Jelenlegi hely

Tekintetek párharca – a szemezés

Egy alak nélküli, eleven erő vonzásába kerülünk

A tekintetek egymáshoz feszülnek, hol a sajátom, hol a másiké szűrődik be inkább az észlelésembe, ide-oda tologatják egymást, anélkül, hogy bármelyiknek is végleg sikerülne tárgyiasítani a másikat. Egy apró figyelmetlenség, és máris totális vereséget szenvedek. Esetleg kitartásom következtében meghátrálásra késztetem a másikat.

Szerző: 

Ha a tekintetre gondolunk, valahogy mindig a másik jut először eszünkbe: a másik ember felénk irányuló, hátunkon érzett, minket leleplező tekintete, egy fotón látható szempár szúrós tekintete… Úgy tűnik, hogy szemben tapasztalataink többségével, magával a tekintettel jellemzően mások jelenlétén keresztül találkozunk. Ez persze nem olyan meglepő, ha arra gondolunk, hogy a magunkét csak a tükörben láthatjuk… A fenti példákban nem csupán az az érdekes, hogy a tekintet egy másik embertől indult, de az is, hogy a másik tekintete rám vonatkozik, vagy rám vonatkoztatható. A tekintet voltaképpen tehát mindig kikerülhetetlen láthatóságunkkal és ebből fakadó kiszolgáltatottságunkkal szembesít: a többiek tekintetének mindig ki vagyunk téve – még ha álcázzuk is magunkat, bizonyos tekintetetek „átláthatnak” rajtunk. A tekintet, bár a szemhez és a látáshoz kapcsolódik, mégsem azonos vele. A rám szegeződő tekintetben nem szemgolyókat észlelek, vagy nem a látás aktusát konstatálom, hanem, ahogy Sartre, a neves francia filozófus-író is megjegyzi, a másiknak azt a törekvését, hogy vizsgálható tárggyá változtasson, minden részletében letapogasson – végső soron az ellenőrzése alá vonjon.


A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2011. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2020. február–márciusi számában
ezekről olvashat:

2020 február–március

  • Rugalmas gyereket akarjunk nevelni, ne tökéleteset!

    Hogyan lehet megőrizni és tudatosan fejleszteni a serdülők egyik szupererejét, a pszichológiai rugalmasságot? Hogyan kerülhetjük el, hogy célirányos gondolkodásunk túlzott merevségbe csapjon át, s megfosszon minket kreativitásunktól, humorunktól, az önfeledt élményektől – és nemritkán a lelki egészségünktől is? A PPKE BÉTA projektjének kamaszokról szóló cikksorozatának zárásaként ezekre a kérdésekre keressük a választ.

  • A társas elszigeteltség ezer arca: űrpszichológiai párhuzamok

    A magányosságot sokszor korunk népbetegségének címkézik, és egyre több írás szól arról, hogy tegyünk valamit ellene. Nem könnyű megfogalmazni, pontosan mi is ez, és miért szenvedünk tőle. A kutatók egyetérteni látszanak abban, hogy a magányosság szubjektív és negatív élmény, ami nagyrészt abból fakad, hogy az egyén szakadékot észlel társas kapcsolatainak vágyott és valóságos mennyisége és minősége között.

  • Virtuális valósággal a „fekete kutya” ellen

    A problémát kevésbé ismerő emberek többnyire úgy kezelik a depressziót, mintha az pusztán hangulati zavar lenne. „Szomorú? Vidítsuk fel!” – gondolják. Valójában azonban a depresszió betegség. Az örömre való képtelenség. A beteg tehát nem azért nem boldog, vidám, mert nem akar az lenni, hanem azért, mert abban az állapotában képtelen arra, hogy az legyen. Nem azért nem száll fel a boldogság hajójára, mert nem akar jegyet venni, hanem azért, mert nincs pénze jegyre.

  • Amikor a pszichológus házhoz megy – Tapasztalatok az online terápiáról

    A 21. században már szinte az egész életünket az online térben éljük – mégis még mindig sokan vonakodnak attól, hogy ha pszichológusról van szó, akkor is ezt a formát válasszák, hiszen úgy vélik, személyes kapcsolat nélkül nem lennének képesek megnyílni valakinek. Mindeközben egyre többen költöznek külföldre, ahol a várttal ellentétben a kerítés nem mindig van kolbászból, s a problémák idegenben sem mindig tűnnek el..

  • Rólam szól!(?) Ilyen vagyok!(?) - avagy miért hiszünk a horoszkópban?

    Érezte már úgy, hogy az aznapi horoszkóp vagy a szerencsesütiben rejlő üzenet egyenesen Önnek szól? Mintha az üdítőital kupakjában lévő mondat pontosan az aktuális élethelyzetére utalna? „A napokban próbálj meg jobban figyelni magadra!”. Esetleg megoldásokat ajánl munkahelyi problémáira: „A feszült munkahelyi légkörben kerüld a konfliktust a főnököddel!”. Ez biztosan nem lehet véletlen! – gondolhatjuk sokan.

ÉS MÉG: A valóságszelídítő – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Amivel egymásnak tartozunk • Miért csalnak a szociálpszichológusok? • Konfliktusok márpedig vannak – Valakinek meg kell mondania, mi hogy legyen… • Fájdalom és magányosság • Csendre ítélve • Miről szól a némaság? • Mit tesz velünk a stressz? – A krónikus stressz hatása idegrendszerünkre. • Nincs kudarc, csak újraértelmezett cél! • A sabbatical: lehetőség vagy veszély? Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Nem szemlélhetjük tőlünk független balszerencseként azt, ha a politikai közösség, amelyben élünk, nem biztosított megfelelő feltételeket más embereknek arra, hogy biztonságos,...

Életünk során rengeteg szócsatát vívunk - s a vita igenis produktív tud lenni, nemcsak a feszültség levezetése céljából. 

Egyáltalán mit jelent megbocsátani? Vannak-e jóvátehetetlen vétkek, és ha igen, dolgunk-e megbocsátani értük?

Elmével – vagy más kifejezéssel élve: lélekkel – felruházni egy robotot nemcsak annyit jelent, hogy másik ontológiai kategóriába helyezzük, hanem azt is, hogy olyan lénynek...

„A legújabb kutatások alátámasztották”, „vitathatatlan tény”, „háromszor dúsabbnak hat” és hasonló kijelentésekkel megannyiszor találkozunk például reklámokban, de...

A másik ember szenvedése vagy a másikkal szembeni igazságtalanság nem nagyon érint meg mélyen. Látjuk ugyan a szenvedést, értjük az igazságtalanságot, de az első gondolatunk az...