Jelenlegi hely

Pár-baj

A kapcsolati stressz egy része magából a kapcsolatból származik

A nehéz helyzetekből származó stressz nem csupán egyéni, hanem egyúttal páros stressz is. A stressz megmutatja a kapcsolat eleve meglévő sérülékeny pontjait – de az erősségeit is, fény derül alapvető kapcsolati mintázatukra, „rejtett kapcsolati szerződésükre”. 

A közösen átélt nehéz helyzetekben általában elég nyilvánvaló, hogy a pár együtt is érintetté válik, nemcsak a partnerek külön-külön… Az egyéni stressz-élmény és az arra adott válasz azon múlik, hogy a személy hogyan értékeli a helyzetet. Ugyanígy a párkapcsolat szintjén is egyezkedési folyamatok indulnak el egy közösen átélt helyzetben: stressz vagy nem stressz, és ha igen, akkor mi okozta, ki hozta létre, és mi benne a nehéz? A válasz néha nem is annyira egyértelmű, mint hinnénk.

Az egyezkedési folyamat többféle módon végbemehet. A legnyilvánvalóbb, ha a pár mindkét tagja nyíltan kimondja – vagy kimutatja –, hogy számára valami nehéz a helyzetben. Lehet, hogy az egyikük dühösen szidja a stressz okozóját (mondjuk a karambolt okozó autóst, vagy a tanárt, aki berendelte őket, mert a gyerek bukásra áll), míg a másikuk csendben sírdogál, és azt mondogatja maga elé: „Jaj most mi lesz?”. Reakcióik különböznek, de mindkettejük számára viszonylag egyértelmű, hogy ugyanannak a helyzetnek a következtében mindketten valami nehezet élnek át. Verbális és nonverbális kommunikációs csatornákon is azonnal, egymás számára is félreérthetetlenül létrejött a konszenzus: „ez mindkettőnk számára stressz!”

De mi történik akkor, ha egy helyzet csak egyikük számára stresszkeltő, a párja nem érzékel nehézséget – például a rossz jegyeket hozó gyerek miatt csak az anya kezd szorongani, az apa elnézően legyint? Ilyenkor sokszor megindul egy meggyőzési manőver: egyikük, másikuk, vagy akár mindkettőjük megkísérli megváltoztatni párja helyzetértelmezését. Ebben helyzeti előnyben van a stresszt átélő fél: hajtja a saját stresszélménye, és szeretné ebbe párját is bevonni. Valószínűleg nem azért, hogy nehezítse az életét, hanem mert önkéntelenül is érzi, hogy a közös cselekvésre a közös élmény teremt alapot. Az már a pár kapcsolatának egészétől, kommunikációs érettségétől is függ, hogy mik lesznek az érvek. Folyhat egyezkedés a helyzetről, annak részleteiről, újabb információkról (hány hét van hátra, hány oldal tananyagról van szó), de ezzel párhuzamosan folyhat egy érzelmi, kapcsolati egyezkedés is (Hát apa az ilyen?). A társunk kétségbeesésének észlelése általában akkor is stresszkeltő számunkra, ha maga az eredeti helyzet nem az. Ám ha a tapasztalat közös, akkor a stressz közös megélése szinte mindig létrejön a kapcsolatban. Vagy a helyzet maga váltja ki a partnerekből, vagy ők „gondoskodnak” arról, hogy saját stresszüket – legalább közvetetten – a másik is átélje.

Az egyéni és kapcsolati működés komoly zavara lehet, ha valamelyikük tagadja saját érzelmi reakcióját, esetleg még nyíltan meg is kérdőjelezi, sőt támadja a párját azért, mert az „rémeket lát”. Kutatások kimutatták, hogy stresszkeltő helyzetekben vegetatív szinten a pár mindkét tagja megéli a feszültséget – mégis jelentős különbség lehet köztük ennek tudatos elismerésében… E különbségek miatt ráadásul még növekedhet is a stressz a partnerekben – és így magában a kapcsolatban is. A jelen lévő stressz tagadása szinte a nullára csökkenti a hatékony közös megküzdés esélyét, sőt a kapcsolat maga válik a legfőbb stresszforrássá.

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014. 1. számában olvasható.

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. február–márciusi számában
ezekről olvashat:

2020 február–március

  • Rugalmas gyereket akarjunk nevelni, ne tökéleteset!

    Hogyan lehet megőrizni és tudatosan fejleszteni a serdülők egyik szupererejét, a pszichológiai rugalmasságot? Hogyan kerülhetjük el, hogy célirányos gondolkodásunk túlzott merevségbe csapjon át, s megfosszon minket kreativitásunktól, humorunktól, az önfeledt élményektől – és nemritkán a lelki egészségünktől is? A PPKE BÉTA projektjének kamaszokról szóló cikksorozatának zárásaként ezekre a kérdésekre keressük a választ.

  • A társas elszigeteltség ezer arca: űrpszichológiai párhuzamok

    A magányosságot sokszor korunk népbetegségének címkézik, és egyre több írás szól arról, hogy tegyünk valamit ellene. Nem könnyű megfogalmazni, pontosan mi is ez, és miért szenvedünk tőle. A kutatók egyetérteni látszanak abban, hogy a magányosság szubjektív és negatív élmény, ami nagyrészt abból fakad, hogy az egyén szakadékot észlel társas kapcsolatainak vágyott és valóságos mennyisége és minősége között.

  • Virtuális valósággal a „fekete kutya” ellen

    A problémát kevésbé ismerő emberek többnyire úgy kezelik a depressziót, mintha az pusztán hangulati zavar lenne. „Szomorú? Vidítsuk fel!” – gondolják. Valójában azonban a depresszió betegség. Az örömre való képtelenség. A beteg tehát nem azért nem boldog, vidám, mert nem akar az lenni, hanem azért, mert abban az állapotában képtelen arra, hogy az legyen. Nem azért nem száll fel a boldogság hajójára, mert nem akar jegyet venni, hanem azért, mert nincs pénze jegyre.

  • Amikor a pszichológus házhoz megy – Tapasztalatok az online terápiáról

    A 21. században már szinte az egész életünket az online térben éljük – mégis még mindig sokan vonakodnak attól, hogy ha pszichológusról van szó, akkor is ezt a formát válasszák, hiszen úgy vélik, személyes kapcsolat nélkül nem lennének képesek megnyílni valakinek. Mindeközben egyre többen költöznek külföldre, ahol a várttal ellentétben a kerítés nem mindig van kolbászból, s a problémák idegenben sem mindig tűnnek el..

  • Rólam szól!(?) Ilyen vagyok!(?) - avagy miért hiszünk a horoszkópban?

    Érezte már úgy, hogy az aznapi horoszkóp vagy a szerencsesütiben rejlő üzenet egyenesen Önnek szól? Mintha az üdítőital kupakjában lévő mondat pontosan az aktuális élethelyzetére utalna? „A napokban próbálj meg jobban figyelni magadra!”. Esetleg megoldásokat ajánl munkahelyi problémáira: „A feszült munkahelyi légkörben kerüld a konfliktust a főnököddel!”. Ez biztosan nem lehet véletlen! – gondolhatjuk sokan.

ÉS MÉG: A valóságszelídítő – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Amivel egymásnak tartozunk • Miért csalnak a szociálpszichológusok? • Konfliktusok márpedig vannak – Valakinek meg kell mondania, mi hogy legyen… • Fájdalom és magányosság • Csendre ítélve • Miről szól a némaság? • Mit tesz velünk a stressz? – A krónikus stressz hatása idegrendszerünkre. • Nincs kudarc, csak újraértelmezett cél! • A sabbatical: lehetőség vagy veszély? Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Törvényszerű, hogy partnereinket saját belső rendezettségünknek, integráltságunk fokának megfelelően választjuk – nincs ezzel másképp a nárcisztikus ember sem.

Egy férfitól – mióta világ a világ – azt várjuk el, hogy legyen olyan, akire támaszkodni lehet, aki szeretni tud, aki bátor és határozott.

A családterápia alapfeltevése, hogy a családon belül megjelenő érzelmi és viselkedési nehézség, tünet nemcsak az egyénhez tartozik, hanem a családi rendszer működésének zavarát...

Az 1960-as évekig egy férfi és egy nő együttélése gyakorlatilag kizárólag házasságon alapulhatott. Az ettől eltérő módozatokat a társadalom elutasította - manapság azonban az...

Egy párkapcsolat kezdeti szakaszában ma nagyon gyakran nem látni sem a bizalmat, sem a türelmet, de még a nyugalmat sem. Úgy tűnik, ma nem lehet hinni a másiknak...

De vajon hová vezet ez a folyamat? Milyen hatással van ez a kapcsolatainkra és a gyerekeinkre?