Jelenlegi hely

Kiből lehet jó pszichológus?

Beszélgetés dr. Bagdy Emőkével
A pszichológia sajátossága, hogy ezen a területen az ember személyisége munkaeszköz

A pszichológia az utóbbi időkben minden magyar egyetemen slágerszak. Sok ezer diák dönt úgy évről évre, hogy a lélekgyógyászatot választja hivatásául. A pszichológia azonban nemcsak a felsőoktatásban, de a gyakorlati alkalmazás területén is hódít, határainkon innen és túl: mind többen és többen érzik szükségét annak világszerte, hogy problémáikkal humán segítő szakemberhez forduljanak. Vajon mitől ilyen népszerű ma ez a tudomány?  Kiből lehet jó pszichológus? Ezekre és  hasonló kérdésekre keressük a választ Dr. Bagdy Emőke klinikai pszichológussal, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárával.

 

Cikkek: 

Ön sok éve tanít már pszichológushallgatókat, s gyakorló gyógyító is egyben. Tapasztalata szerint van bármiféle olyan lelki adottság, amivel rendelkeznünk kell ahhoz, hogy sikeres pszichológusok legyünk?

A pszichológia sajátossága abban rejlik, hogy ezen a területen az ember személyisége munkaeszköz. Minden más szakmától eltérően itt nem csupán alkalmazunk bizonyos eszközöket és módszereket, hanem a saját személyiségünkön keresztül fejtjük ki ezeket. Éppen ezért a személyiségünkben, mint munkaeszközben kell lennie egy olyan „képességanyagnak”, ami lehetővé teszi, hogy harmonikus, jó kapcsoltba kerüljünk a másik emberrel. Hogy milyen gyakorlati és elméleti képességekre van szükség ehhez, azt Carl Rogers, a humanisztikus lélektan nagy mestere fogalmazta meg: empátia, azaz jó beleélő-képesség, kongruencia, azaz hitelesség, valamint a másik ember feltétel nélküli elfogadásának képessége. Ha ez a három tulajdonság megvan valakiben, akkor az illető alkalmas ennek a tudománynak a gyakorlati művelésére.

Tegyük fel, hogy megfelelünk mindhárom fenti kritériumnak, és elvben alkalmasak vagyunk arra, hogy pszichológusnak menjünk. Mi motivál minket a pályaválasztásban?

A kérdést a hivatás fogalma felől közelíteném meg, méghozzá Karácsony Sándor nyomán. Ahogyan azt a jeles pedagógusprofesszor már ötven évvel ezelőtt megírta, a hivatás olyasvalami, aminek segítségével rátalálunk önmagunkban egy hajlamra. Ez a hajlam egy belső hajtóerő, amely meghatározza érdeklődésünket, és nem enged szabadulni tőle. Mágnesként vonz bennünket érdeklődésünk tárgya felé, kíváncsiságot ébreszt bennünk, és arra ösztönöz, hogy ismerkedjünk, foglalkozzunk vele. Legyen szó akár pszichológiáról, akár bármely más szakmáról, hivatásról akkor beszélhetünk, ha ez a hívás elér, és kellőképpen motivál minket. Ha nem mocorog bennünk a hajlam, akkor a hívás sem tud elérni hozzánk. A két tényező szoros egységet alkot: a belső késztetettség és valamiféle külső érintettség, amelyek következtében egy-egy helyzet jobban felkelti a kíváncsiságunkat, érdeklődésünket. Másfelől közelítve pedig a hivatás – bizonyos filozófiai, vagy akár bibliai kontextusba helyezve – az ember rendeltetése. Megmutatja, hol van a helyünk a világban, miként tudunk a leginkább hasznossá válni, milyen területen bontakoztathatjuk ki legjobban képességeinket saját épülésünkre és mások hasznára. De prózaibban is megközelíthetjük a témát – elég, ha csak Allportra gondolunk, és a nevéhez köthető „hivatásszemélyiségre”. A hivatásszemélyiség olyan belső elköteleződés egy szakma, egy mesterség iránt, amely az adott foglalkozás végzését örömmé teszi a művelője számára. Az embert egyfajta otthonosságérzet járja át, miközben az általa preferált tevékenységet végzi. Úgy érzi, otthon van, jól van, biztonságban van. Ez a már-már boldogságnak nevezhető érzés az, ami egyértelműsíti bennünk, hogy jó helyen járunk, jól hallottuk azt a bizonyos belső hangot, amit követve az adott foglalkozáshoz jutottunk el. Ha eltekintünk az egyéb külső körülményektől, pszichológusnak ugyanazért megy valaki, amiért valaki más tetőfedőnek vagy zeneszerzőnek: úgy érzi, ez az a terület, ahol a lehető legnagyobb mértékben megvalósíthatja önmagát, és amivel igazán átlényegülten tud foglalkozni. Ebből a szempontból nem a pszichológia, hanem a pszichológiát hivatásukul választók hajlama speciális.

 

Részlet a Mindennapi Pszichológia 3. számában megjelent interjúból

 

A Mindennapi Pszichológia
2019. december – 2020. januári számában
ezekről olvashat:

2019 december – 2020 január

  • Tudnak-e a gépek szeretni?

    A szeretetre való képesség az ember lehetősége, melynek valóra váltása a felnövekvés társas környezetétől, a szülő-gyermek kapcsolatban megtapasztalt szeretetteljes élményektől függ. Bármilyen bonyolult és sokoldalú is legyen a mesterséges intelligencia, érzésekre nem lesz programozható, mivel nem áll mögötte az autonóm életvezetést lehetővé tevő testi és szellemi erők fejlődéstörténete. Nincs benne semmi, ami az emberi érzések két nagy erőforrását, a szexualitást és az agressziót hordozná. A gépek nem szoronganak, nem félnek, nem remélnek.

  • Megalkuvás és megátalkodottság között

    Mire jó egy kompromisszum? Arra, hogy eláruljam a vágyaimat? Vagy arra, hogy igazodva a valósághoz, megvalósítsam belőlük legalább azt, ami megvalósítható? A kompromisszum során vajon lemondok önmagamról? Igazodom másokhoz? Vagy egyensúlyt teremtek az éppen adott helyzetben? Hogyan kell jó kompromisszumokat kötni?

  • Kudarc és siker között

    Mindannyian tudunk olyan emberekről, vállalkozásokról, politikai szervezetekről, akik, illetve amelyek sorozatos kudarcok után végleg elbuktak – vagy éppen sikert arattak. Hogyan lehet eljutni a kudarctól a sikerig? Mi különbözteti meg az örök vesztesektől azokat, akik végül győzni tudtak?

  • E-mail zűrzavar: miért nem értjük egymást?

    Valószínűleg sokan ismerik azt a frusztráló érzést, amikor a világosan és szabatosan megfogalmazott e-mailjükre értelmetlen – vagy a tárgytól teljesen eltérő – választ kapnak. Ugyanígy sokaknak ismert az a helyzet, amikor egy beérkező e-mail fölött töprengve próbálják kitalálni, vajon mit is akart mondani a levél szerzője. Az e-mailek írói és fogadói aztán szerepet cserélve bosszankodnak a másikon, aki nem tud értelmesen fogalmazni, vagy nem képes felfogni a legegyszerűbb dolgokat sem.

  • Pszichoterápia és önsegítés integrációja a Minnesota-rendszerű terápiákban

    A Minnesota-rendszerű terápia a pszichológiai terápiák önálló úton járó, kissé deviáns fivére. Elválaszthatatlan az Anonim Alkoholisták és a mintájukra kialakuló egyéb 12 lépéses csoportok szellemiségétől és gyakorlatától... A Minnesota-program a pácienseknek azon körével foglalkozik, akiknél az érzelem- és feszültségkezelés elégtelen volta szenvedélybetegségbe, addikcióba torkollott.

ÉS MÉG: Pedig a stratégiám tökéletes volt… – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Boldogságkereső • Az önismeret ára • A sikeres tárgyalás nem a tárgyalóasztalnál kezdődik • Kell-e különórára járnia, ha nem akar? • Mindennapi életünk a tik árnyékában – Egy Tourette-szindrómás kisfiú édesanyjának beszámolója • „Találd ki, mire vágyom” – Egy nárcisztikus párkapcsolata • Éljünk az élet napos oldalán! – Az életközépi válság újragondolása 2. • Érvényes-e még ma is az idősek bölcsessége? • Életközépi karrierváltás: tényleg létezik?• Ami a színfalak mögött zajlik – a krónikus stressz rejtelmei • A bosszú • „A testképet illetően nincs realitás!” – Beszélgetés dr. Juhász Péterrel • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A kapuzárási pánikról már mindenki hallott, rengeteg film, cikk foglalkozott a témával, ám nem ez az egyetlen válság,

Van egy kiskamasz gyermeke, akinek folyton kiesnek a kezéből a dolgok és a legértékesebb tárgyakat is képes leverni a lakásban? Higgye el, nem azért csinálja, mert nem hallgat...

Néhány hete egy tízéves szegedi diáklány, Szin Jázmin nagyszerű helyezést ért el a Németországban megrendezett mentális matematika junior-Európa-bajnokságon,...

Sok tanár ilyenkor rögtön azt kérdezi: miért nem veszik komolyan az órámat, miért ilyen lusták?

Ezt a legtöbb család katasztrófaként éli meg, és azonnal elindul a bűnbakkeresés.

Az iskolai bántalmazás nem új keletű probléma, bár vannak olyan formái, amelyek az utóbbi időben terjedtek el.