Jelenlegi hely

A vámpírkultusz változásai

A vámpírok újra a szexualitás átfogó jelképeivé váltak egy új célcsoport, a tizenéves lányok számára.

A vámpír az ezredforduló utáni reprezentációkban az egyértelmű, felforgató szexuális vágy helyett egy sokkal összetettebb, heterogénabb és bizonytalanabb jelenséghalmaz leképezése lett. Idős kora, védelmező magatartása, tapasztaltsága és morális konzervativizmusa miatt sajátos apaszerepet tölt be. A szexualitástól visszariadó magatartása, kisfiús jóképűsége révén (amely már nyomokat sem tartalmaz a vámpír századforduló korabeli ellentmondásos csáberejéből) egyenesen nőies jelleget ölt.

Szerző: 

Napjainkban a vámpírmítosz újjáéledését tapasztalhatjuk, rengeteg könyv és film születik ebben a témában. Több kérdés is felmerülhet ezt a népszerűséget látva: az elsők egyike lehetne például az, hogy miért olyan vonzó az emberek számára a „vámpírság”? „Bennem minden csábít téged. A hangom, az arcom, még az illatom is” – hangzik el Edward Cullentől, az Alkonyat (Twilight) című filmben. Valóban csak ennyiről lenne szó? Maga a vámpír a vonzó, vagy az, amit metaforikusan megjelenít, esetleg az, hogy a társadalomból kirekesztettek rajta keresztül átélhetik, miként válik befogadottá a kirekesztett? További kérdés lehetne az, hogy történt-e változás az idők során abban, mi jellemzi a vámpírt? Történt-e valamiféle átalakulás abban a tekintetben, hogy mi adja egy vámpír lényegét? Ebből a kérdésből kiindulva és összehasonlítva a különböző korokból származó filmeket vagy regényeket, valójában már annak a kérdésnek a megválaszolása is problémát jelenthet, hogy mi tulajdonképpen a vámpír. Fontos kihatása lehet ezeknek a kérdésfeltevéseknek, hogy problematikussá válik az is, vajon mítoszaink változásai saját magunkra milyen hatással vannak. Ezt a kérdést jelen esetben úgy is feltehetnénk: mi okozta azt a változást, hogy a vérengző, sorozatgyilkos, szexuálisan túlfűtött, kirekesztett, vártoronyban élő Drakulából mára egy egyszerű középiskolás fiú lett, akinek életén keresztül olyan értékeket lehet propagálni, mint a szexuális önmegtartóztatás, a házasság előtti szex tiltása, a vegetarianizmus, vagy a kultúra különböző szektorai (lásd: Az  Alkonyat sorozatban többször felcsendül Claude Debussy zenéje, és idéznek Shakespeare Rómeó és Júliájából). Ezeket figyelembe véve pedig megkérdezhetnénk, hogy kultúránkra, önmagunk számára milyen hatással van ez a folyamat? Saját identitásunkat mennyire befolyásolja ez a változás? A következőkben ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk. Végleges választ nem fogunk tudni adni, de nem is ez a cél – elsősorban a probléma sokszínűségét és összetettségét kívánjuk villanásokban felmutatni. Szeretnénk rávilágítani arra a problémára, hogy a mai vámpírfilmek mennyire ambivalens módon használják fel „céljaik” eléréséhez a vámpírokat, és hogy ezáltal a szó eredeti értelmében már talán nem tekinthető vámpírnak Edward Cullen vagy Stefan Salvatore (Vámpírnaplók). Csupán csak eszközök egyfajta, a társadalom számára elfogadható értékek propagálásához.

 

Egy kis vámpírtörténelem

Először érdemes egy pillantást vetni arra, hogy honnan indult hódító útjára a vámpír, „a világ legveszélyesebb ragadozója”, ahogy saját magát jellemzi Edward Cullen. Hol kezdődik a vámpírok története? Talán a XV. században a Havasalföldön bizonyos IV. Vlad Tepeş volt minden vámpír ősatyja? Nem tudni, annyi bizonyos, hogy már a görög mitológiában találhatunk olyan lényeket, amelyeket ma a vámpírral lehet rokonságba hozni. Ilyen volt például a gyerekek ijesztgetését célzó mesék egyik éjszakai rémalakja, az Empusa, aki fiatal férfiakat csábít el, hogy kiszívhassa a vérüket. (Empousai & Lamiai, http://www.theoi.com/Phasma/Empousai.html0) Egy másik mitológiai alak Lamia, egyes szövegek alapján görög istennő, akinek Zeusszal közös gyermekei Héra féltékenységének estek áldozatul, és ezért Lamia a mitológia szerint irigységből gyerekeket rabolt el. Később vele azonosították azokat az éjszakai lényeket, akik fiatal férfiak vérét szívják, és elhagyatott épületekben laktak. (Kerényi, 32-34.)

A vámpírok nem kímélnek sem nőt, sem gyereket, céljuk nem az, hogy igazságot szolgáltassanak, őket nem a büntetés motiválja. Ezért nem is tartoznak az igazságtevő hősök közé. Bár lehetőségük erre nekik is van, mert kezdettől fogva jellemzi őket a gyorsaság, és az, hogy a legnagyobb csendben tudnak közlekedni. Azonban ezeket a sajátosságokat ők az áldozat becserkészésére használják, pusztán a túlélésüket szolgálják.

 

Vámpírjellemzők

A rendelkezésünkre álló forrásokból (filmek, regények, versek) létre tudunk hozni egy általános tulajdonság-gyűjteményt, amelyben megtalálhatók, hogy mik egy vámpír attribútumai. A sápadt és hideg bőr a vámpír esetében a hullaság metaforája, s ez lényegesen szofisztikáltabb változat, mint ahogy ez például a zombik esetében jelenik meg. Ezzel a külsővel a vámpírnak lehetősége van arra, hogy egyfajta arisztokrata státuszt is kapjon. A szemük különlegességének is jelentősége van, többnyire ezzel tudják elkápráztatni vagy tőrbe csalni prédájukat. A vámpírok egyik legfőbb jellegzetességét hegyes szemfoguk adja –pótolhatatlan eszközök ezek a harapás és a vérszívás folyamán. Több szerző is úgy gondolja, hogy a sokszor vérben forgó szem, illetve a hegyes szemfogak fallikus szimbólumokként is felfoghatóak (Janion, 137). Magát a harapást is a szexuális aktus metaforájaként értelmezik. A legtöbb irodalmi és filmbeli vámpírt túlzott szexualitás jellemzi, előfordul, hogy akár homoszexuális viszonyhoz hasonló helyzetbe is keverednek. (vö. McGee, 18.) A vámpír már az egyik elsőnek tartott irodalmi megjelenésekor is erotikus színezetet kap. Goethe A korinthusi menyasszony (1797) című költeményében a sírból visszatért menyasszony és az ifjú egyfajta nászi jelenetének lehetünk tanúi. (vö. Goethe)

 

Vámpírerotika

Ahogy az már látszik, az erotika végigkíséri a vámpírok történetét. Ezek után rátérhetünk arra a kérdésre, hogy miért jutott el a vámpírmítosz a vérengző, gyilkos, szexuálisan túlfűtött vámpírtól az erkölcsös, etikus, önmegtartóztató „ártatlan” alakig? Azonban az a folyamat, ami jelenleg a szemünk előtt zajlik, nem az első gyökeres történeti változás a vérszívók kultuszában.

A fentiekben taglalt, romantika előtti vámpírmítosz a 19. század derekán kezdett újabb jelentésekkel gazdagodni. Bár a vámpírokat és alakváltozataikat kezdetektől túlfűtött szexualitással ruházták fel, a romantikáig alapvetően a parazitizmusuk volt a döntő jellegzetességük. Kísértőkként, szexuális automatizmusokként léptek fel: a társadalmi és vallási normák által betegesnek és bűnösnek tekintett vágy formáját öltötték magukra. A romantikus irodalmi és művészeti adaptációk azonban a karakter kirekesztett, abnormális jellemzőiből a korábbiaktól eltérő szimbólumot alkottak. A vámpír egyre inkább a társadalom által elfojtott természetes szexualitás bosszújának jelképévé vált – többé nem mint az emberi természettől alapvetően idegen, azt próbára tevő szexuális kísértés jelent meg, hanem mint a mindenkiben közös ösztönvilág szimbóluma. Ez magyarázza a viktoriánus Angliában az olyan irodalmi alkotások népszerűségét, mint például Bram Stoker Drakula gróf válogatott rémtettei című munkája. A kor polgári miliőjében, ahol a szexualitás szégyellnivaló és elfojtandó volt, a nemi vágy leghétköznapibb formája is gyakran beteges színezetet öltött. A vámpírok démonisága éppen az emberben rejlő démoniságot, a szexualitást képezte le. A vámpír csak annyira volt kísérteties, amennyire maga az erotikus vágy is: egyszerre valami nagyon is ismerőst és valami ismeretlent képviselt (vö. Freud). A vonzalomnak és borzalomnak ez a kettős fennállása adta azt az energiát, amely a vámpírt különösen érdekessé tette. Egy adott lelki igényt fejezett ki a vámpír-kultusz: az alantas dologként kezelt, ám nagyon is igényelt szexualitás a maga feltételezett rémisztő és csábító alakjában szimbolikusan megbosszulhatta magát; tehát egy frusztrációt vezetett le.

 

A „jó” vámpír

A mára klasszikusnak számító filmes adaptációk ezt a horrorisztikus jelleget ragadták meg. A megváltozott társadalmi és morális viszonyok is lehetővé tették a kultusz átalakult továbbélését úgy, hogy a túl ismerős és a totálisan idegen játékát az időszakos borzongatás eszközévé tették. A vámpír többé már nem magát a szexualitást képviselte, hanem annak egy sajátos, felemésztő, emberi mértéken túli formáját.

Az ezredfordulót követő egyre fokozottabb vámpír-kultusz a késő romantikában lezajlott változáshoz hasonló átalakulást jelez. A vámpírok újra a szexualitás átfogó jelképeivé váltak egy új célcsoport, a tizenéves lányok számára. Míg a viktoriánus kultusz döntően a női elfojtásoknak köszönhetően jött létre, addig napjainkban fő táplálója a fiatal lányok nemi tapasztalatlansága. Ami közös a két korszakban, az az idegen és ismerős együttes jelenléte: a vámpírkultuszt manapság éltető közönség számára a szexualitás mint egyelőre még idegen, azonban alapvető emberi jelenségként nagyon is ismerős valamiként jelenik meg. A nemi vágy korunk reprezentációiban azonban nem gyökeres rosszként, hanem egy egyelőre tiltott dologként bukkan fel. Frusztrációt nem okoz, elementáris ösztönerejének nyoma sincs. Ennek köszönhetően a vámpírok konkrét megjelenítései is átalakultak: a morált nem ismerő, kegyetlen és fallikus vonásokkal bőven felruházott démoni őserőből egy erősen moralizáló, irgalmas és nagylelkű, igen gyakran feminin jelleggel rendelkező fiú-ideál lett. A vámpír ellentmondásos vonzereje egyre inkább problémátlanná válik: megjelenik a jó vámpír, aki „vegetáriánus”, tehát nem fogyaszt emberi vért. A gyilkolás mozzanatától megtisztított vérszívó szexuális szimbólumértéke azonban minimum vitatható. A vámpír megszűnt az ösztön-én reprezentánsának lenni, helyette mintha a felettes-én egy sajátos módozatát öltené magára. A házasság előtti szextől való tartózkodás, sőt eleve az önmegtartóztatás, illetve az emberek biztonsága feletti titkos őrködés egyenesen a társadalmi értékrend és a morál hagyományos világába kalauzol minket. Mi lehet az oka ennek a gyökeres attitűd-cserének, ennek a moralizáló hajlamnak?

A kérdésre kétféle, egymást nem feltétlenül kizáró választ is adhatunk. Egyrészt a „gyerekek” számára felnőttek készítik ezeket az alkotásokat, így az azokban megjelenő morál lehet közvetlenül pedagógiai célzatú (ahogy az az Alkonyat-könyvek esetében van). Másrészt a megcélzott közönség a szexualitással éppen mint morális problémával szembesül: a nemi szerelem akadálya leginkább az életkorból fakadó tilalom, amelyet a szülők és a társadalom állítanak fel. A morál az a szimptomatikus pont, amelyből megfejthető a vámpír jelenlegi alakváltozata.

A vámpír az ezredforduló utáni reprezentációkban az egyértelmű, felforgató szexuális vágy helyett egy sokkal összetettebb, heterogénabb és bizonytalanabb jelenséghalmaz leképezése lett. Idős kora, védelmező magatartása, tapasztaltsága és morális konzervativizmusa miatt sajátos apaszerepet tölt be. A szexualitástól visszariadó magatartása, kisfiús jóképűsége révén (amely már nyomokat sem tartalmaz a vámpír századforduló korabeli ellentmondásos csáberejéből) egyenesen nőies jelleget ölt. Kitaszítottsága és egyes, megmaradt külső attribútumai pedig részlegesen a régi ösztönjelleggel ruházzák fel. Bár a vámpír ebben a formában is egyféle átfogó szexualitás-szimbólum lesz, ám itt éppen zavaros, le nem tisztult jellegéből ered az univerzalitás. A felnőtt értelemben vett nemi vágy tapasztalatának hiánya a szexualitás jelenségének konfúzus jellegét eredményezi.

A vámpírkultuszban bekövetkező változások alapvetően tehát mindig a célközönség igényeinek és körülményeinek átalakulása miatt következnek be. A jelenleg megcélzott korosztály bizonytalan nemi felfogása vezetett oda, hogy a mindent felforgató szexuális ösztön szimbólumából egy a társadalomból ugyan elvileg kivetett, de annak értékrendjét következetesen képviselő, apaszereppel is bíró, de egyáltalán nem maszkulin karakterré vált. Ha úgy is gondoljuk, hogy a 19. században kanonizálódó vámpír-kép eltűnt, annak egy jellegzetessége megmaradt, az ellentmondásossága – csupán a szexuális vonzerő problematikussága alakult át a mögötte álló világkép problematikusságává.

 

A 2012. évi pályázatunkra érkezett írás szerzője a DE-BTK Pszichológia (BA) II. évfolyamos hallgatója

 

Irodalomjegyzék:

  1. Freud, S. (é. n.). A kísérteties. In: Uő: Művészeti írások. Bp.: Filum. (245-281.)
  2. Goethe, J. W. (1963). A korinthusi menyasszony. In: Goethe válogatott művei – Versek. Bp.: Európa. (215-221.)
  3. Janion, M. (2006). A vámpír. Szimbolikus biográfia. Bp.: Európa.
  4. Kerényi K. (1977). Görög mitológia. Bp.: Gondolat.
    1. McGee, C.(2006).A borzalmas test olvasása – A horrorfilm kontextusai. In: Metropolis, X(1): 10-31.
    2. Theoi Greek Mythology – Exploring Mythology in Classical Literature & Art http://www.theoi.com/Phasma/Empousai.html [Letöltés: 2012.10.16.]

Ez is érdekelhet

A tetoválást viselők nagy része sokáig győzködi magát arról, hogy jó döntés volt magára varratnia az adott mintát.

Átlagos autó araszol a városi forgalomban – vagyis mégsem egészen átlagos, mert bal hátsó ablakát matrica díszíti, melyen II. Erzsébet angol királynő látható olyan beállításban...

A legtöbb nézelődő – remélhetőleg – nem katasztrófaturista, nem azért jött, hogy szörnyűségeket lásson. Akkor miért vannak itt? Hiszen senkit sem ismertek azok közül, akik a...

Amikor ugyanis eszik, ő győzi le a világot, ellenkező esetben a világ győzi le őt. És ez hatalmas különbség.

Bár az evés köztudottan biológiai működésünk alapja, a mindennapokban hajlamosak vagyunk egyfajta „időrabló szükségességként” kezelni.