Apró villanások egy „borderlány” életéből
Az elmúlt pár hónapban egyre gyakrabban ütötte meg fülemet a „borderline" kifejezés: kora reggeli előadásokon, amikor még mindenki a tejeskávéját szürcsölgeti, szemináriumokon, ahol az ember lánya elsajátítja azt az életmentő készséget, hogy nyitott szemmel aludjon, kellemesen zötykölődős vonatutakon az egyetem felé… Hol tudományos körítéssel zúdult rám az információhalmaz, hol laikus, magukat roppant műveltnek képzelő emberkék szájából (hiába, úgy tűnik, mi lettünk az új divathullám), valami közös mégis volt ezekben az „esetleírásokban": csupa olyan mozzanat, amely azt hiszem, semelyikünknek sem esne jól (főleg éhgyomorra…): lenézés, sajnálkozással teli arckifejezés, esetenként gúnyos mosoly. Ám mindezen kommunikációs formák általában végzett, praktizáló pszichológusoktól érkeztek, végül is, ha már pszichológia szakra jár az ember, érthető… De mielőtt elragadna az elkeseredett hév, nézzük meg, mit is tart erről a betegségről a mai kor felvilágosult embere. Nomen est omen, nem számíthatunk semmi jóra.
Szóval BPD. Borderline Personality Disorder, avagy borderline típusú személyiségzavar, kinek melyik a szimpatikus. Magyar nyelvű szakirodalom alig, pedig már a '70-es években „felfedeztek" bennünket. Mindazonáltal nem is untatnék senkit a hosszadalmas diagnosztikus leírásokkal, mindannyian ismerjük a híres-hírhedt internetes keresőprogramokat, megtalálhatjuk, mi szem-szájnak ingere: hipotéziseket, elgondolkodtató vizsgálatokat, egymásnak ellentmondó statisztikákat, véres képekkel illusztrálva. Ezeknek persze vajmi közük van az igazsághoz vagy legalábbis nem képesek visszaadni azt, hogy miket él át egy beteg, aki a közhiedelemmel ellentétben nem csak „depis". A legmegbízhatóbbnak talán még mindig a DSM-IV leírása tekinthető, amely a következő kritériumokat említi:
▪ identitászavarok: az önkép, a célok és a „belső preferenciák" zavarai és bizonytalanságai;
▪ intenzív és instabil kapcsolatok;
▪ gyakori öngyilkossági fenyegetések és kísérletek;