Édességfüggőség – mítosz vagy valóság?

Avagy a brokkolit vajon miért nem kívánom?
fogadalmam ellenére nemcsak egy sort ettem meg, befaltam az egész táblát

Ezek az ételek a jóléti társadalmakban könnyen hozzáférhetővé váltak, s felelőssé tehetők a tömeges elhízásért. Arról nem is beszélve, hogy a környezetünk telis-tele van ételekhez köthető logókkal, képekkel és illatokkal, melyek triggerként aktiválják a dopaminközpontokat, mindaddig, míg az agyunk fel nem szólít bennünket, hogy vegyük meg és fogyasszuk el őket. Olyan ez, mintha egy volt alkoholistának a kocsmában kellene élnie. 

Szerző: 
Dombovits Renáta

Rémképként derengtek fel bennem azok a pillanatok, amikor vacsora után, jóllakottan megkívántam még egy kis csokit, majd fogadalmam ellenére nemcsak egy sort ettem meg, befaltam az egész táblát. Ha Önöknek is vannak ilyen emlékeik, nem feltétlenül kell pszichológust keresniük (bár ma már vannak drogfüggőknél is alkalmazott elveken alapuló, csokoládéfüggőket leszoktató terápiák, sőt, gyógyszeres készítmények is). Az állatkísérletek eredményei ugyanis jól megfigyelhetővé teszik az alapfolyamatokat, ám nem képesek figyelembe venni a bonyolultabb befolyásoló tényezők, mint például az önkontroll vagy a kulturális háttér szerepét. Az előző példánál maradva: nem valószínű, hogy előveszem a csokit, ha éppen karácsony böjtje van, és hívő katolikus vagyok.

Ugyanezt a kérdést tette fel dr. Gene-Jack Wang, amikor kórosan kövér személyek vizsgálatába kezdett. Arra a következtetésre jutott, hogy esetükben a gátlásért felelős agyi területeken csökkent aktiváció tapasztalható, ez lehet felelős azért, hogy nem képesek megfékezni a túlzott cukorfogyasztást. Ezzel párhuzamosan rájuk jóval erősebben hatottak az ízletes falatokhoz köthető tárgyak vagy azok képe, illatuk és ízük,  melyek az étkezést a élvezetes élménnyé varázsolták. Az érintettek így képesek bármit alárendelni az édességevés élvezetének.
Ebből arra következtethetnénk, hogy mindannyian cukorfüggők vagyunk – csak van, aki meg tudja állni, míg mások a túlfogyasztás bűnébe esnek. Ez az elgondolás összhangban van az evolúciós pszichológia azon elképzelésével, miszerint a mai ember vonzódása a csokoládéhoz és a hamburgerhez abból ered, hogy a cukor és a zsír az evolúciós környezetben ritka és fontos táplálék lévén fogyasztásuk elengedhetetlen volt a túléléshez. Mivel ezek az ételek a jóléti társadalmakban könnyen hozzáférhetővé váltak, felelőssé tehetők a tömeges elhízásért. Arról nem is beszélve, hogy a környezetünk telis-tele van ételekhez köthető logókkal, képekkel és illatokkal, melyek triggerként aktiválják a dopaminközpontokat, mindaddig, míg az agyunk fel nem szólít bennünket, hogy vegyük meg és fogyasszuk el őket. Olyan ez, mintha egy volt alkoholistának a kocsmában kellene élnie. Szociálpszichológusok arra is felhívják a figyelmet, hogy az étkezés kapcsolattartásunk fontos része, sőt, az ünneplés elengedhetetlen pontja. Az ételekhez így olyan pozitív élmények kapcsolódnak, mint a karácsonyi vacsora, a születésnapi ajándékok, vagy a sikeres szakmai megbeszélés. Ezek a pozitív érzések később szintén képesek előhívni az evés gondolatát. Milyen születésnap az, ahol nincs torta? Eszünk, ha szomorúak vagyunk, eszünk, ha boldogok – s ezen nem tudunk egyik napról a másikra változtatni.
 
Megijedni azonban nem kell – a patologikus cukorfüggés csupán a populáció kis százalékát érinti. Arról nem is beszélve, hogy a létezését ez idáig nem sikerült bebizonyítani olyan kísérletekben, ahol az állatok más ételek mellett folyamatosan hozzáférhettek a cukorhoz. Mint mindenben, itt is az egyensúly megtalálása a cél: ne próbáljuk megvonni magunktól ezt az élvezetet, de ne egy hatalmas csokis fánkkal gyógyítsuk fájó szívünket, ne ezzel jutalmazzuk magunkat, ha jót cselekedtünk. Használjuk az ételt arra, amire való: az éhség csillapítására.
 

 

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.
Mindennapi Pszichológia 2014. december–2015. január

A Mindennapi Pszichológia
2014. 6. december–januári számában
ezekről olvashat:

  • Szeretni elvárások nélkül?

    Elvárások nélküli partner nem létezik – elvárások nélküli szeretetben pedig csak átmenetileg lehet részünk. A születést követően, a csecsemőkor elején – a legkiszolgáltatottabb, leginkább függő emberi kor idején… Minden érzelmileg jelentős emberi kapcsolatban tudattalanul működik két mechanizmus, ami a másik személy jelenlétéhez fűződik: az azonosulás és az előírás vagy elvárás. Az azonosulás azt a kívánságunkat fejezi ki, hogy „Olyan akarok lenni, mint te!”, az előírás vagy elvárás pedig azt: „Olyannak kell lenned, amilyen én vagyok!”

  • A hála szerepe a párkapcsolatban

    Tágabb értelemben a hála életszemléletünk része, azt az attitűdöt jelenti, hogy felismerjük, megbecsüljük – és nem tekintjük magától értetődőnek – mindazt, ami jó van az életünkben. Számos tudományos kutatás igazolta, hogy a hála gyakori átélése boldogabbá és egészségesebbé tesz. Hogy miért? Mert a hála „vonzza” az olyan pozitív érzelmeket, mint az öröm, a remény vagy a megelégedettség, és összeegyeztethetetlen az irigységgel, a keserűséggel vagy a sértődöttséggel.

  • Gratulálok, Apuka! Lánya született!

    Amikor Sándor először kopogtatott az ajtón, még nem tudta, mit mondjon, még nem tudta, mitől szenved igazán. A felismeréséig sem jutott el annak, hogy kudarcainak, sikertelennek ítélt apaságának, saját magával szemben érzett elégedetlenségének bármi köze lehet hatalmasodó, s örökké jelen lévő apjának. Szenvedéseit a túlmunka terheitől megviselt szervezetének tulajdonította. A családban „ráosztott” apai szerepre alkalmatlannak, esetlennek érezte magát… Pedig nagyon igyekezett, és soha, egyetlen percre sem felejtette, hogy ő nem akar olyan lenni, mint az apja volt, de nem tudta, hogy kéne jól csinálni?

  • „Áldás és átok” – a kutyaugatásról a tudomány nyelvén

    Több olyan felmérés is ismert, ahol biztonságtechnikai, rendőrségi szakértők betörők véleményét tudakolták arról, mely ingatlanok a leginkább csábító célpontok, illetve melyek azok, amelyeket „csak végszükség esetén” látogatnának meg. A bűnözők véleménye egyöntetűen az volt, hogy talán a kutya jelenléte a leginkább elriasztó hatású – vagyis ha észlelik, hogy a potenciális betörési helyszínen kutya is lakik, az esetek nagy részében keresnek maguknak egy másik, kutyátlan portát. Az eb jelenlétéből származó, a betörést leginkább hátráltató tényező pedig az ugatás…

ÉS MÉG: Az ötödik ajtó - A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa Hírek • A vonakodó („talán”) férfiakAz apaság születéseBaba-mama párbeszéd – értem, vagy félreértem? • A kínai szobaÉnekelve nem dadog?! • Mielőtt útra kelsz… • És amikor végleg hazatérsz – Visszailleszkedési kultúrsokk • A kockázatokról és mellékhatásokról – Mitől fél a beteg és mitől tart az orvos? • „A mi csapatunkban a baba a főnök”A beteg gyermeket (is) tájékoztatni kell?Döntsön a tudattalan?

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

FIZESSEN ELŐ, RENDELJE MEG ONLINE!