Hirdetés
Tari Annamária
Tari Annamária
klinikai pszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus

Összecsiszolódás a párkapcsolatokban

Önfeladás és alkalmazkodás

Egy párkapcsolat lehet az öröm forrása – de lehet a szorongásé is. Ahhoz, hogy a pozitív érzelmek tartósak és megtartóak legyenek, a társválasztás tudattalan tényezőinek optimális működése kell. Jól tudjuk, hogy minden kapcsolat úgy indul: ez lesz a legjobb dolog a világon! Ez érthető is, hiszen mindenki boldogságra vágyik, s arra, hogy élete végéig kitartson az új szerelem. Persze olykor már egészen korán csilingelnek halkan a vészcsengők – ám a társtalálás boldogságában sokan azonnal elhallgattatják, pedig ezekre a belső megérzésekre figyelni kellene, mert azt jelzik, hogy itt nem összeszokás, hanem dilemmafeloldások sorozata indul.

Önfeladás és alkalmazkodás

Aki magányosabb életszakasz után találkozik valakivel, könnyen belecsúszhat olyan kompromisszumokba, melyek valójában az első pillanatoktól mutatják: ez a kapcsolat nem lesz tartós életű – hacsak nem folyamatos önfeladásban él valaki. Mikor és mennyit kell beáldozni egy kapcsolat oltárán? Meddig mehetünk el az önfeláldozásban vagy a kizsákmányolásban? Ezek nehéz konfliktusokat is okozhatnak. Alapvetően személyiségünktől függ, hogyan viselkedünk partnerünkkel, s az, hogy már a kezdeteknél mennyire képviseljük saját érdekeinket...

Hogy mennyit engedünk meg a párunknak és magunknak, annak módja és mértéke kora gyerekkori tapasztalatainktól és érzelmi kapcsolatainktól függ. Erre a legtipikusabb példa talán, ha arra gondolunk: mennyire csodálkozik mindenki, hogy miért tűri el egy nő, ha agresszív társa verni kezdi. Később, amikor kiderül, hogy gyerekkorában az apja is sokszor elpáholta, mindjárt érthetőbbnek találjuk a dolgot – mintha ez valamiféle érthető magyarázat lenne… Természetesen a kora gyerekkori szülői minták a legfontosabbak: ha a családban megértő és elfogadó érzelmek vannak s a személyes szabadság megadatik, akkor a felnőttkori párkapcsolatokban is ez a demokratikusabb minta lesz meghatározó. Ellenkező esetben előfordul, hogy ha a szülő – mint a gyerek számára a legfontosabb tekintélyszemély – túlságosan korlátozó és szigorú, vagy hideg és elutasító, akkor az a viselkedéses tapasztalat őrződik meg, hogy a békesség legbiztosabb módja a korlátlan engedelmesség...

Hirdetés

Ha belegondolunk, életünk során hányszor mondunk le valamiről csak a másik kedvéért, vagy hogyan alakítjuk át valódi vágyainkat, ha azt érzékeljük, a másiknak ez nem lenne ínyére, elég nagy számot kapnánk. A legfontosabb kérdés azonban az, mennyire kell megőriznünk saját személyiségünket és szabadságunkat – ami egyet jelent azzal, felvállaljuk-e, hogy a másik (Bridget Jones után szabadon) úgy fogadjon el, amilyenek vagyunk.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2013. 2. számában olvasható

Hirdetés
Hirdetés