Jelenlegi hely

Én bizalmam, te bizalmad, ő bizalma – a bizalom alakulása a családban

A bizalom mindig kétoldalú. Egyszerre vesz részt benne az, aki bízik, és az, akiben bíznak.

A családi titkok területe is hasonló az óvatosság és bizalmatlanság szűk határmezsgyéjéhez. Azok a családok, ahol büszkék arra, hogy senkinek nincs titka a másik előtt, mindent meg lehet osztani – könnyen belecsúszhatnak abba, hogy mindent meg is kell osztani, és már nem tudni, hol kezdődik az Én és hol végződik a Te… A túl sok titok pedig, noha a titok őrzőit összeköti, a családban inkább elválaszt, eltávolít, mérgez – de biztosan nem építi a bizalmat.  

„Én nem bízom benned” – kiről szól ez a mondat? Rólad, aki ezek szerint megbízhatatlan? Rólam, aki ezek szerint bizalmatlan vagyok veled, és tán másokkal szemben is? Amikor ezt gondoljuk vagy kimondjuk, vajon belegondolunk ebbe a kettősségbe? A bizalom ugyanis mindig kétoldalú. Egyszerre vesz részt benne az, aki bízik, és az, akiben bíznak. Csak együtt hozható létre – és együtt játszható el… Időnként nagyon nehéz rálátni, hogy egy-egy helyzet létrehozásában mi hogyan vettünk részt – és hogy részt vettünk-e egyáltalán. A rendszerszemlélet arra hívja fel a figyelmünket, hogy magunknak segítünk azzal, ha az előbbi kérdést feltesszük magunknak.

„Nincs egy barátja sem a gyermekünknek!” – panaszolta egy szülőpár egy neves családterapeutának, aki visszakérdezett: „És maguknak?” Ez a párbeszéd jól mutatja a családterápia szemléletét: a családi és személyes minták erejét, amelyek egyszerre jelentenek lehetőséget és felelősséget. A bizalmat is mintákon keresztül kapjuk – és mintaadással adjuk tovább.

A család alapja a párkapcsolat – a család gerincét alkotó szülőpár kapcsolata. A rendszerszemléletű családterápia szerint ez a kapcsolat folyamatosan változik – alakul, fejlődik, erősödik vagy gyengül, bizalmasabbá vagy épp felszínesebbé válik. A kapcsolatot több tényezővel jellemezhetjük: az intimitással, elköteleződéssel, annak érzelmi töltetével – és a felek egymás iránti bizalmával. Ahogy a család alapja a párkapcsolat, úgy a házaspár kapcsolatában megélt bizalom a család többi kapcsolatában létrejövő bizalom mintájává válik. Abban a családban, ahol felnőttünk, megfigyelhettük, hogy szüleink – és azok, akiket szüleink beengedtek a család terébe – milyen történeteket mesélnek a bizalomról... Szüleink egymással való kapcsolata és a férfi-női szerepek kinyilvánítása meghatározta, merünk-e később bizalommal tekinteni a másik nem képviselőire... A szüleink ráadásul megmutatták nekünk, hogy ők mennyire bíznak egymásban. Ellenőrizték-e egymást? Megkérdőjelezték-e olykor egymást? (Manapság sokszor számolnak be arról terápiába járó párok, hogy egyikőjük – vagy mindkettejük – bele-belenéz a másik telefonjába, elolvassa üzeneteit, megnézi a híváslistát, elolvassa az e-mailjeit. Ez olyan határátlépés, aminek a hozadéka nehezen igazolható...)

Ezenfelül szüleink velünk való kapcsolata is a bizalom elsajátításának terepe volt. Mivel lehetett elnyerni szüleink bizalmát és elismerését? Mi történt akkor, amikor például füllentettünk vagy rossz fát tettünk a tűzre? Szüleink hosszú időre megvonták a bizalmukat? Vagy épp ellenkezőleg: nem történt semmi, nem volt következménye a tetteinknek?  Ezek az események valószínűleg sokkal mélyebben belénk ivódtak, mint szüleink vagy az idősek bölcs tanácsai a bizalomról és bizalmatlanságról.

Ezekkel a mintákkal léptünk be – valamennyire felnőtt fejjel – egy kapcsolatba, ahol azután a két fél gyakran eltérő mintáiból kezdünk kialakítani egy közös, a bizalomról szóló történetet.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2012. 4. számában olvasható

A szerző szeptember 30-án 10,00-18,00 óráig „Mindenki változik – miért pont a szeretteink maradnának változatlanok?” Fejlődés a párkapcsolatokban és a családban címmel műhelyfoglalkozást tart. (Részletek aktuális lapszámunkban, illetve weboldalunkon olvashatók)

A Mindennapi Pszichológia
2018 december – 2019 januári számában
ezekről olvashat:

2018 december – 2019 január

  • Mit kockáztatsz?

    A mai kor embere irtózik a kellemetlenségektől, és – távoli őseivel ellentétben – a mindennapi életben nem is kell veszélyeket vállalnia. S mivel nem tud megküzdeni semmiért, az igazi öröm lehetőségét is elveszítette, írja Konrad Lorenz A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című könyvében. Az emberi életet régebben jellemző „nagyszabású hullámhegyekből és -völgyekből alig észlelhető fodrozódás” lett. Ám rengetegen vannak, akik nem elégszenek meg a „fodrozódással”, és önként – ráadásul úgy tűnik, teljesen értelmetlenül – rendkívül kockázatos cselekvésekre vállalkoznak.

  • Párkapcsolati tojáshéjtánc – avagy borderline partnerrel az élet

    A párkapcsolat egy borderline személyiségzavarban szenvedő emberrel leginkább valamiféle tojáshéjtáncként írható le. Partnerének ugyanis olyan feszültségekre és kapcsolati történésekre kell felkészülnie, amelyek nem kevés szenvedést okozhatnak. A viharos párkapcsolati események hátterében (elsősorban) a borderline fél – és valamennyire partnere – korai kötődésbeli és alapvetően kedvezőtlen kapcsolati tapasztalatai állnak.

  • Aikido testnek és léleknek – a béke harcművészete

    A harcművészet szó hallatán gyakran az agresszió, a sérülések jutnak eszünkbe. De létezik egy harcművészeti ág, mely kifejezetten a békét, a nem ártást hirdeti, miközben mégis egy hatékony önvédelmi technika. Az aikidózás elősegíti a testi egészség megtartását, ugyanakkor a lélekre, pszichére gyakorolt hatásai olyan sokrétűek, hogy egyes esetekben már akár hatékonyabb lehet, mint egy pszichoterápia.

  • Rejtett üzenetek a társalgásban

    A rejtett jelentések születésének igazi terepe a társalgás világa. A társalgás sok mindent megmutat arról, milyen emberek is vagyunk – feszültek vagy lazák, körülményesek vagy rámenősek; arról, hogy mi is fontos számunkra, milyen az általános értékrendünk, s épp most a szendvics fontosabb számunkra vagy egy fiú érdeklődő tekintete; és arról is, aktuálisan milyen érzelmi állapotban vagyunk.

  • Virtuális valósággal a medve ellen

    „Hova futsz?” „Üldöz a medve!” – kiáltja kétségbeesetten az emberünk. „Milyen medve?” – hangzik a kézenfekvő kérdés. Főhősünk megáll, hátranéz – és nem ért semmit. „Ha nincs medve, nem kell futni” – gondolja, ugyanakkor érzi testében azt a feszültséget, amely vagy harcra, vagy futásra kényszerítené. Feszült, de fogalma sincs arról, miért.

ÉS MÉG:Mese egy szelfiről – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Döntés, választás, sors„A tökéletesség kényszerében élünk” • Anyád lehetnék – Korkülönbség a párkapcsolatban • Függés és függetlenségMi uraljuk a játékot – vagy a játék ural minket? Gyermekek a videojátékok bűvkörében • A ruha teszi – vagy nem teszi – az embert?Tekintsünk máshogy (is) a depresszióra! A karácsonyi nagy zabálás társadalomlélektanaA kávézás pszichológiája • Nézzünk a szavak mögé • Formát adni a lehetetlennek • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Amikor ugyanis eszik, ő győzi le a világot, ellenkező esetben a világ győzi le őt. És ez hatalmas különbség.

A különböző interaktív alkalmazások között is a videojátékok a legvonzóbbak, s egyre több szülő fél attól, hogy gyermeke függővé válhat, vagy esetleg már azzá is vált.

2014 decemberében szívmelengető interjú ismertette meg olvasóinkat a Honvéd Kórház Koraszülött Centrumának  munkájával, a pici babák életének megmentéséért folytatott...

Mindez azt jelenti, hogy ezek a gyerekek fokozott mértékben ki vannak téve a szívbetegség, a rák vagy a cukorbetegség

A nőkhöz képest nagyon kevés kutatás foglalkozik a férfiak oldaláról a terhességmegszakításra adott érzelmi reakciókkal, annak pszichés következményeivel.

Válás, elhagyás, mostoha, szerencsétlen sorsú gyerekek, lojalitáskonfliktusok… Asszociációk, melyek eszünkbe jutnak, ha meghalljuk a szót: mozaikcsalád.