Jelenlegi hely

Műkedvelő színház – közösségkedvelő élet

Örülnek, ha vastapsba fordul a tetszésnyilvánítás, de nem ezért csinálják.

Hogy mit is keresnek a színjátszók, erre a kérdésre a második leggyakoribb válasz az volt, hogy önmagukat. Hiszen a színjátszásnak talán legnagyobb trükkje, hogy miközben elváltoztatod a hangod, és próbálsz más lenni, megismerheted magad: milyen vagy. Kipróbálhatod a határaidat: mire vagy képes. Ráadásul ez nem egyéni feladat. Önmaga megtalálása legalább annyira a csoport szemével történik.

Szerző: 
Cikkek: 

November utolsó hétvégéjét Adácson töltöttem, a Magyar Művelődési Intézet közreműködésével szervezett 15. Országos Falusi Színjátszó Találkozón. Aligha volt az egész idei évemben ennél tartalmasabb, magával ragadóbb két napom, mint amit ebben a hevesi kis faluban éltem meg. Pedig legalább annyi gyenge előadást láttam, mint jót, s a színészi, énekesi képességek sem verdesték mindig az eget. Lehet, hogy bennem van a hiba, de ez egy cseppet sem zavart. Éppúgy sírtam, nevettem, meghatódtam, izgultam, mintha a jellemábrázolás magasiskoláját mutatták volna be, pedig leginkább azt láttuk, hogy a szereplő színjátszót alakít, aki hol mérges, hol jókedvű, a kettő között pedig olykor dalra fakad. De hát nem is a művészi színvonalat vizsgálni mentem Adácsra – arra ott volt az országos zsűri, tele kiváló szakemberekkel. Én másra voltam kíváncsi.

 
Reggeltől estig az előadásokat néztem, a szünetekben pedig a színjátszókat és vezetőiket faggattam. Arra az egyszerű kérdésre kerestem a választ: miért csinálják? Mi vonzza, mi hajtja őket, hogy munka vagy tanulás mellett, időt, fáradságot nem kímélve heteken, hónapokon át próbálnak egy színdarabot, táncolni, énekelni tanulnak, díszletet fabrikálnak, jelmezt varrnak, befestik az arcukat, aztán izgulva színpadra lépnek otthon és a szomszéd falvakban, hogy a végén hálásan és megkönnyebbülve meghajolhassanak, fogadva a közönség tapsait.
Ezért csinálnák? A tapsért, az elismerésért, amire – különben – minden ember vágyik? Nem hiszem. Jólesik nekik, örülnek, ha vastapsba fordul a tetszésnyilvánítás, de nem ezért csinálják.

 
 
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2011. 6. számában ovasható

 

Kepgaleria: 

A Mindennapi Pszichológia
2017 augusztus-szeptemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. augusztus–szeptember

  • Külön lakó élettársak

    Az utóbbi évtizedekben a fejlett országokban mind nagyobb figyelmet kap egy érdekes társadalmi folyamat: úgy tűnik, egyre több az olyan tartós párkapcsolat, melyben a felek nem költöznek össze. A jelenség szociológiai szempontból meglehetősen összetett, és még nevet sem könnyű találni neki. Együttjárás? LAT? Látogató kapcsolat?

  • „Ez is miattad van!” – Az Apokalipszis négy lovasa a párkapcsolatokban

    „Nem én voltam, hanem Te voltál!”„Te vagy a hibás, Te csináltad!” Ismerősen csengenek ezek a mondatok? Valamilyen szinten biztosan. A párokkal folytatott beszélgetésekben sokszor találkozom azzal, hogy egyikük folyamatosan mentegetőzik, tisztára akarja mosni magát a párja előtt – de akár előttem is –, míg a másik hibáztat és „mossa kezeit”. A felelősség hárítása igen megterhelő úgy a környezet, mint a kapcsolatban élő felek számára.

  • Könnyes szemmel – mosolyogva – A leválás szülői szemmel

    Azt mondják, ne csináljunk drámát az elengedésből, mert az az élet része. Vegyük könnyedén ezt az élethelyzetet, és ahogy gyermekünk teszi, lépjünk mi is előre egyet saját életünkben. Ez a mindenki számára jó megoldás – és hovatovább ez az elvárt szülői hozzáállás. Pedig próbatétel ez a javából! Szülőnek, gyereknek egyaránt. A kérdés csak az, hogy tudunk megbirkózni a kísérő fájdalom és öröm vegyes érzéseivel? Egyáltalán, merjük-e őszintén vállalni érzéseinket?

  • A maximalista vezető

    A maximalista vezető mindig elégedetlen. Saját és kollégái munkájával és viselkedésével szemben is folyamatosan teljesíthetetlen elvárásokat támaszt. S mivel minden téren tökéleteset akar alkotni – tehát nem jelöli meg az egyetlen legfontosabbat – voltaképpen soha nem tud száz százalékot teljesíteni.

  • A drogprevenció modern útjai

    „Ne drogozz, fiam, mert junkie-ként végzed a híd alatt!”. „Ha kipróbálod a füvet, az egyenes út a kokainhoz és heroinhoz!”. „Ha már választanod kell, igyál inkább!”. Gyakran elhangzó intelmek ezek, melyek – túl azon, hogy társadalmunk pszichoaktív szerekkel kapcsolatos ambivalens viszonyulását tükrözik – lényegében széles körben elterjedt tévhiteken alapulnak. A hatékony megelőzés azonban nem építhet efféle féligazságokra és moralizáló tévhitekre.

ÉS MÉG: Szagelszívó és lételmélet – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Se házasság, se szenvedély„Legyünk együtt, de külön!” A mingli avagy 'lat' kapcsolatok... • Ösztönös vagy túlszabályozott? Freudi kapcsolatok • „Pozitív mementó”A szolgálat becsületeMit tud a baba? A mozgás szerepe az értelmi fejlődésben • „Mindig a nő dönt!”A betegség előnyös oldala. –  Freud betegségelőny-fogalma a hétköznapokban • Az ember, aki elkerülte a boldogságotA bűntudat ingében • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma  a Kincsek a város alatt c. kiállításához kapcsolódóan irodalmi pályázatot hirdet.

Fokozatosan javul a tartás, nő az önbizalom, ébred a nőiesség. Elkezdenek jönni a visszajelzések, egyre többen veszik észre a változást, a kecsesebb, kifinomult mozdulatokat...

A szexizmus a megkülönböztető bánásmód számtalan formáját eredményezi, szélsőséges esetben legitimizálja a nők elleni erőszakot

Nézzük meg, mi teszi a még érdeklődő gyermeket zenét szerető és értő felnőtté!

A gyerekkorban hozott döntések egy életre meghatározhatják, hogy valakinek később milyen kapcsolata lesz a zenével, és sokan csak azért fosztják meg magukat a zenélés örömétől...

Érdemes lenne a történet kapcsán a mai kamaszokkal beszélgetni barátságról, kortárs-kapcsolatokról, öltözködésről, udvarlási szokásokról vagy a folyton változó nő és férfi...