Jelenlegi hely

Az önámítás trükkjei

Az önámítás és az arra való rádöbbenés mindig egy történet része

Általában azt gondoljuk, ha elég mélyen magunkba nézünk, nyakon tudjuk csípni, hogy mikor ámítjuk magunkat és mikor vagyunk őszinték magunkhoz. De biztosan így van ez? Honnan tudjuk, hogy a magunkhoz való őszinteség nem csupán illúzió, amelyet vágyaink, szorongásaink vagy éppen függőségeink hitetnek el velünk?

Lássunk néhány példát, mi történik akkor, amikor az ember önámítást „végez”, illetve önámítás áldozatául esik – még eldöntetlen, hogy mennyire tudatos ez a magunkon, magunkkal szemben, magunkért alkalmazott megtévesztés. Tegyük fel, hogy megtetszik valaki, de történetesen jegyben járok, ezért inkább azzal ámítom magam, hogy nem is tetszik. Azonban ez a kellemetlen „tény”, hogy olyasvalakire vágyom, akire nem volna szabad, valahogy mégis jelen van a tudatom hátterében. Hasonló „önkábítás” történik, ha nem akarunk tudomást venni szerelmünk hűtlenségének jeleiről; próbáljuk magunkat meggyőzni az ellenkezőjéről, azt tettetjük saját magunk előtt is, mintha egy olyan valóság lenne érvényben, amelyben szerelmünk hű hozzánk. Azonban eljöhet egy pillanat, amikor a „valóság arcul csap”, és többé már nem menekülhetünk el a tények elől…

Az önámításhoz tehát feltétlenül szükséges, hogy akarjam az illúziót, vagy finomabban fogalmazva: részt vegyek benne – hiszen ön-ámítok. Olyan ez, mint amikor bűvészmutatványt nézünk. Éppen ott a másik ámít engem, s bár lehet, hogy nagyon szeretném megfejteni a mutatványát, mégis részévé válok a játéknak, hiszen azért megyek oda, hogy varázslatot lássak. Azt akarom, hogy valaki a cilinderéből előhúzzon egy nyulat, és nagyon csalódott lennék, ha közben megpillantanám a nyúl kikandikáló fülét a bűvész kabátujjában. Tehát még ha az értelmemmel szeretném is megfejteni a trükköt, és érdekes lenne, ha utána a varázsló beavatna a titokba, mindenekelőtt azt szeretném érezni: varázslat. Ehhez pedig az kell, hogy akarjam, elvárjam vagy vágyjam a varázslatot. 
 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia most megjelent 2011. 1. számában olvasható

 

A Mindennapi Pszichológia
2019. december – 2020. januári számában
ezekről olvashat:

2019 december – 2020 január

  • Tudnak-e a gépek szeretni?

    A szeretetre való képesség az ember lehetősége, melynek valóra váltása a felnövekvés társas környezetétől, a szülő-gyermek kapcsolatban megtapasztalt szeretetteljes élményektől függ. Bármilyen bonyolult és sokoldalú is legyen a mesterséges intelligencia, érzésekre nem lesz programozható, mivel nem áll mögötte az autonóm életvezetést lehetővé tevő testi és szellemi erők fejlődéstörténete. Nincs benne semmi, ami az emberi érzések két nagy erőforrását, a szexualitást és az agressziót hordozná. A gépek nem szoronganak, nem félnek, nem remélnek.

  • Megalkuvás és megátalkodottság között

    Mire jó egy kompromisszum? Arra, hogy eláruljam a vágyaimat? Vagy arra, hogy igazodva a valósághoz, megvalósítsam belőlük legalább azt, ami megvalósítható? A kompromisszum során vajon lemondok önmagamról? Igazodom másokhoz? Vagy egyensúlyt teremtek az éppen adott helyzetben? Hogyan kell jó kompromisszumokat kötni?

  • Kudarc és siker között

    Mindannyian tudunk olyan emberekről, vállalkozásokról, politikai szervezetekről, akik, illetve amelyek sorozatos kudarcok után végleg elbuktak – vagy éppen sikert arattak. Hogyan lehet eljutni a kudarctól a sikerig? Mi különbözteti meg az örök vesztesektől azokat, akik végül győzni tudtak?

  • E-mail zűrzavar: miért nem értjük egymást?

    Valószínűleg sokan ismerik azt a frusztráló érzést, amikor a világosan és szabatosan megfogalmazott e-mailjükre értelmetlen – vagy a tárgytól teljesen eltérő – választ kapnak. Ugyanígy sokaknak ismert az a helyzet, amikor egy beérkező e-mail fölött töprengve próbálják kitalálni, vajon mit is akart mondani a levél szerzője. Az e-mailek írói és fogadói aztán szerepet cserélve bosszankodnak a másikon, aki nem tud értelmesen fogalmazni, vagy nem képes felfogni a legegyszerűbb dolgokat sem.

  • Pszichoterápia és önsegítés integrációja a Minnesota-rendszerű terápiákban

    A Minnesota-rendszerű terápia a pszichológiai terápiák önálló úton járó, kissé deviáns fivére. Elválaszthatatlan az Anonim Alkoholisták és a mintájukra kialakuló egyéb 12 lépéses csoportok szellemiségétől és gyakorlatától... A Minnesota-program a pácienseknek azon körével foglalkozik, akiknél az érzelem- és feszültségkezelés elégtelen volta szenvedélybetegségbe, addikcióba torkollott.

ÉS MÉG: Pedig a stratégiám tökéletes volt… – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Boldogságkereső • Az önismeret ára • A sikeres tárgyalás nem a tárgyalóasztalnál kezdődik • Kell-e különórára járnia, ha nem akar? • Mindennapi életünk a tik árnyékában – Egy Tourette-szindrómás kisfiú édesanyjának beszámolója • „Találd ki, mire vágyom” – Egy nárcisztikus párkapcsolata • Éljünk az élet napos oldalán! – Az életközépi válság újragondolása 2. • Érvényes-e még ma is az idősek bölcsessége? • Életközépi karrierváltás: tényleg létezik?• Ami a színfalak mögött zajlik – a krónikus stressz rejtelmei • A bosszú • „A testképet illetően nincs realitás!” – Beszélgetés dr. Juhász Péterrel • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Hogyan lehet eljutni a kudarctól a sikerig? Mi különbözteti meg az örök vesztesektől azokat, akik végül győzni tudtak?

Lépten-nyomon hajtogatjuk gyerekeinknek, hogy nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel. A valóságban azonban mintha nem egészen ez lenne a helyzet...

Az angolul co-livingnek vagy co-housingnak nevezett megoldás lényege, hogy egy lakóközösség tagjai egy lakásban – vag

Egy ennyire kártékony, de mégis elterjedt cselekvésnek lehetnek-e pozitív hatásai?

Az emberek egész egyszerűen elfelejtik, hogy ami ma dominánsnak és normálisnak számít, kicsivel korábban még a kisebbség deviánsnak tekintett véleménye volt. 

Életünk során rengeteg szócsatát vívunk - s a vita igenis produktív tud lenni, nemcsak a feszültség levezetése céljából.