Jelenlegi hely

Legyünk barátok…

A legnehezebb szituációk egyike bevallani, hogy már nem szeretünk.

A kapcsolatból kilépett felek közötti valódi barátság kialakulásához azonban mindketten kellenek – vagyis közös szándék és megnyugvás a múltat illetően. Persze más a helyzet akkor, ha a „barátság” felszíne alatt indulatokat hordozó kíváncsiság rejlik – vagyis a „megnézem, mit csinál nélkülem” típusú érdeklődés, ami viszont nem teljesen tisztességes, hiszen keserűséget okozhat a másik félnek.

Szerző: 
Cikkek: 

Minden szakítás tulajdonképpen egy gyászfolyamat kezdete. Bárki is legyen a kezdeményező, mindkét félnek szembesülnie kell azzal, hogy ami volt, az lezárult, mert az érzelmek már nem teszik lehetővé a folytatást. Ám ennek a gyászfolyamatnak a lefutása sajátos képet is mutathat: vannak olyan személyiségek, akiknek nem megy az „elengedés”, bármit megtennének, hogy ne kelljen átélniük. Ilyen helyzetekben láthatjuk, hogy a szakító fél a szakítás ellenére valamilyen módosult formában ugyan, de élteti a kapcsolatot – ez azonban általában csak az ő érzelmi szükségleteinek kielégítéséről szól, és hiányzik belőle a hajdani társ tűrőképességének ismerete...

A megtartás-elengedés érzelmi folyamata olykor megakad, mert a veszteség átélése szorongást kelt. Valóban fájdalmas érzelmi élmény ez, hiszen el kell engedni a társat, a hozzá fűződő fantáziákat, vágyakat, és a reményeket. Az elengedést gátló tudattalan érzelmeink attól próbálnak megóvni, hogy átéljük a „nekem nem ment”, „én már erre képtelen vagyok” érzését, egyben segítenek, hogy ne kelljen felismerni és felvállalni saját szerepünket a számunkra oly fontos kapcsolat „halálában”... Különösen azok a helyzetek megtévesztőek, melyben a szakítás váratlanul következik be, annak ellenére, hogy általában vannak változásra utaló, megelőző jelzések. Csökken az érzelmek hőfoka, a találkozások gyakorisága, az együtt töltött idő érzelmi minősége. Ilyenkor előfordulhat, hogy a „legyünk barátok” mondat valójában egy mentőkötél, amibe – látszólag – még kapaszkodni lehet. Az elhagyott félben feléledhet a tudattalan restaurációs vágy, vagyis a remény, hogy az új típusú kapcsolatban talán még kedvező változások is lehetnek. Ha ez a helyzet, a barátság hamar működésképtelenné válhat, mert ezek a fantáziák előbb-utóbb a valóságban, a közös beszélgetések és találkozások alatt is megjelennek – s így állhat elő egy második szakítás, amely ugyanolyan fájdalmas lehet, mint az előző.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2012. 5. számában olvasható.

A Mindennapi Pszichológia
2018 április–májusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. április–május

  • „Ebből kell kihoznom a maximumot”

    Az évek során rengetegen nekem szegezték a kérdést, hogy kerekesszékkel élhet-e az ember teljes életet – bármit is jelentsen az –, és hogy honnan merítek erőt, mi vitt tovább a baleset után? Kétszínűség lenne azt állítani, hogy az ember élete egy ilyen trauma után nem változik meg, nem lesz nehezebb, de el kell fogadni a megváltoztathatatlant: majdnem meghaltam, de élek.

  • Miért nem járt pszichoterápiába Harry Potter?

    Ha valaki nem ismeri Harry Potter világát, ha nem olvasta s nem látta filmen sem, valószínű, hogy egy-két dolgot mégis tud róla. A történetből Harry olyan kapcsolatait emelem ki, melyek azt mutatják meg, hogyan tudta megőrizni elméjének integritását, épségét, miért nem tört össze és miért nem szorult mentális segítségre az évek során.

  • Filozofáló gyerekek?

    Lehetnek-e bölcsek, szerethetik-e a bölcsességet a gyerekek? A filozófia ugyanis eredetileg a bölcsesség szeretetét jelentette… A filozófia nem olyan, mint például a matematika, ahol gyakran hallunk zseniális csodagyerekekről. Matematikai gyerekzsenik vannak, filozófiai gyerekzsenik nincsenek.

  • „Na, most menjek vagy maradjak?”

    Az évek során rengetegen nekem szegezték a kérdést, hogy kerekesszékkel élhet-e az ember teljes életet – bármit is jelentsen az –, és hogy honnan merítek erőt, mi vitt tovább a baleset után? Kétszínűség lenne azt állítani, hogy az ember élete egy ilyen trauma után nem változik meg, nem lesz nehezebb, de el kell fogadni a megváltoztathatatlant: majdnem meghaltam, de élek.

  • Érzem, ha várom – A test az elmében

    Amikor este mezítláb a hálószobába menet véletlenül belerúgunk a küszöbbe és csillagokat látunk a fájdalomtól, teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a fájdalom a lábujjunkban van. Ám egészen konkrétan lokalizálható fájdalmat, viszketést amputáció után is sokan éreznek rövidebb-hosszabb ideig az eltávolított végtagban, ami egyértelműen mutatja azt, hogy a fájdalom az elmében (ha úgy tetszik, az agyban) születik.

  • /ul>

ÉS MÉG: A legreziliensebb ember – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Az önbizalomról – kicsit másképp„Naponta elforintosítjuk a hálánkat” – Interjú Oláh Attila professzorral • Reziliencia – a rugalmas ellenálló képesség Erkölcsi dilemmákA leválásról és az elengedésrőlSzilikon, szeretlek!A végzet asszonyaiMit öröklünk és mit nem? – Genetika/genomika és epigenetika 2. • Metabolikus memóriaTANTUdSZ – egészségnevelés kortárs-oktatássalA tiltott gyümölcs tudományaA mesterséges intelligencia és a pszichológia • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Néha előtörnek olyan képek is, amikor komorak voltunk és féltünk, ezért dühösen győzködtük, majd kerültük egymást.

Természetes módon összeillünk-e a szerelmünkkel, a partnerünkkel, a feleségünkkel, a férjünkkel, vagy csupán megpróbálunk összeilleszteni tökéletesen soha össze nem illő...

És bár ez az érzelmi igény teljesen jogosnak látszik, mégis gyakran látjuk azt, hogy sokan mintha szántszándékkal ker

Nem filmismertető és nem is kritika vár az olvasóra, hanem a barátság extrákkal rövid hazai körképe.

Miként vélekedik a gyermekvállalásról, illetve a művi terheségmegszakításról? Töltse ki kérdőívünket!

A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte...