Jelenlegi hely

Hitek és tévhitek az emlékezetről

az átélt élményeknek csak egy töredéke lesz emlékké kódolva

Számos családi vacsora ment már tönkre a közös emlékek részleteivel kapcsolatos vitákon – mindannyian nehezen viseljük, ha a saját emlékeink hitelességét kérdőjelezik meg. Ezzel szemben az emlékezet működésével foglalkozó kutatások arra hívták fel a figyelmet, hogy az egyedi események rögzítéséért felelős epizodikus emlékezeti rendszer nagyon is pontatlan, nemcsak a kihagyásra hajlamos, hanem a betoldásra is.

Cikkek: 

„A Professzor Úrnak kiváló a memóriája, csak egy kicsit feledékeny.” A mondat az MTA büféjében hangzott el – a szendvicsek és üdítők szervírozásáért felelős kedves hölgy fogalmazta meg ily módon azt az első látásra paradoxonnak tűnő gondolatot, hogy az emlékezet egyszerre lehet kiváló és csapnivaló. Ez a gondolat egyben az elmúlt száz év emlékezetkutatásának is egyik legnagyobb felfedezése. Az emberi emlékezeti folyamatok tanulmányozásából egyértelműen arra a következtetésre lehet jutni, hogy többféle emlékezet létezik…

 
Az emlékezettel kapcsolatban talán leggyakrabban megfogalmazott tévhit a felejtéshez kapcsolódik. Az egyik leggyakrabban használt metafora az emlékezet működésével kapcsolatban az úgynevezett „raktár koncepció”. Ez az évezredek óta velünk élő elképzelés úgy láttatja az emlékezetet, mint egy helyet, ahová bepakoljuk az emlékeket. Az információ tárolásának változó formái újabb és újabb verzióit hozták a raktár-metaforának, de az alapelgondolás ugyanaz maradt. Kezdetben hatalmas raktárhelyiségként, majd filmként, végül digitális merevlemezként képzelték el, de az alapelgondolás közös: az információkat elraktározzuk, ezek pedig vagy ott maradnak, vagy egy idő után megsérülnek, tönkremennek, köznapi szóval elfelejtjük őket. Pedig Endel Tulving már a 60-as években szellemes kísérletekkel bizonyította, hogy számos információ, amely a felejtés áldozata lett, később mégis elérhetővé válik, ha más hívóingereket alkalmazunk az előhívás során. Vagyis egy adott emlékezési próbában csak azt állapíthatjuk meg, hogy mi az, amit a személy az éppen alkalmazott hívóingerek segítségével képes elérni az emlékezetében, nem pedig azt, hogy mi az, ami memóriájában a korábbi tanulást követően rendelkezésére áll. A kísérleti pszichológusok arra hívták fel a figyelmet, hogy a felejtés, vagyis a sikertelen emlékezés többnyire nem annak a következménye, hogy az emlékek lenyomatai véglegesen erodálódtak idegrendszerünkben, hanem hogy az előhívás során alkalmazott stratégiák, emlékeztetők nem alkalmasak az adott emlék elérésére.
 
 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2011. 2. számában olvasható
 

 

 

 

 

 

A Mindennapi Pszichológia
2019 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2019 június–július

  • A kulturális sokk és az időutazás

    A globalizáció egyre gyakrabban teremt kultúraváltási helyzeteket. Diákok külföldre mennek tanulni, nemzetközi intézmények a dolgozóikat más országokba küldik, a jobb körülmények reményében egész családok váltanak hazát, illetve gyakran emberek tömegeinek kell akaratuk ellenére menekültként a saját kultúrájuktól eltérő országban folytatni életüket. A kulturális sokk fogalma tehát mindinkább előtérbe kerül.

  • Megbízható tanúk-e a gyermekek?

    A feltételezések szerint a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy hamis emlékekről számoljanak be. Mennyire megbízhatóak tehát tanúvallomásaik? Vajon képesek-e megbízhatóan, torzításmentesen mesélni egy eseményről? Mennyire befolyásolhatók a kérdező által? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb tanúvallomásokat kapjunk?

  • „Elég magas lesz kosarasnak?” – A fiatalok fejlettségi szintjéről nem a naptár árulkodik. De akkor mi?

    Képlékeny határokkal fészkelte be magát a serdülőkor a gyermek- és a felnőttlét közé. A fejlődési szakasz meghatározása nemcsak izgalmas elméleti kérdés: fontos oktatási, egészségügyi, büntetőjogi implikációkat rejt magában, hogy mennyire tartunk érettnek valakit. Miért van az, hogy kizárólag a naptár alapján hozunk ilyen döntéseket? A PPKE BÉTA projektjének serdülőkorról szóló cikksorozata most a biológiai kor becslési eljárásait mutatja be.

  • Légy önmagad terapeutája! A kognitív pszichoterápia

    Pszichés zavarokban szenvedők gyakran eltúlozzák, rendkívül szubjektíven értelmezik a helyzetüket, ami intenzív érzelmi állapotokhoz vezet, és ez megfordítva is igaz: erősen zaklatott, dühös vagy stresszes állapotban sérül a valóság objektív felfogása. Felfokozott érzelmi állapotban szélsőségesen negatívan vagy pozitívan értékeljük az egyes helyzeteket, és ez ráadásul még a cselekedeteinket is befolyásolja. Miután mind a tapasztalat, mind a klinikai pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az érzelmi problémák forrása gyakran a torzult, hibás gondolkodás, a kognitív viselkedésterápia célja az alaposabb önismeret.

  • Muzsikus a díványon – Személyiség és zenei teljesítményszorongás

    Képzeljük csak el, hogy érezheti magát egy alapvetően zárkózott, érzékeny és kissé szorongó ember, amikor ki „kell” állnia több száz ember elé, és az addig a próbatermek magányában csiszolgatott művet rá szegeződő szempárok százainak kereszttüzében kell hibátlanul bemutatnia?

ÉS MÉG: Egy gallér üzenete – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaHová tűntek az érzelmek?A háttérbe szorított szolidaritás. Összetartozás, együttérzés, közösségvállalás • „Ne forgasd ki a szavaimat!” – Szalmabábok a vitában • Túl a babonán – avagy a kényszerek markábanKulináris terápiaA trollok pszichológiájaAz agy öregedése – az időskori demenciák • Motiváció: tényleg szükség van rá?Egy jó tér csodákat művelhet – Beszélgetés Sylvester Ádám építésszel • Az örökmozgó szem • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Vannak, akikben szorongást kelt a gondolat, hogy az időskorral olyan gyógyíthatatlan betegségek alakulhatnak ki, mint például az Alzheimer-kór; vagy a fizikai képességek olyan...

Az idegsejtjeink közti kapcsolatot biztosító szinapszisokban működnek szervezetünk legbonyolultabb molekuláris gépeze

Az előhíváson alapuló teszt jelentősen lelassítja, sőt bizonyos körülmények között meg is állítja a felejtést.

„Vajon miért tud valaki egy ugyanolyan jellegű traumából felépülni, amiből más nem? Miért lesz valaki egy végtag elvesztése után paraolimpián induló sportoló, nem pedig...

Az, ahogyan a dolgokra később visszaemlékszünk, nemcsak a külvilágtól függ, hanem igen jelentősen befolyásolja azt belső világunk is.

ALZHEIMER VILÁGNAP ÉS ALZHEIMER VILÁGHÓNAP