Gyönyörű folyamatot mutat meg nekünk a mese ezekkel a látszólag egyszerű képekkel: miközben ott van a királynő gyilkos szándéka (azaz éppen önmagunk életteli, még ártatlan részét készülünk megölni),  alulról, az anyag, a test oldaláról elindul egy ellentétes folyamat a legtriviálisabb hétköznapi feladatokkal: Ha megígéred, hogy gondját viseled a házunknak, főzöl, mosol, varrsz és foltozol ránk, mi szívesen itt tartunk magunknál; meglásd, jó sorod lesz, nem lesz semmiben hiányod. Csak ennyi – tedd a dolgod, és életben maradhatsz. De vajon ennyi elég az élethez? Egy darabig talán, hiszen mi nők időnként hajlamosak vagyunk az életet összetéveszteni a mindennapok banális feladataival, amelyeket mindenképpen el kell végezni – hát azonosítjuk őket magával az élettel. Főzünk, mosunk, takarítunk, stoppolunk, és talán nincs is hiányunk semmiben – vagy mégis?

A „királynő” támadása

...Rejtett, látszólag biztonságos, hétköznapi eseményekkel jól körülhatárolt világunkon túl még mindig működik az „árnyékos oldal”, a tükör által megszabott (a látszatok elfogadására szocializált) kvázi-valóság. Újabb támadás közelít, most már nem áttételesen, a vadász közbeiktatásával (azaz a test révén belülről támadva), hanem közvetlenül a nőiség révén – azaz maga a királynő indul el, hogy kiiktassa a zavar forrását. Három oldalról, három eszközzel próbálja megölni Hófehérkét... Mindhárom támadás nagyon sokatmondó, ha a mélyébe tekintünk.

A női ösztönök blokkolása – a mérgezett öv

A Hófehérke derekára szorított öv jelenti azt a lefogó, visszaszorító erőt, amellyel képesek vagyunk a tudatunkkal megakadályozni, hogy az alulról fölfelé áramló erők – az ösztöneink, érzékelésünk – valóban szólhassanak hozzánk. Nem engedjük, mert veszélyeztetheti vélt biztonságunkat. Ez a női vad erők (szexualitás, ösztönösség) blokkolásának szakasza. Nem véletlen, hogy oly sokáig voltak a nők fűzőkbe gyömöszölve, mintegy testileg is folyamatosan leblokkolva az altest áramlását, visszafogva és bűnösnek nyilvánítva minden élvezetet, testi örömöt...

Megmérgezni a gondolatokat – a fésű

Az öv után jön a fésű, amit továbbra is naivan megengedő, nőiségében éretlen, de mégis életteli ártatlanságunk megint csak elfogad. Megmérgezni a gondolatokat: ez nagyon is következetes lépés az árnyékoldal részéről. Nap mint nap ez történik velünk, és még csak észre sem vesszük… Minden, ami arról szól, hogy mikor vagy trendi, mikor vagy jó kislány, mikor vagy jó beosztott, jó feleség stb.; mikor vagy annyira jó, hogy te érezhesd magad a legszebbnek, legjobbnak, legelfogadottabbnak, leghatékonyabbnak, de lehetőleg mindez onnan – az elméből – legyen irányítva. A fésűben szimbolikusan ez a „fejben működő” halálos manipuláció jelenik meg, amellyel folytonosan mérgezzük a gondolatainkat, de amely által az életerőnket is támadás éri...  A negatív gondolatok folytonos zsolozsmázásával sorvasztjuk magunkat és partnerünket...

A végső próba: a mérgezett alma

A mese azt mutatja meg – töretlenül fennmaradva és tanítva évszázadokon át –, hogy bármilyen helyzetből is induljunk el, mindig van lehetőség arra, hogy átlépjünk az árnyékba–sötétségbe–életellenességbe húzó erőkön, és megtaláljuk az élet folytatásának útját. Azt, hogy hogyan integráljuk a bennünk egyszerre jelen lévő fényt és árnyékot, józanságot és őrületet (mert a gonoszság és halálvágy is hozzánk tartozik), hiszen mindennek, amit örökül kaptunk az emberi természet működésében, egyetlen célja lehet csak: a tapasztalás. „Hófehérkeségünk” végső próbája a mérgezett alma, vagyis az az állapot, amikor az életről való eleven tudás mérgeződik meg – és mindaddig, amíg ez emészthetetlenül elakad az ember torkában, tetszhalott állapotban van. Élve és mégis élettelenül szemléljük üvegkoporsónk áttetsző fedelén át saját valóságunkat. Ez nagyon félelmetes lehetőség. „Mi van, ha valójában én is benne fekszem, csak nem vettem észre?”

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2013. 6. számában olvasható