Hirdetés
Mipszi
Koncz Ilona

Parazita érzelmek

Gyakorlatilag bármelyik érzelem válhat kerülendő és ezért rejtett érzelemmé, és bármelyik másik érzelem helyettesítheti. Ez a „helyettesítősdi” nagymértékben befolyásolja az önmagunkhoz, másokhoz, és az egész élethez való viszonyunkat, torzítja a kapcsolatainkat, játszmákra serkent és megakadályozza, hogy igazán közel kerülhessünk valakihez. Valódi érzelmeink elfojtása, illetve a parazita érzelmek elburjánzása tulajdonképpen szoros összefüggésben van azzal a sorskönyvvel, amit korai gyermekéveinkben magunkban kialakítottunk.
Parazita érzelmek

Bizonyára mindenkinek van olyan ismerőse, akinek az érzelmeit valahogy hamisnak, aránytalanul hevesnek, vagy nem helyénvalónak érezzük. Lehet, hogy folytonosan fél vagy folytonosan szomorú, vagy éppen ellenkezőleg: állandóan úgy viselkedik, mintha örülne, de nekünk mégse tűnik hitelesnek. Nyelvi kifejezéseink is árulkodnak arról, hogy a látható érzelem nem feltétlenül van összhangban a valódi érzelemmel, ezért beszélünk „műmosolyról”, vagy mondjuk azt, hogy „rámerevedett az arcára a mosoly”, „savanyú a szőlő”, „hideg, mint egy jégcsap”, „fröcsög belőle a bosszúvágy vagy a káröröm” – azaz akarva-akaratlanul megjátszott érzelmekről van szó.

Hirdetés

Az ilyen „hétköznapi” élményeket a pszichológia tranzakcióanalitikus irányzata parazita érzelmeknek nevezi. Ezeket úgy kell elképzelni, mint egy élősködő növényt, például a kertekben, szántóföldeken tenyésző arankát, amely rákapaszkodik más növényekre, fűre, virágokra, gabonára, egyre növekszik, szaporodik, s egy idő után csak az aranka sárgállik messziről, az a növény pedig, amelyre rátelepedett, elsatnyult, alig látható. A parazita érzelmeket ezért helyettesítő érzelmeknek is szoktuk nevezni, amelyek valamilyen más érzelem helyett mutatkoznak, elfedve az eredetit...

Családonként változó, milyen érzelmet vagy érzelmeket kerülnek a család tagjai és akarva-akaratlanul mire tanítják az ott felnövő gyerekeket, mit mutassanak a kerülendő érzelem helyett. Egy anyuka mesélte, hogy ő módszeresen arra tanította a kislányát, ne mutassa ki a fájdalmát, amikor valaki megbántja, hanem mosolyogjon, mintha mi sem történt volna. Így mások nem nyernek hatalmat fölötte. Ebben az esetben a kislány számára titkolandó érzelemmé vált a szomorúság, a fájdalom, s a helyettesítő érzelem az öröm lett. Sok ember számára ez lelki pajzsként szolgál, ami védelmet nyújt bizonyos helyzetekben. Hát akkor mi ezzel a baj? Az, hogy ha ez a helyettesítés elburjánzik az életünkben, megakadályozza azt is, hogy olyan intim kapcsolat jöjjön létre köztünk és más emberek között, ahol együttérzést, vigasztalást kaphatnánk. Ha elrejtjük a fájdalmunkat, mások esetleg nem is tudhatják, milyen cselekedetük sértő számunkra, s így nem áll módjukban változtatni a viselkedésükön.

 

 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2011. 3. számában olvasható

 

Hirdetés
Hirdetés