Jelenlegi hely

„Érezd az erőt!”

Tudta, hogy a gyermekek szívesebben olvasnak fel egy kutyának, mint az édesanyjuknak?

Kell, hogy valakitől megkapjuk a feltétlen elfogadást, a szabályokat, a szabadságot és a feladatokat, hogy aztán mindezt adni is tudjuk. A felnőtté válás nem azt jelenti, hogy megkomolyodunk, és eldobjuk mindazt, ami a gyerekkorhoz köt. Sőt, aki ezt teszi, nem tud felnőtté válni, mert hiányokat szenved. A gyerekkorban a lelkünkbe épülő elemekre szükség van ahhoz, hogy alkotó emberré legyünk.

„Empowering”. Egyre többször és több helyen lehet olvasni–hallani ezt az idegen szót, és bosszantóan lehetetlen megfelelően magyarra fordítani. Ezért fordultam a Csillagok háborúja c. film bölcs jedi-lovagja, Yoda mester szavaihoz.

Találnunk kell a magunk számára szavakat, amelyek kifejezik a meghatározó gondolatot: önmagunk és mások által képessé válni önmagunkká és másokká lenni. Amire nincsen szavunk, azt nem tudjuk megvalósítani. Ezért ha nem sikerül egyetlen szóba, akkor is szavakba kell foglalni azt, ami képessé tesz kiteljesíteni a lehetőségeinket.

Ehhez azonban először egy igazán nagy kört kell tennünk.

Epigenetika és spiritualitás

Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy a korábbi reményekkel szemben az ember egyedfejlődését befolyásoló tényezőket nem tudjuk a remélt mértékben uralni. Az epigenetikai ismeretekkel új molekuláris biológiai értelmezést nyertek az ember szellemi fejlődési folyamatai.

Az egyedfejlődés bizonyos kritikus időpontjaiban ható környezeti hatások életre szólóak lehetnek, sőt, a hatás generációkon is átívelhet. Vagyis ami a nagypapával történt akár már gyerekkorában, az nemcsak az ő, de az unokák génjeinek működésében is megjelenik. A korábbi elképzeléssel szemben nem egyszerűen szociogenetikai úton, vagyis a családi interakciók által hat mindaz, ami az „ősökkel” történt, hanem biogenetikai úton is.

A genetikai kód, amely normális esetben lényegében változás nélkül adódik át és a DNS térképben felrajzolható, kevésnek bizonyult az ember működésének megértéséhez. A kutatók azt találták, hiába tudnak változtatni a DNS térképen, nem váltunk Istenné, nem tudjuk kedvünkre átalakítani az embert. A gének csak a „hardvert” biztosítják. A programot a „szoftver” határozza meg, vagyis az epigenetikai folyamatok, amelyeket a környezet rendre átír, s a következő generáció már átírt szoftverrel kapja meg a hardvert. Tehát a működés alapját az öröklött gének adják, de a működésmódot a gének szabályozását adó folyamatok befolyásolják.

Ez a kis biológiai lecke nagyon tanulságos, ha meg akarjuk érteni az „empowering” jelenségét. Első tanulság, hogy cselekedeteink és teljesítményeink mögött jóval összetettebb folyamatok állnak, mint ahogy azt akár a biológia, akár a pedagógia, a pszichológia vagy szociológia eddig elképzelte. A bio-pszicho-szocio megközelítés rendszerszemlélete is kevés. Egyre inkább a spirituális szemlélet közvetítette gondolatokat is be kell építenünk a magunkról való gondolkodásba. Tehát Yoda mester jó helyen van itt…

A másik tanulság, hogy nincsenek megoldások, hanem megoldandó feladatot adó helyzetek vannak. Minden helyzet új helyzetet teremt a következő helyzetek számára is, és ez térben és időben befolyásolja a történéseket – mint a lepke szárnyának rebbenése a káoszt.

Ezt a kört tehát ezért a két tanulságért mindenképpen szükséges volt megtenni, hogy a korábbi keretekből kiléphessünk, sőt, keretek nélkül is képesek legyünk gondolkodni. A szellem birodalmában ugyanis a keretek már gátakká válnak…

Az erő négy eleme

A képességek kiteljesítéséről nem lehet az egyén önmegvalósítása nélkül gondolkodni. Ezekkel a jelenségekkel pedig nem lehet foglalkozni azok nélkül a belső hangok nélkül, amelyeket mindenkinek a saját epigenetikája/spiritualitása, tehát egy rendkívül egyedi és közös, de folyamatosan változó közeg hoz létre. Bármelyik rendszerben gondolkodunk tehát, a környezetnek legalább négydimenziós, vagyis az időt is bevonó hatásával kell számolnunk, s az egyedi szétválaszthatatlan a közöstől.

Ebben a rendszerben nincsenek meghatározott képességek, nincsen kitűnő és közepes tanuló, nincsen motivált és nem motivált gyerek, nincsen tehetség és nincsen fogyatékosság. Adott pillanatban adott lehetőségek vannak, „leosztott kártyalapok”, amikkel sokféle módon lehet nyerni vagy veszteni. A folyamatokat pedig a játékszabályok, a leosztott lapok és a játékosok játéka egyszerre befolyásolja. Sőt, egy adott partira a korábbi játékok is hatással vannak, mert a korábbi történések alapján megváltozhattak a játékszabályok is, de mindenképpen megváltoztak a játékosok döntései a korábbi tapasztalatok alapján.

Közben már lehuppantunk a szilárdnak vélt hétköznapi talajra. Az egyre tömegesebbé váló motiválatlanság és teljesítményzavar kezelésére egyelőre a motiválással és képességfejlesztéssel foglalkozó szakdolgozatok, disszertációk, tudományos kutatások és projektek tömege a válasz. Pedig még a magyar nyelvnek is elég három szó: érezd az erőt. Vagyis a problémák óriási halmazát levezettük egyetlen egy kérdésre:

Miért nem érezzük az erőt?

Fejlődési lehetőségeinket a belső és külső tényezők harmóniájában maximalizálhatjuk. Minden, ami ezt a harmóniát gyengíti, elveszi a lehetőségeink kiteljesítésére képessé tévő erőt.

A bölcsek már több ezer éve ugyanazokat a közhelyeket mondják el nekünk frappánsan megfogalmazva. Ezeket idézzük mindenhol. Át is gondoljuk, egyet is értünk. Már csak a bátorság kell, az a kis többlet-erőfeszítés, ami egy kis többletszenvedéssel jár. Yoda mester azt mondta: „A könnyebb út a sötét út. Ha jedi-lovag akarsz lenni, válaszd a kihívást!”

De mi is ez? Nem is egy, mindjárt négy hatalmas kihívásról van szó:

  1. Fogadjuk el magunkat és másokat úgy, ahogy vagyunk.
  2. Tartsuk be és tartassuk be a szabályokat.
  3. Merjünk szabadok lenni és adjuk meg másoknak is a szabadságot.
  4. Vállaljuk fel a problémákat, és adjunk értelmes feladatot másoknak.

1. A feltétlen elfogadás

A feltétlen elfogadás, a szeretet a legfontosabb, amit kaphatunk és megadhatunk. A lényege, hogy ami van, úgy fogadjuk el, ahogy van. Ez a harmónia alapja. Ez ad lehetőséget a változásra és változtatásra. A szeretet az éltető levegő.

A feltétlen elfogadást legkönnyebb egy újszülöttre irányuló szeretetünk által megélni és megérteni. Valljuk be, egy ilyen kis lény összességében elég kiábrándító: néha ugyan mosolyog is, de főképpen alszik, eszik, sír, bekakil, bepisil. Mégis szeretjük, úgy fogadjuk el, ahogy van. Ha ugyanezeket a nagypapa produkálja, már közel sem érezzük azt az elfogadást, mint a kisbaba esetén. Mi a különbség?

A kisbabában perspektívát látunk, amit a nagypapában nem olyan könnyű meglátni. A feltétlen elfogadás a fejlődésben való hit. Annak a tudata, hogy amik most gyengeségek, holnap már nem lesznek azok.  A feltétlen elfogadás a hit, a változás képességébe vetett bizalom. Ez csodákra képes. Miért?

Vissza a kisbabához: a feltétlen elfogadás által a kisbaba azt éli meg, hogy hatékony lény. Mosolyával, sírásával, de még azzal is, ha a pelenkáját megtölti, meg tudja mozgatni a világot. Másrészről azt is megtanulja, hogy a világ nagyszerű, érdemes kapcsolatba kerülni vele, mert a környezet jó, megszabadít a bajtól, vagyis biztonságban vagyok.

Az a környezet, amely nem fogadja el az egyént úgy, ahogy van, nem elégíti ki az egyén adott pillanatban meglévő igényeit és lehetőségeit meghaladó elvárásokat támaszt, a hatékonyság érzését, az önbizalmat pusztítja. A változáshoz ismernem kell a gyengeségeimet, és el kell fogadnom magamat úgy, ahogy vagyok, mert csak akkor tudok változni, ha tudom, mit kell változtatnom – és akkor merek változtatni, ha tudom magamról, hogy erre képes vagyok. Egyébként nem fogok elindulni.

Egy példa, mennyire szégyenletes a mindennapi tanítási gyakorlatunk: egyre több helyen alkalmaznak kutyát a gyerekek olvasástanítására. Kiderült ugyanis, hogy a gyerekek sokkal jobban és szívesebben olvasnak fel a kutyának, mint akár édesanyjuknak. Mi a különbség az anyuka és a kutya között? A kutya úgy fogadja el a gyermeket, ahogy van. Úgy figyel rá, hogy nem javítja ki, nem minősíti, nem várja el, hogy jól olvasson. Számára a gyerek úgy tökéletes, ahogy van, egyszerűen csak csodálja. A gyerek ezért mer olvasni úgy, ahogy éppen tud, akár akadozva is. Ezáltal gyakorol, és sokkal jobb lesz az olvasása.

Ha valaki azt gondolja magáról, hogy hatékony és biztonságban van, mi tarthatja vissza? Főleg saját korlátai. Vagyis a feltétlen elfogadás, a bizalom és az önbizalom önmagában még kevés. Ez még csak elindít – az irányt azonban a szabályok segítenek megtalálni.

2. A szabályok

A szabályok vezetnek a környezettel való kapcsolatunk harmóniájához. A saját korlátainknak és mások igényeinek az ismerete irányítja képességeink kiteljesítését. A szabály, a „kemény föld-elem” segít megtalálni a helyünket. Ez a kikövezett talaj, út a haladáshoz.

Aki nem ismeri a korlátait és a környezetét, annak az önbizalom és a másokban való bizalom sok veszélyt jelent. Kevés, ha valaki tud és mer száguldani. Arra is szükség van, hogy a haladását irányítani tudja, sőt ha kell, a fékjei is jól működjenek. Az önirányítást, a belső fegyelmet a környezet szabta szabályokon keresztül szerezheti meg az ember.

A szabály szót itt persze nagyon széles értelemben használom. Szabály az is, amit kimondva vagy kimondatlanul közvetít a környezet arról, hogyan kell viselkednem. Szabály az is, ha megtudom magamról, milyen vagyok, illetve ha ugyanezt megtudom a környezetemről. Vagyis a szabály maga a tudás. Ez az egyik legjobb iránytű, térkép, vezérfonal, hogy el ne tévedjek, és megfelelően tudjam irányítani magamat.

Gyakran hiányoznak – vagy hamisak – a környezet jelzései. A „frusztrációmentes” nevelés téveszméje sok szorongó fiatalt teremtett, mert nem tanulták meg a késztetéseiket irányítani, és akaratukat nem volt min edzeni. A túl kemény szabályok viszont elnyomják az akaratot.

Ugyanígy elbizonytalanodik, aki nem kap visszajelzést önmagáról. A tükör fejlődésünk egyik legjobb eszköze – viszont a túl korlátozó visszajelzések szintén elnyomnak, és megállítják a próbálkozást. Ilyen kalodák a diagnózisok: akinek „papírja van” arról, hogy mire nem alkalmas, súlyos bilincseket kapott. A környezet visszajelzése szerint számára a szabály az, hogy „itt igen nehezen, vagy sehogyan sem tudsz átjutni”.

A végső döfés lehet az erőre, amikor azt mondják „Csak akarni kell.” A bilincsbe vert lélek megalázása ez. Miután a környezet a legkülönbözőbb módon akadályozta az akarat fejlődését, ahelyett, hogy a gátló szabályokat átírná, olyasmit vár el, amely még a levegőt is elveszi. Vagyis az esetleg korábban véletlenül már felépült önbizalmat tépázza meg, és újabb béklyót kap, mert már az akaratgyengeség bűne is terheli.

A korlát nélküliség és a túl sok és szűk korlát egyaránt sérülékennyé tesz, mert egyik sem segíti a belső igényeknek a külső lehetőségekkel történő egyeztetését. A rács, a háló megvéd, de korlátoz is, mert nem tanulunk meg biztonságosan közlekedni. Ezért jobb megmutatni a szabályokkal kikövezett járható utakat, mint korlátozni. A szárnyaláshoz térre és energiára van szükség.

3. A szabadság

A szabadság adja a tüzet a fejlődéshez. A magas célokhoz a fényt és az energiát a képzeleten keresztül a lehetőségek meglátása adja. Ha már el mert indulni és biztonságosan jár, már csupán az kell, hogy nagy célokat tűzhessen ki magának az ember. Csak azzá válhatok, aminek el tudom magamat képzelni.

Senki más nem tudja jobban, mire hivatott valaki, mint saját maga. A saját kártyalapjait mindenki ismeri – még ha nem is tud erről. Ha tehát megvan a belső iránytű, akkor a szabadság fénye segít kitalálni, mire vagyok hivatott, milyen lehetőségeim vannak. Az erőt, a tüzet a szabad képzelet és a szabad döntés lehetősége adja.

Sokan félnek a szabadságtól, a tűztől (lásd, milyen jól beépült az emberiség tudatába Ikarosz legendája). Érthető, hogy óvakodunk is ettől a nehezen kordában tartható erőtől. A szabadságtól, a szárnyalástól való félelem viszont elerőtlenít. A gyenge ember pedig még jobban fél az erőtől, ezért igyekszik mások erejét is visszafogni. A szabadság korlátozásával mások erejét is csökkenteni lehet.

4. A feladatok

A feladatok teszik élővé az erőt. A feladatok jelentik a víz-elemet, amely a folyamatos áramlást biztosítja. A kisgyerek még mindennek el tudja magát képzelni, majd a tevékenységén keresztül ez egyre jobban konkrét céllá lehet. A feladatok lehetőséget adnak a fejlődésre, mert a gyakorlat által jön létre a képesség – és az a tudás is, hogy megtaláljuk, mi a feladatunk ebben a világban.

A fejlődéshez értelmes tevékenységre van szükség. Ennek hiánya lelki betegséget okoz, mert az erő áramlása megakad, s üresjáratban felőrli az embert. Az értelmes tevékenység gyógyító erejű – a leghatékonyabb terápia.

Az iskolába kerülve a gyerekeknek értelmetlen feladatokat kell végezniük. Értelmetlenségük abban rejlik, hogy nem relevánsak a gyerekek fejlődése szempontjából. Hiányzik az iskolai oktatásból az „empowering”, vagy spirituálisabban kifejezve az alapelemek: a levegő, a föld, a tűz és a víz.

A diákok nem kapnak

  • feltétlen elfogadást az önbizalom megerősödéséhez,
  • tiszta szabályokat az akarat megerősödéséhez,
  • szabad választást a célok megerősödéséhez,
  • egyénre szabott feladatokat a képességek megerősödéséhez.

Az egyénre szabott tanítás nem egyéni tanítás, hanem olyan közös tanulás, ahol mindenkinek lehetősége van a fenti elemekre.

Az egyénre szabott tanítást azok a módszerek alkotják, amelyek a közösség és az egyén erejére, egymás útjainak, megoldásainak, sajátosságainak tiszteletben tartására építenek, és nagy teret hagynak a tevékenységre és annak megválasztására. A sokféleség a természet és a szellem tápláléka.

A jövő tanításában a társas és az önálló tanulás előtérbe kerül. Ha nem, akkor elveszítjük a gyerekeinket és a jövőnket is, mert a szellemi fejlődést akadályozzuk. A gyerekeket vagy sikerül megtörni, és akkor megakad a szellemi energia áramlása, vagy a gyerekek eltaszítják maguktól a tanítást, és akkor a szellemi energiák kontrollálatlanul, pusztítóan áradnak széjjel. Mindkét iránynak tanúi vagyunk már kicsiben. A gyerekek egyik része szorongva, kimerülten, hasfájósan küzd a mindennapokkal, és egyre több dolga van a pszichológusoknak. A másik csoport is egyre népesebb: ők a mindenféle beilleszkedési és magatartás zavarral diagnosztizált gyerekek.

A bölcsességek és diagnózisok átirata a négy elemre

Ami mindegyik elemben közös: csak „társas játékban” nyerhető el. Kell, hogy valakitől megkapjuk a feltétlen elfogadást, a szabályokat, a szabadságot és a feladatokat, hogy aztán mindezt adni is tudjuk. A felnőtté válás nem azt jelenti, hogy megkomolyodunk, és eldobjuk mindazt, ami a gyerekkorhoz köt. Sőt, aki ezt teszi, nem tud felnőtté válni, mert hiányokat szenved. A gyerekkorban a lelkünkbe épülő elemekre szükség van ahhoz, hogy alkotó emberré legyünk.

  1. A fejlődés ereje hiányzik, akiből hiányzik a gyermeki bizalom, aki nem bízik magában és másokban. Ők kisebb-nagyobb diktátorokká vagy alamuszi manipulátorokká válnak, mert biztonságuk érdekében nyíltan vagy titokban lenyomják, megfojtják a környezetüket, uralni akarják a helyzeteket. Hiányzik körülöttük a levegő.
  2. Tévelyeg az, akiben nincs meg a gyermek szófogadása, és képtelen másoknak és önmagának határokat szabni. Akarat nélkül bármibe belevihető, bármely szél elfújja. Hiányzik talpa alól a föld.
  3. Aki fél a szabadságtól, mint a tűztől, nem fog nagy célokat kitűzni maga elé. Ha pedig nagyon fél, másoknak sem adja meg a szabad választás lehetőségét. Üzemanyag nélkül nem működik még a legkiválóbb szerkezet sem.
  4. A tevékenység folytonosan növeli, táplálja a képességeket, mint a víz az életet. Ha azonban túl sok vagy túl kevés a víz, az élet elpusztul. Aki kerüli a feladatokat vagy túlhajszolttá lesz, nem jól használja a víz erejét.

A négy alapelemre szükségünk van – és ez a négy alapelem, amelytől retteg az ember. Minden lelki baj hátterében valamelyik alapelem hiánya vagy az attól való menekülés érhető tetten. Egy önvizsgálat vagy egy hiteles tükör (jó szemű, bátor családtag, barát, vagy akár a pszichoterapeuta vagy a lelkész) megmutathatja a lélekből hiányzó vagy félreértett elemet.

A szellemi fejlődésében akadályozott ember lelke megbetegszik. A „jó hír” a pszichológusoké, mert nekik egyre több munkájuk lesz, bár sokszor a pszichológus – akár a drog és az alkohol is – pótszer a feszültség levezetésére. A gyógyír a szabadon választott alkotó tevékenység, amit ott lehet találni, ahol bizalmat, szabályokat, szabadságot, feladatokat kapnak és adnak. Ez lehet pszichológiai rendelő, iskola, baráti kör, klub és a legjobb esetben a család is.

Legyen szó egyetlen emberről vagy családról, programról, intézményről – a négy alapelem  megléte jelzi, hogy fejlesztő erőt ad. Ha a négy elemet keressük, megtaláljuk a fejlődést legjobban támogató közegeket. Ilyen például a hejőkeresztúri iskola (l. cikkünket a 22. oldalon), és sokan azok, akikről ebben a folyóiratban is olvashatunk. Ők nem állítják magukról, hogy varázsolnak, ők csak megtalálták az értelmes feladatot a maguk és mások számára.

Ha valaki ugyanis azt mondja magáról, hogy varázslatot, csodát tesz, érdemes óvatossá válni, mert magának akarja tulajdonítani az erőt. Ha valaki azzal ámít engem, hogy én varázslatra, csodákra vagyok képes, azzal is meggyengít, mert elveszi a lehetőséget, amellyel magam érezhetem meg, fedezhetem fel a saját erőmet. A tanítás és nevelés számos motiváló trükkje manipuláció, mert gyorsan és saját dicsőségére akar eredményt elérni, feláldozva ezért az erő fejlődését, nem hagy fejlődni. „Engedd az erőt” – mondta Yoda mester.

 Egy nemzet nyelve annak gondolkodásmódját képezi le – ha hiányzik egy szó, akkor hiányzik a tudatunkból egy gondolat, egy megoldás. A magyar kifejezés megalkotása azt jelenti majd, hogy mi is érezzük már az erőt, amely nem az enyém, nem a tiéd, nem én adom és nem én kapom, nem te adod és nem te kapod, hanem a mienk és mi adjuk magunknak és egymásnak és mi kapjuk magunktól és egymástól. Ez a bizalom, amely a levegő, a szabályok, amelyek a biztos talaj, a szabadság, amely a tűz, és a kihívás, amely a víz a szellemi élet virágzásához.

És ha nincsen, aki elringasson... Akkor magunknak kell utánamenni.

A cikk a Mindennapi Pszichológia 2013. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2017 június-júliusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. június–július

  • A kudarchoz vezető legbiztosabb út

    „Az okos ember saját hibáiból tanul, a bölcs másokéból”, „Az okos ember más kárán tanul, a buta a sajátján, a hülye pedig semmiből sem” – sokan nőttünk fel ilyen szólás-mondások között. Ám úgy tűnik, mégsem tanulunk – a gyakorlatban csak ismételgetjük ugyanazokat a lépéssorokat a magunk magánéleti vagy munkahelyi mókuskerekében. Kívülről fújjuk, mi fog történni, mégsem lépünk ki a komfortzónánkból, rójuk a megszokott köröket. Vajon véget lehet vetni ennek az ördögi spirálnak?

  • Zene, a titkos manipulátor

    Amikor egy jó zenét hallunk, ösztönösen elkezdünk dobolni a lábunkkal, megváltoztatjuk járásunk ritmusát, élénkebbek vagy éppen nyugodtabbak leszünk. Egész testünk – sőt számos kutatási eredmény szerint légzésünk és szívverésünk is – alkalmazkodik a zene lüktetéséhez. Mi történik ilyenkor velünk? Miért érezzük azt, hogy szinte együtt rezgünk a zenével?

  • Test és lélek – elválaszt vagy összeköt? Temperamentumunk és érzelmi reakcióink

    A modern orvostudomány elmúlt kétszáz évében teret nyert s felerősödött az a felfogás, hogy szervezetünk működését úgy kell elképzelnünk, mint egy gépet, melynek alkatrészei meghibásodhatnak és javíthatók. Ez a szemléletmód olyannyira átformálta a betegségről alkotott képünket, hogy a mindennapi, könnyen hozzáférhető egészségügyi rendszerből teljesen eltűnt a lélek (ill. a személyiség) bevonása a terápiába. Ha valaki „pszichoszomatikus” betegségben szenved, az egyfajta „bélyeget” kap, ami azt is jelentheti, hogy a betegsége nehezen, vagy egyáltalán nem gyógyítható.

  • Kollektív, önkéntes agymosás? Az álhírek szociálpszichológiája

    2016 júniusában az egyik tudományos lap megosztott egy cikket, az alábbi, sokkoló címmel: „Egy tanulmány szerint a Facebook-felhasználók 70 százaléka a tudományos sztoriknak csak a címét olvassa, mielőtt megosztja és kommenteli”. A cikk hatalmas sikert aratott – több mint 58 ezren osztották meg a Facebookon. Annak ellenére is, hogy a cím és a bevezető alatt csak “lorem ipsum” latin töltelékszöveget tartalmazott. És bár jó eséllyel voltak néhány ezren, akik viccből osztották meg, mert értették a tréfát – a többség vélhetően csak azért, mert érdekesnek tartotta a címet. Ahogyan azt a legtöbben tesszük a cikkekkel a social media csatornákon...

  • Az idő reszketése a művészetben

    A művészetpszichológia egyik fontos kérdése, hogy a mű mennyire fejezi ki alkotója aktuális lelki állapotát, mennyire hordozza a művész személyiségjegyeit, életének eseményeit. Az életmű egészét tekintve az a kérdés is felmerül, hogy egyes művek miért „önkifejezőbbek” másoknál, milyen tényezők befolyásolják az alkotó szokásostól eltérő személyes művészi megnyilatkozásait.

ÉS MÉG: Három zsemlye – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Mit árul el a hangunk?Akik a hangjukkal játszanak„Nem bírom elviselni, ahogy rágsz!” – a mizofónia • Az Apokalipszis négy lovasa a párkapcsolatokbanNézd, mit mutatok! Így tanul a kisbabaAz önbecsapásról és az üres beszédről„Mi mindent kell tudni?”„Elöl mosolyogsz, hátul izzadsz”Camino – Út az ismeretlenbeA férfi-nő kapcsolat drámái - A Pillangókisasszony történetének története • Aki időt nyer, életet nyerAz emlékezet fejlesztése • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Hogyan lehetséges, hogy meglehetősen pontosan felismerjük beszélgetőtársunk érzelmi állapotát?

A babák egészen kicsi koruktól kezdve úgy tekintenek ránk, mint megbízható információforrásra, akiktől elsajátíthatják a számukra releváns kulturális tudást.

Mindenki átél aggodalmakat gyermekével kapcsolatban, töpreng azon, hogy vajon mi és miért foglalkoztatja cseperedő gy

Jelentősen nőtt az alkoholmarketing aránya a filmekben az elmúlt két évtizedben, különösen a népszerű gyerekműsorokban.

A totyogó korúaknál a tablet- és okostelefon-használat késleltetett beszédfejlődést, expresszív beszédzavart okozhat.

Lényegében bármilyen stresszes esemény kiválthatja ezt a döntést...