Jelenlegi hely

Édességfüggőség – mítosz vagy valóság?

Avagy a brokkolit vajon miért nem kívánom?
fogadalmam ellenére nemcsak egy sort ettem meg, befaltam az egész táblát

Ezek az ételek a jóléti társadalmakban könnyen hozzáférhetővé váltak, s felelőssé tehetők a tömeges elhízásért. Arról nem is beszélve, hogy a környezetünk telis-tele van ételekhez köthető logókkal, képekkel és illatokkal, melyek triggerként aktiválják a dopaminközpontokat, mindaddig, míg az agyunk fel nem szólít bennünket, hogy vegyük meg és fogyasszuk el őket. Olyan ez, mintha egy volt alkoholistának a kocsmában kellene élnie. 

Rémképként derengtek fel bennem azok a pillanatok, amikor vacsora után, jóllakottan megkívántam még egy kis csokit, majd fogadalmam ellenére nemcsak egy sort ettem meg, befaltam az egész táblát. Ha Önöknek is vannak ilyen emlékeik, nem feltétlenül kell pszichológust keresniük (bár ma már vannak drogfüggőknél is alkalmazott elveken alapuló, csokoládéfüggőket leszoktató terápiák, sőt, gyógyszeres készítmények is). Az állatkísérletek eredményei ugyanis jól megfigyelhetővé teszik az alapfolyamatokat, ám nem képesek figyelembe venni a bonyolultabb befolyásoló tényezők, mint például az önkontroll vagy a kulturális háttér szerepét. Az előző példánál maradva: nem valószínű, hogy előveszem a csokit, ha éppen karácsony böjtje van, és hívő katolikus vagyok.

Ugyanezt a kérdést tette fel dr. Gene-Jack Wang, amikor kórosan kövér személyek vizsgálatába kezdett. Arra a következtetésre jutott, hogy esetükben a gátlásért felelős agyi területeken csökkent aktiváció tapasztalható, ez lehet felelős azért, hogy nem képesek megfékezni a túlzott cukorfogyasztást. Ezzel párhuzamosan rájuk jóval erősebben hatottak az ízletes falatokhoz köthető tárgyak vagy azok képe, illatuk és ízük,  melyek az étkezést a élvezetes élménnyé varázsolták. Az érintettek így képesek bármit alárendelni az édességevés élvezetének.
Ebből arra következtethetnénk, hogy mindannyian cukorfüggők vagyunk – csak van, aki meg tudja állni, míg mások a túlfogyasztás bűnébe esnek. Ez az elgondolás összhangban van az evolúciós pszichológia azon elképzelésével, miszerint a mai ember vonzódása a csokoládéhoz és a hamburgerhez abból ered, hogy a cukor és a zsír az evolúciós környezetben ritka és fontos táplálék lévén fogyasztásuk elengedhetetlen volt a túléléshez. Mivel ezek az ételek a jóléti társadalmakban könnyen hozzáférhetővé váltak, felelőssé tehetők a tömeges elhízásért. Arról nem is beszélve, hogy a környezetünk telis-tele van ételekhez köthető logókkal, képekkel és illatokkal, melyek triggerként aktiválják a dopaminközpontokat, mindaddig, míg az agyunk fel nem szólít bennünket, hogy vegyük meg és fogyasszuk el őket. Olyan ez, mintha egy volt alkoholistának a kocsmában kellene élnie. Szociálpszichológusok arra is felhívják a figyelmet, hogy az étkezés kapcsolattartásunk fontos része, sőt, az ünneplés elengedhetetlen pontja. Az ételekhez így olyan pozitív élmények kapcsolódnak, mint a karácsonyi vacsora, a születésnapi ajándékok, vagy a sikeres szakmai megbeszélés. Ezek a pozitív érzések később szintén képesek előhívni az evés gondolatát. Milyen születésnap az, ahol nincs torta? Eszünk, ha szomorúak vagyunk, eszünk, ha boldogok – s ezen nem tudunk egyik napról a másikra változtatni.
 
Megijedni azonban nem kell – a patologikus cukorfüggés csupán a populáció kis százalékát érinti. Arról nem is beszélve, hogy a létezését ez idáig nem sikerült bebizonyítani olyan kísérletekben, ahol az állatok más ételek mellett folyamatosan hozzáférhettek a cukorhoz. Mint mindenben, itt is az egyensúly megtalálása a cél: ne próbáljuk megvonni magunktól ezt az élvezetet, de ne egy hatalmas csokis fánkkal gyógyítsuk fájó szívünket, ne ezzel jutalmazzuk magunkat, ha jót cselekedtünk. Használjuk az ételt arra, amire való: az éhség csillapítására.
 

 

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.

A Mindennapi Pszichológia
2017 augusztus-szeptemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. augusztus–szeptember

  • Külön lakó élettársak

    Az utóbbi évtizedekben a fejlett országokban mind nagyobb figyelmet kap egy érdekes társadalmi folyamat: úgy tűnik, egyre több az olyan tartós párkapcsolat, melyben a felek nem költöznek össze. A jelenség szociológiai szempontból meglehetősen összetett, és még nevet sem könnyű találni neki. Együttjárás? LAT? Látogató kapcsolat?

  • „Ez is miattad van!” – Az Apokalipszis négy lovasa a párkapcsolatokban

    „Nem én voltam, hanem Te voltál!”„Te vagy a hibás, Te csináltad!” Ismerősen csengenek ezek a mondatok? Valamilyen szinten biztosan. A párokkal folytatott beszélgetésekben sokszor találkozom azzal, hogy egyikük folyamatosan mentegetőzik, tisztára akarja mosni magát a párja előtt – de akár előttem is –, míg a másik hibáztat és „mossa kezeit”. A felelősség hárítása igen megterhelő úgy a környezet, mint a kapcsolatban élő felek számára.

  • Könnyes szemmel – mosolyogva – A leválás szülői szemmel

    Azt mondják, ne csináljunk drámát az elengedésből, mert az az élet része. Vegyük könnyedén ezt az élethelyzetet, és ahogy gyermekünk teszi, lépjünk mi is előre egyet saját életünkben. Ez a mindenki számára jó megoldás – és hovatovább ez az elvárt szülői hozzáállás. Pedig próbatétel ez a javából! Szülőnek, gyereknek egyaránt. A kérdés csak az, hogy tudunk megbirkózni a kísérő fájdalom és öröm vegyes érzéseivel? Egyáltalán, merjük-e őszintén vállalni érzéseinket?

  • A maximalista vezető

    A maximalista vezető mindig elégedetlen. Saját és kollégái munkájával és viselkedésével szemben is folyamatosan teljesíthetetlen elvárásokat támaszt. S mivel minden téren tökéleteset akar alkotni – tehát nem jelöli meg az egyetlen legfontosabbat – voltaképpen soha nem tud száz százalékot teljesíteni.

  • A drogprevenció modern útjai

    „Ne drogozz, fiam, mert junkie-ként végzed a híd alatt!”. „Ha kipróbálod a füvet, az egyenes út a kokainhoz és heroinhoz!”. „Ha már választanod kell, igyál inkább!”. Gyakran elhangzó intelmek ezek, melyek – túl azon, hogy társadalmunk pszichoaktív szerekkel kapcsolatos ambivalens viszonyulását tükrözik – lényegében széles körben elterjedt tévhiteken alapulnak. A hatékony megelőzés azonban nem építhet efféle féligazságokra és moralizáló tévhitekre.

ÉS MÉG: Szagelszívó és lételmélet – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Se házasság, se szenvedély„Legyünk együtt, de külön!” A mingli avagy 'lat' kapcsolatok... • Ösztönös vagy túlszabályozott? Freudi kapcsolatok • „Pozitív mementó”A szolgálat becsületeMit tud a baba? A mozgás szerepe az értelmi fejlődésben • „Mindig a nő dönt!”A betegség előnyös oldala. –  Freud betegségelőny-fogalma a hétköznapokban • Az ember, aki elkerülte a boldogságotA bűntudat ingében • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Úgy tűnik, egyre több az olyan tartós párkapcsolat, melyben a felek nem költöznek össze.

Ha azt hisszük, kevesebbet ettünk, hamarabb leszünk éhesek.

Azok a csecsemők, akik visszafogottabbak és félénkebbek, kisebb eséllyel hajlandóak arra, hogy új ízeket próbáljanak ki.

Különösen fontos volna, hogy a különféle gyógyszereket és gyógymódokat a férfiak és a nők körében külön is teszteljék

Ha egy egész szezont végignézel a kedvenc sorozatodból, garantáltan rosszul fogsz aludni.

A szülők rendszeres kettesben töltött ideje elengedhetetlenül fontos a párkapcsolat – és ilyesformán a gyerekek – szempontjából is.