Jelenlegi hely

(Ne) Érints meg!

A trauma feldolgozása még terápia esetén is éveket vehet igénybe.

Praxisomban már tucatszám fordultak és fordulnak elő olyan esetek, amelyekben nagyon közeli családtagok óvodáskorú gyermekek – szinte kizárólag kislányok – ellen követtek el szexuális bántalmazást. Minden egyes esetben a „nyelvzavar” jellemezte ezeket a cselekedeteket. Sohasem fordult elő nyílt erőszak, mindig csak „játszottak” a gyermekkel az elkövetők, és a „szeretetüket” fejezték ki a gyermek felé…

Szerző: 

Ruhátlanul érkezünk. Ártatlanul, tisztán. Így látjuk kisbabánkat, akit boldog örömmel fürdetünk, pelenkázunk és etetünk… Az öröm és a szeretet kifejezése, amikor végigpusziljuk kisfiunk vagy kislányunk gömbölyded testtájait. Ő is évezi ezt – az érintés kölcsönös öröme jelenik meg a pici babában és a szülőben egyaránt… Ahogy nő a gyermek és felfedezi, birtokba veszi a világot, egyre nagyobb szerepet kap a beszéd és a látás, s az érintés szerepe is átalakul… Mire gyermekünk eléri a kétéves kort, már érezzük, hogy intim zónái vannak, amelyekhez csak okkal nyúlunk hozzá. Két-három éves korban fürdéskor a kislányok már maguk mossák meg intim testrészeiket, és ehhez ragaszkodnak is.(A fiúk később érnek.) … A szemérem érzése hétéves korra egészen biztosan kialakul…

A legtöbb családban az eddig leírt „érintési kódex” – bár családonként lehetnek eltérések – normális módon kialakul, és a gyermek igényeit figyelembe véve formálódik. Az általam vizsgált óvodáskorú gyermekek (szinte kizárólag kislányok) azonban olyan élményeket éltek át, amelyet a szexuális abúzus fogalmával írunk le, és amely magában foglalja a gyermek intim zónájának különböző módokon történő megérintését – sok esetben a férfi elkövető nemi szervével való érintkezést. Mi történik ilyenkor, hogyan jöhet ez létre egy férfi családtag (apa, nevelőapa, nagypapa, élettárs) kezdeményezésére? A jelenséget már 1928-ban leírta egy magyar pszichoanalitikus, Ferenczi Sándor. Tanulmányának címe: „Nyelvzavar a felnőttek és a gyermek között.” Kifejti, hogy a gyermek gyengédségre vágyik, de válaszul a felnőttek szexuális reakcióját váltja ki. „A felnőtt, szülő, vagy rokon, vagy bizalmi személy inceszt csábítása sokkal többször bekövetkezik, mintsem gondolnánk…”

Ezekben az esetekben nem a szó szoros értelmében vett nemi erőszakról van szó, hanem a játék és a szeretet jegyében elkövetett – hát mondjuk ki: bűncselekményről. A gyermeknek ez olyan traumatikus élmény, amit nem tud könnyen feldolgozni, többek között azért, mert a titok és a szégyen tapad hozzá. A traumáról szóló irodalom részletesen leírja, mi megy végbe a gyermek lelkében és milyen következményekkel jár az, ami vele történt. Az a szülő (vagy szülőszerepben levő személy), akitől biztonsága, egész élete függ, és akihez ragaszkodott, olyat tett vele, ami neki nem volt jó. Az, hogy ami történt, titok, abból a helyzetből is érzi, ahogyan az érintkezés megtörtént (elvonulnak vele egy külön szobába, az esemény alatt nincs jelen sem a másik szülő, sem más családtag, az ajtót becsukják, lehúzzák a redőnyt, stb.) Sokszor az elkövető meg is kéri, hogy ne beszéljen arról, ami történt, mert: „Kislányom, ez a mi titkunk!”. A legfőbb visszatartó erő, hogy a gyermek mégis beszámoljon a történtekről a másik szülőnek, a szégyen érzése. A gyermek saját magát érzi beszennyezettnek – úgy éli meg, mintha ő tett volna „valami rosszat”. Saját magát hibáztatja a történtekért!

.…Az elkövető személyiségében általában nem találunk olyan patológiát, amely arra mutatna, hogy ő egyszer (vagy többször) kicsiny gyermekével ilyet tesz. Úgy képzelhetjük el, mint akinél – a gyermek szeretetteljes közeledésére – a „gátlás-kapcsoló” nem kapcsolódik be. A gyermek testét szexuális ingerként „használja” és így reagál rá. Annyiban nagyon is intelligens, hogy tettét „becsomagolja”, játék- és szeretet-megnyilvánulásként „adja el” gyermekének – így az nem sír, nem tiltakozik, részt vesz az apafigura által felkínált játékban. Az elkövető – mivel élvezi a szexuális játékot – nem figyel arra, hogy a gyermek lelkében mi játszódik, mi játszódhat le. Lehet, hogy közben az a bizonyos kapcsoló mégis jelez, de akkor már késő, megtörtént a gyermek abuzálása. Ekkor már csak egy dolog jár az elkövető fejében: semmiképpen se tudódjon ki, ami történt! Pontosan tudja, hogy amit tett, az bűncselekmény, és börtönbüntetés jár érte. Ettől kezdve minden szinten a tagadás és a védekezés jellemzi viselkedését. Könnyű helyzetben van, mert nincsenek tanúk, és az okos, szavahihető felnőtt elmondásával szemben csakis a kicsi (= buta, nem szavahihető) gyermek elmondása áll…

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014. 1. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • Ismerj el és szeress, bármi áron!

    Az embereket komolyan foglalkoztatja, mit gondolnak róluk, milyenek mások szemében. Ahogy minket látnak, az befolyásolja azt, ahogy viselkednek velünk. Jó okunk van tehát, hogy nagyon is érdekeljen, mit gondolnak rólunk mások. Az élet két fő területén fontos nekünk, hogy minél pozitívabb kép alakuljon ki rólunk: egyrészt a képességeink, másrészt a kedvelhetőségünk kapcsán.

  • Az elengedés művészete

    A fiatal felnőttkor egyik legnehezebb feladata a szülőktől való optimális távolság kialakítása. Sokszor sem a szülők, sem a fiatalok nem tudják, hogy mit is jelent a leválás és az elengedés. A családok életében két intenzív erő vív egymással: az egyik az egyéni elkülönülésért, az autonómia megéléséért vívott harc, a másik a családi összetartásért folytatott küzdelem. Az egyik kifelé tol a családból, a másik befelé húz.

  • Hallgassunk a szívünkre? – Testi folyamataink észlelése, érzelmeink szabályozása

    Elakad a lélegzetünk, mert valamilyen meglepő, rossz vagy éppen jó hírt kaptunk. Történik valamilyen esemény, amire reagálunk. Tudatosan vagy nem, ez mindenképpen valamiféle igazodást, alkalmazkodást jelent. A pszichológia nyelvén: szabályozzuk az érzelmeinket. Ennek módszerei természetesen nagyon változatosak…

  • Történetmesélő állatok

    Megtudjuk-e valaha, hogy mi jár az állatok fejében? Mit hisznek, mire vágynak, töprengenek-e valamin? Hasonlítanak-e a gondolataik az emberi gondolatokhoz – már ha vannak egyáltalán gondolataik? És mi a helyzet a történetekkel? Értik-e az állatok a történeteket? Vannak-e saját történeteik?

ÉS MÉG: Egy parkoló lelke – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaMiért olyan fontos, hogy szeressenek?Az elutasítástól való félelemKiút a céltalanságbólHogyan győzhető le minden szenvedés? A Buddha filozófiája • Tévhitek a mozaikcsaládokrólRejtélyes reklámhatásSokszínű segítőtársunk: a ló • „Virágba borult csillagok” – Népi motívumkincsünk üzenetének felhasználása a művészetterápiában • “Hinni akarunk a csodákban” – interjú Vavrek Zsolt brókerrel • Ez itt a jótett helyeKérdezni, kérdezni, kérdezni? A kérdezés, mint a dominancia álarca • Kongresszusok, konferenciákA pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A nőkhöz képest nagyon kevés kutatás foglalkozik a férfiak oldaláról a terhességmegszakításra adott érzelmi reakciókkal, annak pszichés következményeivel.

Válás, elhagyás, mostoha, szerencsétlen sorsú gyerekek, lojalitáskonfliktusok… Asszociációk, melyek eszünkbe jutnak, ha meghalljuk a szót: mozaikcsalád.

Tasi Kriszta az ország legszegényebb településein dolgozik pszichológusként, a körülmények miatt kénytelen unortodox

A fiatal felnőttkor egyik embert próbáló feladata a szülőktől való fizikai és érzelmi eltávolodás, az optimálisnak tűnő távolság megtalálása, kialakítása. 

A legtöbb szülő nem is sejti, mennyire veszélyes egy kisgyerekkel az ölben csúszdázni.

Miként vélekedik a gyermekvállalásról, illetve a művi terheségmegszakításról? Töltse ki kérdőívünket!