Jelenlegi hely

Barátaim, barátaink, barátaid

A párkapcsolat és a külső támogatók
A kapcsolatunkban keletkező feszültségeket csökkentem azzal, hogy átbeszélem a számomra bizalmas személyekkel, például a barátaimmal...

Felmerül a kérdés, hogyan viszonyuljunk társunk „saját” barátaihoz. A barátok ugyanis széles skálán állhatnak a támogató erőforrástól a szerelmes rajongáson át a félelmetes, romboló ellendrukkerig. Feleségünk barátnői vagy férjünk barátai akár a csábítás lehetőségét is magukban rejtik. Hiszen ismernek mindkettőnket. Részben ismerősek is. Közel vannak – de nem túl közel.

Mindenki maga dönt arról, hogy a kapcsolaton belül keletkező feszültséget a pár tagjai „hová viszik”: egymás között harcolják meg, vagy szüleiket hívják segítségül, netán testvéreiket vonják be, netán megértő idegenekkel, fodrásszal, kozmetikussal, edzőtárssal beszélik meg, esetleg a barátaiknak teregetik ki. A barátoknak ilyenkor rendkívül fontos, tükörtartó szerepük van: egy párkapcsolati vitáról beszélgetve elmondhatják, hogy „milyen hülye a párod, mennyire igazad volt, hogy így reagáltál”. De előfordulhat, hogy barátságunk mélyre nyúló gyökerei ellenére (vagy pont azért) felhívják a figyelmünket, hogy „te mennyire hülye vagy, egyáltalán nincs igazad, szegény párod meg csak tűr”.

A párok életében néhány együtt töltött év vagy évtized után eljön az az idő is, amikor mindketten igényelni kezdik az önálló tevékenységeket, és egyre gyakrabban hangzik el, hogy „Már megint a haverokkal mész sörözni / a lányokkal cipőt nézni; ahelyett, hogy velem beszélgetnél!” Nagyon nehéz ezt belülről úgy látni, hogy ez a „külső program” a kapcsolat egyfajta védelme, pedig sokszor ekként is szolgál. Nem a másikat terhelem minden gondommal, nem a társamnak dohogok mindenről, nem neki panaszkodom olyan dolgokról, amik esetleg őt nem is érintik, hanem a feszültségeimet a családon „kívülre viszem” – sőt esetleg pont a kapcsolatunkban keletkező feszültségeket csökkentem azzal, hogy mielőtt párom fejéhez vágnám az egészet, átbeszélem a számomra bizalmas személyekkel, például a barátaimmal. 

Ezenfelül a barátok biztonságos, ismerős terepet nyújtanak a kapcsolaton belüli és kívüli szerepek gyakorlásához – sőt az is lehet, hogy az otthonról hozott mintákat pont a barátok segítenek átírni. Olyan tevékenységekre buzdítanak, amelyeket addig sosem próbáltunk, mert azt nem láthattuk az azonos nemű szülőtől. 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2012. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 április–májusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. április–május

  • „Ebből kell kihoznom a maximumot”

    Az évek során rengetegen nekem szegezték a kérdést, hogy kerekesszékkel élhet-e az ember teljes életet – bármit is jelentsen az –, és hogy honnan merítek erőt, mi vitt tovább a baleset után? Kétszínűség lenne azt állítani, hogy az ember élete egy ilyen trauma után nem változik meg, nem lesz nehezebb, de el kell fogadni a megváltoztathatatlant: majdnem meghaltam, de élek.

  • Miért nem járt pszichoterápiába Harry Potter?

    Ha valaki nem ismeri Harry Potter világát, ha nem olvasta s nem látta filmen sem, valószínű, hogy egy-két dolgot mégis tud róla. A történetből Harry olyan kapcsolatait emelem ki, melyek azt mutatják meg, hogyan tudta megőrizni elméjének integritását, épségét, miért nem tört össze és miért nem szorult mentális segítségre az évek során.

  • Filozofáló gyerekek?

    Lehetnek-e bölcsek, szerethetik-e a bölcsességet a gyerekek? A filozófia ugyanis eredetileg a bölcsesség szeretetét jelentette… A filozófia nem olyan, mint például a matematika, ahol gyakran hallunk zseniális csodagyerekekről. Matematikai gyerekzsenik vannak, filozófiai gyerekzsenik nincsenek.

  • „Na, most menjek vagy maradjak?”

    Az évek során rengetegen nekem szegezték a kérdést, hogy kerekesszékkel élhet-e az ember teljes életet – bármit is jelentsen az –, és hogy honnan merítek erőt, mi vitt tovább a baleset után? Kétszínűség lenne azt állítani, hogy az ember élete egy ilyen trauma után nem változik meg, nem lesz nehezebb, de el kell fogadni a megváltoztathatatlant: majdnem meghaltam, de élek.

  • Érzem, ha várom – A test az elmében

    Amikor este mezítláb a hálószobába menet véletlenül belerúgunk a küszöbbe és csillagokat látunk a fájdalomtól, teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a fájdalom a lábujjunkban van. Ám egészen konkrétan lokalizálható fájdalmat, viszketést amputáció után is sokan éreznek rövidebb-hosszabb ideig az eltávolított végtagban, ami egyértelműen mutatja azt, hogy a fájdalom az elmében (ha úgy tetszik, az agyban) születik.

  • /ul>

ÉS MÉG: A legreziliensebb ember – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Az önbizalomról – kicsit másképp„Naponta elforintosítjuk a hálánkat” – Interjú Oláh Attila professzorral • Reziliencia – a rugalmas ellenálló képesség Erkölcsi dilemmákA leválásról és az elengedésrőlSzilikon, szeretlek!A végzet asszonyaiMit öröklünk és mit nem? – Genetika/genomika és epigenetika 2. • Metabolikus memóriaTANTUdSZ – egészségnevelés kortárs-oktatássalA tiltott gyümölcs tudományaA mesterséges intelligencia és a pszichológia • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A fiatal felnőttkor egyik embert próbáló feladata a szülőktől való fizikai és érzelmi eltávolodás, az optimálisnak tűnő távolság megtalálása, kialakítása. 

A legtöbb szülő nem is sejti, mennyire veszélyes egy kisgyerekkel az ölben csúszdázni.

Miként vélekedik a gyermekvállalásról, illetve a művi terheségmegszakításról? Töltse ki kérdőívünket!

A férfiak kezdetben a jóval fiatalabb feleség mellett a leginkább elégedettek, ugyanez a nőkre is jellemző: a legjobban a jóval fiatalabb férjnek örülnek.

Egy friss kutatás szerint az amerikai gyerekek mintegy felének van tévéje a szobájában hétéves korára, de a 24 órás tévéhasználatot a szülő képtelen ellenőrizni.

Úgy tűnik, egyre több az olyan tartós párkapcsolat, melyben a felek nem költöznek össze.