Jelenlegi hely

Nem harap?

Ő valami félelmeteset, ijesztőt, IDEGENT lát benne

Ezek az emberek rendszerint semmit nem tudnak a kutyákról, soha nem mentek a közelükbe, soha nem játszottak velük, nem tudják, milyen emberiek, kedvesek, ragaszkodók. 

Sokszor tapasztalom kutyasétáltatás közben, hogy a gyerekek vagy örömmel odafutnak a kutyámhoz, simogatják és botokat dobálnak neki, vagy már az utcasarkon a szülőkhöz bújnak, hogy védjék meg őket. A szülők ilyenkor jellemzően magukhoz szorítják a gyereket, és bizalmatlan, megrovó pillantásokat vetve felém és aranyos, kistestű kutyám felé, megszaporázott léptekkel elrobognak mellettem, miközben nyugtatni próbálják gyermeküket: „jól van, semmi baj”. Olyan is előfordul, hogy a szülő annyira halálra rémül, ha a kutyám megszaglássza a gyerek cipőjét, hogy kétségbeesetten üvöltözni kezd: „miért nem fogja meg azt a ... kutyát?!”, a kicsi pedig sírva fakad. Ilyenkor nehéz mit mondani… Ha biztosítom arról a szülőket és a gyerekeket, hogy a kutya teljesen ártalmatlan, a felnőtt általában vérszemet kap, hiszen védekezem. „Honnan tudjuk mi azt?” Legszívesebben ilyenkor azt mondanám: „Csak rá kell nézni!”. De tudom, hogy csupán olaj lenne a tűzre, úgyhogy inkább hallgatok, pórázra rakom Mukit és elvonszolom, pedig jót játszhattak volna a gyerekekkel. Azért is hallgatok, mert nem akarom a kutyások elleni általános dühöt szítani. Meg azért is, mert én hiába látom a kutyámon, hogy egy félig kölyök, játékos, puha, jókedvű kiskutya, a mamának ezt hiába magyaráznám, ő valami félelmeteset, ijesztőt, IDEGENT lát benne. Lehet, hogy azért, mert egyszer megijesztette vagy megharapta egy kutya. De többnyire már ő is tanulta ezt a félelmet, és most a gyerekének is megtanítja.

Ezek az emberek rendszerint semmit nem tudnak a kutyákról, soha nem mentek a közelükbe, soha nem játszottak velük, nem tudják, milyen emberiek, kedvesek, ragaszkodók. Hallunk olyan történeteket, hogy gazdájuk sírján fekszenek, nem esznek, nem isznak, nem lehet őket elcsalogatni sem onnan. Gyászolnak, mindenüket elvesztették.  És még lehetne sorolni: embereket mentenek, kiszagolják a rákos sejteket, a bombákat, halálos ágyukon vigasztalják a haldoklókat, részt vesznek a pszichoterápiában, felnevelnek bármilyen árván maradt állatot. De azok a szülők, akik átrángatják a gyereküket az utca túloldalára, ha szembetalálkoznak a kutyámmal és velem, mindezt nem tudják. Ezért bizalmatlanok: félnek a képtől, ami a fejükben van. Pedig a bizalmatlanságot nem olyan nehéz feloldani: elég tapasztalatot szerezni arról, ami idegen, és máris nem lesz az…

 

 

 

A Mindennapi Pszichológia
2018 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • Ismerj el és szeress, bármi áron!

    Az embereket komolyan foglalkoztatja, mit gondolnak róluk, milyenek mások szemében. Ahogy minket látnak, az befolyásolja azt, ahogy viselkednek velünk. Jó okunk van tehát, hogy nagyon is érdekeljen, mit gondolnak rólunk mások. Az élet két fő területén fontos nekünk, hogy minél pozitívabb kép alakuljon ki rólunk: egyrészt a képességeink, másrészt a kedvelhetőségünk kapcsán.

  • Az elengedés művészete

    A fiatal felnőttkor egyik legnehezebb feladata a szülőktől való optimális távolság kialakítása. Sokszor sem a szülők, sem a fiatalok nem tudják, hogy mit is jelent a leválás és az elengedés. A családok életében két intenzív erő vív egymással: az egyik az egyéni elkülönülésért, az autonómia megéléséért vívott harc, a másik a családi összetartásért folytatott küzdelem. Az egyik kifelé tol a családból, a másik befelé húz.

  • Hallgassunk a szívünkre? – Testi folyamataink észlelése, érzelmeink szabályozása

    Elakad a lélegzetünk, mert valamilyen meglepő, rossz vagy éppen jó hírt kaptunk. Történik valamilyen esemény, amire reagálunk. Tudatosan vagy nem, ez mindenképpen valamiféle igazodást, alkalmazkodást jelent. A pszichológia nyelvén: szabályozzuk az érzelmeinket. Ennek módszerei természetesen nagyon változatosak…

  • Történetmesélő állatok

    Megtudjuk-e valaha, hogy mi jár az állatok fejében? Mit hisznek, mire vágynak, töprengenek-e valamin? Hasonlítanak-e a gondolataik az emberi gondolatokhoz – már ha vannak egyáltalán gondolataik? És mi a helyzet a történetekkel? Értik-e az állatok a történeteket? Vannak-e saját történeteik?

ÉS MÉG: Egy parkoló lelke – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaMiért olyan fontos, hogy szeressenek?Az elutasítástól való félelemKiút a céltalanságbólHogyan győzhető le minden szenvedés? A Buddha filozófiája • Tévhitek a mozaikcsaládokrólRejtélyes reklámhatásSokszínű segítőtársunk: a ló • „Virágba borult csillagok” – Népi motívumkincsünk üzenetének felhasználása a művészetterápiában • “Hinni akarunk a csodákban” – interjú Vavrek Zsolt brókerrel • Ez itt a jótett helyeKérdezni, kérdezni, kérdezni? A kérdezés, mint a dominancia álarca • Kongresszusok, konferenciákA pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A legjobb barátnőnkkel ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, mindegy, mennyi idő telt el az utolsó találkozás óta.

A nőkhöz képest nagyon kevés kutatás foglalkozik a férfiak oldaláról a terhességmegszakításra adott érzelmi reakciókkal, annak pszichés következményeivel.

Válás, elhagyás, mostoha, szerencsétlen sorsú gyerekek, lojalitáskonfliktusok… Asszociációk, melyek eszünkbe jutnak, ha meghalljuk a szót: mozaikcsalád.

Jótett helyébe jót várj – sokak szerint ez csak a mesében érvényes.

Tasi Kriszta az ország legszegényebb településein dolgozik pszichológusként, a körülmények miatt kénytelen unortodox

Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért,...