Jelenlegi hely

Testünk jelzései

Érezhetünk-e egy olyan testrészt, például egy kart vagy lábat, ami valójában nincs?

Ha megkérdezik tőlünk, hogy „Ki vagy Te?”, szinte biztos, hogy a szerepeinkre, tulajdonságainkra, hobbijainkra gondolunk, s ezek mentén definiáljuk magunkat. Gondoltak-e már arra, hogy „Én tulajdonképpen az vagyok, aki – minden szerepével, tulajdonságaival, reakcióival, viselkedéseivel együtt – ebben a valamennyire változó testben lakik”?

Általában persze nem is vagyunk tudatában annak, hogy a testünk dolgozik: a szívünk pumpálja a vért, dolgoznak a tüdő hörgőcskéi, a bél simaizmai stb. Nem is tudjuk valójában, legalábbis ritkán tudatosítjuk, hogy a testünk milyen olajozottan működik. Hatalmas előnye van ennek: képesek vagyunk másra figyelni, például arra, amit éppen olvasunk. Tudunk gondolkodni, másokkal beszélgetni, nagy terveket szövögetni.

Most induló sorozatunk testi énünkkel – tudatosuló, felismert, esetleg félreismert, néha elutasított jelzéseivel – ismertet meg bennünket

A testsémával, ill. testképpel kapcsolatos izgalmas kérdés: érezhetünk-e egy olyan testrészt, például egy kart vagy lábat, ami valójában nincs, vagy érezhetjük-e azt, hogy ez a kar vagy láb mozog vagy éppen fáj. Jól ismert, hogy amputációt követően nem ritka, sőt inkább általános, hogy a páciensek úgy érzik, amputált végtagjuk még mindig a helyén van, sőt mozog, például integet. A páciensek egy része arról is beszámol, hogy ez a fantomvégtag – vagyis a már nem létező végtagjuk – fáj. Ez a fantomvégtagfájdalom lehet égő, szúró, vagy akár görcsös fájdalom is. Néhányan úgy érzik, hogy lebénult a fantomvégtagjuk, nagyon szeretnék megmozdítani, de nem tudják. Volt olyan páciens is, aki érezte az amputált végtagján a karóráját, vagy az amputál ujján a karikagyűrűjét.

A jelenség értelmezésében az 1990-es évek elején nagy áttörést hozott V.S. Ramachandran, mára világhírűvé vált indiai származású amerikai neurológus munkája. Az egyik betegének egy balesetet követően amputálták a karját, s az operáció után 3 héttel neurológiai vizsgálaton vett részt. A vizsgálat során Ramachandran arra kérte a betegét, hogy csukja be a szemét, miközben egy vékony, vattafejű pálcikával megérintette különböző helyeken a testét. A vizsgálat során különös dolog történt: a beteg az arca bizonyos pontjainak megérintésénél azt mondta, hogy nemcsak az arcán, hanem a hiányzó karján, azaz a fantomvégtagon is érzi az érintést.  Ramachandran, kísérletező ember lévén, kipróbálta, hogy ha vizet csorgat a beteg arcára, az „végigfolyik-e a fantomvégtagon”. Igen, a páciens így érezte.

Hogyan lehetséges ez? Ramachandran szerint csak rá kell néznünk az agy testről készült szomatoszenzoros térképére. Más-más neuronok tüzelnek, azaz mutatnak aktivitást, ha az orrunkat, ha a lábunkat vagy a hasunkat érintik meg. Az ún. szomatoszenzoros kéregben az arc és a kar reprezentációja szorosan egymás mellett van. Normál esetben, ha az arcunkhoz érnek, csak azok a neuronok tüzelnek, amelyek az arcról érkező jelzések regisztrálásában vesznek részt. Hasonlóképpen, ha a karunkhoz érnek, akkor normális esetben csak azok a neuronok tüzelnek, amelyek a karunkból érkező jelzések regisztrálásában vesznek részt. Ramachandran azt feltételezte, s aztán ezt bizonyította is, hogy fantomvégtag esetén az agyban az arc megérintésekor nemcsak az arc jelzéseiért felelős idegsejtek tüzelnek, hanem a kar jelzéseiért felelősek is: vagyis a test agyi térképe átszerveződött!

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2013. 2. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2017 június-júliusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. június–július

  • A kudarchoz vezető legbiztosabb út

    „Az okos ember saját hibáiból tanul, a bölcs másokéból”, „Az okos ember más kárán tanul, a buta a sajátján, a hülye pedig semmiből sem” – sokan nőttünk fel ilyen szólás-mondások között. Ám úgy tűnik, mégsem tanulunk – a gyakorlatban csak ismételgetjük ugyanazokat a lépéssorokat a magunk magánéleti vagy munkahelyi mókuskerekében. Kívülről fújjuk, mi fog történni, mégsem lépünk ki a komfortzónánkból, rójuk a megszokott köröket. Vajon véget lehet vetni ennek az ördögi spirálnak?

  • Zene, a titkos manipulátor

    Amikor egy jó zenét hallunk, ösztönösen elkezdünk dobolni a lábunkkal, megváltoztatjuk járásunk ritmusát, élénkebbek vagy éppen nyugodtabbak leszünk. Egész testünk – sőt számos kutatási eredmény szerint légzésünk és szívverésünk is – alkalmazkodik a zene lüktetéséhez. Mi történik ilyenkor velünk? Miért érezzük azt, hogy szinte együtt rezgünk a zenével?

  • Test és lélek – elválaszt vagy összeköt? Temperamentumunk és érzelmi reakcióink

    A modern orvostudomány elmúlt kétszáz évében teret nyert s felerősödött az a felfogás, hogy szervezetünk működését úgy kell elképzelnünk, mint egy gépet, melynek alkatrészei meghibásodhatnak és javíthatók. Ez a szemléletmód olyannyira átformálta a betegségről alkotott képünket, hogy a mindennapi, könnyen hozzáférhető egészségügyi rendszerből teljesen eltűnt a lélek (ill. a személyiség) bevonása a terápiába. Ha valaki „pszichoszomatikus” betegségben szenved, az egyfajta „bélyeget” kap, ami azt is jelentheti, hogy a betegsége nehezen, vagy egyáltalán nem gyógyítható.

  • Kollektív, önkéntes agymosás? Az álhírek szociálpszichológiája

    2016 júniusában az egyik tudományos lap megosztott egy cikket, az alábbi, sokkoló címmel: „Egy tanulmány szerint a Facebook-felhasználók 70 százaléka a tudományos sztoriknak csak a címét olvassa, mielőtt megosztja és kommenteli”. A cikk hatalmas sikert aratott – több mint 58 ezren osztották meg a Facebookon. Annak ellenére is, hogy a cím és a bevezető alatt csak “lorem ipsum” latin töltelékszöveget tartalmazott. És bár jó eséllyel voltak néhány ezren, akik viccből osztották meg, mert értették a tréfát – a többség vélhetően csak azért, mert érdekesnek tartotta a címet. Ahogyan azt a legtöbben tesszük a cikkekkel a social media csatornákon...

  • Az idő reszketése a művészetben

    A művészetpszichológia egyik fontos kérdése, hogy a mű mennyire fejezi ki alkotója aktuális lelki állapotát, mennyire hordozza a művész személyiségjegyeit, életének eseményeit. Az életmű egészét tekintve az a kérdés is felmerül, hogy egyes művek miért „önkifejezőbbek” másoknál, milyen tényezők befolyásolják az alkotó szokásostól eltérő személyes művészi megnyilatkozásait.

ÉS MÉG: Három zsemlye – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Mit árul el a hangunk?Akik a hangjukkal játszanak„Nem bírom elviselni, ahogy rágsz!” – a mizofónia • Az Apokalipszis négy lovasa a párkapcsolatokbanNézd, mit mutatok! Így tanul a kisbabaAz önbecsapásról és az üres beszédről„Mi mindent kell tudni?”„Elöl mosolyogsz, hátul izzadsz”Camino – Út az ismeretlenbeA férfi-nő kapcsolat drámái - A Pillangókisasszony történetének története • Aki időt nyer, életet nyerAz emlékezet fejlesztése • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Hogyan lehetséges, hogy meglehetősen pontosan felismerjük beszélgetőtársunk érzelmi állapotát?

A kutatás alátámasztja, hogy a fittség nem csupán a testi, lelki egészségre van jó hatással, de az iskolai teljesítményre is.

A ló mozgásából eredő rezgő hatások az ún. szimpatikus idegrendszer aktiválása révén fejlesztik a gyermekek tanulási képességeit...

Milyen hatással van a rockzene az orvosok teljesítményére műtét közben?

A látásunkkal csupán a lényegét tudjuk megragadni annak, amit nézünk, a részleteket már nem...

Ha a rendelkezésünkre álló információk azt sugallják, hogy nehezen találunk megfelelő romantikus partnert, nagyobb eséllyel hozunk kockázatosabb döntéseket különféle...