Iskolai csúcsteljesítmény és ami mögötte van: perfekcionista gyerekek
Sok szülő, ha eljön az ideje, talán még izgatottabban várja csemetéje iskolakezdését, mint maga a gyermek. Mindenki szeretné, ha fia/lánya szorgalmas, okos, ügyes, jó tanuló lenne, és sokan rettegnek attól, hogy mi lesz, ha a gyermek majd nem tud jól teljesíteni. Hiszen a többség sokkal nagyobb problémának tartja, ha egy tanuló rossz vagy közepes jegyeket hoz rendszeresen haza, mint azt, ha folyamatosan, kivétel nélkül csak ötösöket szerez. Pedig ha jobban megnézzük, hogy olykor mi játszódik le abban a gyermekben, aki jól, sőt mi több, kitűnően tanul, megérthetjük, hogy sajnos az ő számára sem fenékig tejfel az élet, hiszen ha valaki folyamatosan csak jó jegyeket szerez, az amellett, hogy nyilván jó képességekkel van megáldva, arra is utalhat, hogy bizony kíméletlen perfekcionista. Ez a fogalom nagyjából azt jelenti, hogy az egyén sokszor irracionálisan magas elvárásokat tűz ki maga elé az élet számos területén, amelyek elérését kötelezőnek tartja önmaga számára. Ha sikeresen elért egy célt, akkor újabb, még nagyobb teljesítményre ösztönző elvárásokat állít fel. Mindig felül akarja múlni önmagát, így csak nehezen vagy egyáltalán nem is tud örülni sikereinek (hiszen azok teljesítése kötelező értékű számára), nem tud ellazulni, mert már az újabb feladatok nyomasztják. Nézzük meg most részletesebben, miként is gondolkodnak a kutatók a perfekcionizmusról!
Sokan azt vallják, hogy a perfekcionizmusnak nem szükségszerűen csak árnyoldalai vannak – ők úgy vélik, hogy két változata van, egy pozitív és egy negatív. Az egyik egészséges teljesítményre-törekvés, míg a másik kóros maximalizmus. Azt figyelték meg, hogy vannak olyan egyének, akik abban érdekeltek, hogy önmaguk számára jó teljesítményt nyújtsanak. Ők maguk szabják meg az elérendő célokat, és saját kritériumaik alapján értékelik aztán magukat. Őket nevezhetnénk én-orientált perfekcionistáknak. A lényeg számukra az, hogy fejlesszék saját képességeiket, minél több tudást szerezzenek meg, a tanulás számukra öröm, élvezik, hogy új ismeretekre tehetnek szert. Olyan célokat tűznek ki maguk elé, amelyek által úgy érzik, növelhetik kompetenciájukat. A jó jegyek megszerzésének motivációja és a többiekkel való versengés csak ez után következik, tehát nem ez az elsődleges hajtóerő. Elsősorban önmaguknak szeretnének bizonyítani. Ha tudják, hogy olyan tárgyból kell teljesíteni, amiben kissé gyengébbek, már jóval korábban elkezdenek készülni rá, hogy a lehető legjobbat tudják majd nyújtani.