IQ – tévedések vígjátéka?
Ha Magyarországon, vagy bármely más európai, észak-amerikai országban egy kreatív munkára embereket keresnek, az állásajánlatban elvárásként gyakran megjelenik az ideális jelölt magas intelligenciája. Ha az iskolában egy gyermek nehezen tanulja meg az összeadást, vagy később nehézségekkel küzd a valószínűségszámítás elsajátítása és megértése terén, a tanítók kevésbé intelligensnek bélyegzik a diákot.
Az intelligencia szóhoz a köznapi használatban gyakran az okosság, jó problémamegoldás, matematikai tudás, gyorsaság szavak társulnak, az intelligencia hiányához szívesen illesztjük az elmaradottság, csökkent képesség, alkalmatlanság kifejezéseket. De mi áll igazából ennek hátterében? Min alapul a ma világszerte elterjedt, számos formában létező teszt, melyet sok esetben objektív mérceként használunk?
Bizonyára már mindenki töltött ki IQ-tesztet, otthon szórakozásból, iskolában felmérés jelleggel. Ha az olvasó most visszaemlékszik a feladatokra, viszonylag egyszerűnek tűnő logikai, térbeli tájékozódást, szókincset vizsgáló példák juthatnak eszébe, melyek megoldására adott idő állt rendelkezésre. Vajon mit mér ezzel a teszt, milyen kompetenciát akar kimutatni?
Az első vizsgálatig, amely az intelligencia mérésére irányult, egészen a XIX. századba kell visszamennünk, a poros, iparosodó Londonba, az 1884-es világkiállításra. Találkozni fogunk ott egy angol úrral, Sir Francis Galtonnal, aki egy kísérletben való részvételre invitálja a brit tudósokat. Galton az egyének közt megfigyelhető különbségekből kiindulva úgy vélte, hogy az intelligencia egy észlelési és érzékelési képesség fejlettségét tükrözi, mely genetikailag öröklődik, ily módon egyes családok biológiailag felsőbbrendűek. Talán nem meglepő, hogy Galton Charles Darwin unokatestvére volt. Vizsgálatában számos függő változóval (1) dolgozott, mint a fejméret, a reakcióidő, a látásélesség, a halláskülönbség, a vizuális emlékezet. Az eredmények használhatatlannak bizonyultak, hiszen a tudósok feje nem volt kimutathatóan nagyobb az „átlagemberénél”, és a különböző mutatók közt sem látszott összefüggés.
A mai tesztek ismeretében talán már értelmetlennek tűnik ez a megközelítés. Hogyan is lehetne valakit intelligensnek mondani a koponyamérete (gondoljunk csak Az ember tragédiájában a falanszterre) vagy látásának fejlettsége alapján? Vannak, akik szerint az intelligencia fogalma igazából nem is létezik, ez csupán egy szó arra, amit az intelligencia-teszt mér.
Akárhogy is van, az emberek megfoghatatlan értelmi különbözősége tovább foglalkoztatta a közvéleményt. Két francia pszichológus, Alfred Binet és Theophile Simon a francia kormány felkérésére egy olyan teszt összeállításán dolgozott, amellyel az iskolákban egészen fiatalon ki lehet válogatni a gyengébb képességű tanulókat (az általános iskolakötelezettség bevezetése után ugyanis egyre szembetűnőbb volt a rossz tanulmányi eredmény). Binet és Simon az intelligenciakutatás jegyében látott munkához. Elméletük szerint az intelligencia komplex problémamegoldó mechanizmusokat jelent, úgymint a megfelelő ítélet, pontos értés, helyes gondolkodás. Azt is észrevették, hogy ha megfelelő tesztet akarnak összeállítani, akkor a feladatoknak pontosan azt kell mérnie, amilyen képességekre vagy a lehetőségre azok elsajátítására a gyerekeknek az iskolában szükségük van.