Jelenlegi hely

A világ összeomlik… A világ kettészakad - Gyermeki válás-narratívák

De ki hallja meg a gyermek történetét?

Mi, felnőttek már könnyen megfogalmazzuk életünk történetét: jó esetben érezzük, hogy azonosak vagyunk önmagunkkal gyermekkorunktól egészen a jelenig. Fel tudjuk idézni gyermekkori élményeinket, emlékeinket, és azonosulni tudunk akkor énünkkel (legfeljebb már bölcsebbek lettünk bizonyos dolgokban). De ki hallja meg a gyermek történetét?  A gyermekét, akiben saját élettörténete számunkra még láthatatlanul alakul, nem fogalmazódik meg, illetve csak az ő töredékes közléseiből rakhatjuk össze – ha egyáltalán képesek vagyunk meghallani a gyermek hangját, és valóban kíváncsiak vagyunk arra, mit akar mondani.

Szerző: 
Hároméves kortól a gyermekben már kialakul a saját élettörténeti narratívájára való rálátás. Képes arra, hogy visszanézzen kisbabakorára, és saját identitását, létezésének élményét az időben átélje, megfogalmazza. Ebben a szülői háttér és kultúra segíthet azzal, ha közösen felidézik a „régmúltat”, azt, hogy milyen örömmel várták, milyen volt, amikor megszületett, hogyan gondozták, szerették, milyen szokásai voltak csecsemőkorában. A fényképek közös nézegetése elengedhetetlen segítség a gyermek számára ahhoz, hogy megfogalmazza önmagát, saját létezésének élményét egy történetbe foglalja, aminek ő a főszereplője. Ez az egészséges fejlődés nélkülözhetetlen feltétele.

Ha a gyermeket trauma éri, a történet megszakad, addigi élete összeomlik – ez egy katasztrófaélményhez hasonlítható az ő élményvilágában. Válás estén ez mindig megtörténik. A válófélben levő szülők gyermeke gyakran lejátssza ezt az élményt a terápiás szobában. Felépít dolgokat, amelyeket szisztematikusan, újra és újra lerombol. Olyan játékokat játszik, amelyben a szereplők földrengés áldozatává válnak, egy szörny lerombolja a házukat, vagy újra és újra egy szakadékba zuhannak. A katasztrófa-történések egymásba ágyazódhatnak, kombinálódhatnak, és megfigyelhető az, hogy a gyermek ezt spontán, a lelkének legbelső részéből érkező impulzus hatására játssza és újrajátssza Ez nála kísérlet az öngyógyításra, hiszen a benne levő élményt így megfogalmazza, „kiteszi magából”. A katasztrófaélmény, az összeomlás megélése szükségszerű – de nem mindegy, hogy ebben az élményben meddig marad benne a gyermek. A szülők odafigyelése és segítsége szükséges ahhoz, hogy  ezt a krízis-szakaszt „túlélje,” és a legrövidebb időn belül túl tudjon lépni rajta. Egy hétéves gyermek a terápiában heteken át a Titanic elsüllyedését, ennek különböző fázisait rajzolta, így fejezte ki a benne levő katasztrófa-élményt. Aztán egyszer csak abbahagyta a Titanic-téma rajzolását, és ez már annak a jele volt, hogy túllépett az összeomlás szakaszán, elkezdődött a gyógyulás, önmaga felépítésének-felépülésének szakaszába lépett.

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014. 2. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • Ismerj el és szeress, bármi áron!

    Az embereket komolyan foglalkoztatja, mit gondolnak róluk, milyenek mások szemében. Ahogy minket látnak, az befolyásolja azt, ahogy viselkednek velünk. Jó okunk van tehát, hogy nagyon is érdekeljen, mit gondolnak rólunk mások. Az élet két fő területén fontos nekünk, hogy minél pozitívabb kép alakuljon ki rólunk: egyrészt a képességeink, másrészt a kedvelhetőségünk kapcsán.

  • Az elengedés művészete

    A fiatal felnőttkor egyik legnehezebb feladata a szülőktől való optimális távolság kialakítása. Sokszor sem a szülők, sem a fiatalok nem tudják, hogy mit is jelent a leválás és az elengedés. A családok életében két intenzív erő vív egymással: az egyik az egyéni elkülönülésért, az autonómia megéléséért vívott harc, a másik a családi összetartásért folytatott küzdelem. Az egyik kifelé tol a családból, a másik befelé húz.

  • Hallgassunk a szívünkre? – Testi folyamataink észlelése, érzelmeink szabályozása

    Elakad a lélegzetünk, mert valamilyen meglepő, rossz vagy éppen jó hírt kaptunk. Történik valamilyen esemény, amire reagálunk. Tudatosan vagy nem, ez mindenképpen valamiféle igazodást, alkalmazkodást jelent. A pszichológia nyelvén: szabályozzuk az érzelmeinket. Ennek módszerei természetesen nagyon változatosak…

  • Történetmesélő állatok

    Megtudjuk-e valaha, hogy mi jár az állatok fejében? Mit hisznek, mire vágynak, töprengenek-e valamin? Hasonlítanak-e a gondolataik az emberi gondolatokhoz – már ha vannak egyáltalán gondolataik? És mi a helyzet a történetekkel? Értik-e az állatok a történeteket? Vannak-e saját történeteik?

ÉS MÉG: Egy parkoló lelke – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaMiért olyan fontos, hogy szeressenek?Az elutasítástól való félelemKiút a céltalanságbólHogyan győzhető le minden szenvedés? A Buddha filozófiája • Tévhitek a mozaikcsaládokrólRejtélyes reklámhatásSokszínű segítőtársunk: a ló • „Virágba borult csillagok” – Népi motívumkincsünk üzenetének felhasználása a művészetterápiában • “Hinni akarunk a csodákban” – interjú Vavrek Zsolt brókerrel • Ez itt a jótett helyeKérdezni, kérdezni, kérdezni? A kérdezés, mint a dominancia álarca • Kongresszusok, konferenciákA pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Válás, elhagyás, mostoha, szerencsétlen sorsú gyerekek, lojalitáskonfliktusok… Asszociációk, melyek eszünkbe jutnak, ha meghalljuk a szót: mozaikcsalád.

Tasi Kriszta az ország legszegényebb településein dolgozik pszichológusként, a körülmények miatt kénytelen unortodox

A fiatal felnőttkor egyik embert próbáló feladata a szülőktől való fizikai és érzelmi eltávolodás, az optimálisnak tűnő távolság megtalálása, kialakítása. 

A legtöbb szülő nem is sejti, mennyire veszélyes egy kisgyerekkel az ölben csúszdázni.

Miként vélekedik a gyermekvállalásról, illetve a művi terheségmegszakításról? Töltse ki kérdőívünket!

A férfiak kezdetben a jóval fiatalabb feleség mellett a leginkább elégedettek, ugyanez a nőkre is jellemző: a legjobban a jóval fiatalabb férjnek örülnek.