Jelenlegi hely

Hogyan szeressük jól azt, aki fellázadt ellenünk?

„Nem igaz, hogy te soha nem értesz meg engem, hagyjál békén!” – üvölti a korábban még mintagyereknek számító serdülő

A serdülők nagyon nagyra értékelik, ha elismerik az igényeiket és megértik őket – mindez természetesen nem jelenti azt, hogy nekünk le kéne mondanunk a saját igényeinkről. Sőt, azáltal, hogy kifejezzük, fontosak számunkra az ő igényei és igyekszünk azokat kielégíteni, ő is sokkal inkább megérti és elfogadja a mi igényeinket – mivel partnerként, egyenrangúként kezeljük. 

„Nem igaz, hogy te soha nem értesz meg engem, hagyjál békén!” – üvölti a korábban még mintagyereknek számító serdülő, és becsapja szobájának ajtaját a megdöbbent szülő előtt. A szülő számára érthetetlen és fájó élmény, hogy a korábban még olyan csendes és kedves gyermeke, akinek minden mozdulatát és pillantását ismerte, hogyan válik egyik percről a másikra lázadó, ismeretlen kamasszá. Serdülőt nevelni nem könnyű feladat, soha nem is volt az. Állítólag már Szókratész a maga idejében megírta, hogy „Ezek a mai fiatalok imádják a luxust, rossz szokásaik vannak, nem becsülik az autoritásokat, tiszteletlenek az idősebbekkel és a munka helyett is csak fecsegnek.”

A kamaszok, mióta világ a világ, lázadnak szüleik ellen, és ezt a kritikus időszakot bizony nem könnyű átvészelni a családoknak. A serdülőkor rengeteg változással jár, s ezek sokszor felborítják a családban addigra kialakult rendet, egyensúlyt, de ugyanakkor lehetőséget is ad a fejlődésre, s arra, hogy a kettőjük közötti kapcsolat egy új szintre lépjen. A serdülőkor sokféle feladat elé állítja a kamaszokat: meg kell küzdeniük szokatlan és gyors testi változásaikkal, meg kell felelniük az iskola és a szülők elvárásainak, önbizalomhiányukat leküzdve be kell illeszkedniük a kortárscsoportjukba, kezelniük kell szexuális késztetésüket s a másik nem felé megjelenő érdeklődésüket, nem utolsósorban pedig választ kell találniuk arra, kik is ők valójában, milyen szerepekben érzik otthonosan önmagukat és hogyan tudják a legkülönbözőbb szerepeiket (gyerek, barát, tesvér, jófiú, vagány, ügyetlen, stb.) sikeresen integrálni.

 Önmaguk megtalálásakor önállóságra és a szülőkről való leszakadásra, autonómiára vágynak, hogy átvehessék a kontrollt saját életük fölött, és kialakíthassák saját énjük határait. Ez pedig igen összetett feladat, hiszen különböző területeken kell meghozniuk saját döntéseiket, elköteleződéseiket – így például a pályaválasztásban, a párkapcsolati, ideológiai, illetve vallási elköteleződésben. A kamaszok gyakran tekintenek kortársaikra mint modellekre: „Én nem tudom, ki vagyok, de azt látom, hogy ő milyen, úgyhogy igyekszem olyan lenni, mint ő”– hangzik a fejükben. A szülők pedig egyfajta tükörré válnak: „Nem tudom, milyen vagyok, de bizonyára olyan, ahogy a szüleim kezelnek”. 

A szülőkkel szembeni lázadásnak tehát kettős értelme van: egyrészt célja a leválás, hogy elkezdhesse átvenni önmaga fölött a kontrollt. Másrészt, mivel közben még maga sem ismeri a határait s ezért bizonyos szintig még szüksége van külső keretekre, mivel ez szolgál információval arról, hogy ki is ő valójában. A jó szándékú kérdésnek szánt szülői aggodalom:„Vittél magaddal pulóvert?” meglepően nagy indulatot válthat ki kamaszokból, akik ezt önmagukra vonatkoztatva úgy értelmezik, hogy a szülő nem bízik bennük, és nem hiszi el, hogy ha hideg van, akkor felvesznek magukra még egy ruhadarabot. A lázadásnak tehát fontos funkciója van, segíti az autonómia kialakulását, kereteket tesz egyértelművé, és sikeres leválás esetén lehetővé teszi, hogy az önállóság mellett kialakuljon a saját felelőssége is. Ha pedig megértjük, hogy a lázadás mögött milyen ki nem mondott igények állnak s milyen funkciókat töltenek be ezek a konfliktusok, hatékonyabban tudjuk kezelni serdülő gyerekünket. 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2012. 4. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 december – 2019 januári számában
ezekről olvashat:

2018 december – 2019 január

  • Mit kockáztatsz?

    A mai kor embere irtózik a kellemetlenségektől, és – távoli őseivel ellentétben – a mindennapi életben nem is kell veszélyeket vállalnia. S mivel nem tud megküzdeni semmiért, az igazi öröm lehetőségét is elveszítette, írja Konrad Lorenz A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című könyvében. Az emberi életet régebben jellemző „nagyszabású hullámhegyekből és -völgyekből alig észlelhető fodrozódás” lett. Ám rengetegen vannak, akik nem elégszenek meg a „fodrozódással”, és önként – ráadásul úgy tűnik, teljesen értelmetlenül – rendkívül kockázatos cselekvésekre vállalkoznak.

  • Párkapcsolati tojáshéjtánc – avagy borderline partnerrel az élet

    A párkapcsolat egy borderline személyiségzavarban szenvedő emberrel leginkább valamiféle tojáshéjtáncként írható le. Partnerének ugyanis olyan feszültségekre és kapcsolati történésekre kell felkészülnie, amelyek nem kevés szenvedést okozhatnak. A viharos párkapcsolati események hátterében (elsősorban) a borderline fél – és valamennyire partnere – korai kötődésbeli és alapvetően kedvezőtlen kapcsolati tapasztalatai állnak.

  • Aikido testnek és léleknek – a béke harcművészete

    A harcművészet szó hallatán gyakran az agresszió, a sérülések jutnak eszünkbe. De létezik egy harcművészeti ág, mely kifejezetten a békét, a nem ártást hirdeti, miközben mégis egy hatékony önvédelmi technika. Az aikidózás elősegíti a testi egészség megtartását, ugyanakkor a lélekre, pszichére gyakorolt hatásai olyan sokrétűek, hogy egyes esetekben már akár hatékonyabb lehet, mint egy pszichoterápia.

  • Rejtett üzenetek a társalgásban

    A rejtett jelentések születésének igazi terepe a társalgás világa. A társalgás sok mindent megmutat arról, milyen emberek is vagyunk – feszültek vagy lazák, körülményesek vagy rámenősek; arról, hogy mi is fontos számunkra, milyen az általános értékrendünk, s épp most a szendvics fontosabb számunkra vagy egy fiú érdeklődő tekintete; és arról is, aktuálisan milyen érzelmi állapotban vagyunk.

  • Virtuális valósággal a medve ellen

    „Hova futsz?” „Üldöz a medve!” – kiáltja kétségbeesetten az emberünk. „Milyen medve?” – hangzik a kézenfekvő kérdés. Főhősünk megáll, hátranéz – és nem ért semmit. „Ha nincs medve, nem kell futni” – gondolja, ugyanakkor érzi testében azt a feszültséget, amely vagy harcra, vagy futásra kényszerítené. Feszült, de fogalma sincs arról, miért.

ÉS MÉG:Mese egy szelfiről – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Döntés, választás, sors„A tökéletesség kényszerében élünk” • Anyád lehetnék – Korkülönbség a párkapcsolatban • Függés és függetlenségMi uraljuk a játékot – vagy a játék ural minket? Gyermekek a videojátékok bűvkörében • A ruha teszi – vagy nem teszi – az embert?Tekintsünk máshogy (is) a depresszióra! A karácsonyi nagy zabálás társadalomlélektanaA kávézás pszichológiája • Nézzünk a szavak mögé • Formát adni a lehetetlennek • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Az amerikai gyermekorvosok nem tanácsolják a kisgyerekek digitális médiahasználatát.

A különböző interaktív alkalmazások között is a videojátékok a legvonzóbbak, s egyre több szülő fél attól, hogy gyermeke függővé válhat, vagy esetleg már azzá is vált.

Nemcsak a gyermekek, minden ember játszik – életkortól, fizikai és mentális korlátoktól függetlenül.

Az előhíváson alapuló teszt jelentősen lelassítja, sőt bizonyos körülmények között meg is állítja a felejtést.

A Közép-európai Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy a csecsemők valóban képesek-e kikövetkeztetni, miről kommunikálnak mások, ha a beszélgetőpartnerek és az általuk...

„Anya! Fáj a hasam, nem szeretnék ma iskolába menni!” – ez a kérés talán gyakrabban hangzik el iskolai konfliktus, mint fizikai betegség következtében.