Hirdetés
Tari Annamária
Tari Annamária
klinikai pszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus

avagy mit is kezdhetünk szorongató érzéseinkkel?

Érzelmi inkontinencia

Az Y generáció már megszokta, hogy az internet „azonnali” műfaj. Szabad és szinte korlátlan a hozzáférés, szabályok és tiltások sincsenek nagyon. Az online lét egyik fő jellemzője, hogy a nap bármely szakában megoszthatók az információk, a vélemények és a kérések. Nincs kitüntetett ideje az akár hosszabb ideig tartó baráti beszélgetéseknek sem, nem kötődnek már a régi módon a munkaidő végéhez vagy a szabadidőhöz. Kizárólag internetelérés függvénye, hogy mikor és mennyit kommunikálnak.

Érzelmi inkontinencia

Ha most azt gondoljuk: „Mi a probléma ezzel? Hiszen csak jó hatása lehet a megnövekedett kapcsolati hálóknak” – akkor egyoldalúan szemléljük a helyzetet, mert komoly lélektani jelentősége van annak, mikor és milyen gyorsan öntjük ki magunkból a feszültséget, a szorongáskeltő tartalmakat. 

A szorongás kezelése

A mai szülők/dédszülők még kényszerhelyzetben voltak, a 70-es években sokan még telefonnal sem rendelkeztek. Az Információs Kor (az internet lehetőségeivel) még nem tette lehetővé a folyamatos kapcsolattartást, így aztán a Baby boom és az X korai tagjai még az utcai telefonfülkékből – vagy azelőtt a céges mosdóból – hívták telefonon a férjüket/feleségüket/barátjukat/barátnőjüket, ha kiborultak egy-egy főnöki letolástól. Sokszor még órákig kellett tartaniuk érzelmeiket, a feszültséget, stresszt, szorongást, mielőtt megoszthatták volna bárkivel.

Hirdetés

Ezzel szemben ma, ha egy fiatallal valamilyen negatív élmény történik, odaül a gépéhez, megnyit két ablakot és azonnal kapcsolatba lép a barátaival, és – akár ugyanezen időben – blogjában is leírja gondolatait. Az Y generációnak nem kell olyan sokáig magában tartania a feszültségeit…

Aki most azt gondolja: „hiszen a feszültségmentes élet egészségesebb”, annak alapvetően igaza van, mert nem arról van szó, hogy a szenvedés lenne az ajánlott lélektani állapot. De mindig vannak helyzetek, amikor bizony ki kell bírni a belső feszítést, és át kell gondolni a történteket. Ma mindenki gyors/azonnali oldódásra vágyik – és ez nem is csoda ebben az instant világban. Csakhogy a lelki feszültségek oldódásához idő kell, és csalóka illúzió arra gondolnunk, hogy majd a személyiség tudattalan mechanizmusai is olyan fordulatszámon pörögnek, ami biztosítja az azonnali fájdalommentességet.  

Az érzelmi inkontinencia

Az internet tehát azonnali feszültségcsökkentést kínál, mert egy Y generációs embernek mindig van barátja, aki éppen online van, akinek azonnal el lehet mondani sérelmeket, bosszúságokat, nehéz konfliktusokat. Az X generációnak olykor órákig kellett várnia, hogy megossza a lelki bánatát – vagyis kénytelen volt kezdeni vele valamit addig is, amíg „kiöntheti” magából. Az Y generáció életében ez néha pár perc csupán. A probléma ezzel nem az, hogy az X generáció most azt látja, a fiatalok gyorsan megkönnyebbülhetnek, szemben az ő türelmes és szenvedő viselkedésével, hanem az, hogy az érzések magadban tartása – a holding – továbbra is nagyon fontos képesség marad.

Az érzelmi inkontinencia olyan folyamat, amelyben az „azonnali kiadás/továbbítás” a lényeg – mintha egy folyamatos áteresztő funkciót látnánk működni. Nem történik tehát más, mint az, hogy a fejlett technológia egy nem szerencsés pszichés attitűdöt támogat. Ez különösen fontos lesz az elkövetkezendő generációk életében, mert ők már az információs korban szocializálódnak, az érzelmi fejlődésük egy vagy több számítógép jelenlétében zajlik, s ebből következően jellemző viselkedéssé válik a magukról szóló információ megosztása.

Miért fontos, hogy az érzelmi inkontinenciát felismerjük? 

Ha az érzéseinket azonnal „kilőjük” (mert szorongáskeltő élményünket szinte a történéssel egyidejűleg elmondjuk), azok egy másik emberre hárulnak, aki lehet, hogy egyébként ez alatt feszeng, ideges lesz, mert az „azonnaliság” rá is hat. Megtörténhet tehát, hogy érzelmile  tulajdonképpen vele életjük át mindazt, amit magunknak kellene. A klinikai pszichológusok pszichoterápiás munkájukból jól ismerik ezt az érzelmi jelenséget: a másik emberből (páciensből) érkező tudattalan érzelmi elvárások projektív nyomása ez. Amikor a terapeuta hallgatja páciensét, a történetek feldolgozatlan érzelmeinek következtében a feszültség élményének „áttolása” zajlik. Minél súlyosabb személyiségzavar áll fenn, annál megterhelőbb lesz az az érzelmi élmény, melyet át kell élnie. A „közlő fél” ugyanis az elmondás során egyfajta érzelmi passzivitást mutat, szinte csak leíró módon közöl. A terapeuta tehát hallgatja a páciensét, s közben fokozódó nyomás alatt érzi magát, melyet tartania kell, vagyis „ki kell bírnia”. Mert a pszichés folyamatban – amit a másik ember részéről átél – az ő nárcisztikus „használatbavétele” zajlik. 

Ez a példa csak az érzelmi inkontinencia működését mutatja, természetesen nincs arról szó, hogy minden emberi közlés ezen mechanizmus útján zajlana. De arról igen, hogy a szorongáskeltő tartalmak azonnali átruházása a másik embert nagyon megterheli.

Ugyanakkor – hasonlóan a pszichoterápiás munkában tapasztaltakhoz – a mindennapi szituációkban is igaz, hogy az azonnaliság itt is hátráltatja a saját érzések és megoldások kitermelődését, mert az „elmesélés” ugyan gyorsan nyitja a szelepeket, csökkenti a feszültséget, de olykor megfoszt attól, hogy valóban rátaláljunk a saját gondolatainkra. Azok az emberek, akik azonnal elmondják a sérelmeiket, sokszor átélik, hogy bárhány embernek is adták át a dolgot, nincs igazi feloldás, nincs igazi megoldó képlet. Nem is lehet, mert azt mindenki csak a saját lelki mechanizmusai segítségével „termelheti” ki.  

Az érzelmi inkontinencia negatív hatásai

A szorongásoldás általában kínzó késztetés mindenki számára, hiszen szabadulni akar az érzéstől – és lehetőleg minél gyorsabban. A mai világ azzal kecsegtet, hogy a jó érzéseket és a kielégülést kell hajszolni, s ezt bárki elérheti. Ez viszont olyan hiú ábrándkép, amely csúfosan visszaüthet olyan életszituációkban, amikor nincs lehetőség korai szabadulásra az érzelmek alól, vagy amikor kiderül, hogy az élet mégsem mese. A fogyasztói társadalom azonnali kielégülésre buzdító trendje (vedd meg – dobd el – vegyél azonnal másikat) nem csupán a vásárlói szokásokban jelentkezik. Konrad Lorenz már 1973-ban leírta, hogy a technológia és a farmakológia fejlődése nyomán nőni fog az intolerancia az emberekben, még a legcsekélyebb kellemetlenséget okozó dologgal szemben is. Ennek következtében viszont lassan eltűnik majd az ember azon képessége, hogy átélje a keserves erőfeszítéssel, akadályok leküzdésével elért örömöket… 

A személyiség tudattalan érzelmi mechanizmusai védelmet jelentenek az énnek, és szinte azonnal működésbe lépnek, mihelyst valamilyen érzelmi feszültség kialakul. Ez sok esetben segít, azonban nem jelent feltétlenül jó perspektívájú és prognózisú megoldást, hanem csak aktuális „túlélést”. A konstruktív megoldások megjelenéséhez szükség van arra, hogy átgondoljuk a történteket, tisztában legyünk érzelmeinkkel, saját személyiségünk képességeivel. 

A valódi megértés és feloldás tehát időigényes lélektani munka – ezalatt jó, ha az illető magában tartja ezeket a lelki tartalmakat, ami kétségtelenül további feszültség- vagy szorongásérzéssel jár, ám segít „kitermelni” a jobb megoldó képleteket. Aki egy érzelmileg feszült helyzet után szinte azonnal „kiönti magából” a történteket, ezt a szükséges zárlatot oldja fel, mert inkontinens módon kiereszti a lelki tartalmakat. Ilyenkor az történik, hogy az őt ért ingerek szinte feldolgozás nélkül futnak át rajta. Amikor mások véleménye kell a teljes megnyugtatáshoz, akkor valójában saját érzelmi szükségletünket rajtuk keresztül éljük át. Ezzel azonban az a probléma, hogy nem a sajátunk. Hanem az övé/övék. Aki mások önértékelésére támaszkodik, az valójában a sajátját „kívül hordja”, tehát az életben nem önnön személyisége, hanem a megfelelés vagy a „hasonulás” vágya vezeti. De nem élhetjük mások életét – akkor sem, ha irigykedve nézzük sikereit, tulajdonságait, életútját…

Hirdetés
Hirdetés