez, néha akár sírva is fakad. A fájdalmat nem kíséri egyéb tünet (hányás, szédülés, egyéb neurológiai deficittünet), a gyermek figyelme a fájdalomról könnyen elterelhető. A tünet inkább nyugalmi helyzetben jelentkezik, pl. ágyban, olvasáskor, de a mozgás, helyzetváltoztatás nem rontja az állapotot. Ebben az életkorban gyakran váltakozva fordul elő a hasfájás és a fejfájás.

 

Mi lehet az oka a gyakori fejfájásnak?

Szerencsére a gyermekkori fejfájások hátterében csak ritkán igazolhatunk valamilyen szervi betegséget – az esetek döntő többségét pszichés tényezőkre vezetjük vissza. A mindennapi gyakorlat az, hogy ha néhány egyszerűbb rutinvizsgálat elvégzése után nem találunk kézzelfogható magyarázatot a gyermek panaszaira, pszichoszomatikus eredetű fejfájás diagnózisát állítjuk fel. Mivel kisiskolás gyermekekről van szó, akiknek az életét ebben az életkorban az iskola jelentősen befolyásolja, a probléma okát is itt keressük (túl sokat várnak el a gyermektől, valamelyik tanár igazságtalan, levegőtlen az osztály stb.). Minden esetben számtalan ilyen valós vagy látszólagos okot találhatunk, a valódi probléma ezért gyakran nem kerül felszínre.

Néhány évvel ezelőtt osztályunkon készítettünk egy felmérést. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a 6-10 éves, értelmes, okos gyermekek körében az első néhány évben mi okozza a tenziós típusú fejfájások ugrásszerű emelkedését. Vizsgálatunkba csak olyan gyermekeket vettünk be, akik IQ értéke 100 felett volt. Az eredmények azt mutatták, hogy az e csoportba tartozó fejfájós gyermekek 70 százalékánál a fejfájások hátterében valamilyen részképesség-zavart lehetett igazolni. Megfigyelésünk alapján azoknál, akik ugyan gyengébb képességűek, de a részképesség-profiljuk egyenletesebb, sokkal ritkábban fordul elő valamilyen pszichoszomatikus betegség. A legtöbb problémát azoknál találtuk, akik egyenetlenül teljesítenek, vagyis bizonyos dolgokban kiemelkedőek, ugyanakkor más funkciókban elmaradnak a kortársaiktól.

 

Mi ennek a magyarázata? Hogyan függhet össze a fejfájás és a részképesség-zavar?

A kérdésre viszonylag egyszerű a válasz. Az a gyermek, aki egyenletesen, de a társainál kicsit gyengébben teljesít (és esetleg az IQ-ja is alacsonyabb), már megszokta ezt a helyzetet, talán észre sem veszi – és a környezete sem vár tőle többet, elfogadta őt olyannak, amilyen. Más a helyzet azzal a gyermekkel, aki megszokta, hogy mindenben ő az első: ő a hangadó az óvodában, a környezet is elismerően beszél róla. Ő az óvodai nagycsoportban vagy az iskolában váratlanul azzal a helyzettel szembesülhet, hogy bizonyos dolgok nem mennek olyan jól, egyes feladatokat nem ért meg, másokat ugyan meg tud oldani, de már lassabban, nehezebben. Az ilyen gyermek kezdetben megpróbál kompenzálni. Az egyik típusuk nagyobb energiával tanul, többet gyakorol, társaitól visszahúzódik, szorongásos tünetek alakulnak ki nála. Az ilyen gyermeknél fennáll a veszélye annak, hogy a későbbiekben valamilyen pszichoszomatikus tünet, pl. fejfájás jelentkezik. A másik csoportba tartozó gyermekeknél kompenzációként viselkedészavar, magatartási problémák jelentkeznek. Rájuk szoktuk azt mondani, hogy korán kezdenek kamaszodni. A mindennapi gyakorlat az, hogy a fenti két csoportba tartozó gyermekeket pszichológushoz küldjük, és csak a tünetek súlyosbodásával, komolyabb tanulási problémák jelentkezésekor derül fény a valós okokra. Ezzel szemben, ha már a panaszok indulásakor gondolunk arra, hogy a fejfájást esetleg a különböző képességek nem megfelelő, vagy nem egyenletes ütemű fejlődése is okozhatja, néhány egyszerű neurológiai vizsgálattal megerősíthetjük gyanúnkat, és időben megfelelő szakemberhez (gyógypedagógushoz, fejlesztőpedagógushoz, neuropszichológushoz) irányíthatjuk a gyermeket. A pontos diagnózis felállítása után célzott kognitív és mozgásterápia segítségével maga a kiváltó ok is kezelhető, és ezzel nemcsak az aktuális panasz (a fejfájás) szüntethető meg, hanem a későbbi, súlyosabb tanulási probléma is elkerülhetővé válik.

 

Mit tehet a szülő?

Legtöbbször nem is a pontos diagnózis felállítása okozza a nehézséget, hanem az, hogy a szülőkkel elfogadtassuk: gyermekükkel ilyen típusú problémák vannak. Hiszen a szülők meg vannak győződve arról, hogy az ő gyermekük sokkal jobb képességű, mint a kortársai. Ezért amikor megpróbáljuk szembesíteni őket a valósággal, gyakran hárítanak. Számtalan ellenérvet hoznak fel annak igazolására, hogy az ő gyermekük egy zseni (már tud írni, olvasni, egy tucat angol verset ismer, jobban kezeli a számítógépet, mint a legtöbb felnőtt stb.), így a mi feltevésünk téves. Amikor vizsgálat közben rávilágítunk arra, hogy a gyermek egy kicsit ügyetlenebbül mozog, esetleg nem tud egy lábon ugrálni, vagy nem szeret rajzolni, és ezek a tünetek a későbbi tanulási problémák előjelei lehetnek, legtöbbször azzal védekeznek, hogy ők is ilyenek voltak, aztán mégiscsak lett belőlük valaki. Sokszor meglepődve tapasztalom, hogy a gyermek beszédértési zavara, ami szintén összefügg a fenti részképesség-zavarokkal, csak 10-12 éves kor után derül ki, amikor már nagyon nehéz fejleszteni. Ennek az a magyarázata, hogy az alsó tagozatos feladatok általában a memória-funkciókra épülnek, így azoknál a gyerekeknél, akiknek nagyon jó a memóriájuk, sokáig rejtve maradhatnak az egyéb hiányosságok (ezért szoktam azt mondani, hogy gyakran a kevésbé okosak a szerencsések, mert hamarabb kiderül a baj, és ekkor még lehet rajta segíteni). Nagyon fontosnak tartom, hogy megtanítsuk a szülőket arra, hogyan játsszanak okosan, céltudatosan gyermekeikkel. Például ha közösen néznek tévét, utána beszélgessenek egy kicsit arról, amit láttak, milyen összefüggéseket értett meg a gyermek (ilyenkor a beszédértés mellett a vizuális ingerek is segítenek a gyermeknek a film megértésében). Máskor a felolvasott esti mese kapcsán próbálják meg a gyermekkel együtt folytatni a történetet, vagy esetleg másnap elbábozni, eljátszani az így továbbfejlesztett mesét. Ennél a feladatnál gyorsan kiderül, mit értett meg a gyermek a hallott szövegből. Ezekből, illetve az ehhez hasonló feladatokból nagyon hamar fény derül arra, milyen a gyermek gondolkodása, szövegértése, aktív szókincse, képzeletvilága.

Máskor a részképesség-zavarok közül a meglassult pszichomotoros fejlődés okozza az alapproblémát, és ez vezet a későbbiekben a fejfájáshoz. Ilyenkor a szülő ugyan legtöbbször belátja, hogy a gyermeke kicsit lassúbb társainál, de sokszor tehetetlen. Ezen a problémán leginkább az aktív, irányított, rendszeres sportolás tudna segíteni. A fő gond az, hogy maga a szülő sem mozog rendszeresen, ez esetben nehéz azt a gyermeket rábeszélni az aktív fizikai megterhelésre, aki maga sem szeret mozogni és nem is ezt látja otthon. Másik gond az, hogy ezek a gyermekek általában nemcsak lassúbbak, de ügyetlenebbek is társaiknál, így ha elmennek sportolni, rengeteg kudarcélmény éri őket, ami miatt hamar feladják. Ilyenkor nem könnyű feladat a szülőt és a gyermeket kitartásra bírni, esetleg a szülővel elfogadtatni, hogy a közös cél (a pszichomotoros tempó javítása és ezzel együtt a tanulás megkönnyítése) érdekében teremtsék meg a rendszeres testedzés lehetőségét.

 

Néhány évvel ezelőtt egy 7 éves kisfiú jött vizsgálatra mindennapos fejfájása miatt. A panaszok már óvodás korában kezdődtek, de az iskola megkezdése után szinte mindennapossá váltak. A beszélgetés során kiderült, hogy Ádám nem szeret iskolába járni, mert a tanító néni igazságtalan, sokszor leszidja figyelmetlensége miatt, pedig csak az a baj, hogy túl okos, így unatkozik az órákon. A részletes neurológiai vizsgálat során igazolódott, hogy Ádám mozgáskoordinációja és egyensúlya az életkorához képest éretlenebb. Ennek alapján felmerült a gyanú, hogy részképesség-zavar áll fenn. Jeleztem a szülőnek, hogy el kellene vinni Ádámot gyógypedagógushoz és neuropszichológushoz, mert feltételezésem szerint gyógypedagógiai fejlesztésre és mozgásterápiára lenne szüksége. Az édesanya nem értett egyet a véleményemmel, hiszen Ádám úgy szalad, mint a nyúl, senki sem éri utol. Az igaz, hogy nem szeret biciklizni, de ennek az az oka, hogy egyszer egy kutya megijesztette biciklizés közben. Az óvodában mindig ő szerepelt az ünnepségeken, mert nagyon könnyen tanulta a verseket, és önállóan, még az óvodában megtanulta a nevét leírni. Én elmondtam, hogy véleményem szerint valószínűleg a beszédértéssel vannak problémák, és ez a későbbiekben tanulási problémákhoz vezethet. A memória-funkció ettől függetlenül fejlődik, egy ideig a gyermek ezzel képes kompenzálni a gyengébb képességeit, de előbb-utóbb ez már kevés lesz. Ádám az édesanyjával néhány évvel később ismét jelentkezett. Ekkorra már gyakori migrénes fejfájás és komoly viselkedésprobléma volt a vezető tünet. Édesanya elpanaszolta, hogy a korai kamaszodás miatt Ádám nem szeret tanulni, így ötödik osztályra minden tárgyból romlott az eredménye. Ezután került sor a neuropszichológiai vizsgálatra, mely egyértelműen igazolta korábbi feltételezésemet. Sajnos el kellett az édesanyát keserítenem, mert a különböző fejlesztési módszerekkel csak kb.10 éves korig lehet látványos eredményt elérni. Természetesen később sem felesleges a megfelelő mozgás- és kognitív terápia, de sokkal nagyobb erőfeszítést igényel és kisebb hatásfokú.

 

A fenti példát azért tartottam fontosnak leírni, mert szinte mindennap találkozom hasonló esettel. Nagyon sokszor évekig rejtve maradnak ezen részképesség-zavarok, így túl későn kezdődhet meg a célzott terápia, melynek hatékonysága ekkor már kérdéses. A korai diagnózissal és terápiával a másodlagos szövődmények (a tanulási és viselkedési problémák egy része, a pszichoszomatikus betegségek) kialakulása elkerülhető lenne. Fontos, hogy gondoljunk erre e lehetőségre is, és ne tévesszen meg minket a látszat! Az első és második osztály elvégzése a memória-funkciókra épül, ez a magyarázata annak, hogy sok gyermek ekkor még kitűnő tanuló, és csak 4-5. osztályban kezd hirtelen romlani a tanulmányi eredménye. Sokszor felmerülő kérdés, hogy az utóbbi években miért emelkedik a tanulási problémával, olvasási nehézségekkel, figyelemzavarral küszködő gyermekek száma, valós-e ez a számbeli emelkedés, vagy csak jobban odafigyelünk, és így több gyermeknél ismerjük fel? Véleményem szerint mindkét állítás igaz. Biztos, hogy több esetet ismerünk fel – de az is biztos, hogy az életmód és a szemlélet változásával párhuzamosan kevésbé vesszük figyelembe a gyermek életkori sajátosságait, a gyermek valós képességeit, kevesebb idő marad az „igazi játékra” , sokkal több energiát fordítunk arra, hogy a környezetünk elvárásainak megfeleljünk.

 

 A cikk megjelent a Mindennapi Pszichológia 2014. 3. számában

Ez is érdekelhet

Milyen intézkedést várnak el egy jó vezetőtől a csecsemők? A kérdés abszurdnak tűnik, ám egy most végzett kutatásból kiderül, hogy egyáltalán nem az!

Akkoriban a dolgoknak még magától értetődő módon volt tétje, súlya, jelentése.

A kólikaként is emlegetett kórkép legtöbbször ártalmatlan, nincs mérhető, kimutatható elváltozás a hátterében, de súl

Honnan tudhatja a kisgyermekét nevelő friss szülőpár, mi számít „normális” viselkedésnek a gyereknél?

Örökmozgó gyermeke lomha tinédzserré vált, aki hétvégén délben kel, iskolaidőben pedig alig lehet reggelente kirimánkodni az ágyból? Higgye el, nem lusta ő, csak kialvatlan....

Sok tanár ilyenkor rögtön azt kérdezi: miért nem veszik komolyan az órámat, miért ilyen lusták?