Jelenlegi hely

Édességfüggőség – mítosz vagy valóság?

Avagy a brokkolit vajon miért nem kívánom?
fogadalmam ellenére nemcsak egy sort ettem meg, befaltam az egész táblát

Ezek az ételek a jóléti társadalmakban könnyen hozzáférhetővé váltak, s felelőssé tehetők a tömeges elhízásért. Arról nem is beszélve, hogy a környezetünk telis-tele van ételekhez köthető logókkal, képekkel és illatokkal, melyek triggerként aktiválják a dopaminközpontokat, mindaddig, míg az agyunk fel nem szólít bennünket, hogy vegyük meg és fogyasszuk el őket. Olyan ez, mintha egy volt alkoholistának a kocsmában kellene élnie. 

Rémképként derengtek fel bennem azok a pillanatok, amikor vacsora után, jóllakottan megkívántam még egy kis csokit, majd fogadalmam ellenére nemcsak egy sort ettem meg, befaltam az egész táblát. Ha Önöknek is vannak ilyen emlékeik, nem feltétlenül kell pszichológust keresniük (bár ma már vannak drogfüggőknél is alkalmazott elveken alapuló, csokoládéfüggőket leszoktató terápiák, sőt, gyógyszeres készítmények is). Az állatkísérletek eredményei ugyanis jól megfigyelhetővé teszik az alapfolyamatokat, ám nem képesek figyelembe venni a bonyolultabb befolyásoló tényezők, mint például az önkontroll vagy a kulturális háttér szerepét. Az előző példánál maradva: nem valószínű, hogy előveszem a csokit, ha éppen karácsony böjtje van, és hívő katolikus vagyok.

Ugyanezt a kérdést tette fel dr. Gene-Jack Wang, amikor kórosan kövér személyek vizsgálatába kezdett. Arra a következtetésre jutott, hogy esetükben a gátlásért felelős agyi területeken csökkent aktiváció tapasztalható, ez lehet felelős azért, hogy nem képesek megfékezni a túlzott cukorfogyasztást. Ezzel párhuzamosan rájuk jóval erősebben hatottak az ízletes falatokhoz köthető tárgyak vagy azok képe, illatuk és ízük,  melyek az étkezést a élvezetes élménnyé varázsolták. Az érintettek így képesek bármit alárendelni az édességevés élvezetének.
Ebből arra következtethetnénk, hogy mindannyian cukorfüggők vagyunk – csak van, aki meg tudja állni, míg mások a túlfogyasztás bűnébe esnek. Ez az elgondolás összhangban van az evolúciós pszichológia azon elképzelésével, miszerint a mai ember vonzódása a csokoládéhoz és a hamburgerhez abból ered, hogy a cukor és a zsír az evolúciós környezetben ritka és fontos táplálék lévén fogyasztásuk elengedhetetlen volt a túléléshez. Mivel ezek az ételek a jóléti társadalmakban könnyen hozzáférhetővé váltak, felelőssé tehetők a tömeges elhízásért. Arról nem is beszélve, hogy a környezetünk telis-tele van ételekhez köthető logókkal, képekkel és illatokkal, melyek triggerként aktiválják a dopaminközpontokat, mindaddig, míg az agyunk fel nem szólít bennünket, hogy vegyük meg és fogyasszuk el őket. Olyan ez, mintha egy volt alkoholistának a kocsmában kellene élnie. Szociálpszichológusok arra is felhívják a figyelmet, hogy az étkezés kapcsolattartásunk fontos része, sőt, az ünneplés elengedhetetlen pontja. Az ételekhez így olyan pozitív élmények kapcsolódnak, mint a karácsonyi vacsora, a születésnapi ajándékok, vagy a sikeres szakmai megbeszélés. Ezek a pozitív érzések később szintén képesek előhívni az evés gondolatát. Milyen születésnap az, ahol nincs torta? Eszünk, ha szomorúak vagyunk, eszünk, ha boldogok – s ezen nem tudunk egyik napról a másikra változtatni.
 
Megijedni azonban nem kell – a patologikus cukorfüggés csupán a populáció kis százalékát érinti. Arról nem is beszélve, hogy a létezését ez idáig nem sikerült bebizonyítani olyan kísérletekben, ahol az állatok más ételek mellett folyamatosan hozzáférhettek a cukorhoz. Mint mindenben, itt is az egyensúly megtalálása a cél: ne próbáljuk megvonni magunktól ezt az élvezetet, de ne egy hatalmas csokis fánkkal gyógyítsuk fájó szívünket, ne ezzel jutalmazzuk magunkat, ha jót cselekedtünk. Használjuk az ételt arra, amire való: az éhség csillapítására.
 

 

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.

A Mindennapi Pszichológia
2017 februári számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. február

  • Ki vagy az álarc mögött? A hamis szelf

    A hamis szelf nem valódi arcunk, sokkal inkább egy álarc vagy pajzs, mely az egyén valós énjét védi. Eközben az álarc mögött lévő személy érzi, hogy érzéseiben, életvezetésében, annak eldöntésében, ki is ő valójában, nem tud valódi lenni… A hamis szelf, mint „védőálarc” elengedése sokszor nagyon nehéz feladat. Hosszú folyamat, melyben az első és alapvető lépés annak kialakítása, hogy az egyén legalább egy fontos kapcsolatában szeretve és érzelmi biztonságban érezhesse magát. Szükséges az is, hogy nyitott legyen saját belső élményei, érzései megfigyelésére, beazonosítására, azaz egyfajta befelé figyelésre, ami sokak számára nem könnyű feladat

  • Önbizalmunk (ál)arcai

    Akinek van önbizalma, annak nincsenek álarcai, csak arcai. Ezekből persze lehet több, elvégre nem vagyunk ugyanolyanok minden egyes helyzetben, amivel az élet megkínál. Akinek azonban nincs önbizalma, tele van és lesz álarcokkal. Nem vállalja az arcát, különféle maszkok, jelmezek, álcák mögé rejtőzik, elkendőzve az igazságot: senki sem tudja, ki ő valójában – önmagát is beleértve. Szerepeket játszik, jobb esetben persze megkap az élettől egy főszerepet, rosszabb esetben azonban csak statiszta a saját mindennapjaiban.

  • A lázadás kora(i)

    „Amikor megéreztem az irodaház-szagot, és megpillantottam az öntudatosan járkáló, ambiciózus 30-as fiúkat és lányokat, konkrétan elkapott egy pánikroham. Úgy éreztem, belehalnék, ha nekem még egyszer egy ilyen helyen kellene dolgoznom. Elég volt.” Kisgyörgy Éva ül velem szemben. Ezen a néven talán nem sokan ismerik, de ha azt mondom: Travellina, máris ismerősebben cseng a név. Travellina az ország egyik legismertebb utazós bloggere, aki főállása szerint utazik, majd beszámol a tapasztalatairól. Éva, azaz Travellina 51 éves, és mindössze öt éve hivatásos blogger. Igen, jól számolják. 46 évesen kezdett új életet.

  • Lejtőn

    Nyilvánvalónak látom, hogy bennem van az, ami ennyire hullámzik, ami mindig visszatér, és szinte egész életemben lebénított, legalábbis, akadályozott gyakorlatilag mindenben – ha nem nyomtam el időlegesen valamivel. Ez a valami lehetett az életerő, az alkohol, a bulik, a lányok/nők – akikkel hiába volt annyi sikerem, valódi kielégülést, öt percnél hosszabb, félelem nélküli örömet, magabiztosságot, szeretetet soha nem éltem át velük. (Őrült szerelmet, önfeladó rajongást, igen.) És, lehetett még ez a valami a kudarc utáni újrakezdés lendülete is, egy-egy sikeres munka, lehetett a pénz, a ház építése, a gyerekeim születése, a velük töltött reményteli idők – de aztán mindig minden kipukkadt, és én zuhantam a mélybe, a sötétbe, a rémületbe.

  • Tömeglélektani folyamatok a virtuális közösségekben

    Az internetes közösségekhez hasonlatos egyéniségvesztést hagyományos, „offline” környezetben – vagyis a való életben – leggyakrabban ún. „nagycsoport-helyzetben”, egy tömeg tagjaként élhetünk meg. Ilyenkor a fentiekhez hasonlóan drámaian csökken az egyén észlelt egyéni felelőssége, mint ahogyan az az érzése is, hogy hatással tud lenni a körülötte zajló dolgokra. A kommunikáció általában szaggatottá válik, elenyészik az egymás szavaira adott visszacsatolás. Általában azok a csoporttagok vannak a leginkább kitéve a csoport irányából feléjük érkező támadásoknak, akik megpróbálják valamelyest fenntartani individualitásuknak legalább egy részét – vagyis valamelyest képviselni saját különbözőségüket, meggyőződéseiket.

ÉS MÉG: Bluggyk – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaKüzdelem a hamis én ellenA felfújt önértékelés – Hamis és törékeny, de legalább pozitív • Elégedett vagy a párkapcsolatoddal? Az attól függ… • Közösségi média és valóság: filterek mögött •A dizájner drogok új világa„Akkor legalább a fájdalmat érzem…” – Önsértés kamaszkorban • A derékfájás mítoszrombolásaFelnőtt színezők tündöklése…A változatosság gyönyörködtet (?) – Tucatnyi költözés és munkahely vár ránk • Mi a közös Garfieldban, a „bogárhátúban” és a kisbabákban? • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Alig vagy túl egy izgalmas élményen, már tervezed a következőt. Mindenben részt akarsz venni, nem akarsz lemaradni semmiről.

Sok szülő szerint az egészséges étkezés több macerával jár és általában költségesebb dolog, ráadásul az egészséges ételek láttán sok gyerek csak fintorog...

Munkahelyi határidők, családi konfliktusok, az állandó stressz – mind hatással lehet arra, hogy képesek vagyunk-e pihenni.

Többnyire azt hisszük, hogy el kell gondolnunk az elérendő célt, majd végre kell hajtanunk a döntést egyszer s minde

Az emberekben van egy alapvető késztetés arra, hogy olyanokkal vegyék körül magukat, akik egyetértenek velük.

Így az idős ember egyrészt kimozdul, emberek közé megy, másrészt viszont az elméjét is használnia kell, hogy kövesse és értelmezze a darabot.