Jelenlegi hely

Új ember a munkahelyen

A belépő munkatárs számára alapvetően fontos megismerni a vele szemben támasztott elvárásokat

Szembe kell néznünk önmagunkkal és meg kell tudnunk határozni: pontosan mit is várok el magamtól és a környezetemtől az új munkával kapcsolatban? Mit szeretnék tanulni, elérni? Milyen feltételekhez, értékekhez ragaszkodom körömszakadtáig?

Szerző: 

Várva várják, hírnevétől rettegve néznek elébe, vagy közönyösen veszik tudomásul egy újabb munkatárs érkezését... Sokféle fogadtatásban lehet része az újdonsült kollégának. Akár így, akár úgy, ilyenkor mind a belépő személy, mind a fogadó szervezet oldaláról vannak előzetes elvárások. A beilleszkedés sikerét nagyban meghatározza, hogy ezek az elvárások mennyire reálisak, mennyire esnek közel vagy közelíthetőek egymáshoz. Az új kollégát nyilván azért választották ki és vették fel, mert a felvételi eljárás során képesnek mutatkozott arra, hogy szakmailag és emberileg is megfeleljen a vele szemben támasztott elvárásoknak. Vagy azért került ebbe az új pozícióba, mert már máshol bizonyított és itt is ezt várják tőle, vagy azért, mert látják benne a potenciált, hogy megfeleljen az új környezetben. A belépő munkatárs számára alapvetően fontos megismerni a vele szemben támasztott elvárásokat, hiszen ez lesz beilleszkedése,, illetve későbbi munkája sikerének a kulcsa. Természetesen a közvetlen felettes elvárásai a legfontosabbak, de nem szabad megfeledkezni a többi kulcsemberről sem: érdemes megkérdezni a főnök főnökét, a beosztottakat (ha vannak), az azonos szinten dolgozó munkatársakat...

Az első hetekben-hónapban érdemes aktívan „menedzselni” a szervezetből érkező elvárásokat: fel kell ismerni, s lehetőség szerint tompítani vagy mederbe terelni a túlzott követelményeket, és megtartható ígéreteket tenni.  Ez a későbbiekben sok csalódástól, felesleges stressztől vagy konfliktustól menti meg az új dolgozót.

A szervezet elvárásainak megismerésével és kezelésével párhuzamosan új belépőként érdemes megfogalmazni és hangot adni saját személyes elvárásainknak is. Ehhez először szembe kell néznünk önmagunkkal és meg kell tudnunk határozni: pontosan mit is várok el magamtól és a környezetemtől az új munkával kapcsolatban? Mit szeretnék tanulni, elérni? Milyen feltételekhez, értékekhez ragaszkodom körömszakadtáig? Mely területeken vagyok hajlandó kompromisszumot kötni, lejjebb adni az elvárásaimat? Mik a „válóokok”: minek kell bekövetkeznie ahhoz, hogy biztosan azt mondjam, ez a munkakör vagy szervezet nekem nem megfelelő? Mikor mondom azt, hogy az új munkahely elfogadhatatlan számomra? A kérdésekre adott válaszok nemcsak egyéntől, hanem élethelyzettől is nagyon függenek: ha valakinek alapvető megélhetési gondjai vannak, sokkal alacsonyabb elvárásokkal és magasabb kompromisszumkészséggel vagy elfogadási hajlandósággal lép be egy munkakörbe, mint akkor, ha kimondottan karrierépítési, önmegvalósítási célból váltana állást. Minden helyzetre igaz: csak addig és annyi kompromisszumot szabad vállalni az új munkahellyel kapcsolatban, amíg az még nem ütközik a személyes értékrenddel. Az értékválságba kerülő dolgozó olyan komoly pszichikai megterhelésnek van kitéve, ami akár  testi-lelki egészségét veszélyeztetheti.

Az új munkával kapcsolatos személyes elvárások feltárására, az alapos önvizsgálatra ideális esetben még a felvételi folyamat során – vagy legkésőbb az új munkaszerződés aláírása előtt – sor kerül. Gyakori helyzet azonban, hogy ekkor még nem áll rendelkezésre elegendő információ az új lehetőség egyértelmű megítéléséhez, vagy a belépést követően, a napi munka során derül fény olyan körülményekre, amelyek hosszú távon mégsem elfogadhatók az új belépő számára.

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2013. 2. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2020. február–márciusi számában
ezekről olvashat:

2020 február–március

  • Rugalmas gyereket akarjunk nevelni, ne tökéleteset!

    Hogyan lehet megőrizni és tudatosan fejleszteni a serdülők egyik szupererejét, a pszichológiai rugalmasságot? Hogyan kerülhetjük el, hogy célirányos gondolkodásunk túlzott merevségbe csapjon át, s megfosszon minket kreativitásunktól, humorunktól, az önfeledt élményektől – és nemritkán a lelki egészségünktől is? A PPKE BÉTA projektjének kamaszokról szóló cikksorozatának zárásaként ezekre a kérdésekre keressük a választ.

  • A társas elszigeteltség ezer arca: űrpszichológiai párhuzamok

    A magányosságot sokszor korunk népbetegségének címkézik, és egyre több írás szól arról, hogy tegyünk valamit ellene. Nem könnyű megfogalmazni, pontosan mi is ez, és miért szenvedünk tőle. A kutatók egyetérteni látszanak abban, hogy a magányosság szubjektív és negatív élmény, ami nagyrészt abból fakad, hogy az egyén szakadékot észlel társas kapcsolatainak vágyott és valóságos mennyisége és minősége között.

  • Virtuális valósággal a „fekete kutya” ellen

    A problémát kevésbé ismerő emberek többnyire úgy kezelik a depressziót, mintha az pusztán hangulati zavar lenne. „Szomorú? Vidítsuk fel!” – gondolják. Valójában azonban a depresszió betegség. Az örömre való képtelenség. A beteg tehát nem azért nem boldog, vidám, mert nem akar az lenni, hanem azért, mert abban az állapotában képtelen arra, hogy az legyen. Nem azért nem száll fel a boldogság hajójára, mert nem akar jegyet venni, hanem azért, mert nincs pénze jegyre.

  • Amikor a pszichológus házhoz megy – Tapasztalatok az online terápiáról

    A 21. században már szinte az egész életünket az online térben éljük – mégis még mindig sokan vonakodnak attól, hogy ha pszichológusról van szó, akkor is ezt a formát válasszák, hiszen úgy vélik, személyes kapcsolat nélkül nem lennének képesek megnyílni valakinek. Mindeközben egyre többen költöznek külföldre, ahol a várttal ellentétben a kerítés nem mindig van kolbászból, s a problémák idegenben sem mindig tűnnek el..

  • Rólam szól!(?) Ilyen vagyok!(?) - avagy miért hiszünk a horoszkópban?

    Érezte már úgy, hogy az aznapi horoszkóp vagy a szerencsesütiben rejlő üzenet egyenesen Önnek szól? Mintha az üdítőital kupakjában lévő mondat pontosan az aktuális élethelyzetére utalna? „A napokban próbálj meg jobban figyelni magadra!”. Esetleg megoldásokat ajánl munkahelyi problémáira: „A feszült munkahelyi légkörben kerüld a konfliktust a főnököddel!”. Ez biztosan nem lehet véletlen! – gondolhatjuk sokan.

ÉS MÉG: A valóságszelídítő – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Amivel egymásnak tartozunk • Miért csalnak a szociálpszichológusok? • Konfliktusok márpedig vannak – Valakinek meg kell mondania, mi hogy legyen… • Fájdalom és magányosság • Csendre ítélve • Miről szól a némaság? • Mit tesz velünk a stressz? – A krónikus stressz hatása idegrendszerünkre. • Nincs kudarc, csak újraértelmezett cél! • A sabbatical: lehetőség vagy veszély? Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Hogyan lehet eljutni a kudarctól a sikerig? Mi különbözteti meg az örök vesztesektől azokat, akik végül győzni tudtak?

Lépten-nyomon hajtogatjuk gyerekeinknek, hogy nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel. A valóságban azonban mintha nem egészen ez lenne a helyzet...

A kapuzárási pánikról már mindenki hallott, rengeteg film, cikk foglalkozott a témával, ám nem ez az egyetlen válság,

Akár tudatos, akár spontán a szocializáció folyamata, mindig a munkahelyi beilleszkedést szolgálja

Az „új felnőttkorhoz”, ahogyan Zuboff nevezi az ötvenen túli életszakaszt, nincsen térkép, útmutató, forgatókönyv. Az embereknek maguknak kell azt megtalálniuk.

A megvalósítás során valaki mulasztást követ el – és az egész terv bukik…