Jelenlegi hely

Az ereinkben folyó vadállat: a tesztoszteron

Ez a hormon nemcsak a külsőt, hanem a gondolkodást, az érzelmeket és a viselkedést is képes befolyásolni.

A genetikai kutatások nemrég váratlan felfedezést tettek az ember és egyéb élőlények hasonlóságáról. Kiderült, hogy a humán génállomány a gyümölcslégyétől mindössze 40 százalékban, a tehénétől 20, az egérétől 10, legközelebbi állati rokonunktól, a csimpánztól pedig csupán 1,2 százalékban különbözik. Tehát sokkal jobban hasonlítunk az állatokra, mint amennyire különbözünk tőlük. 

Szerző: 

Nem véletlen, hogy az emberi faj egyedülálló vívmánya, az együttélést szabályozó kultúra sem mindig tudja ellensúlyozni évmilliókra visszanyúló evolúciós gyökereinket. Számos olyan helyzet adódik az életünkben, amikor testünk átveszi az irányítást az elménktől, és jelentős szerephez jut az állati énünk. Gondoljunk csak a magából kikelve üvöltőző autósokra, az idegenben vereséget szenvedő csapatot kísérő futball-huligánokra, vagy a házasságokat romba döntő, minden józan észt nélkülöző szerelmek kialakulására. Az ilyen helyzetekben a jól szervezett, tudatos döntési mechanizmusokat ősibb, érzelmi alapú viselkedés váltja fel, amelynek hátterében mélyen fekvő agystruktúrák és a belső elválasztású mirigyek hormonjai állnak. Ezen hormonok közül talán a tesztoszteron a legismertebb – és egyben a legkétesebb hírnévnek örvendő, mivel egy sor nyers, civilizálatlan, a társadalmi együttélést megnehezítő viselkedéshez kapcsolja a köznyelv.

Férfiesszencia

A tesztoszteront férfi nemi hormonnak is nevezik, mert a férfiak szervezetében nagyobb mennyiségben található meg, és felelős a férfi nemi jellegek kialakulásáért. Azonban a női petefészek is termel tesztoszteront – igaz, sokkal kevesebbet. A tesztoszteron egy sor fizikai jellemzőt szabályoz, ilyen többek között a nagyobb izom- és csonttömeg, a szőrnövekedés az arcon és a testen, valamint a mélyebb hang. Számunkra azonban érdekesebb, hogy ez a hormon nemcsak a külsőt, hanem a gondolkodást, az érzelmeket és a viselkedést is képes befolyásolni. Ez a kapcsolat kétirányú, a tesztoszteron szintje például reagál bizonyos helyzetekre. Az ilyen – az evolúciós pszichológia szóhasználatával élve – reprodukciós sikerességhez kapcsolódó helyzetek közé tartoznak azok, ahol potenciális szexuális partner van jelen vagy státusznövekedésre van kilátás (mint például a párharc). Mai viszonyokra lefordítva ezek a szexuális ingereket és a tágabb értelemben vett versengő helyzeteket jelentik. Ezekben a tesztoszteron szintje növekszik, sőt egy szexuális aktus, vagy győztes összetűzés után a férfi nemi hormon szintje még tovább is nőhet – érdekes módon férfiaknál és nőknél egyaránt.

Mitől lesz ezüstszínű a vezérgorilla háta?

Kihívás esetén a tesztoszteron szintje megnő, sőt, győzelem esetén ez a megnövekedett szint tovább megmarad – vagy még emelkedik is a vesztesekéhez képest. Ezt az összefüggést Alan Mazur a „bioszociális státuszelmélet” segítségével magyarázta. Ennek lényege, hogy a férfi nemi hormon és a társadalmi státusz kölcsönösen meghatározzák egymást. Tehát a versengő helyzetben az emelkedett tesztoszteron segít jobban teljesíteni a státuszt érintő versengési szituációkban. A győzelem után magasan maradó szintje pedig létrehozza azokat a fizikai jellemzőket, amik segítenek megtartani a vezető szerepet. Emiatt alakul ki például a gorilláknál a vezérhím ezüstös szőrzete és nagyobb izomtömege. Embernél a domináns jegyek kevésbé jellegzetesek, de például a magasságot, az erős állkapcsot és az atletikus alkatot a legtöbben önkéntelenül is a vezető szereppel társítják. Nem meglepő módon ezeket jelentősen meghatározza a tesztoszteron mennyisége.

 

Az agresszív hormon

A tesztoszteronszint jelentősebb környezeti ingerek híján reggeltől estig fokozatosan csökken, ám a naponta termelődő hormon szintje az egyénre jellemző, öröklött tényező, ami bizonyos mértékben hatást gyakorol a viselkedésre. Patkányokon és egereken végzett kísérletek egyöntetűen azt mutatták, hogy a magasabb hormonszint több agresszív összetűzéssel jár együtt. Sőt, ha a kísérleti állatokba tesztoszteront injekcióztak, akkor ugyanolyan támadóan viselkedtek, mint az eleve magas tesztoszteronszintű társaik. Ezt az összefüggést embereknél is vizsgálták. Megfigyelték például, hogy a börtönben az agresszív és nehezen kezelhető rabok tesztoszteronszintje magasabb volt, mint a békés és együttműködő raboké. Hasonló eredményeket találtak a kontakt-sportolóknál (pl. küzdősportok, vízilabda, rögbi, stb.) is, azaz minél magasabb volt a sportolók tesztoszteronszintje, annál agresszívebbek – ám hatékonyabbak is – voltak sportolás közben.

Ezekből az eredményekből arra következtethetnénk, hogy e férfi nemi hormon és az agresszivitás közvetlenül összefüggenek. Azonban az is kiderült, ha a vizsgált személyek nem börtönlakók vagy sportolók, hanem átlagemberek voltak, a kapcsolat sokkal gyengébb. Egy 2006-os, több kutatás eredményét statisztikailag összegző metaanalízis szerint az agresszió és a tesztoszteronszint közötti összefüggés az embereknél igen csekély mértékű, és szinte csak a bűnelkövetőknél és sportolóknál áll fenn. Tehát az embereknél csak olyan környezetben függ össze az agresszivitással, ahol az érvényesüléshez szükség van bizonyos szintű erőszakosságra is, más esetekben nem. A kutatók ebből arra következtettek, hogy valójában a tesztoszteron nem az agresszivitással van összefüggésben, hanem a domináns viselkedéssel (azaz mások irányításának vágyával). A dominancia gyakorlására pedig a modern társadalmakban nem az agresszió, hanem a kifinomultabb, szociális készségeket igénylő módszerek alkalmasabbak. Ezt az elképzelést a vizsgálatok is alátámasztották, vagyis a domináns viselkedés valamint a magasabb szociális pozícióra törekvés és a hormon szintje közötti közvetlen kapcsolat a körülményektől függetlenül is létezik.

A tesztoszteron, mint doppingszer

Amíg a doppingellenőrzés kevésbé volt szervezett, sokan használták teljesítménynövelő szerként sportvilágban – ám a tesztoszteronnal való visszaélés nemcsak illegális, hanem komoly egészségügyi kockázatokat is rejt. A nagy mennyiségben bevitt férfi nemi hormon ugyan segít a sportolóknak izomtömegük és állóképességük növelésében, de hosszú távon a visszacsapási reakció miatt könnyen okoz pszichés instabilitást, tartós impotenciát, kopaszodást, immungyengeséget és belső szervi (főleg máj) károsodást. Nemcsak sportolók használják, hanem néhányan például a libidójuk növelését remélik a férfi nemi hormontól. Emellett kontrollált körülmények között rehabilitációs terápiákban is használják.  

Kiből lesz a főnök?

Jogosan adódik a kérdés, hogy ha a domináns viselkedés és a férfi nemi hormon szintje között közvetlen kapcsolat van, akkor a magas tesztoszteronszinttel rendelkezők a társadalmi hierarchiában is magasabbra jutnak-e? Állatoknál (például páviánoknál és juhoknál) kimutatták ezt az összefüggést, azonban a komplex emberi társadalmak megnehezítik ennek  szakszerű vizsgálatát, így eddig csak néhány indirekt eredmény született. Egy 1984-es kutatásban az amerikai West Point katonai akadémia végzőseinek fizikai tulajdonságait vetették össze katonai és tanulmányi előmenetelükkel. 356 egykori kadét arcképét gyűjtötték ki az akadémia évkönyveiből, majd azokat számos értékelő rangsorolta aszerint, hogy mennyire férfiasak és dominánsak – ez közvetve jelezte a tesztoszteronszintjüket. Az így kapott értékeket összevetették azzal, hogy milyen ranggal távoztak az akadémiáról. A kutatók arra jutottak, hogy a férfias arcforma – aminek kialakulásáért nagyban felelős a tesztoszteron – összefüggött a katonai ranggal az akadémia elvégzésekor, ám később már nem.

Arra is találtak némi bizonyítékot, hogy a karrierválasztásban szerepe lehet a férfi nemi hormonnak. Például a színészek és labdarúgók tesztoszteronszintje magasabb volt a lelkészekénél. Továbbá a bíróságon dolgozó jogászokat – akik a tárgyalásokon gyakran részesei szóbeli csatározásoknak – magasabb tesztoszteronszint jellemezte, mint a tárgyalásra nem járó kollégáikat. Nagyobb mintán azonban, ami számos foglalkozásra tért ki, a szakma társadalmi státusza és a férfi nemi hormon mennyisége között fordított volt az összefüggés. James Dabbs 1992-es elemzésében egy 4462 fős, amerikai háborús veteránokat tartalmazó adatbázist vett górcső alá. Arra jutott, hogy a magas tesztoszteronszint inkább olyan alacsonyabb státuszú fizikai munkásokra volt jellemzőbb, mint a hegesztők, kőművesek, és bolti eladók. Ellenben a magasabb státusszal járó foglalkozások gyakorlói, például az egyetemi professzorok és mérnökök alacsonyabb szintet mutattak. Ezeket az egymásnak ellentmondó eredményeket úgy értelmezhetjük, hogy az emberi társadalomban csak néhány olyan pálya van, ahol a magasabb tesztoszteronszinttel járó nagyobb versengési kedv az előmenetel szempontjából is hasznos.

 

Macsó madarak

Egy amerikai-brit biológus, John Wingfield seregélyek és fecskék párzási viselkedését tanulmányozva figyelte meg, hogy amikor a madaraknak magas a tesztoszteronszintje, akkor nem törődnek az utódaikkal, és kevesebb időt fordítanak a tojások kiköltésére, valamint a fiókák etetésére. Ez evolúciós szempontból nem túl hatékony, hiszen csökken a saját gének túlélésének esélye is. Később bebizonyosodott, hogy az utódgondozást és párkapcsolati kötődést az ember esetében is blokkolja a magas hím nemi hormon magas szintje. A magasabb tesztoszteronszintű férfiak rövidebb időt töltenek a gyerekükkel és párjukkal, sőt, gyakrabban bántalmazzák vagy hanyagolják el őket. Megnő a kapcsolaton kívüli szexuális aktivitás valamint a család elhagyásának esélye, és csökken a párkapcsolattal való elégedettség.

 

Kockázatos döntések

A társadalmi státusz és e hormon összefüggését az embernél egyelőre nem tekinthetjük bizonyítottnak, azonban a kockázatvállalási hajlandósággal – ami jó és rossz eredményt is hozhat a státuszra nézve – már egyértelműen összefügg a magasabb tesztoszteronszint. Például 2006-ban a kanadai Londonban üzleti tanulmányokat folytató diákok vállalkozási kedvét vizsgálták. Azon hallgatókat, akik már indítottak saját vállalkozást, magasabb tesztoszteronszint jellemezte, mint a vállalkozást nem indító évfolyamtársaikat. Ezzel az is összefügghet, hogy a férfiak és nők különböznek a kockázatvállalási stratégiájukban. Az amerikai politikai pozíciókra pályázók elemzésekor azt találták, hogy a nők csak akkor indultak egy tisztségért, ha legalább 20 százalékos esélyük volt annak elnyerésére. A férfiak ellenben ennél sokkal kisebb sansszal is megelégedtek, és persze gyakrabban alul is maradtak. Tehát nem a versengési hajlandóságban van a nemi különbség, hanem abban, hogy a nők nem vállalnak szükségtelenül nagy kockázatot. Elképzelhető, hogy ezt a nagyobb kockázatvállalási hajlandóságot a tesztoszteron emelkedett szintje okozza a politikus férfiaknál.

A karriert érintő döntéseken túl a magas tesztoszteronszinttel járó magasabb kockázatvállalási hajlandóság kiterjedhet a társadalom által kevésbé elfogadott viselkedésekre is, mint a felelőtlen autóvezetés és a szexuális partnerek gyakori váltogatása. Nem meglepő módon a férfi nemi hormon a személyiségvonások közül leginkább az impulzivitással és spontaneitással mutat szoros összefüggést.

 

A fentiekből kitűnik, hogy a ez a hormon jóval kisebb mértékben befolyásolja viselkedésünket, mint állati rokonainkét. A neveltetéssel, a megküzdési stratégiák és szociális készségek tanulásával elértük, hogy sokkal kevésbé vagyunk a testünk által előre huzalozott mechanizmusok játékszerei. Hiba lenne azonban azt gondolni, hogy a tesztoszteron szerepe nem jelentős életünkben, hiszen akár tetszik, akár nem, szociális állatok vagyunk.

 

Megjelent a Mindennapi Pszichológia 2013. 5. számában.

Ez is érdekelhet

Mitől lesz a vérfagyasztó sikoly igazán vérfagyasztó? A válasz nem a hangerőben, hanem a frekvenciában rejlik.

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma  a Kincsek a város alatt c. kiállításához kapcsolódóan irodalmi pályázatot hirdet.

A szexizmus a megkülönböztető bánásmód számtalan formáját eredményezi, szélsőséges esetben legitimizálja a nők elleni erőszakot

Az ajakméretet 50 százalékkal szükséges növelni ahhoz, hogy – legalábbis saját szemünkben – az ideális méretet elérjük.

A kooperatív kommunikációs feladatok során a kutyák viselkedése sokkal jobban hasonlított a gyerekekére, mint a csimpánzoké.