Jelenlegi hely

Utazás a billentyűm körül

Egy hazai „tanulmányút” margójára
Én örökké szeretnék élni – eddig sikerült

Szakmai delelőjén minden magára adó orvos megpróbál megszervezni magának egy olyan tanulmányutat, amelyik illik szakmai fejlődésébe. Ha úgy vesszük, tulajdonképpen én is ezt tettem, de már jóval túl a szakmai fejlődésem zenitjén, ráadásul ez a „tanulmányút” kényszer hatására történt, és szakmai palettáját néhány nem várt esemény alaposan kiszélesítette. S ami igazán különlegessé tette a „továbbképzést”, az az, hogy most a „másik oldalról” tapasztalhattam meg a hazai egészségügyet, a beteg oldaláról élhettem át az egyszerű, mindennapi problémákat.

Szerző: 

Az történt ugyanis, hogy tudomásomra hozták: panaszom egyetlen megoldása a műtét. A helyzet kizárólag azért volt megnyugtató, mert nem kellett (nem lehetett) semmit mérlegelni, ilyen helyzetben a döntés egyértelmű. Az ember nyilvánvalóan fél a beavatkozástól, de engem igen jól felkészítettek: fájdalom nincs, legfeljebb nem ébredek fel, ami az akkori helyzetemben számomra elfogadható volt – a családom számára persze katasztrófa.

Műtét után: az intenzív osztály

Szörnyű egy hely – annak ellenére, hogy kedvesen, mosolyogva látnak el. Pihenni nem lehet. Folyamatosan ég a lámpa (éjjel csupán néhány órára kapcsolják le a villanyt), a nyolc monitor közül egy mindig megszólal. A személyzet állandóan jön-megy, tevékenykedik (szerencsére már nem mindig miattam), figyelnek mindenre és mindenkire, folyamatosan szervezik azt, hogy túlélhessük ezeket a napokat. Az osztályt egy kellemes, finom, de bizonyos témákban – a mi érdekünkben – igen kemény hölgy vezeti. A jól felkészült ápolók – akiket én csak GYÖNGY-nek nevezek – „12 óráznak”, maximális empátiával, pedig tudom (két hét alatt volt idő beszélgetni velük), hogy emellett szinte valamennyien máshol is dolgoznak. De személyes problémáikat mi betegek nem érezzük. Az orvosi ellátás mellett nekik köszönhetem, hogy eddig túléltem…

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2013. 2. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

2019 augusztus–szeptember

  • Megértés vagy megbocsátás?

    A düh, a neheztelés, a felháborodás, illetve – ha mi magunk cselekedtünk helytelenül – a bűntudat azt jelzik, hogy a másikat (vagy magunkat) felelősnek tartjuk és hibáztatjuk az általa elkövetett rossz cselekedet miatt. Ezen érzelmek felfüggesztése, elhalványulása pedig azt mutatja, hogy a másikat részben vagy egészben felmentjük a felelősség alól.

  • Elmés gépek

    Ha a számítógép nem azt csinálja, amit szerettünk volna, vagy – utasításaink ellenére – egyáltalán nem csinál semmit, nehéz megállni, hogy ne veszekedjünk vele úgy, mint egy emberrel. Sokszor nem is vagyunk képesek rá, és feszülten beszélünk, sőt kiabálunk hozzá: „Miért nem csinálod?”, „Ne bosszants már!”, „Direkt csinálod velem?”. Mintha lennének hitei, vágyai, szándékai, és képes volna önálló döntéseket hozni – azaz lenne elméje.

  • Stressztűrésre berendezkedve

    Az ember számos – és sokféle – tudattalan stratégiát alkalmaz, amelyeknek a segítségével pszichés feszültségeit igyekszik csökkenteni, megszüntetni. Az én-védelem lehet „leépítő” és „felépítő” – vagyis az elhárító mechanizmusok lehetnek az alkalmazkodást nehezítők, akár meggátlóak is, és lehetnek adaptívak, a megküzdést segítők.

  • Sématerápia

    A sématerápia célja az egészséges felnőtt mód megerősítése. Az ilyen felnőtt készségei: képes felismerni, elismerni, érvényesíteni, adaptívan kielégíteni alap érzelmi szükségleteit; képes mások szükségleteit is figyelembe venni, illetve saját szükségleteinek kielégítését hosszú távú céljai – vagy a másikkal való kölcsönösség fenntartása – érdekében késleltetni; önmagával, élményeivel szemben elfogadó, nehézségeit a közös emberi természet részének és nem másoktól elkülönítő vonásnak tartja. Kedvesen és együttérzéssel képes önmaga felé fordulni.

  • „A nagy megvilágosodás szemfényvesztés”

    Ő az első ember, aki kenuval szelte át az Atlanti-óceánt, és az első magyar, aki az Antarktisz széléről indulva, elérte a Déli-sarkot. Van, hogy egyedül küzd, van, hogy csapatban, van, hogy fagyási sérülésektől béna a fél arca, és van, hogy addig üvölt a hullámokat szidva, míg teljesen elmegy a hangja. Én arra keresem Rakonczay Gábornál a választ, hogy mi történik pontosan az ember lelkében a semmi közepén, mitől lesz egy csapatból jó csapat…

ÉS MÉG: Kulcs-kérdés – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaAz önigazolásról – avagy azt hiszed, józan döntéseket hozol • „Brit tudósok bebizonyították” – A tudományos zsargon manipulatív technikái • Csavargók és otthonülők – a tanulás evolúciós ökológiája • Nem lusták, csak kialvatlanokMegbízható tanúk-e a gyermekek?Gyermekek, akik „kilógnak” a sorbólÉgi és földi utakSématerápiaBoldogságvásárAz agy öregedése – mit tehetünk szellemi frissességünk megőrzéséért? • Traumafeldolgozás művészetterápiávalEgyszerűen nem tudok tévedni • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Vannak, akikben szorongást kelt a gondolat, hogy az időskorral olyan gyógyíthatatlan betegségek alakulhatnak ki, mint például az Alzheimer-kór; vagy a fizikai képességek olyan...

Nyiri Gábor és kutatócsoportjának új kutatási irányokat kijelölő eredményét a világ vezető tudományos szakfolyóirata,

Ezek a gyerekek szenvednek attól, hogy szinte folyamatos kritikában és szidásban részesülnek

A tinik agyát szokták egy olyan új autóhoz hasonlítani, amelyben alacsonyabb állást mutat a kilométeróra.

A felfedezés segít abban, hogy megértsük, mi az a nyelv, amit az idegsejtek használnak.

Cikksorozatunkban bemutatjuk konferenciánk főbb témáit és előadóit – Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor