Jelenlegi hely

Önbecsülés, önszeretet, önteremtés

Csak az tud másokat szeretni, aki önmagát is képes szeretni.

Van azonban olyan önbecsülés is, amelyben az én úgyszólván kizárólag önmagához méri magát. Ilyenkor nem a közösség egy tagjaként vagy az emberiség egy példányaként értékeljük önmagunkat, nem is titokzatosan életünkbe szűrődő idegen értékekhez igazodunk, hanem önnön lehetőségeinkkel és vágyainkkal mérjük meg saját életünket.

Szerző: 
Cikkek: 

Mit becsülünk akkor, amikor önmagunkat becsüljük? Társadalmi pozíciónkat? Elért sikereinket? Saját megismételhetetlenül egyedi létünket? Tisztességes életvezetésünket? Nemzeti hovatartozásunkat? Netán társasági sikereinket? Lelkünk gazdagságát? Az európai filozófia a kezdetektől fogva lényegi kérdésnek tartja az önmagunkra vonatkozó tudás problémáját...

Az én és a lélek azonban fogalmi értelemben rendkívül bonyolult képződmény. Az az én-fogalom, ami a mi modern önbecsülés-fogalmunkban az „ön”-re vonatkozik, nagyon későn jelenik meg a kultúrában...

Az önszeretet és az önbecsülés viszonya később bonyolultabbá válik. Az önbecsülésben ugyanis már megjelenik egy olyan mozzanat, amit nem nevezhetünk minden további nélkül természetesnek. Megjelenik az a kulturális vagy szociális összefüggés, hogy mások mit gondolnak rólunk, és mi magunk mennyiben felelünk meg a társadalom elismert értékeinek... A jó értelemben vett önszeretet életünk természetes alapzata, az önbecsülésben azonban mindig vannak külső tényezők: fontos személyek, egy meghatározó közösség, vagy egyenesen a társadalom elvárásai és készen adott értékei. Önmagunkat akkor becsüljük, ha bizonyos értékeknek megfelelünk, ezek az értékek azonban a legritkább esetben a saját, természetesen létrehozott értékeink.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2013. 3. számában olvasható.

A Mindennapi Pszichológia
2017 augusztus-szeptemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. augusztus–szeptember

  • Külön lakó élettársak

    Az utóbbi évtizedekben a fejlett országokban mind nagyobb figyelmet kap egy érdekes társadalmi folyamat: úgy tűnik, egyre több az olyan tartós párkapcsolat, melyben a felek nem költöznek össze. A jelenség szociológiai szempontból meglehetősen összetett, és még nevet sem könnyű találni neki. Együttjárás? LAT? Látogató kapcsolat?

  • „Ez is miattad van!” – Az Apokalipszis négy lovasa a párkapcsolatokban

    „Nem én voltam, hanem Te voltál!”„Te vagy a hibás, Te csináltad!” Ismerősen csengenek ezek a mondatok? Valamilyen szinten biztosan. A párokkal folytatott beszélgetésekben sokszor találkozom azzal, hogy egyikük folyamatosan mentegetőzik, tisztára akarja mosni magát a párja előtt – de akár előttem is –, míg a másik hibáztat és „mossa kezeit”. A felelősség hárítása igen megterhelő úgy a környezet, mint a kapcsolatban élő felek számára.

  • Könnyes szemmel – mosolyogva – A leválás szülői szemmel

    Azt mondják, ne csináljunk drámát az elengedésből, mert az az élet része. Vegyük könnyedén ezt az élethelyzetet, és ahogy gyermekünk teszi, lépjünk mi is előre egyet saját életünkben. Ez a mindenki számára jó megoldás – és hovatovább ez az elvárt szülői hozzáállás. Pedig próbatétel ez a javából! Szülőnek, gyereknek egyaránt. A kérdés csak az, hogy tudunk megbirkózni a kísérő fájdalom és öröm vegyes érzéseivel? Egyáltalán, merjük-e őszintén vállalni érzéseinket?

  • A maximalista vezető

    A maximalista vezető mindig elégedetlen. Saját és kollégái munkájával és viselkedésével szemben is folyamatosan teljesíthetetlen elvárásokat támaszt. S mivel minden téren tökéleteset akar alkotni – tehát nem jelöli meg az egyetlen legfontosabbat – voltaképpen soha nem tud száz százalékot teljesíteni.

  • A drogprevenció modern útjai

    „Ne drogozz, fiam, mert junkie-ként végzed a híd alatt!”. „Ha kipróbálod a füvet, az egyenes út a kokainhoz és heroinhoz!”. „Ha már választanod kell, igyál inkább!”. Gyakran elhangzó intelmek ezek, melyek – túl azon, hogy társadalmunk pszichoaktív szerekkel kapcsolatos ambivalens viszonyulását tükrözik – lényegében széles körben elterjedt tévhiteken alapulnak. A hatékony megelőzés azonban nem építhet efféle féligazságokra és moralizáló tévhitekre.

ÉS MÉG: Szagelszívó és lételmélet – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Se házasság, se szenvedély„Legyünk együtt, de külön!” A mingli avagy 'lat' kapcsolatok... • Ösztönös vagy túlszabályozott? Freudi kapcsolatok • „Pozitív mementó”A szolgálat becsületeMit tud a baba? A mozgás szerepe az értelmi fejlődésben • „Mindig a nő dönt!”A betegség előnyös oldala. –  Freud betegségelőny-fogalma a hétköznapokban • Az ember, aki elkerülte a boldogságotA bűntudat ingében • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A szenvedélyes szerelem és a házasság, úgy látszik, lassan és egyszerre tűnik el a modern társadalom horizontjáról.

A kép azonban bonyolult, ugyanis képesek vagyunk akár legjobb meggyőződéseink ellenére cselekedni és beszélni.

Többnyire azt hisszük, hogy el kell gondolnunk az elérendő célt, majd végre kell hajtanunk a döntést egyszer s minden

Van-e magyarázata a lélektannak arra, hogy miért lakoznak lelkünkben teljesen ellentétes érzések egy időben, egyazon dologgal kapcsolatban?

Amikor változtatni kellene, halogatunk, pótcselekvésekbe menekülünk, vagy kitalálunk valamilyen fedősztorit, hogy miért is lehetetlen most belevágnunk valamilyen változtatásba...

Az emberek, bármennyire sokfélék legyenek is, besorolhatók néhány nagy típus valamelyikébe.