Édességfüggőség – mítosz vagy valóság?

Avagy a brokkolit vajon miért nem kívánom?
fogadalmam ellenére nemcsak egy sort ettem meg, befaltam az egész táblát

Ezek az ételek a jóléti társadalmakban könnyen hozzáférhetővé váltak, s felelőssé tehetők a tömeges elhízásért. Arról nem is beszélve, hogy a környezetünk telis-tele van ételekhez köthető logókkal, képekkel és illatokkal, melyek triggerként aktiválják a dopaminközpontokat, mindaddig, míg az agyunk fel nem szólít bennünket, hogy vegyük meg és fogyasszuk el őket. Olyan ez, mintha egy volt alkoholistának a kocsmában kellene élnie. 

Rémképként derengtek fel bennem azok a pillanatok, amikor vacsora után, jóllakottan megkívántam még egy kis csokit, majd fogadalmam ellenére nemcsak egy sort ettem meg, befaltam az egész táblát. Ha Önöknek is vannak ilyen emlékeik, nem feltétlenül kell pszichológust keresniük (bár ma már vannak drogfüggőknél is alkalmazott elveken alapuló, csokoládéfüggőket leszoktató terápiák, sőt, gyógyszeres készítmények is). Az állatkísérletek eredményei ugyanis jól megfigyelhetővé teszik az alapfolyamatokat, ám nem képesek figyelembe venni a bonyolultabb befolyásoló tényezők, mint például az önkontroll vagy a kulturális háttér szerepét. Az előző példánál maradva: nem valószínű, hogy előveszem a csokit, ha éppen karácsony böjtje van, és hívő katolikus vagyok.

Ugyanezt a kérdést tette fel dr. Gene-Jack Wang, amikor kórosan kövér személyek vizsgálatába kezdett. Arra a következtetésre jutott, hogy esetükben a gátlásért felelős agyi területeken csökkent aktiváció tapasztalható, ez lehet felelős azért, hogy nem képesek megfékezni a túlzott cukorfogyasztást. Ezzel párhuzamosan rájuk jóval erősebben hatottak az ízletes falatokhoz köthető tárgyak vagy azok képe, illatuk és ízük,  melyek az étkezést a élvezetes élménnyé varázsolták. Az érintettek így képesek bármit alárendelni az édességevés élvezetének.
Ebből arra következtethetnénk, hogy mindannyian cukorfüggők vagyunk – csak van, aki meg tudja állni, míg mások a túlfogyasztás bűnébe esnek. Ez az elgondolás összhangban van az evolúciós pszichológia azon elképzelésével, miszerint a mai ember vonzódása a csokoládéhoz és a hamburgerhez abból ered, hogy a cukor és a zsír az evolúciós környezetben ritka és fontos táplálék lévén fogyasztásuk elengedhetetlen volt a túléléshez. Mivel ezek az ételek a jóléti társadalmakban könnyen hozzáférhetővé váltak, felelőssé tehetők a tömeges elhízásért. Arról nem is beszélve, hogy a környezetünk telis-tele van ételekhez köthető logókkal, képekkel és illatokkal, melyek triggerként aktiválják a dopaminközpontokat, mindaddig, míg az agyunk fel nem szólít bennünket, hogy vegyük meg és fogyasszuk el őket. Olyan ez, mintha egy volt alkoholistának a kocsmában kellene élnie. Szociálpszichológusok arra is felhívják a figyelmet, hogy az étkezés kapcsolattartásunk fontos része, sőt, az ünneplés elengedhetetlen pontja. Az ételekhez így olyan pozitív élmények kapcsolódnak, mint a karácsonyi vacsora, a születésnapi ajándékok, vagy a sikeres szakmai megbeszélés. Ezek a pozitív érzések később szintén képesek előhívni az evés gondolatát. Milyen születésnap az, ahol nincs torta? Eszünk, ha szomorúak vagyunk, eszünk, ha boldogok – s ezen nem tudunk egyik napról a másikra változtatni.
 
Megijedni azonban nem kell – a patologikus cukorfüggés csupán a populáció kis százalékát érinti. Arról nem is beszélve, hogy a létezését ez idáig nem sikerült bebizonyítani olyan kísérletekben, ahol az állatok más ételek mellett folyamatosan hozzáférhettek a cukorhoz. Mint mindenben, itt is az egyensúly megtalálása a cél: ne próbáljuk megvonni magunktól ezt az élvezetet, de ne egy hatalmas csokis fánkkal gyógyítsuk fájó szívünket, ne ezzel jutalmazzuk magunkat, ha jót cselekedtünk. Használjuk az ételt arra, amire való: az éhség csillapítására.
 

 

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.
Mindennapi Pszichológia 2015. augusztus–szeptember

A Mindennapi Pszichológia
2015. 04. augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

  • Tanulni és tanítani: öröm

    Többnyire már a szótól is a hideg rázza az embert. Felidéződnek az iskolai számonkérés képei: amikor ott ültünk a padban, és szurkoltunk, hogy csak most ne, csak ma ne szólítson föl a tanár. Holnapra mindent meg fogunk tanulni! Aztán elhangzott a félelemmel várt szó: a saját nevünk. Soha ennyire nem utáltuk a nevünket, mint most! Akkor fel kellett állni, és valamit rögtönözni, hogy elkerüljük a megszégyenülést. Hosszú, kínos beszélgetés vette kezdetét a tanár és diák között. Jó esetben párbeszéd, rosszabb helyzetben tanári monológ…

  • Hogyan NE neveljünk teljesítményszorongó gyermeket?

    „Egy kis fellépés előtti lámpaláz még segíteni is szokott” – vallja sok színész, és valóban, az egészséges mértékű szorongás serkentően is hathat, hiszen mindenkiben ott rejlik az elismerés, a siker utáni vágy, az elért eredmény öröme és a kudarctól való félelem triásza. Gondot az arányok eltolódása jelenthet, amikor a kudarctól való félelem túlságosan felerősödik, és a gyermek számára a feladat már nem kihívást, a siker lehetőségét, hanem egy esetleges kudarc bekövetkeztét jelenti, amit el szeretne kerülni. Ilyen esetekben a szorongás olyan szintet érhet el, ami már negatívan hat a teljesítményre.

  • „Térbalett” – Kapcsolati rituálék az otthon terében

    A napszakok, az évszakok és a hétköznapok-ünnepnapok váltakozásában minden családtag tudja, melyik helyiségben mikor kinek a megjelenésére számíthat – gyakran anélkül, hogy különösebben egyeztetni vagy tájékozódni kellene…. A mozgások koreográfiájának nagy szerepe van abban, ahogy érzelmi állapotainkat szabályozzuk a családi kapcsolatok hálójában. Ennek egyik szembeötlő módja, ahogy az otthonban kialakuló személyes útvonalak és pályák valószínűvé tesznek egyes találkozásokat, míg gondosan elkerülnek másokat.

  • Miről árulkodik a migrén?

    Úgy tűnik, hogy a fokozott érzékenység az érzelmi területen is megjelenik a migrénes személyeknél… A fejfájásmentes szakaszokat sokszor áthatja a fájdalomtól – vagy specifikusabban a következő fejfájástól – való félelem, szorongás. Emiatt a migrénesek túlzottan figyelnek a testük („fejük”) jelzéseire, hogy a következő roham elindulását meg tudják jósolni és „még időben” gyógyszert tudjanak bevenni. Ennek megfelelően alakítják a szociális programjaikat vagy akár a munkájukat, ami a korlátozottság érzésével társulhat. Ez pedig csak tovább romlik a migrénes roham alatt.

  • Hiányzó szerződéseink

    Mivel a szerződések „feladatai” közé tartozik az is, hogy az esetleg rejtett szükségleteket és motivációkat felszínre hozzák, nemcsak a segítő munkában, hanem minden, emberek közötti együttműködésben jelentős (lehetne) a szerepük. A fentiekből tehát két dolog következik: 1) ha bármiben együttműködünk valakivel, szerződést /megállapodást kell kötnünk vele, és 2) tisztáznunk kell, hogy referenciakeretünkben vannak-e eltérések a megállapodásunkat, együttműködésünket vagy együttes tevékenységünket/időtöltésünket érintő kérdésekben.

ÉS MÉG: A dummerstorfi tanulók – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa - Hírek • Ne tanítsd, hadd tanuljon!Fészek vagy aknamező? Az iskolai erőszakról • A túlvédett gyerekAz elismerés vágya és a másik vágyaA nőknek miért van orgazmusa?A selfie pszichológiai kérdéseiFelkészülni az elképzelhetetlenreVissza a húsevéshez?Sarc vagy közös kassza? Adófizetési szokásaink • Orrok az iskolapadban • Kongresszusok, konferenciák, események • Tallózó

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

FIZESSEN ELŐ, RENDELJE MEG ONLINE!