Jelenlegi hely

Utazás a billentyűm körül

Egy hazai „tanulmányút” margójára
Én örökké szeretnék élni – eddig sikerült

Szakmai delelőjén minden magára adó orvos megpróbál megszervezni magának egy olyan tanulmányutat, amelyik illik szakmai fejlődésébe. Ha úgy vesszük, tulajdonképpen én is ezt tettem, de már jóval túl a szakmai fejlődésem zenitjén, ráadásul ez a „tanulmányút” kényszer hatására történt, és szakmai palettáját néhány nem várt esemény alaposan kiszélesítette. S ami igazán különlegessé tette a „továbbképzést”, az az, hogy most a „másik oldalról” tapasztalhattam meg a hazai egészségügyet, a beteg oldaláról élhettem át az egyszerű, mindennapi problémákat.

Szerző: 

Az történt ugyanis, hogy tudomásomra hozták: panaszom egyetlen megoldása a műtét. A helyzet kizárólag azért volt megnyugtató, mert nem kellett (nem lehetett) semmit mérlegelni, ilyen helyzetben a döntés egyértelmű. Az ember nyilvánvalóan fél a beavatkozástól, de engem igen jól felkészítettek: fájdalom nincs, legfeljebb nem ébredek fel, ami az akkori helyzetemben számomra elfogadható volt – a családom számára persze katasztrófa.

Műtét után: az intenzív osztály

Szörnyű egy hely – annak ellenére, hogy kedvesen, mosolyogva látnak el. Pihenni nem lehet. Folyamatosan ég a lámpa (éjjel csupán néhány órára kapcsolják le a villanyt), a nyolc monitor közül egy mindig megszólal. A személyzet állandóan jön-megy, tevékenykedik (szerencsére már nem mindig miattam), figyelnek mindenre és mindenkire, folyamatosan szervezik azt, hogy túlélhessük ezeket a napokat. Az osztályt egy kellemes, finom, de bizonyos témákban – a mi érdekünkben – igen kemény hölgy vezeti. A jól felkészült ápolók – akiket én csak GYÖNGY-nek nevezek – „12 óráznak”, maximális empátiával, pedig tudom (két hét alatt volt idő beszélgetni velük), hogy emellett szinte valamennyien máshol is dolgoznak. De személyes problémáikat mi betegek nem érezzük. Az orvosi ellátás mellett nekik köszönhetem, hogy eddig túléltem…

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2013. 2. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019. december – 2020. januári számában
ezekről olvashat:

2019 december – 2020 január

  • Tudnak-e a gépek szeretni?

    A szeretetre való képesség az ember lehetősége, melynek valóra váltása a felnövekvés társas környezetétől, a szülő-gyermek kapcsolatban megtapasztalt szeretetteljes élményektől függ. Bármilyen bonyolult és sokoldalú is legyen a mesterséges intelligencia, érzésekre nem lesz programozható, mivel nem áll mögötte az autonóm életvezetést lehetővé tevő testi és szellemi erők fejlődéstörténete. Nincs benne semmi, ami az emberi érzések két nagy erőforrását, a szexualitást és az agressziót hordozná. A gépek nem szoronganak, nem félnek, nem remélnek.

  • Megalkuvás és megátalkodottság között

    Mire jó egy kompromisszum? Arra, hogy eláruljam a vágyaimat? Vagy arra, hogy igazodva a valósághoz, megvalósítsam belőlük legalább azt, ami megvalósítható? A kompromisszum során vajon lemondok önmagamról? Igazodom másokhoz? Vagy egyensúlyt teremtek az éppen adott helyzetben? Hogyan kell jó kompromisszumokat kötni?

  • Kudarc és siker között

    Mindannyian tudunk olyan emberekről, vállalkozásokról, politikai szervezetekről, akik, illetve amelyek sorozatos kudarcok után végleg elbuktak – vagy éppen sikert arattak. Hogyan lehet eljutni a kudarctól a sikerig? Mi különbözteti meg az örök vesztesektől azokat, akik végül győzni tudtak?

  • E-mail zűrzavar: miért nem értjük egymást?

    Valószínűleg sokan ismerik azt a frusztráló érzést, amikor a világosan és szabatosan megfogalmazott e-mailjükre értelmetlen – vagy a tárgytól teljesen eltérő – választ kapnak. Ugyanígy sokaknak ismert az a helyzet, amikor egy beérkező e-mail fölött töprengve próbálják kitalálni, vajon mit is akart mondani a levél szerzője. Az e-mailek írói és fogadói aztán szerepet cserélve bosszankodnak a másikon, aki nem tud értelmesen fogalmazni, vagy nem képes felfogni a legegyszerűbb dolgokat sem.

  • Pszichoterápia és önsegítés integrációja a Minnesota-rendszerű terápiákban

    A Minnesota-rendszerű terápia a pszichológiai terápiák önálló úton járó, kissé deviáns fivére. Elválaszthatatlan az Anonim Alkoholisták és a mintájukra kialakuló egyéb 12 lépéses csoportok szellemiségétől és gyakorlatától... A Minnesota-program a pácienseknek azon körével foglalkozik, akiknél az érzelem- és feszültségkezelés elégtelen volta szenvedélybetegségbe, addikcióba torkollott.

ÉS MÉG: Pedig a stratégiám tökéletes volt… – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Boldogságkereső • Az önismeret ára • A sikeres tárgyalás nem a tárgyalóasztalnál kezdődik • Kell-e különórára járnia, ha nem akar? • Mindennapi életünk a tik árnyékában – Egy Tourette-szindrómás kisfiú édesanyjának beszámolója • „Találd ki, mire vágyom” – Egy nárcisztikus párkapcsolata • Éljünk az élet napos oldalán! – Az életközépi válság újragondolása 2. • Érvényes-e még ma is az idősek bölcsessége? • Életközépi karrierváltás: tényleg létezik?• Ami a színfalak mögött zajlik – a krónikus stressz rejtelmei • A bosszú • „A testképet illetően nincs realitás!” – Beszélgetés dr. Juhász Péterrel • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Még ma sem értjük teljesen, mi történik ilyenkor a szervezetünkben, sőt az sem egészen világos, hogy miért van egyált

A Nemzeti Agykutatási Program 2.0 támogatásával született eredmény a világ egyik legjelentősebb tudományos folyóirata

„Olyan vakság, amin egyáltalán nem lehet segíteni, nem létezik.

Helyes Zsuzsanna a Pécsi Tudományegyetemről és Dénes Ádám az MTA KOKI-ból a Liverpooli Egyetem kutatóival együttműköd

Van egy kiskamasz gyermeke, akinek folyton kiesnek a kezéből a dolgok és a legértékesebb tárgyakat is képes leverni a lakásban? Higgye el, nem azért csinálja, mert nem hallgat...