Jelenlegi hely

Anya, mérges vagyok!

Első éveink során megtanuljuk, milyen állapotunk milyen érzelmet jelent

A düh az alapérzelmek közé tartozik, éppúgy, mint a félelem, az undor, az öröm, a bánat és a meglepődés. A világon minden ember érzi ezeket, és mindenki nagyon hasonlóan fejezi ki őket. 

Szerző: 

Két és féléves Sári lányom összevont szemöldökkel, ádáz arcot vágva, mint egy apró termetű Hókuszpók csörtet ki a gyerekszobából, és közli: „Nagyon mérges vagyok!” A magyarázat sem várat sokáig magára, kiderül, hogy kishúga összerombolta és szerinte megette  (szerintem csak a héthónapos babák szokásához illően a szájába tömte) a felépített Duplo-ház elemeit.

Sári dühe teljes mértékben jogos és érthető, sokat dolgozott a házon, és mégsem tudta megakadályozni, hogy lerombolják. Egyszer egy hasonló helyzetben, belső késztetéseit követve amúgy istenesen belerúgott a húgába. Az ezt követően tapasztalt szülői reakciók megtanították arra, hogy ezt többet ne tegye…

A düh az alapérzelmek közé tartozik, éppúgy, mint a félelem, az undor, az öröm, a bánat és a meglepődés. A világon minden ember érzi ezeket, és mindenki nagyon hasonlóan fejezi ki őket. Európai létünkre viselkedéséről és arckifejezéséről nagy biztonsággal felismerünk egy dühös vagy undorodó japánt vagy pápua- új-guineait – mint ahogy ők is felismernék a mi hasonló állapotunkat. Sőt a néhány napos csecsemők is képesek az alapérzelmek elkülönítésére és megjelenítésére. Ezt onnan tudjuk, hogy veleszületett ösztönüknél fogva utánozzák az alapérzelmeket mutató arckifejezéseket. (Mivel én ezt már hallottam, mire megszülettek a gyerekeim, nagy érdeklődést váltottam ki a többi kismama között, ahogy igyekeztem megbizonyosodni arról, valóban így van-e? Sikerült.)

Bármennyire is egyetemesek ezek az érzések, mégsem gondoljuk azt, hogy a csecsemők tisztában vannak saját érzelmi állapotaikkal. Szó sincs arról, hogy ilyen gondolataik lennének: „Már három órája nem ettem, és most kellemetlen érzés keletkezett a gyomrom környékén, ami elszomorít és meg is ijeszt. Ugyanakkor dühös vagyok, mert jogos elvárásom lenne, hogy szorult helyzetemben édesanyám a segítségemre siessen, megetessen, és ne azzal foglalkozzon, hogy a testvéremről veszi le a kabátot, és WC-re megy. Jólesik kicsit, de mégis édeskevés, hogy beszél hozzám, nyugtatgat, és ígérgeti, hogy mindjárt jön. Érzéseimet úgy fogom kifejezni, hogy hátravetem a fejem, teli torokból üvöltök, és csapkodok a kezemmel, lábammal.” Az első életévek feladata, hogy sok egyéb fontos dolog mellett a saját érzelmeinket is megismerjük, felismerjük és rájöjjünk arra, hogy mi a legjobb viselkedési stratégia egy-egy érzelem megtapasztalása esetén.

Miből állnak az érzelmek? A fenti babamonológ nagyjából tartalmazza az összetevőiket, vegyük sorra őket. Van először is egy belső fizikai állapot. Megemelkedett pulzus, növekvő vérnyomás és egyéb testi tünetek. Az érzelmekhez tartozik egy jellegzetes arckifejezés is – ez az, amit minden embertársunknál felismerhetünk. Minden érzelem vonatkozik valamire, van külső kiváltó oka. Félünk valamitől, meglepődünk valamin, undorodunk valamitől, mérgesek vagyunk valakire vagy valamiért. Csak úgy, a semmiből nem keletkezik érzelem, szemben például az éhséggel, ami szükségletként akkor is megjelenik egy idő után, ha a körülöttünk lévő világban semmi változás nem történik. Végül a negyedik összetevő: minden érzelem jár egy késztetéssel, hogy tegyünk valamit. Kislányomból például határozott örömöt vált ki egy játszótér látványa, azonnal odarohan, hogy betelepedjen a homokozóba.

Első éveink során ezzel a négy összetevővel ismerkedünk meg. Megtanuljuk, milyen állapotunk milyen érzelmet jelent, jó esetben rájövünk, mi okozta azt, és arra is felkészülünk, hogy az adott érzelem milyen reakciót vált ki belőlünk. Talán az egyik legfontosabb rész az, hogy az érzelem által kiváltott reakciónkat megismerjük, felkészüljünk rá, és szabadon eldönthessük, hogy meg akarjuk-e tenni vagy nem. Ezt hívjuk önkontrollnak, ami lehetővé teszi, hogy viselkedésünket magasabb rendű céljainkhoz igazítsuk. Nekem szent elhatározásom, hogy amennyire lehet, fizikai és lelki épségben neveljem fel a gyerekeimet. Ezért mikor hullafáradt vagyok, és Sári nem eszi meg a vacsorát, majd direkt magára önti, elszalad az elől, hogy átöltöztessem, a maszatos ruhájában ráfekszik a kanapéra és a képembe nevet, akkor képességeim szerint nem engedem szabadjára azt az érzelmi reakciót, ami automatikusan kikívánkozna, hanem mérlegelek, mely viselkedésem szolgálja azt a magasabb rendű célomat, hogy a gyerekem épségben maradjon.

A cikk elején hozott mérgelődős példából látszik, hogy a gyerekeknek két és fél év elég hozzá, hogy az alapérzelmeik azonosítását megtanulják. Hogyan történik ez? Természetesen ebben is a szüleik segítenek nekik. A folyamat, mint ahogy az érzelmek is, összetett, de van egy érdekes szülői viselkedés, amelynek során az anyukák már egészen pici csecsemőkortól a gyerekeik érzelmi nevelését végzik. Ez a szülői érzelemtükrözés. Gergely György, nemzetközileg is elismert, fejlődést kutató pszichológus és munkatársai írták le ezt a jelenséget. A kisbabák negatív érzelmeit látva az édesanyák gyakran utánozzák őket, visszatükrözik az érzéseket. Persze nem teljes mértékben utánozzák, nem élik át ők maguk is az érzelmet, hanem miközben beszélnek a gyerekhez, időről-időre megjelenik az ő arcukon is az adott érzelemkifejezés. Közben szemöldöküket kicsit megemelik, mintegy idézőjelbe téve a dolgot, mutatva, hogy ez nem a saját érzésük, hanem a babáé. Ezt az anyák automatikusan teszik, a gyerekük első napjaitól kezdve. A kisbabák figyelnek az ilyen jellegű viselkedésekre, nagyon figyelnek édesanyjukra, így elég hamar kapcsolatot találnak a saját érzéseik és az anyai viselkedések között. Rájönnek, hogy egy bizonyos belső állapotukhoz az anya részéről egy bizonyos arckifejezés társul, más állapotukhoz pedig másmilyen. Ez segít nekik abban, hogy saját belső érzéseiket, érzelmeiket elkülönítsék egymástól, s ne keverjék össze a dühöt a félelemmel, akármennyire is negatív érzés mindkettő.

 

Ez az érzelem-felismerés hasonlóképp működik, mint az Amerikában pár évvel ezelőtt oly népszerű biofeedback tréningek. Ezeket krónikus betegségekben, például magas vérnyomásban vagy cukorbetegségben szenvedő betegeknél alkalmazták, hogy segítsék elkerülni a betegségükből fakadó rosszulléteket. A betegre rákapcsoltak egy érzékelőt, ami hangjelzést adott, mikor belső állapota változni kezdett. Azt senki sem tudja érzékelni, hogy leesik a vércukorszintje, viszont ez a változás egy sor testi tünettel jár – enyhe kézremegéssel, izzadással, tompa nyomással a fejben – amelyekre megtanulhatunk felfigyelni. A gép a jelzéseivel felhívta a figyelmet az állapotváltozásra, így a betegek szép lassan érzékennyé váltak apró tüneteikre. Egy idő után már a gép nélkül is tudták, hogy lassan baj lesz, jobban teszem, ha bekapok egy szőlőcukrot. Ugyanígy lesznek érzékenyek a babák is saját belső érzelmi állapotaikra. Itt a szülői visszajelzés helyettesíti a gép csipogó hangját,az tanítja meg őket arra, hogy ha ezt érzem, meglepődtem, ha meg amazt, akkor félek.

 

Egyéves korukra a babák már igen elkülönült érzelmek kifejezésére képesek. Azt is megfigyelték, hogy mekkora összhang van a babák és az anyák érzelemkifejezései között. Izgalmas belegondolni, hogy egy ilyen egyszerű és bugyuta dolog, ahogy gyerekünknek felvont szemöldökkel, mi is kicsit undorodó arcot vágva visszagügyögünk, hogy „látom, nem ízlik az orvosság”, ilyen fontos hatással van a fejlődésére. Márpedig minél több érzelmet jelez vissza pontosan az édesanya, annál inkább tisztában lesz a gyereke a saját érzéseivel, annál magabiztosabb lesz abban, hogy mely állapotában mire van szüksége.

Ez is érdekelhet

Saját tapasztalataim szerint leginkább a számítógépezés, Playstation- illetve mobiltelefon-használat kérdéskörét érin

Ezek közül az egyik, hogy kizárólag a rémisztő külsejű, furcsán viselkedő idegenektől kellene tartani.

A kitartás az egyik legtöbbre tartott emberi tulajdonság, de korántsem csak a mi fajunkra jellemző.

A folyamatos distresszt átélő gyermek túlérzékeny, impulzív, egocentrikus lesz, akit állandó vészreakciók, tehetetlen düh jellemeznek – olyan, mintha folyamatos...

Törvényszerű, hogy partnereinket saját belső rendezettségünknek, integráltságunk fokának megfelelően választjuk – nincs ezzel másképp a nárcisztikus ember sem.

„Felnőttkorodban majd hálás leszel nekem ezért” – hangzik gyakran a válasz, amikor a serdülő kiböki, hogy nem szeretne zeneórára, edzésre vagy különtanárhoz járni.