Jelenlegi hely

Édességfüggőség – mítosz vagy valóság?

Avagy a brokkolit vajon miért nem kívánom?
fogadalmam ellenére nemcsak egy sort ettem meg, befaltam az egész táblát

Ezek az ételek a jóléti társadalmakban könnyen hozzáférhetővé váltak, s felelőssé tehetők a tömeges elhízásért. Arról nem is beszélve, hogy a környezetünk telis-tele van ételekhez köthető logókkal, képekkel és illatokkal, melyek triggerként aktiválják a dopaminközpontokat, mindaddig, míg az agyunk fel nem szólít bennünket, hogy vegyük meg és fogyasszuk el őket. Olyan ez, mintha egy volt alkoholistának a kocsmában kellene élnie. 

Rémképként derengtek fel bennem azok a pillanatok, amikor vacsora után, jóllakottan megkívántam még egy kis csokit, majd fogadalmam ellenére nemcsak egy sort ettem meg, befaltam az egész táblát. Ha Önöknek is vannak ilyen emlékeik, nem feltétlenül kell pszichológust keresniük (bár ma már vannak drogfüggőknél is alkalmazott elveken alapuló, csokoládéfüggőket leszoktató terápiák, sőt, gyógyszeres készítmények is). Az állatkísérletek eredményei ugyanis jól megfigyelhetővé teszik az alapfolyamatokat, ám nem képesek figyelembe venni a bonyolultabb befolyásoló tényezők, mint például az önkontroll vagy a kulturális háttér szerepét. Az előző példánál maradva: nem valószínű, hogy előveszem a csokit, ha éppen karácsony böjtje van, és hívő katolikus vagyok.

Ugyanezt a kérdést tette fel dr. Gene-Jack Wang, amikor kórosan kövér személyek vizsgálatába kezdett. Arra a következtetésre jutott, hogy esetükben a gátlásért felelős agyi területeken csökkent aktiváció tapasztalható, ez lehet felelős azért, hogy nem képesek megfékezni a túlzott cukorfogyasztást. Ezzel párhuzamosan rájuk jóval erősebben hatottak az ízletes falatokhoz köthető tárgyak vagy azok képe, illatuk és ízük,  melyek az étkezést a élvezetes élménnyé varázsolták. Az érintettek így képesek bármit alárendelni az édességevés élvezetének.
Ebből arra következtethetnénk, hogy mindannyian cukorfüggők vagyunk – csak van, aki meg tudja állni, míg mások a túlfogyasztás bűnébe esnek. Ez az elgondolás összhangban van az evolúciós pszichológia azon elképzelésével, miszerint a mai ember vonzódása a csokoládéhoz és a hamburgerhez abból ered, hogy a cukor és a zsír az evolúciós környezetben ritka és fontos táplálék lévén fogyasztásuk elengedhetetlen volt a túléléshez. Mivel ezek az ételek a jóléti társadalmakban könnyen hozzáférhetővé váltak, felelőssé tehetők a tömeges elhízásért. Arról nem is beszélve, hogy a környezetünk telis-tele van ételekhez köthető logókkal, képekkel és illatokkal, melyek triggerként aktiválják a dopaminközpontokat, mindaddig, míg az agyunk fel nem szólít bennünket, hogy vegyük meg és fogyasszuk el őket. Olyan ez, mintha egy volt alkoholistának a kocsmában kellene élnie. Szociálpszichológusok arra is felhívják a figyelmet, hogy az étkezés kapcsolattartásunk fontos része, sőt, az ünneplés elengedhetetlen pontja. Az ételekhez így olyan pozitív élmények kapcsolódnak, mint a karácsonyi vacsora, a születésnapi ajándékok, vagy a sikeres szakmai megbeszélés. Ezek a pozitív érzések később szintén képesek előhívni az evés gondolatát. Milyen születésnap az, ahol nincs torta? Eszünk, ha szomorúak vagyunk, eszünk, ha boldogok – s ezen nem tudunk egyik napról a másikra változtatni.
 
Megijedni azonban nem kell – a patologikus cukorfüggés csupán a populáció kis százalékát érinti. Arról nem is beszélve, hogy a létezését ez idáig nem sikerült bebizonyítani olyan kísérletekben, ahol az állatok más ételek mellett folyamatosan hozzáférhettek a cukorhoz. Mint mindenben, itt is az egyensúly megtalálása a cél: ne próbáljuk megvonni magunktól ezt az élvezetet, de ne egy hatalmas csokis fánkkal gyógyítsuk fájó szívünket, ne ezzel jutalmazzuk magunkat, ha jót cselekedtünk. Használjuk az ételt arra, amire való: az éhség csillapítására.
 

 

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.
Mindennapi Pszichológia 2016. június–jólius

A Mindennapi Pszichológia
2016. 03. június–júliusi számában
ezekről olvashat:

  • Tetten ért érzések

    Az érzelemre sokan úgy gondolnak, mint az értelem ellentétére – azt tartják, valaki vagy emocionális, vagy racionális. De bárhová is tartozunk, mindenképpen meg akarjuk érteni azt, amit átélünk, tudni akarjuk, mit miért érzünk, hogy értelmünkkel „utánanyúlhassunk” az érzésnek, mert ez jelenti számunkra a biztonságot. Kell a kontroll lehetősége, kell a döntés szabadsága. Mit teszünk hát? Fejben „eldöntjük” az érzést – vagyis elhatározzuk, hogy boldogok leszünk, megszabjuk, mikor mit érezzünk. És mi van, ha nem megy? Valahol mindig elakad a szándék! De vajon hol? Min áll vagy bukik az „eldöntött boldogság”? Talán az a baj, hogy nagyon akarjuk? Vagy az, hogy sok esetben még az érzés felismeréséig sem jutunk el? Lehet, hogy ez is, az is?

  • Gyűlölök és szeretek

    Először is le kell szögezni, hogy az ellentétes érzelmek egyidejű átélése korántsem csak a lírai költők kiváltsága. Bármilyen furcsának, gyötrőnek, paradoxnak tűnik is ez az érzelmi állapot, valójában nagyon gyakori a mindennapi életben… Az egyik tipikus eset éppen a szerelem: talán a legszebb, legpozitívabb érzés, amit ember csak átélhet, ám ha az imádat tárgya nem az elvárt módon viselkedik – például kerek perec kiadja az utunkat –, akkor ettől a szerelem még nem múlik el, viszont akár gyűlölet is ébredhet bennünk, hiszen úgy érezzük, választottunk tönkretette az életünket.

  • A magány paradoxona

    Nem is vesszük észre, mennyi kárt okozunk magunknak a kapkodással – például kevesebb, számunkra zavaró tulajdonságát vesszük észre leendő partnerünknek. Néhány évvel korábban, amikor még „volt idő a válogatásra”, ezek a vonások szembetűnőbbek lettek volna, most azonban a nagy igyekezetben elmosódnak, sokkal kevésbé tűnnek jelentősnek. Amikor ugyanis egy hosszú ideje magányos nő randevúzni kezd, az igényszintje folyamatos átalakuláson megy keresztül. Részben próbálja meggyőzni magát, hogy eltekintsen bizonyos igényeitől. Másrészt gátlás alá kerülnek fontos tényezők – például ha nagyon szeretnénk megfelelni valakinek, inkább csak a jó tulajdonságaira koncentrálunk, nem figyelünk a negatívumokra.

  • Amikor elmarad a gyermekáldás

    A legtöbben abban a tudatban érnek el a gyermekvállalás idejéhez, hogy ha akarnak gyermeket, akkor az többé-kevésbé „simán” összejön. A terméketlenségnek általában nincsenek „látványos” tünetei, az érintett leggyakrabban semmilyen „gyanújelet” nem észlel. Ezért az a közlés, hogy valakinek nem, vagy csak különféle beavatkozások révén lehet gyereke, általában lélektani krízishez vezet… Az első reakció általában a megdöbbenés. Az érintett abban a hitben élt, hogy minden rendben van vele… A megdöbbenés, kétségbeesés fázisát általában a veszteségélmény, a depresszió, a gyászreakció periódusa követi.... Ha terméketlen vagyok, akkor nem vagyok (igazi) férfi/nő, értéktelen vagyok önmagam, a partnerem, a családom, a társadalom számára. Nem tudom teljesíteni azt az alapvető elvárást, hogy „szaporodjak és sokasodjak”...

  • Menjen? Ne menjen?

    A késő tavasz a táborok szervezésének időszaka. Vannak, akik alig várják ezeket a lehetőségeket – ki kényszerből, mert a szülőknek nyáron is dolgoznia kell, ki örömből, mert a bejáratott táborban a gyermek annyira jól érzi magát – és vannak, akik érzik a nyomást, hogy olyan jó lenne már, ha elmenne végre, de nem akar. Fél. Biztos nem fogja bírni. Már a múltkor is érte kellett menni, pedig az csak egy két napos osztálykirándulás volt… Otthon a túl szoros anyai gondoskodás mellett gyakran el is kényelmesednek a gyerekek, megszokják, hogy az anyai figyelem mindenre kiterjed – „anyu majd úgyis szól”. Ebből aztán sok játszma is keletkezik a szülő és a gyermek között… A túlzott anyai kontroll mögött gyakran a megfelelési kényszer húzódik meg…

ÉS MÉG: Hétköznapi erdőkerülő – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaÉrzelmek iskolája?Betegség mint szimbólum? Érzelmek és betegségek • „Veszekedjetek már egy kicsit!” A veszekedés anatómiája • Trónfosztott egykék – az elsőszülöttek • „Hurrá, felvettek!” - Nosztalgia és veszteségélmények a középiskola után • TanácsadásA Pontos és a KésőVállalati pszichopaták - A fehérgalléros bűnözők világa • Imádom a munkámat!A zene „árnyoldala”Mit tudunk az egészségünkről? • Kongresszusok, konferenciák, események • Tallózó • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

FIZESSEN ELŐ, RENDELJE MEG ONLINE!

Ez is érdekelhet

Ha az iskola tanulóinak nagyobb része lányokból áll, gyakoribbak az étkezési zavarok – derül ki egy friss brit-svéd kutatásból.

A középkorú demens betegek gyakran szembesülnek azzal, hogy orvosuk legyint a tünetek hallatán, mondván, csupán a egyszerű fáradtságról, túlterheltségről van szó, holott a...

Lehet, hogy még egy gorillát sem vesz észre az út szélén, aki vezetés közben figyelmesen hallgatja a közlekedési híreket a rádióban...

Azt már eddig is tudtuk, hogy a kerti munka segít a stressz leküzdésében és javítja a közérzetet. Most azonban egy friss kutatás bizonyítja, hogy a kert az otthon...

A legtöbb felvilágosító kampány az italozás veszélyeivel kapcsolatban egyelőre a fiúkat célozza, holott a lányok lényegesen nagyobb veszélyben vannak.

“Reggelizz, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár, vacsorázz, mint egy koldus” – tartja a régi mondás, és valóban: sokáig hitték a szakemberek, hogy a reggeli a nap...