Jelenlegi hely

A jövő oktatási módszere: a videojáték

A szülők többsége zsigeri ellenszenvet érez a videojátékok iránt

Peter Gray, a Boston College pszichológiaprofesszora egy provokatív felvetéssel állt elő: szerinte a szülőknek meg kellene engednie, hogy a gyermekük annyit játsszon videojátékokkal, amennyit csak akar. 

Szerző: 

 A fiatalok természetes tanulási folyamatait vizsgáló Gray szerint nem véletlen, hogy a modern kor gyermekeinek választása leggyakrabban a videojátékokra esik, ha szabadidejüket akarják eltölteni. Úgy véli, a gyerekek ösztönösen tudják, hogy a játék során olyan készségeik fejlődnek, amik elengedhetetlenek a boldoguláshoz a mai világban…

A videojátékokat elsősorban a kikapcsolódás egy újszerű formájának tekintjük, ám ezek a felszín alatt – a „sima” játékhoz hasonlóan – fontos készségeket is fejlesztenek. Játék közben ok-okozati összefüggéseket veszünk észre, taktikákat dolgozunk ki és hajtunk végre, így szinte észrevétlenül fejlesztve számos készségünket. Ezek a játék környezetén kívül is használhatóak és jó szolgálatot tehetnek az iskolában vagy a munkahelyen. A pedagógia néhány haladó szellemű képviselője éppen ezért jelenleg is azon munkálkodik, hogy felhasználja a videojátékok hatásmechanizmusát az oktatásban. Hasonlóan nagy érdeklődés irányul a játékok üzleti, tudományos és civil életben való alkalmazására is (ld. a Gamification-ről szóló cikket 2012/6. számunkban).  

Feszült figyelem

Az elektronikus szórakoztató média képviselői közül leginkább a videojátékokkal kapcsolatban merült fel, hogy pozitívan hathat a kognitív képességek fejlődésére. Kialakításuk felfedezésre biztat és stimulálja az agy jutalmazó központjait, ezáltal folyamatosan fenntartva az érdeklődést. Emellett állandó pszichés erőfeszítést igényel és tanulásra is késztet, hiszen a modern videojátékokban odafigyelnek arra, hogy fokozatosan egyre nehezebb kihívások elé állítsák a játékosokat. Ezeken csak gyakorlással, odafigyeléssel és (önkéntelen) tanulással lehet túljutni.

Szinte minden ilyen játékban szükség van az események szoros követésére és az erőteljes koncentrálásra. Sokuknál – főleg az akciójátékokban – nem mindegy, hogy a játékos milyen gyorsan reagál a helyzetekre. Számos tanulmány mutatta ki, hogy a játékosok figyelmi képességei javulnak, és a rövid távú memóriájuk (avagy „munkamemóriájuk”) is hatékonyabban működik. A „videojáték-generáció” tagjai nemcsak jobban tudják fókuszálni a figyelmüket, hanem jobbak a figyelem megosztásában és könnyebben váltanak a különböző feladatok között is.

Aranykezű játékosok

Habár sokféle akciójáték létezik, közös bennük, hogy nagyon gyorsan kell reagálni a történésekre, és különösen nagy hangsúlyt kap a főszereplő mozgatása. Az irányítás rendkívül összetett, és csak a kontroller, billentyűzet vagy egér összes funkciójának pontos használatával érhető el a kívánt hatás. Így az akciójátékok legkézenfekvőbb fejlesztő hatása a finommotoros mozgásokban érhető tetten (mint az apró kéz- és ujjmozdulatok). Például egy 2007-es kutatásban laporoszkópiás műtéteket végző sebészek teljesítményét hasonlították össze. A hetente legalább 3 órát videojátékozó orvosok és rezidensek 37 százalékkal kevesebb hibát vétettek és 27 százalékkal gyorsabbak voltak, mint a videojátékkal nem játszó társaik. Ezt a keresztmetszeti eredményt később sikerült kísérletes módszerrel is igazolni, azaz bebizonyosodott, hogy a fejlődésért tényleg a videojáték volt a felelős.

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014. 1. számában olvasható.

 

A Mindennapi Pszichológia
2017 október–novemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. október–november

  • Nem szeretek dönteni... – Az elbizonytalanodás lélektana

    Mindennapjainkat apróbb-nagyobb döntések szövik át. Lehet, hogy többségüket nem is éljük át igazán, mert nem töltünk órákat egy hűtőpult felett a gyümölcsjoghurtokat válogatva. Arról viszont többen beszámolhatnának, hogy egy cipő vásárlásakor valóságos beszerzőkörutakat bonyolítanak… Akkor mit mondhatnánk azokról az érzelmi döntésekről, amiket a magánéletünkben, a családi életben, vagy a munkánkkal kapcsolatban kell meghoznunk?

  • Valóban tudni akarom? Test-bizonytalanság-érzet

    Egészségünkkel kapcsolatban számos szituációban átélhetjük a bizonytalanságot: meg akarunk-e bizonyosodni egy lelet eredményéről? Akarjuk-e hallani a diagnózist? Vajon mindig egyértelmű számunkra, hogy egy kezelés jót tesz-e, vagy éppen árt nekünk? A legtöbb embernél a bizonytalanság általában nyugtalansággal jár, ugyanis a megkérdőjelezett dolog értelmezése, igazsága, valósága felfüggesztett állapotban van: amit kétségbe vonunk, „törvényen kívülivé” válik és nehezen kezelhető számunkra

  • Függni a függetlenségtől

    A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte… Miért ne lehetne a szabadon, szeretetből, valós életcélból választott kapcsolat voltaképpen a komoly belső függetlenség és erő jele? S nem lehet-e, hogy életcéljaink tisztázatlansága mögött, egónk átmeneti hullámainak kiszolgáltatva nagyon is függők vagyunk – csak épp nem a másiktól, hanem önmagunktól?

  • Az elég jó örökbefogadó szülő

    Amikor valaki szülővé válik, számtalan kapaszkodót kap, hogyan is lehet belőle elég jó szülő. Elég jó, hisz Bettelheim írásai óta tudjuk, hogy nem kell a tökéletességre törekednünk… Bár a legtöbb tanácsadói forrás a szülők saját, belső ösztönös megoldásmódjait helyezi előtérbe, egy gyermekét váró pár nemcsak a rengeteg szakkönyvből, hanem az őket körülvevő, jó gyakorlattal rendelkező családtagoktól, barátoktól is sok hasznos tanácsot gyűjthet be arra vonatkozóan, hogyan is kell, hogyan lehet a szülőséget „jól csinálni”.

  • A szkizofrénia – más szemmel. Tévhitek, sztereotípiák – és a valóság

    A szkizofrénia, magyar nevén tudathasadásos elmebetegség nemcsak a pszichiátriában, hanem mindennapos beszélgetéseinkben is gyakran felbukkanó és izgalmas téma. A többségnek azonban nincs módja valóságos képet kapni a szkizofrén betegről, így előítéleteinket mozgósítjuk… Előítéleteinknek természetesen oka van. Ami eltér a szokásostól, idegen, az feltűnést kelt – igyekszünk meg is különböztetni és távol is tartani magunktól. Végül is: ki tudja, mire számítsunk?

ÉS MÉG: Bizonyosság mindenáron? – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Kórkép a bizonytalanságrólSzerelmeim és „idegeneim”Betegesen normális? A populizmus pszichológiája • A mai korszellem kedvez a szélsőségeknek?Jelentés az út szélérőlTáncolni kell!Mi mire való? A tárgyakról való tanulás kisgyermekkorban • Vélemény első látásraA leszokás nem akaraterő kérdése!Devizahiteles zsákutcák • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Akik sok időt töltenek kisgyerekek társaságában, feltehetőleg észrevettek már olyan eseményeket, amikor a gyerekek me

Azok a gyerekek, akik olyan korhatáros filmet néztek, amiben fegyverek szerepeltek, egy kísérlet során hosszabb ideig játszottak a nekik adott hatástalanított fegyverrel, és a...

Ha a család együtt tud időt szánni a természet felfedezésére, akkor önmagukról is rengeteget tanulhatnak.

Az utóbbi években több kutatás összefüggést talált a mozgás és az idegrendszer fejlődése között – rövid összefoglalón

Hogyan lehetséges, hogy meglehetősen pontosan felismerjük beszélgetőtársunk érzelmi állapotát?

A babák egészen kicsi koruktól kezdve úgy tekintenek ránk, mint megbízható információforrásra, akiktől elsajátíthatják a számukra releváns kulturális tudást.