Jelenlegi hely

Aludjunk rá egyet: álom és kreativitás

álomtörténeteink forgatókönyvírói is mi magunk vagyunk

Élénk és gyakorta különös álmaink arról tanúskodnak, hogy agyunk alvás közben is intenzív munkát végez, ráadásul az álmok egyes jellegzetességei (pl. bizarrság, érzelmi színezet, vizuális hangsúly) arra utalnak, hogy az álmodó tudat minőségileg eltér az éber tudati működéstől. Álmainkban gyakran egészen távoli tudattartalmak – az elmúlt nap eseményeinek töredékei, gyermekkori emlékek, kósza gondolatok, érzések – keverednek egymással és fonódnak össze többnyire koherens álomtörténetté.

Szerző: 

Friedrich August Kekulé, a XIX. századi német kémikus hosszúra nyúló éjszakákon át töprengett a benzol vegyületének talányos szerkezetén, míg egy hajnali órában végül elszenderült, és különös álmában egymás farkába harapó kígyók jelentek meg lelki szemei előtt. Az örökkévalóságot, a dolgok örök körforgását szimbolizáló mitológiai szimbólumot, az úgynevezett Ouroborost – melyet az akkortájt még korántsem szakbarbár tudósok vélhetően jól ismertek – megjelenítő álom ráébresztette Kekulét arra, hogy a benzol gyűrűs szerkezetbe rendeződik.

De nem ő volt az egyetlen tudós, aki ihletet meríthetett álmaiból. A periódusos rendszer feltalálója, Dimitrij Mengyelejev saját beszámolója szerint a szó szoros értelmében megálmodta a táblában elrendeződő elemek rendszerét. A Nobel-díjas Otto Loewi pedig álmai útvesztőjében bolyongva sikeresen rátalált arra a kísérleti eljárásra, amellyel ellenőrizhette az idegsejtek kémiai jelátvitelével kapcsolatos hipotézisét. De ne gondoljuk, hogy Oneiros, az álmok istene csupán a kémikusokkal volt ilyen bőkezű. Még Elias Howe, a varrógép feltalálója is változatos álmok szövedékén át jutott el korszakalkotó felfedezéséig.

A fenti példákban közös elem, hogy a megoldásra álmukban rátaláló kutatók ébren is sokat gondolkodtak az adott kérdésen, így elméjük az éjszakai alvás látszólag elhagyatott színfalai mögött tovább elemezte, vizsgálta a megoldandó problémát. Élénk és gyakorta különös álmaink arról tanúskodnak, hogy agyunk alvás közben is intenzív munkát végez, ráadásul az álmok egyes jellegzetességei (pl. bizarrság, érzelmi színezet, vizuális hangsúly) arra utalnak, hogy az álmodó tudat minőségileg eltér az éber tudati működéstől. Álmainkban gyakran egészen távoli tudattartalmak – az elmúlt nap eseményeinek töredékei, gyermekkori emlékek, kósza gondolatok, érzések – keverednek egymással és fonódnak össze többnyire koherens álomtörténetté. Habár ezek a történetek sokszor meglehetősen önkényes logikát követnek, és ébrenléti tudatunk számára többnyire zavaros, értelmetlen és a feledés padlásszobájába száműzendő limlomnak tűnnek, az még a fenti anekdotikus példákból is látható, hogy egyes esetekben az álmok értékes tudósítói lehetnek a tudatunk panorámáján kívül eső, változatos agyi tevékenységnek.

Míg a feltalálók inkább meglepetéssel vegyes örömmel fogadták álombéli múzsáik váratlan látogatását, a művészek kifejezetten keresték velük a kapcsolatot. A világ konvencionális szemléletének és értékeinek feje tetejére állítása, átértelmezése, illetve az élmények szokatlan kombinációkba való elrendezése alapvető kelléke az Alkotó Elmének – az álmodó tudat pedig  kiváló terepet biztosít a valóság átrendezéséhez. Így hát nem csoda, hogy számos művész is rengeteget merített álmaiból, a módosult tudat(állapot) e legkönnyebben elérhető (és legkevésbé költséges) lehetőségéből. Ennek (is) köszönhetően született meg Robert Louis Stevenson híres műve, Dr. Jekyll és Mr. Hyde története, mely kiválóan illusztrálja, hogy álmainkban egy igen bonyolult gondolat (két gyökeresen eltérő személyiség harca egy személyben) milyen kreatívan formálódhat a valóság kereteit átszakító, bizarr álomtörténetté.

Példáink kapcsán ugyanakkor joggal merülhet fel a kérdés és egyben a kétely, hogy vajon mennyire általános jelenségről van szó? Vajon az álmodás és a kreativitás e gyümölcsöző találkozása pusztán néhány zseniális elmében fordulhat – és akkor is csak ritkán – elő? Hisz a  lángelmék álmaikban is brillírozhatnak, de mi a helyzet a többiekkel?

Az anekdotákon túl

Az álmok és a kreativitás rokonsága abból a szempontból is kézenfekvőnek tűnik, hogy voltaképpen mindkét jelenség „kibújik” tudatunk kontrollja alól, s akaratunktól függetlenül munkálkodik. Egy probléma kreatív megoldása általában váratlanul, hirtelen „toppan be” tudatunk színpadára, anélkül, hogy tisztában lennénk a megoldáshoz vezető logikai lépésekkel. Hasonlóképpen álmainkban is hiányzik az önreflektív, tudatos komponens. Ennek köszönhetően nem tudatosul bennünk, hogy álomtörténeteink forgatókönyvírói is mi magunk vagyunk, így tulajdonképpen csak kiélvezői – vagy rossz álmok esetén elszenvedői – lehetünk saját alkotásainknak.

Mindezek a hasonlóságok arra ösztönözték az álomkutatókat, hogy alaposabban megvizsgálják az álmok és a kreativitás kapcsolatát. Egy német kutatópáros kérdőíves eredményei szerint ugyanis nem csupán a művészek, hanem az „átlagemberek” is merítenek ihletet az álmaikból. A felmérés szerint az álmok körülbelül 8 százaléka segíti az embereket különböző, kreativitást igénylő problémák, feladatok vagy helyzetek megoldásában.

 

Schredl és Erlacher kutatása szerint az „átlagemberek” is sokat merítenek álmaikból, mikor egy kérdés kreatív problémamegoldást igényel. Habár ezek az álmok nem eredményeztek világraszóló felfedezéseket, mégis eredeti ötletekkel, új, mindaddig pusztán a tudattalanban lappangó ötletekkel ajándékozták meg az álmodót.

„Nem sokkal az anyám születésnapja előtt megálmodtam, hogy mit fog tőlem kapni ajándékba. Álmomban láttam anyám reakcióját, mikor átadtam neki az ajándékot. Végül tényleg azt kapta tőlem, és a valóságban is legalább annyira örült neki, mint álmomban.”

„Elromlott a számítógépem, és megálmodtam, hogyan kell megjavítanom. Reggel, mikor felébredtem, rögtön tudtam, hol a hiba.”

„Álmomban gyakran repülök. Egyik ilyen álmom után úgy döntöttem, hogy írok egy könyvet egy emberről, aki tényleg tud repülni.” 

 

Az önbeszámolókon alapuló vizsgálatok azonban természetesen nem tartoznak a pszichológia tudományának legmegbízhatóbb módszerei közé, ezért az álmodás és a kreativitás rokonságát hirdető kutatóknak még precízebb vizsgálati eljárásokat kellett megálmodniuk. 2002-ben egy harvardi kutatócsoport ötletes vizsgálattal rukkolt elő. Kísérleti személyeiknek anagrammákat kellett megoldaniuk három különböző helyzetben: ébren, REM fázisból, illetve NREM fázisból ébresztve. (REM fázisban élénk, változatos álmaink vannak, NREM fázisban viszont alig vagy csak homályos töredékeket álmodunk). A kutatás eredményei szerint a REM fázisból ébresztett személyek 32 százalékkal sikeresebben oldották meg a feladatot, mint a NREM fázisból ébredők. Ugyanakkor az álomból ébresztett és az ébrenléti kondíció közti teljesítményben nem volt szignifikáns különbség. Egy másik vizsgálatban azonban, melynek során a kísérleti személyeknek egy kifejezetten a kreativitás szintjét mérő feladatot kellett megoldaniuk, az alvás álmodó „üzemmódja” egyértelműen előnyösnek bizonyult. A kísérlet során a résztvevőknek bemutatták a feladatot, majd két csoportra osztották őket. Az első csoportba soroltak a feladat bemutatása után egy kényelmes fotelben instrumentális zenét hallgattak, míg a másik csoport másfél órára ledőlhetett aludni. Mindkét csoport agyi elektromos aktivitását rögzítették. Másfél óra múlva az összes kísérleti személynek ismét bemutatták a feladatot, amelyet ezúttal meg is kellett oldaniuk. A vizsgálat eredményei szerint az alvó csoport azon tagjai voltak a legsikeresebbek, akik a legtöbbet voltak REM fázisban, azaz a legtöbbet álmodtak.

A nagy felfedezéseket kísérleti úton modellezni kívánó kutatások közül a lübecki kutatócsoport munkájáról kell még feltétlenül említést tennünk, amelyet az egyik legrangosabb tudományos lap, a Nature hasábjain ismertettek. A vizsgálat során a kísérleti személyeknek egy feladatot kellett megoldaniuk, melyben különböző számok jelentek meg a képernyőn, és az alanyoknak a megjelenő számokra különböző számoknak megfelelő gombokat kellett leütniük. Mivel a feladat nagyon egyszerű volt, idővel az alanyok készségszinten elsajátították a szabályt, és egyre gyorsabban teljesítettek. Ugyanakkor az így keletkező számsorokban volt egy rejtett szabály is, amire ha az alany rájött, lényegesen lerövidíthette a megoldáshoz szükséges időt. A vizsgálatban a kutatók három csoportra osztották az alanyokat: az első csoport tagjai éjszaka érkeztek be a laborba, ott gyakorolhatták a „leckét”, majd alhattak 8 órát, és reggel újra el kellett végezniük a feladatot. A második csoport reggel érkezett a laborba, majd 8 óra ébrenlét után este kellett újra megbirkóznia a feladattal, a „legszerencsétlenebbül járt” harmadik csoportba tartozók pedig éjszaka érkeztek a laborba, és 8 órát virrasztaniuk kellett a reggeli újratesztelésig. A kísérlet eredményei szerint az alvó csoport mintegy 60 százaléka „ébredt rá” a rejtett szabályra, míg ez az arány a két ébrenléti csoportban csupán 22 százalék körül volt. Az alvó csoport alanyainak többsége tehát, hasonlóan a nagy kutatókhoz, álmában egyfajta tudattalan rejtvényfejtést végezhetett – még ha nem is társult hozzá világhír.

 

És mi történik az agyban?

Ha a régmúlt emberét faggattuk volna, hogy szerinte minek köszönhető kreatív, reveláció értékű álma, először biztosan értetlenül nézett volna tudatlan kérdezőjére, majd az ég felé mutatott volna, hisz egyértelmű, hogy a nagy gondolat csakis onnan szállhatott alá álmának birodalmába. Manapság azonban sokakat kielégítetlenül hagyna az efféle válasz. A modern idegtudósok az elme talányainak megfejtéséhez az amúgy is kifürkészhetetlen isteni szándék kutatása helyett a valamelyest kifürkészhetőbb agyi történéseket veszik górcső alá, és az utóbbi években az álmodó agy működése is sorra került.

A már említett kísérletek, az álombeszámolók jellegzetességei, és számos egyéb kutatási eredmény arra utal, hogy az álombéli gondolkodás egyfajta hiperasszociatív állapotként jellemezhető, melynek során egyszerre aktiválódik és kapcsolódik össze számos távoli emlék, érzés és gondolat. Ezzel összhangban van az a megfigyelés, miszerint az álomélménnyel kísért REM fázisban az agyi hálózatok igen kiterjedt aktivitása, összjátéka figyelhető meg. Ugyanakkor a homloklebeny oldalsó területeire lokalizálható és ébren fokozott aktivitást mutató szervező, szabályozó, gátló, monitorozó – együttesen végrehajtó funkcióknak nevezett – területek lecsökkent aktivitást mutatnak. Egy hasonlattal élve azt mondhatnánk, hogy álmunkban agyunk zenekara legalább olyan hangosan játszik, mint ébren, csak éppen a karmester tűnt el. Egyes zenészek (agyi hálózatok) játéka duókba, triókba, kvartettekbe szerveződhet, majd váratlanul felbomolhat, hogy új csoportosulásoknak és szokatlan dallamoknak adja át a helyet. Egy ilyen szervezetlen, ugyanakkor rendíthetetlen lelkesedéssel játszó zenekar szimfóniájában a zajos kakofónia könnyen keveredhet a virtuozitás értékes töredékeivel.

 

Az agyi hálózatok megváltozott mintázata mellett a REM fázisban lévő agy eltérő biokémiai állapota is magyarázattal szolgálhat az elme hiperasszociatív állapotára. REM fázisban két, az idegsejtek közti jelátvitelben jelentős szerepet játszó neurotranszmitter, nevezetesen a szerotonin és a noradrenalin aktivitása drámaian lecsökken. Míg az előbbi elengedhetetlen szerepet játszik az irreleváns, az adott feladat szempontjából jelentéktelen ingerek kiszűrésében, a másik a jel/zaj arány növeléséért is felelős. A két neurotranszmitter „elszenderedésének” köszönhetően az ébrenléti fókuszált figyelem átadja a helyét egy kiterjedt, az ingerek közt kevéssé szelektáló, a logika szabályait kevéssé tisztelő, hatalmas gondolati ugrásokat követő változékony tudati állapotnak. Egy ilyen idegrendszeri állapotban könnyen születhetnek zagyvának tűnő, kusza álomképek, de akár távoli asszociációkat képekkel összekapcsoló, rugalmas perspektívaváltásokkal játszó kreatív meglátások is. Ez utóbbira példa Kekulé híres álma, melynek során a tudattalanban lappangó gondolat, miszerint a benzol gyűrűs szerkezetbe szerveződik, a farkába harapó mitológiai kígyó képével asszociálódott. Agyunk REM-béli biokémiai habfürdőjében tehát még napjainkban is szívesen mártóznak meg a múzsák.

 

Lehet-e mindezt erőltetni?

Láthattuk tehát, hogy álmodó agyunk az ébrenlétitől gyökeresen eltérő működésmódjával hozzájárulhat szellemi és akár érzelmi életünk fejlődéséhez, sőt, gondolati és érzelmi nehézségeink, elakadásaink egy-egy új asszociációval való kiterjesztése, távoli élményekkel való képi összekapcsolása, vagy akár szimbolikus ábrázolása révén olykor reveláció értékű felismerésekhez is elvezethet minket. Ugyanakkor William Dement, a híres álomkutató egy igen prózai, ám annál jelentőségteljesebb álma egyszersmind azt is példázza, hogy az álmoknak nem kell feltétlenül művészi köntösbe öltözniük ahhoz, hogy hatással legyenek az életünkre. A láncdohányos tudós egyszer azt álmodta, hogy tüdőrákban fog meghalni, és így korai halála miatt nem láthatja, amint a gyermekei felnőnek. Mikor végre felébredt nyomasztó álmából, határtalan öröm öntötte el, hogy mégiscsak elkerülheti álmának tragikus végkifejletét, és így (álmának köszönhetően) soha többé nem gyújtott rá.

Felmerülhet a kérdés, hogy lehet-e ezt a képességünket még jobban kihasználni, és ébrenléti gondolataink álombéli feldolgozását tökélyre fejleszteni? Igaz, egyelőre még gyerekcipőben járó kutatási területről van szó, de léteznek különböző, elsősorban önszuggesztiós technikák, amelyek pontosan ezt a célt kívánják elérni. Ezeknél az úgynevezett álom-inkubációs módszereknél talán még ígéretesebb, és tudományosan könnyebben vizsgálható technika a cueing eljárás. Ez esetben a nehézséget okozó feladattal való (ébrenléti) próbálkozás közben a kísérleti személyek egy bizonyos, ismétlődő hangingert hallanak, majd ugyanezt a hangingert REM fázisban is lejátsszák nekik, REMélve, hogy az álmodó agy az ismert hang hallatán az ahhoz társuló problémával is ismét foglalkozni kezd, kihasználva a REM alatti megváltozott tudatállapot adta lehetőségeket. Amennyiben a cueing technika valóban sikeresnek bizonyul, alkalmazása nem csupán a nehézséget jelentő munkahelyi feladatok, de akár érzelmi sérülések, traumatikus emlékek újbóli feldolgozását is elősegítheti.

Alighanem még sokat kell aludnunk ahhoz, hogy kiderüljön vajon ezek az izgalmas módszerek valóban képesek-e serkenteni kreatív problémamegoldó képességünket, vagy pusztán afféle modernkori áldozatoknak, rituáléknak tekintendők, amelyeket a tudattalanban rejtőzni vélt jótékony isteneknek és múzsáknak mutatunk be, akik vagy meglátogatnak minket álmunkban vagy sem. Egy azonban bizonyos: a kreatív tevékenységhez korántsem elég pusztán aludni és álmokra várni. Ébren is gondolkodnunk kell.

 

 

 

 

A Mindennapi Pszichológia
2019. december – 2020. januári számában
ezekről olvashat:

2019 december – 2020 január

  • Tudnak-e a gépek szeretni?

    A szeretetre való képesség az ember lehetősége, melynek valóra váltása a felnövekvés társas környezetétől, a szülő-gyermek kapcsolatban megtapasztalt szeretetteljes élményektől függ. Bármilyen bonyolult és sokoldalú is legyen a mesterséges intelligencia, érzésekre nem lesz programozható, mivel nem áll mögötte az autonóm életvezetést lehetővé tevő testi és szellemi erők fejlődéstörténete. Nincs benne semmi, ami az emberi érzések két nagy erőforrását, a szexualitást és az agressziót hordozná. A gépek nem szoronganak, nem félnek, nem remélnek.

  • Megalkuvás és megátalkodottság között

    Mire jó egy kompromisszum? Arra, hogy eláruljam a vágyaimat? Vagy arra, hogy igazodva a valósághoz, megvalósítsam belőlük legalább azt, ami megvalósítható? A kompromisszum során vajon lemondok önmagamról? Igazodom másokhoz? Vagy egyensúlyt teremtek az éppen adott helyzetben? Hogyan kell jó kompromisszumokat kötni?

  • Kudarc és siker között

    Mindannyian tudunk olyan emberekről, vállalkozásokról, politikai szervezetekről, akik, illetve amelyek sorozatos kudarcok után végleg elbuktak – vagy éppen sikert arattak. Hogyan lehet eljutni a kudarctól a sikerig? Mi különbözteti meg az örök vesztesektől azokat, akik végül győzni tudtak?

  • E-mail zűrzavar: miért nem értjük egymást?

    Valószínűleg sokan ismerik azt a frusztráló érzést, amikor a világosan és szabatosan megfogalmazott e-mailjükre értelmetlen – vagy a tárgytól teljesen eltérő – választ kapnak. Ugyanígy sokaknak ismert az a helyzet, amikor egy beérkező e-mail fölött töprengve próbálják kitalálni, vajon mit is akart mondani a levél szerzője. Az e-mailek írói és fogadói aztán szerepet cserélve bosszankodnak a másikon, aki nem tud értelmesen fogalmazni, vagy nem képes felfogni a legegyszerűbb dolgokat sem.

  • Pszichoterápia és önsegítés integrációja a Minnesota-rendszerű terápiákban

    A Minnesota-rendszerű terápia a pszichológiai terápiák önálló úton járó, kissé deviáns fivére. Elválaszthatatlan az Anonim Alkoholisták és a mintájukra kialakuló egyéb 12 lépéses csoportok szellemiségétől és gyakorlatától... A Minnesota-program a pácienseknek azon körével foglalkozik, akiknél az érzelem- és feszültségkezelés elégtelen volta szenvedélybetegségbe, addikcióba torkollott.

ÉS MÉG: Pedig a stratégiám tökéletes volt… – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Boldogságkereső • Az önismeret ára • A sikeres tárgyalás nem a tárgyalóasztalnál kezdődik • Kell-e különórára járnia, ha nem akar? • Mindennapi életünk a tik árnyékában – Egy Tourette-szindrómás kisfiú édesanyjának beszámolója • „Találd ki, mire vágyom” – Egy nárcisztikus párkapcsolata • Éljünk az élet napos oldalán! – Az életközépi válság újragondolása 2. • Érvényes-e még ma is az idősek bölcsessége? • Életközépi karrierváltás: tényleg létezik?• Ami a színfalak mögött zajlik – a krónikus stressz rejtelmei • A bosszú • „A testképet illetően nincs realitás!” – Beszélgetés dr. Juhász Péterrel • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Még ma sem értjük teljesen, mi történik ilyenkor a szervezetünkben, sőt az sem egészen világos, hogy miért van egyált

Örökmozgó gyermeke lomha tinédzserré vált, aki hétvégén délben kel, iskolaidőben pedig alig lehet reggelente kirimánkodni az ágyból? Higgye el, nem lusta ő, csak kialvatlan....

Fáradtság, fejfájás, ingerlékenység, koncentrációs zavar, izzadás – amennyiben valaki kellő mennyiségű alvás ellenére is ilyen tünetekkel ébred, annak hátterében éjszakai...

Acsády László, Mátyás Ferenc, Komlósi Gergely és munkatársaik (MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet, illetve MT

Rossz alvási szokások mellett az egyébként egészséges embereknél is nagyobb a szívbetegségek kockázata.

A megzavart bioritmus egyik legkorábban kialakuló következménye a megzavart alvás és az inszomnia.