Jelenlegi hely

IQ – tévedések vígjátéka?

a feladatoknak pontosan azt kell mérnie, amilyen képességekre vagy a lehetőségre azok elsajátítására a gyerekeknek az iskolában szükségük van.

Ha Magyarországon, vagy bármely más európai, észak-amerikai országban egy kreatív munkára embereket keresnek, az állásajánlatban gyakran megjelenik az ideális jelölt magas intelligenciája, mint elvárás. Ha az iskolában egy gyermek nehezen tanulja meg az összeadást, vagy később nehézségekkel küzd a valószínűség-számítás elsajátítása és megértése terén, a tanítók kevésbé intelligensnek bélyegzik a diákot. Az intelligencia szóhoz a köznapi használatban gyakran az okosság, jó problémamegoldás, matematikai tudás, gyorsaság szavak társulnak, az intelligencia hiányához szívesen illesztjük az elmaradottság, csökkent képesség, alkalmatlanság kifejezéseket. De mi áll igazából ennek hátterében? Min alapul a ma világszerte elterjedt, számos formában létező teszt, melyet sok esetben objektív mérceként használunk?

 

Ha Magyarországon, vagy bármely más európai, észak-amerikai országban egy kreatív munkára embereket keresnek, az állásajánlatban elvárásként gyakran megjelenik az ideális jelölt magas intelligenciája. Ha az iskolában egy gyermek nehezen tanulja meg az összeadást, vagy később nehézségekkel küzd a valószínűségszámítás elsajátítása és megértése terén, a tanítók kevésbé intelligensnek bélyegzik a diákot.

Az intelligencia szóhoz a köznapi használatban gyakran az okosság, jó problémamegoldás, matematikai tudás, gyorsaság szavak társulnak, az intelligencia hiányához szívesen illesztjük az elmaradottság, csökkent képesség, alkalmatlanság kifejezéseket. De mi áll igazából ennek hátterében? Min alapul a ma világszerte elterjedt, számos formában létező teszt, melyet sok esetben objektív mérceként használunk?

Bizonyára már mindenki töltött ki IQ-tesztet, otthon szórakozásból, iskolában felmérés jelleggel. Ha az olvasó most visszaemlékszik a feladatokra, viszonylag egyszerűnek tűnő logikai, térbeli tájékozódást, szókincset vizsgáló példák juthatnak eszébe, melyek megoldására adott idő állt rendelkezésre. Vajon mit mér ezzel a teszt, milyen kompetenciát akar kimutatni?

Az első vizsgálatig, amely az intelligencia mérésére irányult, egészen a XIX. századba kell visszamennünk, a poros, iparosodó Londonba, az 1884-es világkiállításra. Találkozni fogunk ott egy angol úrral, Sir Francis Galtonnal, aki egy kísérletben való részvételre invitálja a brit tudósokat. Galton az egyének közt megfigyelhető különbségekből kiindulva úgy vélte, hogy az intelligencia egy észlelési és érzékelési képesség fejlettségét tükrözi, mely genetikailag öröklődik, ily módon egyes családok biológiailag felsőbbrendűek. Talán nem meglepő, hogy Galton Charles Darwin unokatestvére volt. Vizsgálatában számos függő változóval (1) dolgozott, mint a fejméret, a reakcióidő, a látásélesség, a halláskülönbség, a vizuális emlékezet. Az eredmények használhatatlannak bizonyultak, hiszen a tudósok feje nem volt kimutathatóan nagyobb az „átlagemberénél”, és a különböző mutatók közt sem látszott összefüggés.

A mai tesztek ismeretében talán már értelmetlennek tűnik ez a megközelítés. Hogyan is lehetne valakit intelligensnek mondani a koponyamérete (gondoljunk csak Az ember tragédiájában a falanszterre) vagy látásának fejlettsége alapján? Vannak, akik szerint az intelligencia fogalma igazából nem is létezik, ez csupán egy szó arra, amit az intelligencia-teszt mér.

Akárhogy is van, az emberek megfoghatatlan értelmi különbözősége tovább foglalkoztatta a közvéleményt. Két francia pszichológus, Alfred Binet és Theophile Simon a francia kormány felkérésére egy olyan teszt összeállításán dolgozott, amellyel az iskolákban egészen fiatalon ki lehet válogatni a gyengébb képességű tanulókat (az általános iskolakötelezettség bevezetése után ugyanis egyre szembetűnőbb volt a rossz tanulmányi eredmény). Binet és Simon az intelligenciakutatás jegyében látott munkához. Elméletük szerint az intelligencia komplex problémamegoldó mechanizmusokat jelent, úgymint a megfelelő ítélet, pontos értés, helyes gondolkodás. Azt is észrevették, hogy ha megfelelő tesztet akarnak összeállítani, akkor a feladatoknak pontosan azt kell mérnie, amilyen képességekre vagy a lehetőségre azok elsajátítására a gyerekeknek az iskolában szükségük van.

Ez nagyon nehéz feladatnak tűnt. A két tudós évekig vizsgálta az iskolai környezetet, próbálta azonosítani azokat az összetevőket, amelyeknek a felhasználásával az adott kontextusban megbízható (2) és érvényes (3) teszt hozható létre. Végül 1905-ben elkészült a feladatsor, mely a mentális képességeken túl gyakorlati kompetenciákat is mért: az ábécé és a számok használata, kombinálása az adott körülményeknek megfelelően, szimbólumok felismerése emlékezetből, összekevert képekből egy esemény összeállítása, hiányzó elemek felismerése.

Vegyük észre, hogy a tesztben az elméleti tudás gyakorlati keretben való alkalmazására van szükség, a figyelem összpontosítására, megosztására, információfeldolgozásra – valami ilyesmit várnak el a tanárok az iskolapadban ülő gyerektől? A válasz igen, és az sem meglepő, ha az olvasónak ismerősek a feladattípusok, hiszen ez a teszt az alapja több manapság elterjedt vizsgálatnak.

Binet és Simon gyakorlatsora lépcsőzetesen épült fel. Az életkorhoz (ÉK) illesztve határoztak meg bizonyos feladatokat, melyeket egy „átlagos” adott korú gyerek meg tud oldani. Aki gyengébben teljesített, kevésbé intelligensnek bizonyult, aki a következő lépcső feladatait is megoldotta, magasabb szintet ért el – ez adta a tanulók mentális korát (MK). Ehhez az elképzeléshez illesztette hozzá Lewis Terman 1916-ban az intelligenciahányadost (IQ), mely a mentális kor és az életkor hányadosának százszorosát takarja – ez lett a Stanford-Binet intelligenciaskála.

1939-ben David Wechsler kialakított egy új tesztet, ami kifejezetten felnőttek számára készült. A következő lépés olyan tesztek előállítása volt, amelyek egyszerű kérdőívek, papíron megoldhatóak voltak, így lehetővé vált a gyors tömeges mérés.

Okos megoldásnak tűnik, nem? Intelligensnek? Ezt sokan gondolták így, és elkezdték különböző helyeken alkalmazni a tesztet (az Amerikai Egyesült Államokban ma is ilyeneket használnak érettséginél és egyetemi-főiskolai felvételinél), kultúrközi összehasonlítások során is. Elterjedt az a nézet, hogy az intelligencia valami univerzális, veleszületett, kultúra-és helyfüggetlen vonása az emberi lénynek. Valóban így lenne? Elég csak megemlíteni Binet és Simon intését, hogy más kulturális környezetből származó gyerekek mérésére nem feltétlenül alkalmas a teszt. Hiszen az egy adott kontextusban „létező” diákok számára készült, névlegesen a francia iskolásoknak, akik francia tantermekben ülnek, francia tanároktól tanulnak, francia levegőt szívnak. Jogos a kérdés: miért lennének ezek mások ott, mint a világ többi részén?

Talán egy afrikai iskola ugyanolyan, mint egy magyarországi? Anélkül is láthatjuk a különbségeket, hogy elutaznánk Afrikába: a gondolkodás másságáról van ugyanis szó. Vegyünk egy példát: a magyar iskolákban a diákok könnyen megértik a szillogizmus lényegét, és képesek alkalmazni, míg például közép-ázsiai földművesek tapasztalataik alapján hoznak ítéletet, és nem állítanak olyat, amit még nem láttak – nem is értik a nálunk „logikusnak” nevezett gondolkodást (4). Hasonló eredményre jutottak más kutatók a Yucatán­-félsziget maja és mesztic lakosainál (5).

Bebizonyosodott tehát, hogy a kultúra, az a környezet, ahogy az egyén felnő, befolyással van gondolkodására, kognitív képességeire. Talán azért teljesít rosszul egy afrikai az IQ-teszten, mert nem „rászabott” kérdésekre kell válaszolnia, vagy mert egyszerűen nem érti, mit akarnak tőle.

Az intelligenciakutatás a XX. század vége felé a kognitív pszichológia (6) befolyása alá került. Az általános megközelítés azt mondta ki, hogy az intellektuális viselkedés hátterében különböző mentális folyamatok húzódnak meg, melyek egy adott feladatnál az egyéneknél különbözőképpen (gyorsaság, pontosság) aktiválódnak – ez okozza az egyéni eltéréseket.

Howard Gardner megfogalmazása szerint az intelligencia „egy adott kultúra vagy közösség szellemében megfogalmazódó problémák és jelenségek megoldására vagy megértésére való képesség” (1993). Megkülönböztetett az agyban hétféle különálló rendszert, mint az intelligencia egymást kiegészítő összetevőit, melyek saját szabályaik szerint működnek. Ezeknek a moduloknak a birtokában vagyunk képesek különféle tartalmaknak megfelelően gondolkodni – ezek tehát lehetőségek, melyek minden emberben jelen vannak, és a tapasztalattal fejlődnek. E szerint megkülönböztet nyelvi, zenei, logikai-matematikai, testi-kinesztéziás (7 intraperszonális (8) és interperszonális (9) intelligenciát. Gardner elméletét látszanak igazolni azok a kísérleti eredmények, melyek szerint agykárosultaknál nem az összes fajta intelligencia sérül.

Gardner úgy gondolja, hogy a különböző kultúrák az egyes intelligenciák eltérő kombinációit használják a mindennapok során – ez okozza az eltéréseket. Hasonló végkövetkeztetésre jutott Mike Anderson, aki szerint az intellektuális kompetencia fejlődésében észlelt egyéni szintű különbségek oka az eltérő mechanizmusok alkalmazása, bár szerinte nem léteznek egymástól teljesen elszigetelődött intelligenciák. Úgy véli, az agyban egyetemes képességekért felelős mechanizmusok találhatóak, melyek automatikusan működnek s a fejlődés során „beérnek”, és elkülönít „specifikus képességeket”, mint a nyelvi, matematikai elemek feldolgozása, vizuális és téri észlelés. Anderson az utóbbit „gondolkodásnak” nevezi, mely az intelligenciában mutatkozó egyéni különbségekért okozója, míg az intelligencia fejlődését a modulok függvényének tartja. Például a háromdimenziós észlelés az ezért felelős modul érésekor automatikusan megtörténik, az azonban, hogy ezt az egyén mennyire képes adott kontextusban hasznosítani (matematikai feladatban), a speciális feldolgozóképesség függvénye.

Az utóbbi két elmélet szemléletébe már beépült a kultúra, a környezet befolyásának gondolata. Hasonlóan vélekedik Robert Sternberg és Stephen Ceci is, akik szerint az ökológiai és a biológiai környezet egyaránt hatással van az információfeldolgozásra.

A fentebb felsorolt kutatásokon, teszteken kívül még számos más elgondolás született – és születik ebben a pillanatban is, hiszen az intelligencia kérdése nem megválaszolt még. Vajon létezik-e egyáltalán ez a képesség? Ha igen, öröklődik-e? Hogyan mérhető, ha mérhető egyáltalán, úgy, hogy az kultúrafüggetlen, objektív legyen? Kell-e egyáltalán foglalkozni az intelligenciával, vagy érdemes lenne valami más alapján ítélkezni? Idővel talán ez is kiderül.

 

Jegyzetek: 

(1)  Ez általában a vizsgált személyek valamilyen viselkedésének jellemzője, melyet a kísérlet során mérni akarnak. Értéke a független változótól függ, mely adott egy kísérlet során, és a vezető ellenőrzést gyakorol felette. Úgy is mondhatnánk, hogy a független változó az „ok”, a függő változó az „okozat.”

(2)  Megbízható (reliábilis) egy teszt, ha mindig megismételhető, és közel ugyanazokkal az eredményekkel szolgál.

(3)  Érvényes (valid) egy teszt, ha valóban azt méri, amit a vizsgálatban mérni akarunk.

(4)  A következő kérdést tették fel a földműveseknek: „Északon minden medve fehér. A barátom északon járva látott egy medvét. Milyen színű volt a medve?”. A megkérdezettek nem voltak hajlandóak értelmes választ adni, arra hivatkozva, hogy nem állíthatnak semmit, míg saját szemükkel nem győződtek meg az állítás igazáról. (Luria, 1976)

(5) A vizsgálatot D. Sharp, M. Cole és C. Lave végezték 1979-ben.

(6) A pszichológia egyik ága, mely a mentális folyamatokkal, az észleléssel, emlékezéssel, gondolkodással foglalkozik, ezek hátterét, hatását kutatja.

 

(7)  Képesség arra, hogy testünket, vagy annak részeit problémamegoldásra használjuk.

(8) Saját érzéseink, szándékaink azonosításának képessége.

(9) Más emberektől származó érzések, vélekedések, szándékok felismerésének és megkülönböztetésének képessége.

 

Felhasznált irodalom:

Atkinson és Hilgard: Pszichológia, Osiris Kiadó, 2005, 3.átd. kiad. (12. fejezet)

Michael Cole: Kulturális pszichológia, Gondolat Kiadó, 2005 (2. fejezet)

 


A pályamunka szerzője az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar pszichológia szakának  első évfolyamos hallgatója

Ez is érdekelhet

Egyre több olyan gyerek kerül a gyermekpszichológusok látóterébe, akik lelki okokból szenvednek visszatérő fejfájástó

Fontos, hogy a kicsiket felnőtt segítse át a forgalmas útszakaszokon.

Noha a dicséret rendkívül hatékony motivációs eszköz, nem árt, ha a tanárok és a szülők okosan bánnak a szavakkal.

Akik sok időt töltenek kisgyerekek társaságában, feltehetőleg észrevettek már olyan eseményeket, amikor a gyerekek me

Azok a gyerekek, akik olyan korhatáros filmet néztek, amiben fegyverek szerepeltek, egy kísérlet során hosszabb ideig játszottak a nekik adott hatástalanított fegyverrel, és a...

Ha a család együtt tud időt szánni a természet felfedezésére, akkor önmagukról is rengeteget tanulhatnak.