Jelenlegi hely

Műkedvelő színház – közösségkedvelő élet

Örülnek, ha vastapsba fordul a tetszésnyilvánítás, de nem ezért csinálják.

Hogy mit is keresnek a színjátszók, erre a kérdésre a második leggyakoribb válasz az volt, hogy önmagukat. Hiszen a színjátszásnak talán legnagyobb trükkje, hogy miközben elváltoztatod a hangod, és próbálsz más lenni, megismerheted magad: milyen vagy. Kipróbálhatod a határaidat: mire vagy képes. Ráadásul ez nem egyéni feladat. Önmaga megtalálása legalább annyira a csoport szemével történik.

Szerző: 
Cikkek: 

November utolsó hétvégéjét Adácson töltöttem, a Magyar Művelődési Intézet közreműködésével szervezett 15. Országos Falusi Színjátszó Találkozón. Aligha volt az egész idei évemben ennél tartalmasabb, magával ragadóbb két napom, mint amit ebben a hevesi kis faluban éltem meg. Pedig legalább annyi gyenge előadást láttam, mint jót, s a színészi, énekesi képességek sem verdesték mindig az eget. Lehet, hogy bennem van a hiba, de ez egy cseppet sem zavart. Éppúgy sírtam, nevettem, meghatódtam, izgultam, mintha a jellemábrázolás magasiskoláját mutatták volna be, pedig leginkább azt láttuk, hogy a szereplő színjátszót alakít, aki hol mérges, hol jókedvű, a kettő között pedig olykor dalra fakad. De hát nem is a művészi színvonalat vizsgálni mentem Adácsra – arra ott volt az országos zsűri, tele kiváló szakemberekkel. Én másra voltam kíváncsi.

 
Reggeltől estig az előadásokat néztem, a szünetekben pedig a színjátszókat és vezetőiket faggattam. Arra az egyszerű kérdésre kerestem a választ: miért csinálják? Mi vonzza, mi hajtja őket, hogy munka vagy tanulás mellett, időt, fáradságot nem kímélve heteken, hónapokon át próbálnak egy színdarabot, táncolni, énekelni tanulnak, díszletet fabrikálnak, jelmezt varrnak, befestik az arcukat, aztán izgulva színpadra lépnek otthon és a szomszéd falvakban, hogy a végén hálásan és megkönnyebbülve meghajolhassanak, fogadva a közönség tapsait.
Ezért csinálnák? A tapsért, az elismerésért, amire – különben – minden ember vágyik? Nem hiszem. Jólesik nekik, örülnek, ha vastapsba fordul a tetszésnyilvánítás, de nem ezért csinálják.

 
 
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2011. 6. számában ovasható

 

Kepgaleria: 

A Mindennapi Pszichológia
2018 április–májusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. április–május

  • „Ebből kell kihoznom a maximumot”

    Az évek során rengetegen nekem szegezték a kérdést, hogy kerekesszékkel élhet-e az ember teljes életet – bármit is jelentsen az –, és hogy honnan merítek erőt, mi vitt tovább a baleset után? Kétszínűség lenne azt állítani, hogy az ember élete egy ilyen trauma után nem változik meg, nem lesz nehezebb, de el kell fogadni a megváltoztathatatlant: majdnem meghaltam, de élek.

  • Miért nem járt pszichoterápiába Harry Potter?

    Ha valaki nem ismeri Harry Potter világát, ha nem olvasta s nem látta filmen sem, valószínű, hogy egy-két dolgot mégis tud róla. A történetből Harry olyan kapcsolatait emelem ki, melyek azt mutatják meg, hogyan tudta megőrizni elméjének integritását, épségét, miért nem tört össze és miért nem szorult mentális segítségre az évek során.

  • Filozofáló gyerekek?

    Lehetnek-e bölcsek, szerethetik-e a bölcsességet a gyerekek? A filozófia ugyanis eredetileg a bölcsesség szeretetét jelentette… A filozófia nem olyan, mint például a matematika, ahol gyakran hallunk zseniális csodagyerekekről. Matematikai gyerekzsenik vannak, filozófiai gyerekzsenik nincsenek.

  • „Na, most menjek vagy maradjak?”

    Az évek során rengetegen nekem szegezték a kérdést, hogy kerekesszékkel élhet-e az ember teljes életet – bármit is jelentsen az –, és hogy honnan merítek erőt, mi vitt tovább a baleset után? Kétszínűség lenne azt állítani, hogy az ember élete egy ilyen trauma után nem változik meg, nem lesz nehezebb, de el kell fogadni a megváltoztathatatlant: majdnem meghaltam, de élek.

  • Érzem, ha várom – A test az elmében

    Amikor este mezítláb a hálószobába menet véletlenül belerúgunk a küszöbbe és csillagokat látunk a fájdalomtól, teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a fájdalom a lábujjunkban van. Ám egészen konkrétan lokalizálható fájdalmat, viszketést amputáció után is sokan éreznek rövidebb-hosszabb ideig az eltávolított végtagban, ami egyértelműen mutatja azt, hogy a fájdalom az elmében (ha úgy tetszik, az agyban) születik.

  • /ul>

ÉS MÉG: A legreziliensebb ember – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Az önbizalomról – kicsit másképp„Naponta elforintosítjuk a hálánkat” – Interjú Oláh Attila professzorral • Reziliencia – a rugalmas ellenálló képesség Erkölcsi dilemmákA leválásról és az elengedésrőlSzilikon, szeretlek!A végzet asszonyaiMit öröklünk és mit nem? – Genetika/genomika és epigenetika 2. • Metabolikus memóriaTANTUdSZ – egészségnevelés kortárs-oktatássalA tiltott gyümölcs tudományaA mesterséges intelligencia és a pszichológia • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Bizonyos tévhitekkel ellentétben egy művészetterápiás folyamatnak nem feltétlenül célja az alkotó tudattalanjába férkőzni...

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma  a Kincsek a város alatt c. kiállításához kapcsolódóan irodalmi pályázatot hirdet.

Fokozatosan javul a tartás, nő az önbizalom, ébred a nőiesség. Elkezdenek jönni a visszajelzések, egyre többen veszik észre a változást, a kecsesebb, kifinomult mozdulatokat...

A szexizmus a megkülönböztető bánásmód számtalan formáját eredményezi, szélsőséges esetben legitimizálja a nők elleni erőszakot

Nézzük meg, mi teszi a még érdeklődő gyermeket zenét szerető és értő felnőtté!

A gyerekkorban hozott döntések egy életre meghatározhatják, hogy valakinek később milyen kapcsolata lesz a zenével, és sokan csak azért fosztják meg magukat a zenélés örömétől...