Egy csapat útja a Góbi-sivatagon át
2007 nyarán hét férfi (mindannyian 30 év körüliek) útra kelt a mongóliai sivatagba, hogy lóháton átszelje azt. Próbatétel elé állították akaraterejüket, tűrőképességüket, hogy kalandot, tudományos eredményeket, hírnevet, erőpróbát vagy egyszerűen belső fejlődést találjanak.
De hogy kerül ide a pszichológia s a pszichológus, aki mindezt itthonról, biztonságból figyelte? Mi lehet a szerepe a pszichológiának egy-egy ilyen expedícióban? Hogy segítheti egy csapat életét, amikor minden lépésük kockázatot rejt magában és csak magukra számíthatnak?
Az expedíciós csapat két vezetője régi barátok, volt már részük számos kockázatos utazásban együtt. Ezúttal egy olyan csapatot toboroztak (a szó szoros értelmében, hirdetésekkel), ahol elviekben mindenki rendelkezett egyedi szereppel és konkrét szaktudással, amiért az expedíció során szükségvolt rájuk.
A csapat vezetője az utazás egyéb szakmai céljai mellett úgy gondolta, hogy érdekes lehet egy ilyen vállalkozás pszichológiai szemszögből; így felkért bennünket a lelki tényezők megvizsgálására. Abban a percben csak azt tudtuk, hogy ebből a megbízásból vélhetően érdekes tanulságok sülhetnek ki, de még nem volt számunkra világos, hogy miként. A kiindulásunk az volt, hogy az érdeklődésünket a következő területek felé kell fordítanunk: a csapat működése, az egyének személyiségjellemzői, az egyének viszonya egymáshoz és a csapathoz, valamint leginkább a kihívásokhoz.
Mivel sajnos nem volt lehetőségünk a csapatot elkísérni a sivatagba, így az elindulásuk előtt és után tudtunk velük beszélgetni, pszichológiai teszteket kitöltetni. Ezek az eszközök a résztvevők személyiségére, az egymáshoz való viszonyukra, a csoportbeli helyzetükre és annak változására, illetve a csoportszerepekre fókuszáltak. Igyekeztünk egyszerű és jól bevált módszerekhez nyúlni, hogy eredményeink egyértelműek és a csapat számára is hasznosak legyenek. Így kerültek eszköztárunkba a DISC® kérdőív, a Belbin-féle csoportszerep teszt, a szociometria, és természetesen a kihívás teljesítése után felvett interjúk, hogy az előbbieket életszerű tartalommal töltsük fel.
Az expedíció tagjai a két ötletgazda és vezető köré szaktudásuk miatt kerültek be, ők maguk pedig a szakács nem mindig könnyű feladatait vállalták magukra. Mire lehet szükség egy sivatagi lovas úthoz Mongóliában? Kell egy lovas vezető, aki ért a lovakhoz. Kell valaki, aki beszél mongolul és jól ismeri a kultúrájukat, szokásaikat. A sok rájuk leselkedő veszély, betegség, baleset miatt szükség van orvosra is. Ezek mellett a több mint egyhónapos út során kapcsolatot is kell tartani az otthoniakkal: ezért rádiós, műszaki szakembert is jó, ha van, aki a modern kor igényei szerint „Internetet fakaszt a sivatagban” is. Mindezek elsőre egyértelműnek tűnnek, de helyben már sok tekintetben rögös volt az út az együttműködéshez: a vezető pozíciójáért folytonos volt a versengés, és sok nehézséggel járt a mongolokkal való kommunikáció, akik a csapatot két helyi lovas vezető személyében a sivatagon át kísérték, kalauzolták. Tehát a vezetők és egy tapasztalt barátjuk mellett volt két orvos – közülük az egyik mongol származású –, továbbá egy villamosmérnök, egy mongolista lovas szakértő is. Mindannyian egyetemi végzettségűek, vagy akár doktorandusz hallgatók. Vagyis a csoport magasan képzett, kockázatvállaló emberekből állt, akiknek elviekben minden tudása és képessége megvan a sikerhez. Csak éppen az együttműködés az, ami nehézségeket jelenthet majd számukra, és ez az, amiben a pszichológia segíthet nekik.