A család szerepe mindennapjainkban

A nő kiteljesedéséhez hozzátartozik az anyaság, a férfiéhoz az apaság felelőssége.

A családtagoknál gyakran probléma, hogy nem megfelelően kommunikálnak egymással, nem fogalmazzák meg nyíltan gondolataikat, nem beszélik meg egymással gondjaikat, érzéseiket - a feszültségek egyre csak halmozódnak…  A kommunikációs problémákhoz pedig szorosan kapcsolódnak a pszichoszomatikus zavarok is, melyeknek kialakulásában a kutatók nagy jelentőséget tulajdonítanak az anya-gyerek kapcsolatnak.  A családi rendszerben a tagok értelemszerűen kölcsönösen kapcsolódnak egymáshoz. Gyakori, hogy a tüneteket produkáló gyermek közvetítő szerepet tölt be a szülők között, kifejezve a felnőttek egymás iránti igényeit. Az is előfordul, hogy a családtagok nem saját magukról beszélnek, hanem a másik helyett mondják ki annak érzéseit, gondolatait. A szerepek összekeverednek, a nyílt üzeneteket pedig az ellentétes metakommunikatív jelzések érvénytelenítik, s ezzel ellentmondásos választ eredményeznek.

Szerző: 
Czeglédi Ildikó
Cikkek: 

 

Nem tagadhatjuk, hogy a családnak különleges szerepe van a társadalmi viszonyok újratermelésében, hiszen generációkon keresztül örökíti át értékeit, normáit, viselkedési szabályait. Az pedig, hogy az embereknek a család fontosabb a munkánál vagy az egyéb társas kapcsolatoknál, több hazai demográfiai és szociológiai felmérésből is kiderült. Ezt nemcsak a házasságban élők, hanem az egyedülállóak is alátámasztották.

Átalakulóban a hagyományos családmodell

A hagyományos modell szerint a család, a legkisebb társadalmi egység anyából, apából és legalább egy gyermekből áll. „Az apa a kenyérkereső és az anya otthon főz, takarít és felelős a gyermeknevelésért.” – szól a jól ismert sztereotípia. A család szó együtt élő felnőttek (apa, anya) és gyermek(ek) képét idézi fel: az egygyermekes kiscsaládét, a több gyereket nevelő nagycsaládét,  s a szülőpár egyik tagját nélkülöző csonka családét. Napjainkban egyre több a mozaikcsalád, amelybe a szülők vérrokoni viszonyban nem lévő gyermekeket hoznak előző kapcsolataikból új partnerviszonyaikba.

A család, mint szervezet, összetett kapcsolatokra épül:  a nő kapcsolatai például feleség-férj, anya-gyermek feladatokat, szerepeket és elvárásokat foglal magába. A nő kiteljesedéséhez hozzátartozik az anyaság, a férfiéhoz az apaság felelőssége.

A családi célokat tekintve a reproduktív, a szexuális, a gazdasági és az oktatási cél valamikor mindegyikre jellemző volt. Ez ugyan napjainkra változott, de – különösen a gyermek fejlődése érdekében - továbbra is fontos a család által nyújtott pszichológiai támasz. A megfelelő anyagi, kulturális, morális, érzelmi feltételek hiányában ugyanis a gyermek maga keres követendő ideálokat, s cselekedeteit gyakran másoktól ellesett eszmék, spontán életérzések irányítják. A családi fészek biztonsága tehát a gyermeknek és a serdülőnek egyaránt pótolhatatlan, de a szülők – a férfi és a nő – számára is nélkülözhetetlen a kiegyensúlyozott családi légkör. Hogy napjainkban válságban van-e a család, vagy csak alkalmazkodik a megváltozott helyzethez, e tekintetben megoszlanak a vélemények. Egy biztos: a hagyományos családmodell átalakulóban van. Rohamosan csökken a házasságban élők és a családban vállalt gyerekek száma. A középkorúak és az idősek még tartják magukat a régi hagyományokhoz, de a fiatalok körében egyre kevesebb a tartós párkapcsolatban élők aránya, sokan inkább az élettársi viszonyt helyezik előtérbe. Lehet, hogy unokáink már csak múzeumba fognak látni hagyományos esküvőt DVD-ről? Mindinkább divatos az egygyermekes családmodell, egyre több szülő veszi át a „legalább egyre jut elég idő” gondolkodásmódot. Ráadásul az első szülés is későbbre tolódik: míg a hetvenes években átlagosan 22 éves korukban szültek először a nők, ma ez a szám a 27. életév.

Kommunikáció a családtagok között

Konfliktusokhoz vezethet a szülői modell hiánya vagy a hibás minták átvétele, az otthonról hozott szerepfelfogások, problémamegoldások és erkölcsi kérdések ellentmondása is.

A családtagoknál gyakran probléma, hogy nem megfelelően kommunikálnak egymással, nem fogalmazzák meg nyíltan gondolataikat, nem beszélik meg egymással gondjaikat, érzéseiket - a feszültségek egyre csak halmozódnak…  A kommunikációs problémákhoz pedig szorosan kapcsolódnak a pszichoszomatikus zavarok is, melyeknek kialakulásában a kutatók nagy jelentőséget tulajdonítanak az anya-gyerek kapcsolatnak.  A családi rendszerben a tagok értelemszerűen kölcsönösen kapcsolódnak egymáshoz. Gyakori, hogy a tüneteket produkáló gyermek közvetítő szerepet tölt be a szülők között, kifejezve a felnőttek egymás iránti igényeit. Az is előfordul, hogy a családtagok nem saját magukról beszélnek, hanem a másik helyett mondják ki annak érzéseit, gondolatait. A szerepek összekeverednek, a nyílt üzeneteket pedig az ellentétes metakommunikatív jelzések érvénytelenítik, s ezzel ellentmondásos választ eredményeznek. A felek félnek a konfrontálódástól, kerülik a konfliktusokat, minden energiájuk arra megy el, hogy kifelé harmonikus képet mutassanak. Rettegnek kimondani, ha valamivel nem értenek egyet, kerülik a vitát a többiekkel. A betegség ilyenkor jó ok lehet arra, hogy minden más problémát háttérbe szorítva csak a betegséggel foglalkozzanak. A tünet elrejti a feszültségeket, ugyanakkor megőrzi és erősíti a család egységét. A kommunikáció a családtagok között nem közvetlen, a konfliktusok, feszültségek nem fejeződnek ki nyíltan. A pszichoszomatikus tünet jelentését csak úgy érthetjük meg, ha figyelembe vesszük az egyénnek a család többi tagjához fűződő viszonyát, s e viszonyrendszer részeként tekintjük őt magát.

A család egy kérdőív tükrében

Az ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola Szláv Nyelvészeti Programjának hallgatói Bańczerowski Janusz professzor vezetésével felmérést készítettek a család fogalmáról. A kérdőívet nemcsak a fővárosban élőkhöz, hanem több vidéki város és falu lakóihoz is eljutatták nemtől, korosztálytól és végzettségi szinttől függetlenül. A kérdőíveket a válaszadók maguk töltötték ki, a kérdések szabad asszociáción alapuló nyitott kérdések voltak. Legtöbb esetben egyszavas válaszok érkeztek, a megkérdezetteknek a családról leggyakrabban az anyagi, érzelmi biztonság jutott eszükbe. Nagy százalékban szerepelt a feltétel nélküli, kölcsönös szeretet, támaszt, segítséget, védelmet jelentő kifejezés is. A család sokak számára az összetartozást, a boldogságot, örömöt, a nyugalmat, megértést szimbolizálja, és voltak, akik az otthonnal kapcsolták össze. Sokan a családtagokkal azonosították: apa, anya, gyerekek, nagyszülők, párom, gyerekeim, vérségi kapcsolatban lévő hozzátartozóim; illetve közösségként jellemezték, amelyben nevelkedünk, tanulunk; életközösség, amelyben értékeket kapunk. A pesszimista válasz 1 százalékban jelent meg, a „semmit” válasz képében.

A „Milyen a tipikus magyar család?” kérdésre a legtöbb válasz negatív volt: elvált, csonka, veszekedős, pénzcentrikus, nincs idő egymásra, rohanó, feszült, ideges, eladósodott, szegény, panellakó, részeges. A pozitív értékelések között szerepelt az összetartó, szorgalmas, dolgos kifejezés. Van, aki szerint attól tipikusan magyar, hogy magyarul beszél, magyar ételeket fogyaszt, magyar tévét néz; illetve szereti a csípős ételeket. Arra a kérdésre, hogy milyennek látják az ideális családot, a legtöbb válaszban szerepelt a szerető, harmonikus, boldog, gazdag, összetartó, segítőkész fogalom. A válaszadók 15 százaléka szerint az ideális család: anya, apa, gyerekek, néhányuk szerint pedig idetartozik a kutya, macska és egyéb háziállat is.

A kérdőívben arra is kíváncsiak voltak, milyen dal, vers, közmondás vagy

szólás jut eszükbe a családról. Arany János Családi körét említette a megkérdezettek 52 százaléka, és többen megjelölték József Attila Mama című versét is. Zelk Zoltán Este jó, este jó című versét a megkérdezettek 9 százaléka, József Attila Altatóját pedig 3 százalék érezte ide illőnek. A közmondások, szólások közül a „Nem esik messze az alma a fájától” variánsait a válaszadók 6 százaléka, a „Mindenhol jó, de legjobb otthon” szólást pedig 5 százalékuk választotta.


Nyelvi elemzés

A család kifejezés a mai magyar szókincs alapvető rétegéhez tartozik, s a szótári adatok szerint több szókapcsolatban első, illetve a második elemként jelenik meg, például  családfa, családalapítás, családfő, családanya, családfenntartó, illetve nyelvcsalád, parasztcsalád stb.

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint a család szó az ószláv čeľadь átvétele,

eredeti jelentése „háznép, cselédség”; legkorábbi írásos előfordulása a magyar nyelvben 1113-tól datálódik. A kifejezés a 16. század középétől egyre ritkábbá vált, sőt teljesen elavult. A mai köznyelvi jelentésben Vörösmarty újította fel (1831).